MÍG ŐKET ATHÉNBAN VÁRTA PÁL, LELKE HÁBORGOTT A BÁLVÁNYOKKAL TELE VÁROS LÁTTÁN. VITÁZOTT AZONBAN A ZSINAGÓGÁBAN, ÉS AZ ISTENFÉLŐKKEL, A PIACON MEG MINDENNAP AZOKKAL, AKIKKEL ÉPPEN TALÁLKOZOTT… MEGFOGTÁK TEHÁT, ÉS AZ AEROPÁGUSRA VITTÉK, EZZEL: SZERETNÉNK TUDNI, MI EZ AZ ÚJ TANÍTÁS, AMELYET HIRDETSZ…A MI FÜLÜNKNEK IDEGEN…MEG AKARJUK ÉRTENI…

ERRE PÁL MEGÁLLOTT AZ ÁREOPAGUS KÖZEPÉN ÉS ÍGY SZÓLT: ATHÉNI FÉRFIAK, ÚGY LÁTOM, TI MINDEN TEKINTETBEN NAGYON ISTENFÉLŐK VAGYTOK. MERT AMIKOR BEJÁRTAM ÉS SZEMLÉLTEM SZENTÉLYEITEKET, EGY OLYAN OLTÁRRA IS AKADTAM, AMELYRE EZ VOLT ÍRVA: ISMERETLEN ISTENNEK. AKIT TI TISZTELTEK, ANÉLKÜL, HOGY ISMERNÉTEK. AZ ISTEN, AKI TEREMTETTE A VILÁGOT, ÉS MINDAZT, AMI ABBAN VAN, A MENNYNEK ÉS A FÖLDNEK URA, NEM LAKIK KÉZZEL CSINÁLT TEMPLOMOKBAN, EMBERI KÉZ SZOLGÁLATÁRA SEM SZORUL, MINTHA VALAMI NÉLKÜL SZŰKÖLKÖDNÉK, MIVEL Ő ÁD MINDENNEK ÉLETET, LEHELLETET ÉS MINDENT. ÉS AZ EGÉSZ EMBERI NEMZETSÉGET EGY VÉRBŐL TEREMTETTE, HOGY LAKJANAK AZ EGÉSZ FÖLD SZÍNÉN; MEGHATÁROZTA ELŐRENDELT IDEJÜKET ÉS LAKOZÁSUK HATÁRAIT, AZÉRT, HOGY KERESSÉK AZ ISTENT, HA TALÁN KITAPINTHATNÁK ŐT ÉS MEGTALÁLHATNÁK. BIZONY NINCS Ő MESSZE EGYIKÜNKTŐL SEM, MERT ŐBENNE ÉLÜNK, MOZGUNK, ÉS VAGYUNK. _________________________________________________________________________

 

Míg magam nem jártam ott (bár képet láttam róla) nem tudtam elképzelni, miféle magaslat Athén centrumában az Áreopagus, ahonnan körbetekintve egész Athén látható, s hogy aki oda kiáll, azt mindenki láthatja és hallhatja. Engem jobban érdekelt minden egyébnél, hisz az apostol egykor ott mondott beszéde számomra fontossá és érdekessé tette. De épp mert a lent és fönt közötti térben található, észrevétlen olvad bele a hegy falába, csupasz szikláiba. Szememnek keresni kellett, hol is látom amit látni szeretnék. Ítélő dombnak is nevezik. Úgy is mondhatom, az emberek feletti, és istenek alatti szint helye valamiképpen…

 

Mi a magunk akaratából mentünk fel a domboldalba vájt kőlépcsőkön, de Pál apostolt azzal a keményen nekiszegzett kérdéssel együtt, vitték oda, a tűző nap és a szabad ég ölelésébe. Mintegy a fölötte magasodó szentélyek bálványisteneinek lábához… Aznap magammal vittem sétánkhoz a bibliámat, szerettem volna ott olvasni. Így megélhettem, miféle súlya van annak, amikor olyanok hallgatják a Szentírást, kik nem igen értik, nem is igen forgatják, mert az idegenvezető, mikor megpillantotta a kezemben, rögtön megkért, hogy olvassam el az odaillő részt az egész csoportnak.

 

A különös, hogy néhány ember akkor csatlakozott hozzánk és beszélgettünk arról, ami ott elhangzott. Ott ismerkedtünk meg egy házaspárral, akikkel akkor találtunk közös rokonokat, lelkész elődöket, s a bennük így ébredő múlt, előhozta becsülhető hitbeli örökségüket is....

 

MÍG ŐKET ATHÉNBAN VÁRTA PÁL, LELKE HÁBORGOTT A BÁLVÁNYOKKAL TELE VÁROS LÁTTÁN. VITÁZOTT AZONBAN A ZSINAGÓGÁBAN, ÉS AZ ISTENFÉLŐKKEL, A PIACON MEG MINDENNAP AZOKKAL, AKIKKEL ÉPPEN TALÁLKOZOTT… MEGFOGTÁK TEHÁT, ÉS AZ AEROPÁGUSRA VITTÉK, EZZEL: SZERETNÉNK TUDNI, MI EZ AZ ÚJ TANÍTÁS, AMELYET HIRDETSZ…A MI FÜLÜNKNEK IDEGEN…MEG AKARJUK ÉRTENI…

 

 

Míg magukkal nem vitték Pált azok az erőszakos kezek fel a dombra, lelkét keserítette az, amit szertejárva a városban látott. Miért jött ide? Mit keres itt, miért éppen ide menekítették őt támadói elől? Hogyan söpörhetné ki szívükből, templomaikból bálványaikat, isteneiket, hogy hely születhessen bennük Krisztusnak! És éppen e háborgás közepette, a hiábavaló viták után, megragadják amazok… Miféle akarat viszi? Emberé, Istené? Lehet-e kettő egy?

 

ERRE PÁL MEGÁLLOTT AZ ÁREOPAGUS KÖZEPÉN ÉS ÍGY SZÓLT: ATHÉNI FÉRFIAK, ÚGY LÁTOM, HOGY TI MINDEN TEKINTETBEN NAGYON ISTENFÉLŐK VAGYTOK. MERT AMIKOR BEJÁRTAM ÉS SZEMLÉLTEM SZENTÉLYEITEKET, EGY OLYAN OLTÁRRA IS AKADTAM, AMELYRE EZ VOLT ÍRVA: ISMERETLEN ISTENNEK. AKIT TI TISZTELTEK, ANÉLKÜL, HOGY ISMERNÉTEK.

 

Kétféle akarás találkozott Isten akaratával ott a dombon. Pálé, aki szólni akart, és az athéni embereké, akik szóra akarták bírni. Nem Pál döntött úgy, hogy oda megy, hanem megfogták a helybéliek, őt az idegent, és vitték… Mit is szegeztek vele szembe kérdésként? MI EZ AZ ÚJ TANÍTÁS AMIT HIRDETSZ? Hogy folytatódik a Lukács általi beszámolója? ERRE – Mire felel Pál mikor MEGÁLLOTT AZ AREOPAGUS KÖZEPÉN? Mit akart nekik elmondani? Azt, ami miatt korábban háborgott? Hogy utálatos Isten előtt, amit élnek?

 

Bizonyára Isten Lelke érintette meg felfelé út közben, mert egyáltalán nem ezzel kezdte, nem ezzel folytatta. Onnan, abból indul, amit maga körül lát, ahol épp van, ahonnan gondolatait, szavait, követni képesek. Mintegy elhelyezi, helyére illeszti az ő világukban magát és hitét. Abban a térben, amiben ők élnek, ők mozognak.

 

Persze, elgondolkodhatunk azon, nyilván Pált is elgondolkodtatta az a bizonyos oltár, miért is emelték ott, a sokféle isten közt: Annak tiszteletére, akit nem ismernek? Mért készül egy-egy oltár? Az ember féli Istent, kifejezi tiszteletét, s az oltárral e tiszteletadás helyét és lehetőségét biztosítja. Az Odafelvalónak ad (helyez oda) abból, amije van. Hogy elnyerje bocsánatát, jóindulatát, áldását? Vagy mint a lottózó, ki hinni akarja magát a lehetőséget, és a rajtam ne múljon mozdulatával maga felől biztosítja az irányíthatatlan és megfoghatatlan szerencsét? Miféle mozdulat, miféle hit, miféle reménység az oltárállítás és az áldozat oltárra helyezése?

Pál nem ellenkezéssel kezdi mondandóját, hisz nem szembefordulni akar, hanem megnyerni szeretné őket annak számára, akit még nem ismernek. Ezért bólint szavával a készségükre, igyekezetükre, mely oltárt emelt az ISMERETLEN ISTENNEK. Meghökkentően okosan és bölcsen közelít hozzájuk mondandójával. Belehelyezkedve, az ő gondolkodásukba, a maga helyén azonosítja a velük azonosíthatót, görög lesz a görögökért, hogy út nyíljon számukra az evangélium felé. Nem ellenük szól, hanem értük. Méltányol, hogy megnyerhessen…

 

AZ ISTEN, AKI TEREMTETTE A VILÁGOT, ÉS MINDAZT, AMI ABBAN VAN, A MENNYNEK ÉS A FÖLDNEK URA, NEM LAKIK KÉZZEL CSINÁLT TEMPLOMOKBAN, EMBERI KÉZ SZOLGÁLATÁRA SEM SZORUL, MINTHA VALAMI NÉLKÜL SZŰKÖLKÖDNÉK, MIVEL Ő ÁD MINDENNEK ÉLETET, LEHELLETET ÉS MINDENT.

 

És azonosítja az ISMERETLEN ISTENT, a mindenek előtt és mindenek fölött valóval, azzal, akiről minden halandó ember tud. Hogy beszélhessen Krisztusról, akit ők még nem ismernek, és arról az örömhírről, amiről még nem hallottak. Ezért kezdi azzal, amit egyformán gondolhatnak, egyként hihetnek. Hogy van Teremtője, Gazdája, Mindenható ura e világnak, melyben élünk. Érezteti velük, erről a Valakiről beszél, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK Uráról.

 

Mit mond el nekik Róla? Miért fontos velük közölni, hogy NEM LAKIK KÉZZEL CSINÁLT TEMPLOMOKBAN? Mit gondolnak, mit hisznek? Pál azt akarja velük éreztetni, hogy sem templomot, sem oltárt nem kell építeni, hogy benne legyen e világban, általa van terünk itt van, láthatatlanul, életet adó hatalom, éltető erővel bír, minden tőle és általa van, kereshető és megtalálható. Ezen a közlésen persze fel is háborodhatnak a templomokhoz, istenekhez, ill. az isteneknek emelt oltárhoz ragaszkodók…

 

Tán még mi is!? Hisz a mi fogalmaink szerint is Isten háza a templom. Ott lakik? Vagy az Istennel való találkozás helye csupán? Isten lakóhelye a menny. De lehet vele tele a templom is és s a szívünk is? Miért így mondja Pál, baj, ha azt hisszük, hogy a templomban lakik?

Nem Istennek van szüksége a mi látogatásunkra, hódolatunkra, adományainkra, hanem nekünk, az ő jelenlétére. EMBERI KÉZ SZOLGÁLATÁRA SEM SZORUL, MINTHA VALAMI NÉLKÜL SZŰKÖLKÖDNÉK… Ő ÁD MINDENNEK ÉLETET, LEHELLETET ÉS MINDENT.

 

Van Jeremiás könyvének a 7. részében egy félelmetes rész, a címe: A templomba vetett hamis hit. Izráel népe úgy hiszi, ha áll az Isten szava szerint megépített templom, senki ellenség le nem győzheti őket. De szívük nem fordul Isten felé, csak látszat szerint teljesítik a parancsolatokat. Isten ígéreteire azonban szüntelen hivatkoznak, úgy citálják elő, mint amit kénytelen betartani… És akkor a prófétának a templom ajtaja elé állva azt kell jövendölnie, hogy elhagyja őket, elpusztul az a templom, lerombolja, porral egyenlővé teszi az ellenség… „Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma van itt!.. Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek … más isteneket követtek, akiket nem ismertek… Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el?...intettelek benneteket… de ti nem hallgattatok rám, szóltam nektek, de nem válaszoltatok, …elvetlek benneteket színem elől…”

 

ÉS AZ EGÉSZ EMBERI NEMZETSÉGET EGY VÉRBŐL TEREMTETTE, HOGY LAKJANAK AZ EGÉSZ FÖLD SZÍNÉN; MEGHATÁROZTA ELŐRENDELT IDEJÜKET ÉS LAKOZÁSUK HATÁRAIT, AZÉRT, HOGY KERESSÉK AZ ISTENT, HA TALÁN KITAPINTHATNÁK ŐT ÉS MEGTALÁLHATNÁK. BIZONY NINCS Ő MESSZE EGYIKÜNKTŐL SEM, MERT ŐBENNE ÉLÜNK, MOZGUNK, ÉS VAGYUNK.

 

Félelmetesen szép beszéd Pál apostolé. Emberi lelkeket érintő, bizonyosságért mozdító szó.

És meg kéne értenünk, hogy minden keret, ami elválaszt minket egymástól, az mind emberi, nem Istentől való…Ő AZ EGÉSZ EMBERI NEMZETSÉGET EGY VÉRBŐL TEREMTETTE…

Mit gondolunk mi Istenről, akaratáról, rendeléseiről? Miért ilyen esendő, határos az életünk, az időnk, a terünk, a lehetőségeink? Fáj határosságunk, végességünk, múlandóságunk? Pedig ez mind segít, kényszerít Istent keresni…a többet, a tőle nyerhetőt, az el nem múlót, a megmaradót... HA TALÁN KITAPINTHATNÁK ŐT ÉS MEGTALÁLHATNÁK… Megtaláltuk?

 

Olyan magától értetődően jön közel. A Fénysugarak-ból, még az ünnepek előtt, több mint egy tucatnyit hoztam Budapestről. Aztán a karácsonyi ajándékozás hevében, hogy, hogy nem, a legifjabb lányomnak nem maradt belőle. Szemrehányón kérdezte, ő miért nem kapott? Azt gondoltam írok, hogy küldjenek, postázzanak nekem még néhányat, de úgy gondoltam, hiába, úgysem jön meg az új esztendő kezdetéig, január közepén pedig megyek, akkor hozok … Nem írtam, nem szóltam, a posta mégis hozott egyet. Mondta is a lányom, mikor meglátta: ez neki jött! Aki küldte, nem tudott semmiről, tiszteletpéldányként jött…

 

Mit kéne megértenünk, megéreznünk? Pál így mondja: NINCS Ő MESSZE EGYIKÜNKTŐL SEM? Mikor valami összeillik, mikor úgy kapunk választ, ahogy nem reméltük, mikor olyan dolgok történnek, melynek nem mi voltunk indítói, bonyolítói és bevégzői…

 

Szilveszterre hazajöttek a gyerekeink, hozták az unokákat is. Ha fektetés után ránk bízhatják őket, elmennek valahova, a testvérek-sógorok együtt. Természetesen vállaltuk őket. És nem is a kicsikkel volt baj. Ők aludtak. De a mi oldalunkon, a közvetlen falszomszédok , kik karácsonyra karaoke-t szereztek, azt bömböltették aznap délután, este, éjjel, egészen hajnalig…

Nekünk az ó és újév fordulójához, a befejezéshez és a kezdéshez hozzátartozik az ige, és a közös imádság. Az búsított, hogy így nem lehet… És mégis. Valamivel éjfél előtt, abbamaradt az őrjítő zenebona… és akkor mi ketten, az arra ajándékba kapott időt kihasználva, az áhítatos csöndben igét olvastunk és együtt imádkoztunk…

 

Jöhet közel hozzánk? Hogyan készülünk jövetelére, érkezésére? Miféle szívvel várjuk Őt, ki NINCS MESSZE EGYIKÜNKTŐL SEM…ŐBENNE ÉLÜNK, MOZGUNK, ÉS VAGYUNK?

Lehet nyilvánvaló esendőségünk, szegénységünk, didergető valónk ezer kínja, mire felelne?

 

         BÓDÁS JÁNOS

               ŐSZINTE TÉLI FÁK

 

Hazug a nyár ruhája:

a tarka lomb, virág.

Hazug a szín, az illat:

csak ábrándokba ringat,

hogy itt a szép világ.

 

A téli fák szegények,

ruhájuk sincs. Minek?

A téli fák beszélnek,

mind: egy-egy tiszta ének,

a téli fák szívek.

 

Nem ringatják szemembe

tetszelgő lombjukat,

az águk bármi hitvány,

mint egy-egy hős tanítvány,

Isten felé mutat.

 

Őszinték és szegények,

szürkék. Apostolok.

Megvetnek lombot, pompát.

A zengő ágakon át

az ég, az ég ragyog.