ÉS MIKOR BEMENT A TEMPLOMBA, ODAMENTEK HOZZÁ A PAPI FEJEDELMEK ÉS A NÉP VÉNEI ÉS EZT MONDTÁK: MILYEN FELHATALMAZÁSSAL CSELEKSZED EZEKET? ÉS KI ADTA NEKED EZT A FELHATALMAZÁST? JÉZUS PEDIG ÍGY FELELT: ÉN IS KÉRDEZEK VALAMIT TŐLETEK. HA MEGFELELTEK RÁ, ÉN IS MEGMONDOM NEKTEK, MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZEM EZEKET. A JÁNOS KERESZTSÉGE HONNAN VALÓ? MENNYBŐL, VAGY AZ EMBEREKTŐL? AZOK PEDIG ÍGY TANAKODTAK MAGUKBAN: HA AZT MONDJUK: MENNYBŐL, AZ LESZ A VÁLASZ, MIÉRT NEM HITTETEK BENNE? HA PEDIG AZT MONDJUK: EMBEREKTŐL, FÉLÜNK A SOKASÁGTÓL, MERT MINDENKI PRÓFÉTÁNAK TARTOTTA JÁNOST. ÉS EZT FELELTÉK JÉZUSNAK: NEM TUDJUK. AKKOR Ő ÍGY SZÓLT: ÉN SEM MONDOM MEG NEKTEK, MICSODA HATALOMMAL CSEKEKSZEM EZEKET. DE MIT SZÓLTOK EHHEZ A PÉLDÁZATHOZ? EGY EMBERNEK VOLT KÉT FIA. AZT MONDTA AZ ELSŐNEK: EREDJ FIAM, MUNKÁLKODJÁL MA A SZŐLŐMBEN. AZ PEDIG ÍGY FELELT: MEGYEK URAM, DE NEM MENT EL. ODAMENT A MÁSIKHOZ IS UGYANILYENB SZÓVAL. AZ PEDIG ÍGY FELELT: NEM MEGYEK. DE AZUTÁN MEGBÁNTA ÉS ELMENT. E KETTŐ KÖZÜL MELYIK TELJESÍTETTE AZ ATYA AKARATÁT? ÍGY FELELTEK NEKI: A MÁSODIK. JÉZUS AZT MONDTA: BIZONY MONDOM NÉKTEK, A VÁMSZEDŐK ÉS PARÁZNA NŐK MEGELŐZNEK TITEKET AZ ISTEN ORSZÁGÁBAN. MERT ELJÖTT HOZZÁTOK JÁNOS ÉS MUTATTA AZ IGAZSÁG ÚTJÁT, DE TI NEM HITTETEK NEKI. A VÁMSZEDŐ ÉS PARÁZNA NŐK PEDIG HITTEK. TI LÁTTÁTOK EZT, KÉSŐBB SEM SZÁLLTATOK MAGATOKBA, HOGY HITTETEK VOLNA NEKI.

_________________________________________________________________________

 

Vasárnap délelőtt busszal indultam Bajára. Hoztam magammal egy könyvet, azt olvastam. Kiskunlacházán felszállt egy idős, kendős asszony. Látta, hogy olvasok. Egy ideig csak fészkelődött mellettem, majd megkérdezte, mit olvasok? Mondtam, hogy egy regényt. Vallásos könyv? – kérdezte aztán. Mondtam, hogy nem, és folytattam az olvasást. Pár pillanat múlva az iránt érdeklődött, milyen felekezethez tartozom? Mondtam, azt is hogy apám testvéreim, sőt egyik lányom is, református lelkész… de láthatóan nem igen érdekelte. Közben letettem a könyvet, és visszakérdeztem, ő milyen vallású? Kiderülhetett, hogy baptista, és Dömsödre utazik, vasárnapi alkalomra. A táskájában matatott, majd elővett egy kézzel írt lapot. Közölte, hogy amikor a Lélek diktálja, ő verset ír, amit fel szokott olvasni náluk az imaházban, és ha útközben találkozik valakivel, ad neki verset. Nekem is adna, elfogadom tőle? Kezembe tette, nézte, ahogy olvasom, miközben megérkeztünk a megállóhoz, ahol elköszönt, leszállt. Mit akart tőlem? Akart tudni rólam? Én mit tudtam meg róla? Akartam tőle valamit? Volt értelme ennek a találkozásnak, beszélgetésnek? Azért szólított meg, mert meg akart szólítani valakit, azzal, amit át akart adni. De egyáltalán nem érdekelte ki vagyok, hogy szükségem van-e arra, amit adni akar. Ki küldte? Hozzám küldte? Mit adott? És én, átadhattam neki valamit?

 

ÉS MIKOR BEMENT A TEMPLOMBA, ODAMENTEK HOZZÁ A PAPI FEJEDELMEK ÉS A NÉP VÉNEI ÉS EZT MONDTÁK: MILYEN FELHATALMAZÁSSAL CSELEKSZED EZEKET? ÉS KI ADTA NEKED EZT A FELHATALMAZÁST?

 

Jézus belép a templomba. Azok mennek oda hozzá, akik választott, megbízott, legfensőbb képviselői a templomnak: a PAPI FEJEDELMEK. Miért mennek oda hozzá? Vajon érdekli őket, miért jött, mit akar, mit érez? Azt akarják tisztázni, igaz-e amit gondolnak róla? Vagy csupán igazolni akarják felőle való látásukat? Mit kérdeznek? Érdeklődés van bennük, vagy csupán megfelelő időben és térben, mások füle hallatára akarják közölni mit gondolnak róla? Mi derül ki a feltett kérdésből? MILYEN FELHATALMAZÁSSAL CSELEKSZED EZEKET?   Számonkérés, felelősségre vonás? Ki bízta meg mindazzal, amit itt Isten nevében tesz? Ki adott rá engedélyt, miféle alapon érint, gyógyít, szabadít, oldoz, és beszél Isten országáról? Ha a papi fejedelmek és a vének megbizonyosodni akarnának isteni megbízása felől, nem kéne őt kérdezni, hisz maguk a csodák tesznek bizonyságot isteni erejéről.

 

Van olyan lelkész ismerősöm, aki kéri, hogy küldjem neki a könyvtári bibliaórák leírt anyagát, de van olyan is, aki ha olvassa is (kiderült, hogy igen) jelenlétemben folyton azzal példálózik, hogy a teológiai végzettség nélkülieknek, a laikusoknak, nem szabadna a Szentírást magyarázni… De vajon gondolt-e már arra, hogy Jézus Krisztus sem az akkori hivatalos papi rendhez tartozott? Hisz épp ez volt az oka annak, hogy a kinevezettek, hivatalosak, igen rossz szemmel nézik munkálkodását, és megkérdőjelezik működésének jogosságát.

 

Jézus jól látja a szívüket, érti, mi indítja őket kérdezni, érzi, hogy féltékenyek, irigyek arra az erőre, hatalomra nézve, ami benne Isten által lakozik. Neki nincs hivatalos papírja arról, ami rá van bízva, de Isten Lelke diktálhat neki, és ereje, és hatalma van megcselekedni mindazt, amire épp indítja. Ahogy egy virág, ha esőt és napot kap, nem tud mást, mint növekedni, kinyílni. Jézus meggyógyítja ott a templomudvarban, az odagyűlt betegeket, mert szánja őket, mert a szíve megesik rajtuk, és mert van hozzá hatalma: szabaddá tesz, reményt ad.

 

Az emlegetett kötet, amit hazafele olvastam a buszon, Jókai Mór Lélekidomár című regénye. A főhős vizsgálóbiztos, oknyomozó, aki a bizonyítékokon túl mást is keres, mint amit lát, mint ami az események során mindenki számára nyilvánvalónak látszik. E főhős, Lándory Bertalan, elmegy a börtönbe, kiszabadít egy méregkeverőként elítélt gyilkost, s maga mellé veszi. Miért? Hogy meri? Rájött arra, ami a látszat mögött van, hogy azért vállalta magára ez az ember a gyilkosságot, mert meg akarta megmenteni bankár gazdájának leányát. E bankár, kit szélhámos gazemberek orrgazdaság gyanújába kevertek, vagyonát, hitelét veszítette, s amikor ez kiderül, nem bír tovább élni. De kötött egy életbiztosítást, de az öngyilkosság esetén nem érvényes. Hogy a lánya ne maradjon pénz nélkül, a szolga vállalja, hogy ő gyilkolta meg gazdáját. Elítélik, bezárják. Ám a bankár lánya nem hiszi el a gyilkosságot, lehetetlennek tartja, s kéri a főhőst (akkor már férjét), szabadítsa ki apja hűséges szolgáját. Ki aztán addig keres és vizsgál, tesz mérlegre okot és indokot, hogy rájön, mi történt. Foganatosítja a felsőbbség előtt, s kegyelmet kér az elítélt számára. Amikor a börtönben meglátogatja ezt a szolgát, az továbbra is tagad, de az érte feltett kérdések közben ráébred, hogy a vizsgálóbíró átlát rajta, rájött az igazságra. És könnyekig meghatja őt, mikor megtudja tőle, hogy a bankár lánya, akiért vállalta a vádat, halála előtti utolsó pillanatában is rá gondolt, s érte esdekelt… Miféle erővel bír a hinni, remélni tudó szeretet? A szolga ráébred, hogy nincs értelme többé annak, amit magára vállalt, megszabadulhat saját elvárásaitól és az őt megbélyegző vádtól.

 

Vajon tudjuk-e, milyen fontos lenne, hogy a mentő szándék, a másik érteni akarása fölülírja bennünk a lesújtó véleményeket, a neheztelésből születő vádakat és ítéletet? Kiszabadulhatna egy-egy ember, ki beleveszett abba, amit tett, s nem lát kiutat, nem lát lehetőséget…

 

JÉZUS PEDIG ÍGY FELELT: ÉN IS KÉRDEZEK VALAMIT TŐLETEK. HA MEGFELELTEK RÁ, ÉN IS MEGMONDOM NEKTEK, MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZEM EZEKET.

A JÁNOS KERESZTSÉGE HONNAN VALÓ? MENNYBŐL, VAGY AZ EMBEREKTŐL? AZOK PEDIG ÍGY TANAKODTAK MAGUKBAN: HA AZT MONDJUK: MENNYBŐL, AZ LESZ A VÁLASZ, MIÉRT NEM HITTETEK BENNE? HA PEDIG AZT MONDJUK: EMBEREKTŐL, FÉLÜNK A SOKASÁGTÓL, MERT MINDENKI PRÓFÉTÁNAK TARTOTTA JÁNOST. ÉS EZT FELELTÉK JÉZUSNAK: NEM TUDJUK. AKKOR Ő ÍGY SZÓLT: ÉN SEM MONDOM MEG NEKTEK, MICSODA HATALOMMAL CSEKEKSZEM EZEKET.

 

Jézus kérdez, s kérdése lehetőséget kínál, azoknak, akik ellene vannak. Akik nem képesek érteni, vádolni, ellene fordítani akarják, amit kimond. Ám Jézus Krisztus egy oda nem illőnek tűnő kérdéssel válaszol. És szabad észrevenni, hogy már magában a kérdésfeltevésben ott a különbségtétel. Amazok hivatalos felhatalmazásról beszélnek, ő pedig az isteni hatalomról. Mit ér a felhatalmazás, ha nincs hozzá végrehajtani képes erő? Vajon mi tudunk különbséget tenni? Emberi alkalmasság, akarat, igyekezet, odaadás… és a Lélek indítása, ereje között?

 

FÜLE LAJOS 

           KERÉKPÁR

 

Te azt állítod, két kerék.
Én másban látom a lényegét,
nem az anyagban. Más a fő:
– figyeld! – a mozgató erő.

 

Magától nem mehet tovább,
az életet, egyensúlyát
ez adja csak. Bármily kicsi,
előbbre mégis ez viszi.

 

És így vagyunk mi, emberek:
sok alkatrészünk mind remek,
pompás a vázunk és agyunk,
de – Benne mozgunk és vagyunk!

 

Lelkéből Ő lehel reánk,
s mozdul az ész, a gondolat,
mozdul a vers, mint gyors patak.

 

Mert Ő a mozgató erő:
virág-nyitó, agy-rengető
Isten, Egyensúly, Értelem,
Egyetlen Úr az életen.

 

 

Jézus Krisztus Keresztelő Jánost hozza szóba. Aki akkor már halott, de a nép Istentől való prófétának tartja. Vajon kinek tartják, a papi fejedelmek Keresztelő Jánost? Van véleményük róla? Miért nem merik vállalni, kimondani azt, amit róla gondolnak?  Mert félnek, függnek mások véleményétől. Mennyire félnek? Inkább azt mondják magukról (ők a mindent jobban tudók), hogy NEM TUDJUK… Könnyebb ezt vállalni, mint saját állásfoglalásukat, mely akár így, akár úgy, mindenképpen ellenük szól!

 

Észre sem veszik, hogy igazolódik, ami igazolódik. Képmutató és vádaskodó viselkedésük. Van értelme az őket kérdező Krisztusnak választ adni isteni hatalmáról, megbízatásáról? Úgy hiszem, ez az eset, ami így van írva: „Ne adjátok az ebeknek azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, mert sárba tapossák, aztán ellenetek fordulnak....” (Máté 7:6.)

 

Amikor Jézus Krisztus kérdez tőlünk, akkor a kérdésnek célja, értelme van. Az első ige, ami egy alkalom után osztott cédulán nekem szegződött alig tizenöt évesen: „Meddig sántikáltok kétfelé?” ( I. Királyok 18:21.) Napokon keresztül fogva tartott. Felelni kellett rá. És amíg erre a kérdésre nem feleltem, míg nem vállaltam, hogy ellenem, értem és nekem szól, addig nem láttam megoldást, rabja maradtam annak, amitől szabadulnom kellett volna. Szabad felfigyelnünk az itt oly nyilvánvaló összefüggésre:  ÉN IS KÉRDEZEK VALAMIT TŐLETEK… ÉN SE MONDOM MEG NEKTEK… Mivel megyek oda Jézushoz, kész vagyok-e vele együtt nézni és látni az életemet? Ha nem merem, ha nem vállalom, akkor minden kérdés hiába, akkor nem kapok tőle választ, s abban maradok, amiben addig voltam.

 

DE MIT SZÓLTOK EHHEZ A PÉLDÁZATHOZ? EGY EMBERNEK VOLT KÉT FIA. AZT MONDTA AZ ELSŐNEK: EREDJ FIAM, MUNKÁLKODJÁL MA A SZŐLŐMBEN. AZ PEDIG ÍGY FELELT: MEGYEK, DE NEM MENT EL. ODAMENT A MÁSIKHOZ IS UGYANILYEN SZÓVAL. AZ PEDIG ÍGY FELELT: NEM MEGYEK. DE AZUTÁN MEGBÁNTA ÉS ELMENT

Jézus, hogy szóra bírja őket, hogy szembesítse őket azzal, ami miatt életük olyan, amilyen, egy rövid példa-történetet mond el nekik. Egy atyáról és két fiáról. Arról, aki megbíz, és azokról, akik e megbízásra felelnek. Szóval, avagy tettel. Az egyik fiú ígéretet tesz arra, hogy az apa szavának engedve megy a szőlőbe, a másik elutasítja a munkálkodást. Nem lehet elválasztani a küldésre való feleletet attól, hogy mi követi, mi következik belőle! Lehet lelkes igent mondani a küldő szóra, de ez csak akkor ér valamit, ha lépés követi, ha Isten által jelölt-adott térben való munkálkodás következik utána. Az Isten szolgálatára való vágyakozás, a szóbeli igenlés, a bólintás még nem engedelmesség. Mi akadályozza a véghezvitelt? Ami másfelé irányít, ami belül ellene szól, amit fontosabbnak érzünk, ami gondolkodás nélkül teszünk…

 

Hétvégén volt Vásárosnaményban Füle Lajos temetése. Kérdeztem az öcsémet, ki Pestről készült indulni, hogy van-e a kocsijában hely? Azt mondta, volt, de már nincs. Elfogadtam, hogy nem tudok menni. Ám két nappal előtte, azt üzente, hogy átszervezték az autósok a helyeket, ha jönni szeretnék, immár el tud vinni. Újra enyém volt a döntés. Akarhattam ott lenni, vagy végleg lemondani arról, hogy ott legyek. Mi szólt ellene? Az amit már elfogadtam. A magam érvei, s mások elvárása. Mert félre kellett tennem, hétvégére tervezett, addig halaszthatatlannak gondolt tennivalóimat. Mi szólt ellene, ki szólt érte? Útra keltem, ott voltam.

 

E KETTŐ KÖZÜL MELYIK TELJESÍTETTE AZ ATYA AKARATÁT? ÍGY FELELTEK NEKI: A MÁSODIK. JÉZUS AZT MONDTA: BIZONY MONDOM NÉKTEK, A VÁMSZEDŐK ÉS PARÁZNA NŐK MEGELŐZNEK TITEKET AZ ISTEN ORSZÁGÁBAN. MERT ELJÖTT HOZZÁTOK JÁNOS ÉS MUTATTA AZ IGAZSÁG ÚTJÁT, DE TI NEM HITTETEK NEKI. A VÁMSZEDŐ ÉS PARÁZNA NŐK PEDIG HITTEK. TI LÁTTÁTOK EZT, KÉSŐBB SEM SZÁLLTATOK MAGATOKBA, HOGY HITTETEK VOLNA NEKI.

 

A példázat előnye, hogy másokra nézve lehet meggondolni amiről szó van, s ki lehet mondani magát az igazságot. E KETTŐ KÖZÜL MELYIK TELJESÍTETTE AZ ATYA AKARATÁT? – kérdezi Jézus a papi fejedelmektől és vénektől. És ők válaszolnak, hisz egyértelmű, hogy aki elment és megtette, ami rá volt bízva. Ám Jézus rögtön azonosít: TI LÁTTÁTOK EZT, KÉSŐBB SEM SZÁLLTATOK MAGATOKBA, HOGY HITTETEK VOLNA NEKI… Vajon értik őt a papi fejedelmek? S mi következik abból, hogy értik? Megváltozik az életük, hogy őt teszik el az útból, aki nem igazolja azt, amit ők látni szeretnének? Jézus szava egyértelmű, sértő és kemény. Mondhatni, botrányos! Eléjük meri helyezni az utált, méltán megvetett vámszedőket, és paráznákat Isten országára nézve! Megelőzik őket, akik nyíltan tették a rosszat, akik engedetlenek voltak, de megbánták, magukba szálltak…

 

FÜLE LAJOS 

       A CSODA HATÁRA

 

Vaknak, kit éj sötétje nyom,

szemét megnyitja Ő,

kit bénaság bilincse ront,

szökellve jön elő.

Kinek fülére csend borult,

hall angyaléneket,

kit átkozottá tett a múlt,

JÉZUSHOZ mind mehet.

Ki gyilkos, ki parázna volt,

tisztává teheti,

csak a  f a r i z e u s o k o n 

nem tud segíteni.

 

A farizeusság, taszító a szemünkben, ám ha nem számolunk önigazoló énünkkel, ha nem szállunk magunkba, észrevétlen lehet úrrá rajtunk. Krisztus kérdezett, hogy lássanak, akik nem látnak, és ma is azért kérdez, hogy ráébredhessünk, mi lakik a szívünkben… Lehet a nekünk feltett kérdésekre nem felelni, a feleletet elodázni, de akkor mi veszítünk. Tőle, általa, nyerhető utat, célt, lehetőséget…