ÉS MIKOR JÉZUS JERUZSÁLEMBE KÉSZÜLT FELMENNI, CSAK A TIZENKETTŐT VITTE MAGÁVAL, S ÚTKÖZBEN EZT MONDTA NEKIK: ÍMÉ FELMEGYÜNK JERUZSÁLEMBE, ÉS AZ EMBER FIÁT ÁRULÁSSAL A PAPI FEJEDELMEK ÉS ÍRÁSTUDÓK KEZÉBE ADJÁK ÉS HALÁLRA ÍTÉLIK, ÉS KISZOLGÁLTATJÁK A POGÁNYOKNAK, HOGY MEGCSÚFOL-JÁK, MEGKORBÁCSOLJÁK ÉS KERESZTRE FESZÍTSÉK; DE HARMADNAP FELTÁMAD. EKKOR ODAMENT HOZZÁ ZEBEDEUS FIAINAK AZ ANYJA A FIAIVAL EGYÜTT, ÉS LEBORULT ELŐTTE, HOGY KÉRJEN VALAMIT. Ő PEDIG AZT KÉRDEZTE, MIT KÍVÁNSZ? AZ ÍGY FELELT: RENDELD EL, HOGY AZ EGYIK FIAM A JOBBKEZED, A MÁSIK A BALKEZED FELŐL ÜLJÖN A TE ORSZÁGODBAN. JÉZUS PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: NEM TUDJÁTOK MIT KÉRTEK. MEGIHATJÁTOK-E AZT A POHARAT, AMELYET NEKEM KELL MAJD MEGINNOM? ÉS MEGKERESZTELKEDHETTEK-E AZZAL A KERESZTSÉGGEL, AMELLYEL ÉN MEGKERESZTELKEDEM? AZT MONDTÁK: MEG. ERRE Ő AZT MONDTA: AZ ÉN POHARAMAT MEGISSZÁTOK UGYAN, DE AZ ÉN JOBB ÉS BAL KEZEM FELŐL VALÓ ÜLÉST NEM AZ ÉN DOLGOM MEGADNI, HANEMN AZOKÉ LESZ AZ, AKINEK AZ ÉN ATYÁM ELKÉSZÍTETTE. MIKOR EZT A TÖBBI TÍZ MEGHALLOTTA, BOSSZANKODTAK A KÉT TESTVÉRRE. JÉZUS PEDIG ELŐSZÓLÍTOTTA ŐKET, ÉS EZT MONDTA: TUDJÁTOK, HOGY A FEJEDELMEK ZSARNOKOSKODNAK NÉPEIKEN, ÉS A NAGYOK ÉREZTETIK VELÜK HATALMUKAT, DE NE ÍGY LEGYEN KÖZTETEK; HANEM AKI KÖZ-TETEK NAGY AKAR LENNI, SZOLGÁLJON NEKTEK. ÉS AKI KÖZTETEK ELSŐ AKAR LENNI, LEGYEN A TI SZOLGÁTOK. AMINTHOGY AZ EMBER FIA SEM AZÉRT JÖTT, HOGY NEKI SZOLGÁLJANAK, HANEM HOGY Ő SZOLGÁLJON ÉS AZ Ő ÉLETÉT VÁLTSÁGUL ADJA SOKAKÉRT. AMIKOR JERIKÓBÓL TÁVOZTAK, NAGY TÖMEG MENT UTÁNUK. AZ ÚTFÉLEN KÉT VAK ÜLT. AMIKOR MEGHALLOTTÁK, HOGY JÉZUS OTT MEGY EL, ELKEZDTEK KIÁLTOZNI: URAM, DÁVID FIA KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK! A SOKASÁG PEDIG CSITÍTOTTA ŐKET, HOGY HALLGASSANAK. DE ŐK ANNÁL HANGOSABBAN KIÁLTOTTÁK: URAM, DÁVID FIA, KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK! JÉZUS MEGÁLLOTT, MAGÁHOZ HÍVTA ŐKET, ÉS EZT KÉRDEZTE: MIT AKARTOK, HOGY CSELEKEDJEM VELETEK? AZT URAM, FELELTÉK, HOGY MEGNYÍLJÉK A SZEMÜNK. JÉZUS MEGSZÁNTA ŐKET, MEGÉRINTETTE A SZEMÜKET. NYOMBAN VISSZANYERTÉK LÁTÁSUKAT ÉS KÖVETTÉK ŐT.

__________________________________________________________________________

 

Amikor elolvastam az első szakaszt, úgy gondoltam, arról kéne beszélni, vajon mi látjuk-e életünk lehetőségeit? Miféle vég felé igyekszünk, és kell-e, szükséges-e efelől nézve élni? Amikor elolvastam, a második szakaszt, kiderült, hogy e kettőt együtt érdemes mérlegre tenni, mert saját életünk felőli látásunkat, nagymértékben befolyásolja, miféle életre és teljesülésre vágyunk. Itt kívántam volna befejezni, de közben világossá lett, hogy a harmadik szakasz példa arra, hogy a teljesülés olyan út, ami lépésről lépésre valósul, mégpedig úgy, hogy sosem tudom, mit hoz a következő pillanat, még akkor sem, ha a cél egyértelmű...  

 

Múlt héten kaptam egy gyászjelentést, egy bajai születésű matematikust temetnek pár nap múlva Budapesten. Miután ez a matematikus verseket is írt, nem lepett meg, hogy az ő versét olvashattuk az értesítőn. A vers mellbevágó. Kiderül mivel számolt, ha a vég felé nézett? A nincs tovább - lebeg előtte, az, amit az agya elé vetít, reálisan, pontosan, mindent lezárón:

                        

BÁRDOS ATTILA  

        HA MEGHALOK

 

Ha meghalok, semmit se csinálok.

Utolsót sóhajtok, azután úgy maradok.

Utolsó tettem a meghalás lesz,

- ha ugyan tettnek tekinthető ez…

 

Meghalok,

de leszek némiképp,

ha ugyan lét az,

ami marad belőlem még.

 

Sajnálni fogom, nagyon röstellem,

Ha lesz még némi sajnálat bennem:

Ennyi tellett tőlem,

csak ennyi lehettem.

 

Mert valami történni fog velem,

például földdé válik majd a testem.

Jó leszek tán humusznak,

fűnek, fának, virágnak.

 

Ha meghalok, ugyebár

semmit se csinálok már,

de itt leszek még köztetek,

emlékeitekben, bennetek.

 

 

Vajon mit érzett, mi szorongatta, mire becsülte, amit élt, ha ezt írta? „Ennyi tellett tőlem …” Nekünk is elég annyi, amennyi tőlünk telik? Akkor is, ha Krisztus által kaphatnánk többet? „csak ennyi lehettem.” Igaz ez? Lehetett volna többje? Ki és mi akadályozta?

 

ÉS MIKOR JÉZUS JERUZSÁLEMBE KÉSZÜLT FELMENNI, CSAK A TIZENKETTŐT VITTE MAGÁVAL, S ÚTKÖZBEN EZT MONDTA NEKIK: ÍMÉ FELMEGYÜNK JERUZSÁLEMBE, ÉS AZ EMBER FIÁT ÁRULÁSSAL A PAPI FEJEDELMEK ÉS ÍRÁSTUDÓK KEZÉBE ADJÁK ÉS HALÁLRA ÍTÉLIK, ÉS KISZOLGÁLTATJÁK A POGÁNYOKNAK, HOGY MEGCSÚFOLJÁK, MEGKORBÁCSOLJÁK ÉS KERESZTRE FESZÍTSÉK; DE HARMADNAP FELTÁMAD.

 

Mit tud Jézus a maga élete, s a hamarosan bekövetkező események felől? Azt, amiért e világra jött, azt, amit Isten elrendelt felőle, azt, amit se tanítványai, se rokonai, se más, nem akart tudni. Miért nem? Mert úgy látták, hogy ha valakinek, hát neki, hatalma lenne másféle szerephez jutni, győzni, uralkodni, más módon folytatni és másképpen befejezni az életét…

 

Közeledik az ünnep, Jeruzsálembe készülnek. Felfoghatatlan számukra az, amit Jézus mond nekik (már nem először) földi életének vége felől. Ők egy csodatévő erővel, hatalommal szóló, isteni kinyilatkoztatással bíró Mestert követnek. Egyáltalán nem Isten által elrendelt életének teljesülése felől nézik, hanem a lelkében hordozott, nem mindennapi lehetőségek felől.

 

Békési Sándor – rajzfilmrendező, grafikus, református teológus. Az érettségi utáni naptól húsz éven át, a rendszerváltásig dolgozott a Pannónia Filmstúdióban. A mozgókép alapja, rajzok sorozatának pörgetése, vetítése. Kezdő grafikusként (akkor még nem volt számítógép) azt a feladatot kapták, hogy két megörökített mozdulat közti rajzokat készítsenek a kezdő és a befejező rajzig. Ehhez ugye nem volt elég a kezdő rajz, kellett az utolsó is.

 

„A film­sza­lag­gal tör­té­nő mun­ka, ahogy a hang­sza­lag­gal együtt csé­véz­tük a vá­gó­asz­ta­lon előre és hát­ra, meg-meg­vág­va és össze­il­leszt­ve ar­ra a lá­tás­mód­ra ta­ní­tott meg, hogy életünk is egy film­sza­lag ré­sze­ként fut, s épp­úgy egy rende­zői elv men­tén meg­ha­tá­ro­zott dra­ma­tur­gi­á­ja van. (komponáltság, felépítettség, szerkesztettség…) Ez a ta­pasz­ta­lat mó­do­sí­tot­ta ben­nem a szok­vá­nyos időszem­lé­le­tet, s ar­ra a be­lá­tás­ra ju­tot­tam, hogy min­den­ki­nek ér­de­ké­ben áll, sőt lét­kér­dé­se sa­ját ma­gá­nak és kö­zös­sé­gé­nek a dra­ma­tur­gi­á­já­val fog­lal­koz­ni. A jö­vőt nem tud­hat­juk, de az el­jö­ven­dőt is­mer­jük a Jé­zus Krisz­tus ál­tal be­mu­ta­tott Is­ten or­szá­ga te­kin­te­té­ben. A ret­ros­pek­tív (vége felől indító) idő­szem­lé­let meg­ta­nít úgy szám­lál­ni nap­ja­in­kat, hogy bölcs szív­hez jut­va, a be­tel­je­se­dés fe­lő­li kül­de­tés­ben ér­tel­mez­zük őket, és meg­bí­zá­sa­in­kat tö­re­dé­kes, tor­zó éle­tünk­kel tel­je­sít­sük, míg a só­fárt meg nem fúj­ják az an­gya­lok. A feladat: fölfedezni, mit akar tőlünk Isten, kiért halt meg. Valaki leéli az életét, és nem volt önmaga. A keresztyénségben az ember esélyt kap arra, hogy megtalálja az igazi önmagát."

 

Mi hogyan nézzük életünket? Egy-egy helyzet kimenetele felől, vagy remélt vége felől? Ő adta és adja lehetőségeinket? Hisszük, éljük? Mire adta, mire adja? Mi teljesül abból, amire rendelt? Tudjuk mire kaptuk? Hogyan teljesülhet? Mit határozhat meg, illetve meghatározhat-e bármit is a földi élet utáni, az odaát, az elnyerhető üdvösség?

 

EKKOR ODAMENT HOZZÁ ZEBEDEUS FIAINAK AZ ANYJA A FIAIVAL EGYÜTT, ÉS LEBORULT ELŐTTE, HOGY KÉRJEN VALAMIT. Ő PEDIG AZT KÉRDEZTE, MIT KÍVÁNSZ? AZ ÍGY FELELT: RENDELD EL, HOGY AZ EGYIK FIAM A JOBBKEZED, A MÁSIK A BALKEZED FELŐL ÜLJÖN A TE ORSZÁGODBAN.

 

Mit hallott, mit értett Jézus szavaiból, kijelentéséből a tizenkettő? Mi az, amit felfogtak, s mi az, amivel nem tudtak mit kezdeni? Az itt elhangzó kérésből derül ki, hogy amit Jézus nekik mondott, az kezelhetetlen információ volt számukra. Annyit bizonyára felfogtak, hogy Jeruzsálemben történik valami, arról tudtak, hogy a papi fejedelmek mind Jézus ellen vannak, de hát ő Isten Fia, ugyan ki győzhetné le? És ő maga mondta, hogy végül győz, hisz feltámad!

De hát akkor, miféle szerep, miféle dicsőség vár rájuk, akik kitartottak mellette? Annak még nem volt valóságos súlya, milyen áron lehetnek részesek a feltámadásban, és mi módon lehetnek jelen az Ő országában. Összekeverték a földi elvárásokat és mennyei szerepeket.

 

Jézus így kérdezi Jakab és János édesanyjától: MIT KÍVÁNSZ? Nem neki van szüksége a válaszra, hanem annak, akit kérdez. A válasz őszinte, egyértelmű, egyenes. Kitüntető helyet, dicsőségben való részesedést kér fiai számára, akik otthagyták érte otthonukat, munkájukat, megélhetésüket, Hiszi, hogy fiai megérdemlik, és Jézus meg tudja adni azt, amit kér. Azzal számol, amit Jézus meg tud tenni, s nem azzal, amit tenni akar. Azzal számol, hogy hatalma van elrendelni, s nem azzal, hogy el akarja-e rendelni.

 

De sokszor vagyunk így mi is kéréseinkkel és kívánságainkkal. Pedig fontos lenne tudni, mi a mi dolgunk, és mi nem az, mi van ránk bízva, s mi nem, mi van hasznunkra, és mi nem...

 

JÉZUS PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: NEM TUDJÁTOK MIT KÉRTEK. MEGIHATJÁTOK-E AZT A POHARAT, AMELYET NEKEM KELL MAJD MEGINNOM? ÉS MEGKERESZTELKEDHETTEK-E AZZAL A KERESZTSÉGGEL, AMELLYEL ÉN MEGKERESZTELKEDEM? AZT MONDTÁK: MEG. ERRE Ő AZT MONDTA: AZ ÉN POHARAMAT MEGISSZÁTOK UGYAN, DE AZ ÉN JOBB ÉS BAL KEZEM FELŐL VALÓ ÜLÉST NEM AZ ÉN DOLGOM MEGADNI, HANEMN AZOKÉ LESZ AZ, AKINEK AZ ÉN ATYÁM ELKÉSZÍTETTE.

 

Jézus türelmesen válaszol annak, aki nem tudja, mit kér. Ő, aki nem teljesíteni akar, hanem Istennek engedve, felőle való rendelése szerint, életét rábízva, bizalmát belévetve, akarata szerint teljesülni. Amíg arról van szó, hogy valamit meg tudok-e tenni, eldönthetem, akarom, vagy nem akarom. Amikor az életünk rendeltetésének teljesülése a tét, az nem teljesítés, hanem Istenre hagyatkozás abban, amit általam Ő teljesít. Más, hogy meg tudok valamit tenni, mint az, hogy el kell vállalnom, amit meg kell tennem.

 

NEM TUDJÁTOK MIT KÉRTEK… Még nem tudják miféle emberpróbáló napok következnek, és azt sem, miféle iszonyat az, amiben követni kéne Krisztust. MEGIHAJÁTOK-E - kérdezi tőlük, és MEGKERESZTELKEDHETTEK-E AZZAL A KERESZTSÉGGEL, AMELLYEL ÉN? Készek elszenvedni, amit ő elszenved, készek a halálra, amire ő kész? Rögtöni ráfelelésük azt jelzi, hogy késznek hiszik magukat, pedig nem értik, nem tudják, miért, kiért, mire készül, ezért azt sem, hogy mire kéne készen állniuk.

 

Számunkra, s a tanítványok számára elképzelhetetlen az a szabadság, és alázat, ahogyan Krisztus viszonyul. Nem veszi saját kezébe azt, ami nincs rá bízva: NEM AZ ÉN DOLGOM MEGADNI… Jaj ha tudnánk mi a dolgunk, és nem kívánnánk beleszólni abba, ami nem a mi dolgunk! Krisztus nem felejt el fölfelé tekinteni, s tudni, hogy nem az ő dolga… AZOKÉ LESZ AZ, AKINEK AZ ÉN ATYÁM ELKÉSZÍTETTE.

 

MIKOR EZT A TÖBBI TÍZ MEGHALLOTTA, BOSSZANKODTAK A KÉT TESTVÉRRE. JÉZUS PEDIG ELŐSZÓLÍTOTTA ŐKET, ÉS EZT MONDTA: TUDJÁTOK, HOGY A FEJEDELMEK ZSARNOKOSKODNAK NÉPEIKEN, ÉS A NAGYOK ÉREZTETIK VELÜK HATALMUKAT, DE NE ÍGY LEGYEN KÖZTETEK; HANEM AKI KÖZTETEK NAGY AKAR LENNI, SZOLGÁLJON NEKTEK. ÉS AKI KÖZTETEK ELSŐ AKAR LENNI, LEGYEN A TI SZOLGÁTOK. AMINTHOGY AZ EMBER FIA SEM AZÉRT JÖTT, HOGY NEKI SZOLGÁLJANAK, HANEM HOGY Ő SZOLGÁLJON ÉS AZ Ő ÉLETÉT VÁLTSÁGUL ADJA SOKAKÉRT.

 

Miért kívánunk így, vagy úgy, szüntelen fölébe kerekedni másoknak? Miért vagyunk alkalmatlanok szolgálni egymásnak és másoknak? Uralkodni akarunk, részesülni hatalomban, dicsőségben, vagy szolgává lenni, mint Krisztus? Felismerjük, észrevesszük krisztuskövető lehetőségeinket? Le tudunk mondani saját elképzeléseinkről, jogainkról, lehetőségeinkről, hatalmunkról… mások javáért, Isten országáért? AKI ELSŐ AKAR LENNI… Mennyire nem ezt érezzük, nem ez indít másokért.

 

Szegedi-Masszák Mariann idézi kötetében, amikor Horthy Miklóst 1944-ben, lemondásra biztatták, hogy legalább ezzel határolódjon el attól, ami a német megszállás után történik. „Azt felelte, hogy ő nem mondhat le, azt a széket, amelyen ül, ő üresen nem hagyhatja, nem engedheti meg, hogy valami bitang üljön a helyére. Ő megesküdött az országnak, hogy nehéz óráiban nem fogja cserbenhagyni… utolsó percig kitart a helyén… Ki fogja megvédeni a hadsereget, az egymillió magyar fiút, hogy el ne vigyék őket az oroszok ellen?… Ki fogja megoltalmazni az országnak azt a becsületes rétegét, aki mindhalálig bízott benne? Ki fogja megmenteni a zsidókat, a külföldi menekülteket, ha ő elhagyja a helyét?”

 

Miért nem látta be, azok igazságát, akik előre látták mi következik? Miért nem mondott le kormányzói tisztéről? Miért hitte, hogy meg tudja védeni az országot, attól, ami jön? Meg tudta védeni? Kit szolgált, mit szolgált hitével?

 

AMIKOR JERIKÓBÓL TÁVOZTAK, NAGY TÖMEG MENT UTÁNUK. AZ ÚTFÉLEN KÉT VAK ÜLT. AMIKOR MEGHALLOTTÁK, HOGY JÉZUS OTT MEGY EL, ELKEZDTEK KIÁLTOZNI: URAM, DÁVID FIA KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK! A SOKASÁG PEDIG CSITÍTOTTA ŐKET, HOGY HALLGASSANAK. DE ŐK ANNÁL HANGOSABBAN KIÁLTOTTÁK: URAM, DÁVID FIA, KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK! JÁZUS MEGÁLLOTT, MAGÁHOZ HÍVTA ŐKET, ÉS EZT KÉRDEZTE: MIT AKARTOK, HOGY CSELEKEDJEM VELETEK? AZT URAM, FELELTÉK, HOGY MEGNYÍLJÉK A SZEMÜNK. JÉZUS MEGSZÁNTA ŐKET, MEGÉRINTETTE A SZEMÜKET. NYOMBAN VISSZANYERTÉK LÁTÁSUKAT ÉS KÖVETTÉK ŐT.

 

Krisztus tudja miért küldte őt az Atya, meri tudni földi életének végét, a megaláztatást, az árulást, a kereszthalált,és tudja a föltámadást is, Isten országát, az oda való érkezést. De a szeme és szíve efelé útban is nyitva van, kész tenni, amit tehet másokért. Hallotta a vakok könyörgését, MEGÁLLOTT MELLETTÜK… Megkérdezte őket, mit kívánnak tőle? És mert azt kérték, amit megtehetett értük. Meggyógyultak, szemük felé nyílt, Őt láttak, Őt követték.

S Ő tovább ment Jeruzsálem felé, az árulás felé, a reá váró kín felé, azokkal együtt, akik nem értették, és akik nem alázatban, nem engedelmességben vágytak elsők lenni, mint ő…

                                     

DÖMÖTÖR ILONA

          MÁRCIUS

 

Most március van. Haldoklik a tél,

és siratja a csepegő eső.

Sóhajt a szél. Sárfoltos lett a hó.

A gyémántszikrák helyén rút habarcs.

A terméketlen, ámde csodaszép

buzavirág mind elhervadott.

De bújnak már az igazi rügyek,

és lesz belőlük ehető gyümölcs.

A szívem most befelé könnyezik.

Temetek meghalt csillogásokat,

tündérmesét, nagy fénylő álmodást,

fehér szépséget, hópehely-zenét.

Most temetek, de várom a tavaszt,

az örökifjút, ajándékozót.

A lélek gazdag jó gyümölcseit

vágyik teremni már az életem.