ÉS ÍME EGY EMBER ODAMENT HOZZÁ ÉS AZT KÉRDEZTE: MESTER, MI JÓT CSELE-KEDEJEM, HOGY ELNYERJEM AZ ÖRÖK ÉLETET? Ő PEDIG ÍGY FELELT: MIÉRT KÉR-DEZED TŐLEM, MI A JÓ? CSAK EGY A JÓ: ISTEN. HA PEDIG BE AKARSZ MENNI AZ ÉLETRE, TARTSD MEG A PARANCSOLATOKAT. Ő TOVÁBB KÉRDEZTE: MELYEKET? JÉZUS EZT MONDTA: NE ÖLJ, NE PARÁZNÁLKODJÁL, NE LOPJ, HAMIS TANUBIZONY-SÁGOT NE TÉGY, TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT, ÉS SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT TENMAGADAT. AZT MONDJA AZ IFJÚ: ÉN MINDEZEKET MEGTARTOTTAM. MI FOGYATKOZÁS VAN MÉG BENNEM? JÉZUS AZT MONDTA: HA TÖKÉLETES AKARSZ LENNI, MENJ EL, ADD EL MINDEN VAGYONODAT, ÉS OSZD SZÉT A SZEGÉNYEK KÖ-ZÖTT, ÉS KINCSED LESZ A MENNYBEN, AZTÁN JÖJJ ÉS KÖVESS ENGEM. MIKOR AZ IFJÚ EZT A BESZÉDET MEGHALLOTTA, MEGSZOMORODVA TÁVOZOTT EL, MERT NAGY VAGYONA VOLT. JÉZUS PEDIG AZT MONDTA TANÍVÁNYAINAK: BIZONY MON-DOM NEKTEK, GAZDAG EMBER NEHEZEN MEGY BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA. MEG-ISMÉTELEM: KÖNNYEBB A TEVÉNEK A TŰ FOKÁN ÁTMENNI, MINT A GAZDAGNAK IS-TEN ORSZÁGÁBA BEJUTNI. MIKOR A TANÍTVÁNYOK EZEKET HALLOTTÁK, NAGYON MEGDÖBBENTEK ÉS AZT MONDTÁK NEKI: HÁT AKKOR KI ÜDVÖZÜLHET? JÉZUS PE-DIG RÁJUK TEKINTETT ÉS AZT MONDTA NEKIK: EMBEREKNÉL EZ LEHETETLEN, DE ISTENNÉL MINDEN LEHETSÉGES.

_________________________________________________________________________

 

Az asztal mellett ültem tegnap, írtam valamit, közben lefelé pillantva láttam, hogy kiskutyánk játszik azzal a kupakkal, amit előző nap adtam oda neki. Mikor két harapás közben elenged-te játékát, évődve rátettem a papucsomat. Lestem, mit szól hozzá? Abban a pillanatban az ő játék iránti érdeklődése kioltódott, számára már csupán az volt fontos, hogy ott vagyok, felé fordulok… Jelenlétem őt provokáló, játékába avatkozó jele örömmel töltötte be, s arra felelt.

 

Mivel vagyunk elfoglalva, mivel van tele az életünk? Miféle kikapcsoló játékszereink vannak? Szólíthatók vagyunk? Hogyan mérkőzünk mindazzal, amivel életünk során akaratlan találko-zunk? Hogyan vesszük tudomásul, ha valamit elveszítünk? Mivel éreztetheti velünk Urunk, a jelenlétét? Észrevesszük? Felé fordulunk? Választunk, vagy elfogadunk? Érezzük, ha vala-mibe annyira beleveszünk, hogy nem látunk ki a saját életünkből? Kitől kérdezünk? Attól, aki többet lát, netán kívülről lát, és akinek szeretetében biztosak vagyunk? Ki segíthet nekünk? Lehet úgy, ahogy ennek a villamoson ülő, saját gondolataiba merülő embernek, aki arra riad, hogy nem lát ki a homályba vont ablakon, s azt se tudja hol jár, merre halad, hova érkezik?

 

Hol járunk?

Erre úgy feleltél,

hogy az opálos

üvegre kört leheltél:

fázós börtönöm falára ablakot.

Mert ezt te mindig így csináltad…

                             

         (Kovács Tíbor Téli villamoson - részlet)

 

ÉS ÍME EGY EMBER ODAMENT HOZZÁ ÉS AZT KÉRDEZTE: MESTER, MI JÓT CSELE-KEDEJEM, HOGY ELNYERJEM AZ ÖRÖK ÉLETET? Ő PEDIG ÍGY FELELT: MIÉRT KÉR-DEZED TŐLEM, MI A JÓ? CSAK EGY A JÓ: ISTEN. HA PEDIG BE AKARSZ MENNI AZ ÉLETRE, TARTSD MEG A PARANCSOLATOKAT.

 

Egy ember érkezik Jézushoz. Olyan valaki, aki szeretne minden jót elnyerni, amit csak lehet. Egy közülünk, aki fontosnak tartja azt, amit Isten ígér, és hiszi, hogy ő is elnyerheti. A kérdés, mit tehet érte, mit kell tennie érte? Ezzel egyben elárulja önmagáról, hogy szeretné, de egy-általán nem bizonyos benne, hogy az övé. Lehetünk benne biztosak? Ő szeretne az lenni. Ki is mondja:MI JÓT CSELEKEDEJEM, HOGY ELNYERJEM AZ ÖRÖK ÉLETET?

 

Jézus kérdez az őt kérdezőtől: MIÉRT KÉRDEZED TŐLEM MI A JÓ? Tudod, amit tudhatsz. Nem mindegy, hogy miért fordulunk hozzá. Gondoljunk bele, magunk felől, a nekünk meg-válaszolandó kérdések felől. Ha valaki azt kérdezi, van-e kenyerem, számít-e, hogy azért kérdez, mert éhes, étel kellene neki, vagy éppen ő akar adni, nekem?

 

Egyik nap elmentem az áruház előtt. Ott ült egy inkább fiatal, mint középkorú férfi, mögötte egy táska, fölötte egy jól olvasható papírlap: ÉHES VAGYOK! Hogy kerül ide? Miért így? Miért ily módon kér? – ébredtek rögtön a kérdéseim. Mi erre a jó felelet? Akik arra járnak, nem beszélgetni akarnak vele, nyilván ő se beszélgetni akar, nem jó szót kér, hanem enni-valót. Ami általában nincs az emberek zsebében… így tehát akinek megindítható a szíve, ilyenféle táblával, az aprópénzt ad. Dacolva azzal, amivel, ragaszkodva az általa kiírt bajjal, bementem a boltba (ahova indultam), vettem neki harapnivalót, és visszaúton azt tettem a kezébe. Erre várt? Jót tettem? Nem tudom. Miért is nem?

 

Mi az, hogy JÓ? Tudhatom valamiről, hogy az? Régtől tudom, hogy van jónak látszó rossz, és rossznak látszó jó. És az ember nem jó, legfeljebb jónak látszik. Hol önmaga, hol meg mások szemében. Mivel mérhető a jó? „ Huncut a jóság, ha szégyent hoz a jóra, minek jóság-festék a jót akaróra…” írta találóan József Attila. A „gazdag ifjú” fontosnak tartja, és tudja is a törvényt, teszi az előírt jót, és úgy hiszi, be is tartja mindazt, ami tőle elvárható.

 

Ő TOVÁBB KÉRDEZTE: MELYEKET? JÉZUS EZT MONDTA: NE ÖLJ, NE PARÁZNÁL-KODJÁL, NE LOPJ, HAMIS TANUBIZONYSÁGOT NE TÉGY, TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT, ÉS SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT TENMAGADAT. AZT MONDJA AZ IFJÚ: ÉN MINDEZEKET MEGTARTOTTAM. MI FOGYATKOZÁS VAN MÉG BENNEM?

 

Mivel mér ez az ifjú ember, mit tud (mit nem akar tudni) magáról? Ki meri mondani, hogy

MINDEZEKET MEGTARTOTTAM, MI FOGYATKOZÁS VAN MÉG BENNEM? Mennyire ismeri magát? És mi, akik itt vagyunk, akik szeretnénk, mint ő, elnyerni az üdvösséget?  

Mást látunk önmagunk felől, és mást látnak rólunk mások. És ugyanez érvényes a velünk szemközt állók felől nézve. Nem azonos, amit egy ugyanazon dologról látunk, gondolunk. Akár erről a gazdag ifjúról, Ha mi találkoztunk volna vele, és azzal, amit maga felől lát?

 

Valakinek elküldtem azt a bibliakörös részt, mely a krisztusi szeretet által diktált hetvenszer hétszer való megbocsátásról szólt. Nem magyaráztam, csak elküldtem neki, mert épp akkor volt ünnepe, és az a rész akkor lett leírva. Feleletképpen elkezdte magyarázni saját életét, amit senki se érthet, aki nem abban él, amiben ő, akit nap, mint nap kegyetlenül megaláz a párja. Megbocsátja neki, az nem nehéz (írja), de vele élni már nem bír, és nem akar. Mit lát magáról, mit lát a párja, mit láthatok én? De nem is ez a kérdés, hanem az, mit lát felőlünk, aki mindent lát? Őt kérdezi? Vagy eldöntötte mit akar, s mit nem akar többé vállalni? Tudunk még találkozni az ellenünk szólóval, szavakkal, tettekkel? Azzal, amit Krisztus lát felőlünk?

 

JÉZUS AZT MONDTA: HA TÖKÉLETES AKARSZ LENNI, MENJ EL, ADD EL MINDEN

VAGYONODAT, ÉS OSZD SZÉT A SZEGÉNYEK KÖZÖTT, ÉS KINCSED LESZ A MENNYBEN, AZTÁN JÖJJ ÉS KÖVESS ENGEM.

Miért ezt mondja neki? Ez szól ellene? Vagy azért mondja ezt, hogy ráébredjen végre, lássa, hogyan is teljesül életében az Isten és az emberek iránti szeretet parancsa? Mit ér, mennyit ér Isten iránti odaadása, felebaráti szeretete, ha csak annyit ad, amennyit előírnak, és azon felül már csak magának gyűjt? Tökéletesen tele pohár bort, csak tökéletesen üres pohárba lehet tölteni. A teljesen betöltött szívnek előbb teljesen szabadnak kell lenni. Szabadokká let-tünk Isten Lelkének befogadására, az üdvösségre? Azok maradtunk? Nem elrontott életün-ket kell jobbítgatni, tökéletesíteni, hanem szabaddá kéne lenni, az üdvre. Hogyan látjuk ezt?

 

 

 KOVÁCS TIBOR

        KI VAGYOK ÉN?

 

 

A szemüvegem bifokális:

kettős perspektívában látó.

Nem is ért meg, sem csak az égi,

sem csak a földi síkban látó.

 

Vagyok ég és föld lakója.

Agyféltekén két csikója

(a hit és az értelem)

gyeplőit összefogni igyekezem.

Kezeim Isten óvja!

 

Ki vagyok én, és ki a házam?

Remegve kérdem, hogy magam

kedved fényében megalázzam.

 

Fényedben sötétnek látom

magam, de a földi sötétben

őrzöm emberi méltóságom.

 

Tamásként „kettős” állampolgár:

hordozom árnyam és fényem.

Teremtett személyiségem

nem veti meg a Mester!

 

… hogy megrostáljon mint a búzát.

Kiperdülünk. Az időn át nyúlj át

és végy fel újra, vess el újra!

 

 

Emlegettem már Mark Helprin Téli mese - című regényét. Abban van egy igen érdekes (a regény filmváltozatából kihagyott), történetszál. Egy dúsgazdag, eredményes életet lezáró embernek van két fia. Végrendeletében szabad választást ad, de csupán az egyik fiának.     A másiknak el kell fogadni azt, ahogy testvére dönt. Az egyik megkap minden ingóságot, vagyont, a másik csak egy tárgyat, melyet apjuk kincsként őrzött: egy tálcát, amivel őt ifjú emberként egykor útnak indították. Mindent vagy semmit? Miféle igazságosság? Vajon jól ismeri őket, és tudja előre az apa, ki mit és miért választana? Vagy így szeretné elérni, hogy „valamire való” fia vigye valamire? Vajon mit gondolt ez a két fiú közvetlenül a döntés előtt?

 

Az idősebbik, aki nem választhatott: „tudta, hogy semmi szín alatt nem fellebbezheti meg az öccse döntését, és arra sincs lehetősége, hogy még döntés előtt befolyásolja. Ami a tálcát illeti, azt mindig utálta, mert számára érthetetlen szavak voltak rávésve… ki van rekesztve… épphogy rá fog maradni a tálca, rá, aki annyit gúnyolódott rajta, sőt, egy ízben ki is hajította az ablakon…. Öccse meg annyit fog örökölni, amennyi ezer embert is gazdaggá tudna tenni”

 

És az ifjabb fiú, akinek dönteni kellett? „Apánknak az volt a szokása, hogy közvetetten be-szélt, és közvetetten cselekedett, lassítva a döntés folyamatát, szem előtt lebegtetve a kér-dést, ily módon okított bennünket… Ha nem ismertem volna olyan jól, akkor most talán haboznék. Így azonban nem habozom, nem, mert méltó akarok lenni a velem szemben tá-masztott igényeihez, miként ő? Én is túl akarok lépni önmagamon, s jobbá válni, mint ami-lyen vagyok. Egyszóval és készséggel és szeretettel alávetem magam apám végakaratának. Pontosan tudom, mit kívánt. Enyém a tál…” És pontosan azt választja, amit neki szántak.

 

Miféle mondat volt a tálba vésve, ami az idősebb fiúnak érthetetlen, az apának és az ifjabb fiúnak pedig olyan fontos volt? „Mert elképzelni sem lehet szebb látványt a tökéletesen igaz-ságos városnál, amely egyedül az igazságnak örvend.” Van ilyen ország? S mi mind szeret-nénk megtalálni? Hogyan? „Hova mégy? - kérdezi tőle immár vagyonos bátyja, mikor öccse elfelé indul kis úti cókmókjával és választott örökségével, a tálcával. „Keresem a tökéletesen igazságos várost.” – feleli… Tán valami nagy-nagy kincsnek a kulcsa ez a tál, - gondolja a bátyja… – Mi van ráírva? – kérdi tőle - Moss meg, piszkos vagyok. - feleli az öccse…

MIKOR AZ IFJÚ EZT A BESZÉDET MEGHALLOTTA, MEGSZOMORODVA TÁVOZOTT EL, MERT NAGY VAGYONA VOLT. JÉZUS PEDIG AZT MONDTA TANÍVÁNYAINAK: BIZONY MONDOM NEKTEK, GAZDAG EMBER NEHEZEN MEGY BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA. MEGISMÉTELEM: KÖNNYEBB A TEVÉNEK A TŰ FOKÁN ÁTMENNI, MINT A GAZDAG-NAK ISTEN ORSZÁGÁBA BEJUTNI.

 

Szembesül a gazdag ifjú? Félreérthetetlenül kiderül. MEGSZOMORODVA TÁVOZOTT EL. Kellene az üdvösség, de mindent nem tud érte odaadni, feláldozni. Érthető. Képtelen rá…

 

Most olvastam egy életrajzi írást. Szegedy-Masszák Marianne írta. Az egykor mérhetetlenül gazdag zsidó gyáros, Weiss Manfréd dédunokája. Volt a család életében egy olyan pillanat, amikor puszta életük volt a tét.1944-ben már a gyáros veje, Chorin Ferenc volt a család, és a nevezetes gyár feje. Elvitték őt is a koncentrációs táborba, de mérhetetlen vagyona papíron, hivatalosan (?) kellett Himmlernek, így visszahozatta Budapestre, s egy olyan megegyezés aláírását ajánlották fel a család puszta életéért cserébe, melyben lemondanak minden tulaj-donukról s átadják a Weiss Manfréd Művek feletti irányító hatalmat… Lehetőséget kaptak, dönthettek. Mindent elveszítettek: hazát, otthont, vagyont… de életlehetőséget nyertek.

 

 

KOVÁCS TÍBOR

         ÍRÁSJELEK

 

Pont: kis szünet, pihenés

az ereszkedő dallamív végén.

Hány új mondatba kezdek még én?

 

Vessző: tagold a tagolhatatlant.

Évszakok közt szakaszt keresel,

s titkon mindig a Pontra lesel.

 

Felkiáltójel: bot. Megtanít móresre.

Szükség van rá, mint Kainnak Mózesre.

 

Görbehátú kérdőjelek:

fájó meddigek, jó miértek.

Miért és meddig kísértek?

 

Zárójel: őszinteség. Néha jelezzük.

De verseinkben és álmainkban

felkeres, ha nem is keressük.

 

Barátom a kettőspont, aki

két szemét tágra nyitja ki:

Előtte járt Valaki.

Utána jön valaki!

Írásjelek: apró vesszők, pontok…

Kelletek, mint ruhámra a gombok,

hogy akik hátul állnak a sorban

szívemet feléjük kigomboljam

 

MIKOR A TANÍTVÁNYOK EZEKET HALLOTTÁK, NAGYON MEGDÖBBENTEK ÉS AZT MONDTÁK NEKI: HÁT AKKOR KI ÜDVÖZÜLHET? JÉZUS PEDIG RÁJUK TEKINTETT ÉS AZT MONDTA: EMBEREKNÉL EZ LEHETETLEN, DE ISTENNÉL MINDEN LEHETSÉGES.

 

Jézus RÁJUK NÉZETT, látta, hogy tanítványai kijelentését hallva megdöbbennek. Azt akarta, hogy jól értsék. EMBERILEG LEHETETLEN (megszerezni nem lehet) – mondta, de folytatta: ISTENNÉL MINDEN (az emberileg lehetetlen is), LEHETSÉGES! És igen, mi is remélhetjük, Krisztus bűnt és ítéletet átvállaló szeretete által, érvényessé lehet, elnyerhetővé az üdvösség!