AKKOR FARIZEUSOK ÉS ÍRÁSTUDÓK MENTEK JERUZSÁLEMBŐL JÉZUSHOZ, ÉS EZT MONDTÁK : MIÉRT SZEGIK MEG A TE TANÍTVÁNYAID A VÉNEK HAGYOMÁNYÁT? MERT NEM MOSSÁK MEG A KEZÜKET EVÉS ELŐTT. Ő PEDIG AZT FELELTE NEKIK : HÁT TI MIÉRT SZEGÍTEK MEG AZ ISTEN PARANCSOLATÁT A TI HAGYOMÁÁNYAITOK KEDVÉÉRT? MERT ISTEN PARANCSOLATA: TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT, ÉS AKI ATYJÁT, VAGY ANYJÁT SZIDALMAZZA, HALÁLLAL LAKOLJON. TI PEDIG EZT MONDJÁTOK: AKI ATYJÁNAK, VAGY ANYJÁNAK EZT MONDJA: ÁLDOZATI AJÁNDÉK AZ AMIVEL TÉGED MEGSEGÍTHETNÉLEK – AZ ILYENNEK NEM KELL TISZTELNIE AZ Ő ATYJÁT, VAGY ANYJÁT (AZZAL, HOGY ADJON NEKI). ÍGY TESZITEK ÉRVÉNYTELENNÉ ISTEN TÖRVÉNYÉT, A TI HAGYOMÁNYAITOKÉRT KÉPMUTATÓK , HELYESEN PRÓFÉTÁLT FELŐLETEK ÉSAIÁS MIKOR EZT MONDTA: EZ A NÉP SZÁJÁVAL TISZTEL ENGEM, DE SZÍVE TÁVOL VAN TŐLEM. PEDIG HIÁBA TISZTELNEK ENGEM, HA EMBERI PARANCSOLATOKAT TANÍTANAK ISTENI TANÍTÁS GYANÁNT.

__________________________________________________________________________

 

Svájcban jártunk. Vasárnap délután elmentünk Zürichbe, a magyar református gyülekezetbe. Meghökkentett az, amit tapasztaltunk. Késve kezdődött, egy félemeleti teremben, hol a hely csak akkor szaporodott, ha a későn érkezők hoztak valahonnan széket, s a bennlevők kicsit összébb húzódtak. Mikor végre a lelkész elkezdhette mondandóját, akkor is félbeszakadt az igeolvasást, mert az akkor érkezők harsányan beszóltak, hogy tolószékkel hoztak valakit, és ahhoz, hogy felhozhassák a terembe, segítségre van szükségük. És csendben várt, míg az érte távozók megérkeztek. De még akkor sem kezdődhetett el az istentisztelet, mert hangosan tárgyalták, hova tolják a nénit, előre, vagy hátra? Aztán végre szóhoz jutott a lelkész. És az újbor ünnepi úrvacsoraosztás módja is a hangadók által nyert formát. Elképedtem. Vajon miféle emberek, s miért jönnek? Ez istentisztelet? Lehet így? És miért hagyja jóvá a lelkész ezt az istentiszteletlen hangnemet? Vagy épp az én látásom és elvárásom kérdéses? Tudok, merek szembesülni azzal, mi helyén való, s mi az, amit csak én tartok fontosnak? Miért várom el másoktól, hogy tiszteletben tartsák azt, amit így, vagy úgy, megszoktam?

 

A kint élő magyarok, az ötvenhatosok, a politikai menekültek, és az azóta jobb megélhetésért kitelepültek lelki és vallási igényei nagyon különböznek. Ha jól értettem, a támogatás az idők során valamiképp megszűnőben van, azt várják el a rég kint élő magyaroktól (kik a svájci állampolgárságra igényt tartanak), hogy a felekezetük szerinti svájci gyülekezetekhez csatlakozzanak. Ott mindenkitől, aki felekezeti hovatartozását vállalja, annak fizetéséből automatikusan-hivatalosan levonják a nem kevés egyházadót. Voltak, akik azt javasolták a kint élők közül, hogy azt az összeget (amit levonnának tőlük), ajánlják fel, s abból tartsák el papjukat. Lehet, hogy bólintottak erre, nem tudom, de azt hallottuk, hogy a papjuk bizony méltatlanul kevés juttatásból él. Sőt, ottlétünk alatt épp azt éreztük, hogy a gyülekezet tagjai valamiképp jogot formálnak arra, hogy dirigáljanak neki, hisz az ő pénzükből él! Mi fordult a feje tetejére? És miért? Miért nem érzik szentnek az Úr napját, miért nem becsülik saját papjukat, és az általa közvetített mondandót? Hálás szívük nyílik az Isten felé, amiért itt, szülőföldjüktől távol helyet találtak? Vagy kezükbe vették, s egyben emberivé alacsonyították a szent dolgokat?

 

Mi szabja meg Istenhez tartozásunkat? Az első öt parancs, amit Jézus egybefoglalva így mond: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből? Mi teljesedik? A parancsolat, vagy csupán az emberi rendelések szemmel látható lépései?

 

AKKOR FARIZEUSOK ÉS ÍRÁSTUDÓK MENTEK JERUZSÁLEMBŐL JÉZUSHOZ, ÉS EZT MONDTÁK: MIÉRT SZEGIK MEG A TE TANÍTVÁNYAID A VÉNEK HAGYOMÁNYÁT? MERT NEM MOSSÁK MEG A KEZÜKET EVÉS ELŐTT.

 

Az előző fejezet végén arról olvastunk, hogy körülvették Jézust azok, akiknek szükségük volt az ő isteni erejére. Közel mentek hozzá, hogy érinthessék köntösét, és meggyógyuljanak. Itt viszont azokról hallunk, akik nem azért jöttek, mert szükségük volt rá, vagy isteni erejére, hanem az írástudók, a mindenben elöljárók, a fennen adakozók érkeztek hozzá Jeruzsálemből. Azért jöttek, hogy számon kérjék tőle, miért nem tartják tiszteletben tanítványai a vének rendeléseit? Nekiszegzik azt, amit gondolnak: miért engedi meg, hogy körötte mosatlan kézzel egyenek? Kérdezhetem, vajon hol látták őket mosatlan kézzel enni? A városon kívül, vagy útközben, netán a pusztában, ahol nem volt se víz, se kézmosási lehetőség? Vajon kínáltak-e ők a tanítványoknak kézmosásra vizet (ott ahol nem volt), vagy csupán ítélkezni akarnak fölöttük? Lehet, hogy az ötezer megvendégeléséről hallva siettek oda? Netán az fájt nekik, hogy kimaradtak belőle? Vagy az előírások tiszteletben tartása miatt, ők egyébként is képtelenek lettek volna közéjük ülve megélni a csodát? Kekeckedők, pitiánerek – mondhatnánk mai, közismert kifejezéssel. Hisz ha az ötezer ember megvendégelésének elképesztő történését és a mosatlan kézzel való evést, együtt nézik, miért ez az utóbbi fontos számukra?

 

Vajon mit kezdünk mi azokkal, akik nem illenek közénk? Akik nem tartják tiszteletben azokat az emberi rendeléseket, amiket jónak tartunk, amiket mi neveltetésünk szerint, nem tudunk nem tiszteletben tartani?

 

       BÓDÁS JÁNOS GYANÚS

                       (részlet)

 

Gyanús nekem jó s rossz kritika egyaránt:

egyik azt dicséri, mit a másik leránt.

A mértéket mind más-más törvényből veszik,

s tíz vélemény közül kettő sem egyezik…

 

Ő PEDIG AZT FELELTE NEKIK: HÁT TI MIÉRT SZEGÍTEK MEG AZ ISTEN PARANCSOLATÁT A TI HAGYOMÁNYAITOK KEDVÉÉRT? MERT ISTEN PARANCSOLATA: TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT, ÉS AKI ATYJÁT, VAGY ANYJÁT SZIDALMAZZA, HALÁLLAL LAKOLJON. TI PEDIG EZT MONDJÁTOK: AKI ATYJÁNAK, VAGY ANYJÁNAK EZT MONDJA: ÁLDOZATI AJÁNDÉK AZ, AMIVEL TÉGED MEGSEGÍTHETNÉLEK – AZ ILYENNEK NEM KELL TISZTELNIE AZ Ő ATYJÁT, VAGY ANYJÁT (AZZAL, HOGY AD NEKI). ÍGY TESZITEK ÉRVÉNYTELENNÉ ISTEN TÖRVÉNYÉT A TI HAGYOMÁNYAITOKÉRT.

 

Jézus Krisztus kérdez. Így próbálja őket ráébreszteni, mi a fontosabb. Érezteti velük, hogy az isteni parancsolat tartalmának megélése mindig előbbre való az emberi rendelésekre váltott szokásoknál, előírásoknál. Nem felesleges, rendjén való a parancsolatok gyakorlati megvalósítása, és szokások általi tiszteletben tartása. De vigyázat, a vének előírásai szolgálják az isteni parancsot! Nem fordítva! És példát is említ, hogyan csúfult-torzult időközben általuk az istentisztelet. Épp mert visszájára fordult. Hogyan szól a Mózes által közvetített parancsolat?

 

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened az Úr ad neked.” ( II. Mózes 20:12.) „Ha valaki apját vagy anyját gyalázza (szidalmazza), az halállal bűnhődjék…” (II. Mózes 21:17.)

 

A véneknek, egyik parancsolathoz kapcsolt rendelése feloldozza azokat, akik Istennek adják azt, amit a szüleiknek kéne adni… Az isteni parancs lényege, tartalma:„Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből…” Az Istentől való parancs, a másik tőle nyert parancsot nem teheti érvénytelenné. A szülők iránti tisztelet parancsával együtt érvényes maradt: „Tiszteld atyádat és anyádat…” Mi az oka annak, hogy e kettőt összekeverik? A hiúságuk, a gőgjük, és megfelelésvágyuk. ÍGY TESZITEK ÉRVÉNYTELENNÉ ISTEN TÖRVÉNYÉT… És mi?

 

Ismerek valakit, aki a sokból többet adott másoknál, és emiatt tartják becsben azok, akik a kevésből keveset (az övénél jóval kevesebbet) tudtak csupán adakozni. Miért érzik úgy, hogy több tiszteletet érdemel az a többel bíró, ki többet adott? Baj hogy azért érzik őt méltóbbnak, mert ők nem áldoztak annyit? Igaz, így működik az emberi világ! A többel bírók uralkodnak a kevésebbel bírókon. Vajon Istennek tetsző ez a nagyon is emberi hozzáállás? Ha Isten felé fordult, hálás szívből született az adomány, vagy az áldozat, akkor mi közünk hozzá? Istené ! Övé? Miért emberi megbecsülésre és elismerésre váltódik? Ne felejtsük el, Jézus az özvegyasszony által rejtve adott kétfillérest többre becsüli a látványosan megmutatkozó többnél.

 

BÓDÁS JÁNOS  

       MUNKÁD MUTASSA

 

Nem látom a szelet,

de zúg a fák felett!

De látom amikor

kavarog, száll a por

s a fű, bokor lapít.

Vitorlákat repít,

hajtja a szélmalom

széttárt szárnyait,

viszi a virágport,

bibét termékenyít.

Ha láthatatlan is,

látom hatásait!

 

Ne nyakasságod, vagy

kenetes szavaid:

munkád mutassa meg,

hogy látható a hit!

 

KÉPMUTATÓK, HELYESEN PRÓFÉTÁLT FELŐLETEK ÉSAIÁS MIKOR EZT MONDTA: EZ A NÉP SZÁJÁVAL TISZTEL ENGEM, DE SZÍVE TÁVOL VAN TŐLEM. PEDIG HIÁBA TISZTELNEK ENGEM, HA EMBERI PARANCSOLATOKAT TANÍTANAK ISTENI TANÍTÁS GYANÁNT.

 

„Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen, csodálkozni.”                     Ézsaiása 29:13-14.

 

Mire vagyunk készen? Emberekre nézni, előírásokat teljesíteni, vagy hit és reménység által Jézus Krisztus örökségével élve, Lelkével teljesedni? Mire nyílik a szívünk? Megajándékozhat minket a drágán szerzett üdvösséggel? Azzal az új élettel, amiért saját életét áldozta?

 

Utazás közben kezdtem olvasni Charles Dickens - Jardnyce örökösök - című regényét. A regény keretét egy örökösödési per adja. Egy bizonyos gazdag felmenő végrendelkezik hatalmas vagyonáról. De miután több és különböző tartalmú végrendeletet készült, és mindig megtámadja valaki azok közül, aki örökösnek akarja tudni magát, a per minden eredmény nélkül húzódik, húzódik, több emberöltőn át. De per csak addig van, míg van min perlekedni.

 

Akkor zárul a per, mikor kiderül, hogy időközben elúszott erre az egész örökség. Így aztán minden pereskedőre, perben lévőre nézve elveszett. Okafogyottá vált Nincs mit osztani…

„Ez a madárijesztőper az idők folyamán olyan bonyolulttá vált, hogy eleven ember nem ismeri ki magát benne. Legkevésbé az érdekelt felek értik; megfigyelték azonban, hogy nincs két olyan jogász a Kancellárián, aki öt percig tudna beszélni róla anélkül, hogy az összes előzményekre vonatkozólag homlokegyenest ellent ne mondanának egymásnak…” (C.Dickens)

 

Vajon nem így viselkedünk mi is, kik az üdvösségre vágyva, megtartó rendet, közösséget, üdvözítő eligazítást keresünk? Vagy általunk igaznak látszó szokásokat és hagyományokat igazolunk (elvárunk és ítélünk), mert hinni akarjuk, hogy így örökösökké leszünk? És perben állunk azokkal, akik másképpen élik és gondolják az Istenhez vezető utat? Jézus Krisztus ellene mond ennek. Óva int attól, hogy emberi szokásrendben, és jónak igazolt rendelések teljesítésében bízzunk. Látjuk-e törvényt betartani nem tudó, nyilvánvalóan meg nem felelő életünket, bűnnel kötözött világunkat? Az ellenünk jogosan szóló ítéletet elvállalva, Krisztus irgalmából, vagy másoknál igazabbnak tekintve magunkat, várjuk a nekünk ígért örökséget?

 

A párom majdnem lemaradt Bécsben a vonatról. Hogyan? Bemondták, hogy húsz perc múlva indul tovább, és hogy egy másik vonathoz csatlakoztatják, csak azt nem közölték, hogy egy másik, távolabbi vágányra terelik. Ő leszállt kávét hozni. Hátal volt a síneknek, nem látta, hova tolat, s merről érkezik vissza a vonat. Mire visszafordult, nem találta. Kétségbeesetten kereste, hol lehet, végül az utolsó pillanatban elérte. Érvényes jeggyel, majdnem lemaradt. Mert nem tájékoztatták megfelelően (akiknek ez dolga volt), s tudni vélte, amit nem tudott.

 

„Atyámfiai, emberi módon szólok: Még egy embernek érvényes végrendeletét sem csonkíthatja meg senki és nem adhat hozzá semmit. Az ígéretek pedig Ábrahámnak szóltak, és az ő magvának. Nem mondja többesszámban… és a te magodnak, aki a Krisztus. Ezt pedig úgy értem, hogy azt a szövetséget, amelyet Isten előre megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharminc esztendővel később keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet. . Mert ha törvény által van az örökség, akkor többé nem ígéret által… Ábrahámnak… ígéret által ajándékozta az Isten. Mire való tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön a Mag, akinek szól az ígéret. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. A közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egyetlen Egy. A törvény tehát Isten ígéretei ellen van-e? Semmiképpen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban törvény által volna a megigazulás. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban való hit által legyen a hívőké… Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám magva vagytok és ígéret szerint örökösök.”

                                                                                                                      Galata 3:15-29.

 

Örökségünk ígéret és hit által lehet miénk. Hisszük, vagy jóféle (avagy annak látszó) emberi rendelések teljesítésébe vetett hittel, próbáljuk tetteinkkel biztosítani. Azt, ami élete árán lett miénk. Ébredjünk rá arra, amit Jézus a farizeusoknak (az emberek által becsülteknek, tiszteletre méltóknak) mond. HIÁBA TISZTELNEK ENGEM, HA EMBERI PARANCSOLATOKAT TANÍTANAK ISTENI TANÍTÁS GYANÁNT. Jaj nekünk, ha érvénytelenítjük, ha emberivé alacsonyítjuk az isteni szót, ha szavaink, elvárásaink miatt tűnik hiábavalónak Krisztus áldozata!

 

BÓDÁS JÁNOS  

              SIRATÓ

 

Siratlak veszni indult népem.

Látom ezernyi sebedet,

vakságod, rongyod, babonád,

ütött életedet,

melyben nincs öröm, vagy ha van,

az is pusztító méreg.

Kábán tohonyán, süketen alszik

benned a lélek.

Nem látod: hogy süvít, rohan

feletted az ítélet. –