NEMSOKÁRA AZONBAN A SZIGET FELŐL VIHAROS FORGÓSZÉL CSAPOTT LE RÁNK, AMELYET ÉSZAKKELETINEK NEVEZNEK. A HAJÓT MAGÁVAL RAGADTA A SZÉL: MI MEGADTUK MAGUNKAT, ÉS ENGEDTÜK, HADD SODORJON TOVA. ÉS BEFUTVA EGY KIS SZIGET ALÁ, AMELYET KLAUDÁNAK HÍVNAK, CSAK NAGY NEHEZEN TUDTUK BIZTOSÍTANI A MENTŐ CSÓNAKOT. MIUTÁN AZT FELVONTÁK, VÉDEKEZNI KEZDTEK: ALUL KÖTELEKKEL KÖTÖTTÉK ÁT A HAJÓT, ÉS MIVEL FÉLTEK, HOGY A ZÁTONYRA FUTNAK, A VITORLÁT LEERESZTETTÉK, ÉS ÚGY VITETTÉK MAGUKAT. MINTHOGY PEDIG A SZÉL HÁNYT, VETETT BENNÜNKET, MÁSNAP KIDOBTÁK A HAJÓTERHET, ÉS HARMADNAP SAJÁT KEZÜKKEL DOBÁLTÁK KI A HAJÓ FELSZERELÉSÉT. TÖBB NAPON ÁT, SEM A NAP, SEM A CSILLAGOK NEM LÁTSZOTTAK, A VIHAR PEDIG EGYRE ERŐSÖDÖTT. VÉGRE AFELŐL, HOGY ÉLETBEN MARADUNK, MINDEN REMÉNYSÉGÜNK SZÉTFOSZLOTT. MIKOR AZTÁN MÁR SOKAT ÉHEZTÜNK, PÁL FELÁLLT KÖZTÜNK, ÉS ÍGY SZÓLT: EMBEREK, RÁM KELLETT VOLNA HALLGATNOTOK, ÉS NEM LETT VOLNA SZABAD ELINDULNUNK KRÉTÁBÓL, HOGY ELKERÜLJÜK EZT A BAJT ÉS KÁRT. MINDAZÁLTAL, ÉN MOST IS BIZTATLAK TITEKET, HOGY LEGYETEK JÓ REMÉNYSÉGBEN, MERT SENKI SEM VÉSZ EL KÖZÜLETEK, CSAK A HAJÓ. MERT MA ÉJJEL MELLÉM ÁLLOTT ANNAK AZ ISTENNEK ANGYALA, AKIÉ VAGYOK, AKINEK SZOLGÁLOK IS, ÉS AZT MONDTA: NE FÉLJ, PÁL, NEKED A CSÁSZÁR ELÉ KELL ÁLLANOD ÉS ÍME AZ ISTEN AJÁNDÉKBA ADTA NEKED MINDAZOKAT, AKIK VELED HAJÓZNAK. EZÉRT IMMÁR LEGYETEK JÓ REMÉNYSÉGBEN, FÉRFIAK! HISZEM ISTENT, HOGY ÚGY LESZ, AMINT NEKEM MEGMONDOTTA. VALAMI SZIGETRE KELL KIVERGŐDNÜNK. AMIKOR PEDIG ELJÖTT A TIZENEGYEDIK ÉJSZAKA, AMIÓTA IDE S TOVA HÁNYÓDTUNK AZ ADRIÁN, ÉJFÉLTÁJBAN A HAJÓSOK AZT VETTÉK ÉSZRE, HOGY VALAMI SZÁRAZFÖLDHÖZ KÖZELEDÜNK.

_________________________________________________________________________

 

Aki hajózni vágyik, vagy az a dolga-mestersége, hogy hajóval közlekedjen, reménykedhet abban, hogy semmi baj nem lesz, de kötelessége tájékozódni az évszaknak megfelelő időjárás természetéről. Ma már minden, amit tudni lehet, ill. tudni érdemes, megtalálható az Interneten. Íme az Adriai tenger időjárás-tájékoztatója a mai tengerre szállók számára:

 

„Az erősen tagolt Földközi-tenger nagy földdarabbal van körbevéve, így gyorsabban változik az idő, mely kiszámíthatatlanabb, mint az óceánon. Ez érvényes mindenekelőtt az Adriára, ahol a kontinentális befolyás különösen nagy…”

 

Pál korában még másképp működött, nyilván az öreg tengerészek adták át tapasztalataikat, és a mesterségükkel kapcsolatos ismereteket az ifjabbaknak. Persze, akkor is mérlegelni kellett, hisz volt amire egyértelműen számítani kellett, és volt ami váratlanul érhette őket…

 

NEMSOKÁRA AZONBAN A SZIGET FELŐL VIHAROS FORGÓSZÉL CSAPOTT LE RÁNK, AMELYET ÉSZAKKELETINEK NEVEZNEK. A HAJÓT MAGÁVAL RAGADTA A SZÉL: MI MEGADTUK MAGUNKAT, ÉS ENGEDTÜK, HADD SODORJON TOVA.

 

A százados és a kapitány megegyeztek, ők döntöttek, elindult a hajó. Talán, nem történik velük semmi baj. De az indulásra biztató, enyhe déli szél hirtelen északkeletire váltott, s forgószélként csapott le kinn a nyílt tengeren a Kréta felől indult hajóra. Mit hittek, s mit gondoltak e hitükről mikor látták közeledni a forgószelet? Mire nézve remélték, hogy baj nélkül megúszhatják ezt az utat? Mi győzte le az ismereteikbe, tapasztalásaikba vetett hitüket, mikor elindultak? A hit mindig lépést diktál, de nem mindegy miben hiszek. Lehet mindent egy lapra tenni, kockáztatni, lehet rossz ügyben, rossz elképzelésekben hinni…

 

Nemrég láthattuk, az amerikai partszakaszt érintő hurrikán támadását. Tudták, hogy jön, fel is készültek rá, ahogy lehetett… Figyelmeztették a lakosságot, kiürítették a veszélyeztetett területen lévő házakat, lakásokat, leállították a repteret… Lehetett félni attól, amit megtudtak, de lehetett azt nem veszélyesnek hinni, ám akit-amit ez a forgószél akkor fölkapott, az tehetetlenül sodródott ijesztő ölelésében…s nem tudta, hova, miféle állapotban érkezik…

 

Tegnap délután a huszita háborúkról olvastam. A cseh származású vallásújítót, Husz Jánost 1415-ben ítélték máglyahalálra. Őt megölhették ellenségei, de ennek nyomában, félelmetes vihar söpört végig Európán. Hallottam, tanultam róla, a történelem órákon is, és édesapám egyháztörténelemről szóló hittanóráin is, de az, ami akkor történt, ami ebből a végzetes hitviharból következett, azt most másképp értettem meg… Jókai Mór így ír minderről:

„Zsigmond római királlyá lett, az egész katholikus világ secularis fejévé. Ez ugyan nem volt egyéb, mint puszta cím, de olyan cím, mely után Európa legelső fejedelmei vágyódtak. Hasznot ugyan nem hozott a magyar nemzetnek, de annál több áldozatába került. Három pápa volt ez idő szerint egyszerre a keresztyén világban, kettő ellenpápa, a harmadik, aki az igazi lett volna magánélete miatt gyűlöletes volt mindenki előtt. E háromnak nagyon is világi civódásai a mennyei hatalom fölött, közvetlenül idézték elő a világosabban látók lelkében azon vágyat, hogy a keresztyén vallás eredeti tisztaságába visszaállíttassék; míg a franciák, olaszok és spanyolok azon vetélkedtek, hogy mindenik maga választotta pápája számára vívja ki az egyházi uralkodást, addig Angliában Wiklef, Csehországban Husz és Hieronym merész elhatározással szóltak közbe, hogy egyiké se legyen az. A régi vallás új hirdetői számtalan követőkre találtak mindenütt, és még több ellenségre… Az egyház fejei bosszantó civakodást folytattak a legszentebb, a legmagasabb helyen, s a nép Husz és Wiklef szavaiban oly dolgokat hallott kimondani, miket titkon maga is régen érzett. E fölbomlásnak elejét veendő, Zsigmond mint római király egyházzsinatot hirdetett Constancba, meghívta rá mind a három pápát, Huszt és Hieronymot, ez utóbbiakat általa aláírt védlevéllel ellátva…Husz nem vonta vissza kimondott szavait, s a zsinat által mint eretnek, társával együtt a világi hatóságnak kiadatott. Az mindkettőt máglyára ítélte…Ki valamely elvnek hirdetőit martyrokká teszi, holtak által győzeti le magát, a hirdetők vérhalála örök életet ad a szavaknak. A két martyr hősi lélekkel halt meg, s hamvaikból miket a szeleknek szórtak, hosszú, véres harc keletkezett, mely legtöbb vérbe került a magyarnak s legkevesebb dicsőséget hozott neki…”

Mikor volt mindez? Husz Jánost 1415-ben ítélték máglyahalálra. Az van feljegyezve, hogy a huszita háborúk során, később pedig a megtorlások miatt, a lakosság menekülni kényszerült, s mint a feljegyzésekből kiderült, sokan Magyarországra kerültek. Felvidék, Délvidék, Havas-alföld, Moldva… területén telepedtek meg azok, akik a huszita tanokat átvették, vallották…

Így jöttem rá, ez lehet a magyarázat arra, hogyan kerültek cseh-morva családok (többek közt a páromé) Csehországból, egyszerre Felvidékre, ugyanakkor Lengyelországba, és Havas-alföldre, végül Moldvába… 1437-ből való az első ittlétükre utaló dokumentum (az onnan ide menekülő husziták), majd a határszél várainak környékén tűntek fel, ahol Giskra, a hírhedt, rettegett, legyőzhetetlen cseh-morva huszitából lett zsoldosvezér hadai tanyáztak…

 

Talán úgy tűnik, eltértem attól, amit felolvastam. De próbáljuk meg mi, a tengertől távol élők, innen nézni múltunkat. Miféle feltartóztathatatlan, vallásos címkékkel ellátott viharok forgószelei kaptak el bennünket az évszázadok során, és sodortak közülünk sokakat arra, amerre nem akartak menni, ahova akaratlan vetődtek? Megmaradni akartak? Mi által? Mi történt a XV. század közepén? Maga Zsigmond király özvegye hívta segítségül Giskra hadait, épp a magyar korona, illetve ifjú gyermeke majdani hatalmának védelmére. Ő birtokolt terét védte. Hitte, hogy így kell… Tán Isten segítségéért fohászkodva. Nem számolt azzal, miféle több évtizedes háborúskodást támaszt. És azóta? Miféle hitek, meggyőződések által címkézett hatalmi harcok veszíthetik el, avagy sodorhatják magukkal, a velük egy hajón lévőket?

 

ÉS BEFUTVA EGY KIS SZIGET ALÁ, AMELYET KLAUDÁNAK HÍVNAK, CSAK NAGY NEHEZEN TUDTUK BIZTOSÍTANI A MENTŐ CSÓNAKOT. MIUTÁN AZT FELVONTÁK, VÉDEKEZNI KEZDTEK: ALUL KÖTELEKKEL KÖTÖTTÉK ÁT A HAJÓT, ÉS MIVEL FÉLTEK, HOGY A ZÁTONYRA FUTNAK, A VITORLÁT LEERESZTETTÉK, ÉS ÚGY VITETTÉK MAGUKAT. MINTHOGY PEDIG A SZÉL HÁNYT, VETETT BENNÜNKET, MÁSNAP KIDOBTÁK A HAJÓTERHET, ÉS HARMADNAP SAJÁT KEZÜKKEL DOBÁLTÁK KI A HAJÓ FELSZERELÉSÉT. TÖBB NAPON ÁT, SEM A NAP, SEM A CSILLAGOK NEM LÁTSZOTTAK, A VIHAR PEDIG EGYRE ERŐSÖDÖTT. VÉGRE AFELŐL, HOGY ÉLETBEN MARADUNK, MINDEN REMÉNYSÉGÜNK SZÉTFOSZLOTT.

 

A viharban veszélyes a tengeren maradni, de veszélyes a sziklás partközel és a kikötés is. Minden, amit máskor meggondoltan, nyugodtan tenni tud az ember, az a szélvihar sodró ereje, és a felkorbácsolt hullámok hátán, csak nagy nehezen sikerül, ha egyáltalán sikerül.

 

Több, mint tíz esztendővel ezelőtt Krétáról Santorini szigetére hajóztunk. Akkor láttam, kinn a nyílt tengeren, a parttól távol, több méterre emelkedni a hullámokat a hajó alatt, ahogy azelőtt sohasem. Nyár volt, nem volt vihar sem, csak afféle enyhe szél, de különös érzés volt, ahogy emelkedett le és fel a hajó, ami vitt minket…Ebből tudom csak megítélni, milyen félelmetes lehetett, mikor játékszerként emelték hátukra a hajót a vadul tornyosuló hullámok…

 

Megtették, amit még megtehettek: ALUL KÖTELEKKEL KÖTÖTTÉK ÁT A HAJÓT…azt is, amit kétségbeesésük diktált: KIDOBTÁK A HAJÓTERHET…és megszabadultak attól is, ami a viharban akkor feleslegesnek tűnt: A HAJÓ FELSZERELÉSÉT is kihajigálták… De a vész ott maradt fejük fölött… Azzal a hittel indultak Krétáról, hogy sikerülni fog, ám ott a viharban úrrá lett rajtuk a félelem, eltűnt a nap, eltűntek a csillagok, nincs part, nincs kikötő, nem védi őket az összeroppanni készülő hajó. MINDEN REMÉNYSÉGÜNK SZÉTFOSZLOTT…Érzik már, Ijesztő, kilátástalan, hiábavaló küzdelem ez az életben maradásért…

 

MIKOR AZTÁN MÁR SOKAT ÉHEZTÜNK, PÁL FELÁLLT KÖZTÜNK, ÉS ÍGY SZÓLT: EMBEREK, RÁM KELLETT VOLNA HALLGATNOTOK, ÉS NEM LETT VOLNA SZABAD ELINDULNUNK KRÉTÁBÓL, HOGY ELKERÜLJÜK EZT A BAJT ÉS KÁRT. MINDAZÁLTAL ÉN MOST IS BIZTATLAK TITEKET, HOGY LEGYETEK JÓ REMÉNYSÉGBEN, MERT SENKI SEM VÉSZ EL KÖZÜLETEK, CSAK A HAJÓ. MERT MA ÉJJEL MELLÉM ÁLLOTT ANNAK AZ ISTENNEK ANGYALA, AKIÉ VAGYOK, AKINEK SZOLGÁLOK IS, ÉS AZT MONDTA: NE FÉLJ, PÁL, NEKED A CSÁSZÁR ELÉ KELL ÁLLANOD ÉS ÍME AZ ISTEN AJÁNDÉKBA ADTA NEKED MINDAZOKAT, AKIK VELED HAJÓZNAK.

 

Miért áll a többiek elé Pál? Mert éreztetni akarja velük, közölni azt, hogy neki volt igaza?

RÁM KELLETT VOLNA HALLGATNOTOK - mondja - NEM LETT VOLNA SZABAD ELINDULNUNK KRÉTÁBÓL…Azért emlékezteti őket erre, mert erre épül amit mondani akar.

Akkor nem hallgattak rá, de szeretné, ha most igen! Mit mondott neki és miért csak akkor éjjel mondta neki AZ ISTENNEK ANGYALA? A tizedik vészviharos nap után? Meg kellett élni előtte mindazt, amiben kiderül, mit sem ér amit magukkal visznek, s amiben hisznek?

 

Itt tudjuk meg, Pál szívben is félelmet ébresztett a szél erejétől megvadult tenger, mely összetörheti hajójukat, s tengerbe veszítheti őket. - NE FÉLJ PÁL! – ezt mondta neki az isteni követ. Magától értetődő, hogy fél, hisz félelmetes az az erő, amivel a viharban találkoznak, a kérdés csupán az, tud-e hinni, úrrá lehet-e szíve rettenetén az ígéret? NEKED A CSÁSZÁR ELÉ KELL ÁLLANOD…Mintha azt hallaná: Emlékezz rá, itt is, most is érvényes az ígéret.

Akkor kell Pálnak elébük állni, mikor minden reménységük elveszett az életben maradásra. MELLÉM ÁLLOTT ANNAK AZ ISTENNEK ANGYALA, AKIÉ VAGYOK… És kiderül, hogy Pál élete a szorongatott helyzetben, végveszélyben is az Övé! Kész lépni reménységét, hitét…

Pár héttel ezelőtt meséltem az unokáimat, amivel ők leptek meg a születésnapi köszöntés közben. Imádkoztam édesanyjukért is, értük is, hisz olyan viharba kerültek, amibe Isten nélkül, segítsége nélkül bele lehet veszni… Amikor múlt hét végén testvéreimmel találkoztam, egyik öcsém felőlük érdeklődött, hogy s mint vannak? Elmondtam neki miféle csodát éltem meg, hogyan énekelték nekem ők, az istenkeresésről szóló telefonos gyerekéneket. És ott, ahogy mondtam, hirtelen odafordultam jelen levő lelkész testvéreimhez, tudják-e ők, ki az a lelkész? És mondták, kiderült, hogy apját, annak testvéreit, apai nagyszüleit rég ismerem!

 

Az unokáimat hittanórán énekre tanító lelkész nagymamája, évente egyszer elhívott minket otthonukba egy gyerekdélután félére. Az akkori, ötvenes-hatvanas évek szegénységében, ez bizony nagy esemény volt, finom uzsonna, játék, bábozás, és a végén még zsákbamacska is volt, egy-egy apró ajándékot nyertünk… Mikor a testvértalálkozón megtudtam, ki ez a lelkész a szívem derült a gondolattól, hát még mikor a bátyám hallva azt az éneket, amit az unokáim nekem énekeltek, ezt mondta: De hisz azt az éneket épp ő, Lili néni tanította meg nekünk!

Nem igen tudom elmondani miféle öröm fénye aranyozta be a szívemet. Miféle ajándék ez?

 

Olykor tudjuk, máskor ki se derül, amit Isten értünk lép. Ahol nincs ajtó, és mégis nyílik, ami nyílik, akkor Ő érkezhet meg. Nyílhat? Hogy Vele is találkozzanak, akik velem találkoznak!

Ahogy itt Pállal történik. Megmarad, és megmaradnak vele együtt azok, akik vele utaznak.

ISTEN AJÁNDÉKBA ADTA NEKED MINDAZOKAT, AKIK VELED HAJÓZNAK… Lehet neki ajándékba adni azokat, akik nem hallgattak rá, akik nem vették figyelembe, akik miatt bajba került? Kellenek neki? És nekünk? Pál kész hitét a viharban a többieknek átadni, osztani.

 

RÓNAY GYÖRGY  

             ŐSZI HIMNUSZ (részlet)

 

Büszkén suhant hajóm, kevélyen álltam ormán.
Vihar csapott le rám, vitorlám eltörött.
De megszántál, mikor már-már elnyelt az orkán
s föléledt a halott, szelíd szíved fölött…

 

EZÉRT IMMÁR LEGYETEK JÓ REMÉNYSÉGBEN, FÉRFIAK! HISZEM ISTENT, HOGY ÚGY LESZ, AMINT NEKEM MEGMONDOTTA. VALAMI SZIGETRE KELL KIVERGŐDNÜNK. AMIKOR PEDIG ELJÖTT A TIZENEGYEDIK ÉJSZAKA, AMIÓTA IDE S TOVA HÁNYÓDTUNK AZ ADRIÁN, ÉJFÉLTÁJBAN A HAJÓSOK AZT VETTÉK ÉSZRE, HOGY VALAMI SZÁRAZFÖLDHÖZ KÖZELEDÜNK.

 

Nem tudom, azok a hajósok mit gondoltak, mit hittek, mit nem, egy bizonyos, Pál értük szól, nekik segít, nekik ígéri a tenger hullámain hányódva azt, amire vágyakoznak, hisz nincs már reményük, s nincs más vágyuk, mint újra szárazföldre lépni. És éjféltájban megpillantják a partot! Ahogy Pál megértette, hitte, kijelentette és ígérte akkor, mikor még nem látszott…

 

Túrmezei Erzsébet  

            Menedék a viharban

A fák tövén azért szelídül szellővé a szél,

mert erejét már felfogták a fák.

Ezt a védelmet keresi minden odarejtőző kis virág.

De érzi, hogy vihar van.

Együtt szenved a fákkal a viharban:

mert ami szelíd fuvallat a fának, vihar az ibolyának.

Így rejtőzünk a keresztfa tövén
- Isten rendelte örök menedékül -

Ott minden vihar fuvalommá békül,
mert fölfog villámot, szelet,

s kiterjeszti két védelmező karját az életünk felett.