__________________________________________________________________________

ÉJFÉLTÁJBAN A HAJÓSOK AZT VETTÉK ÉSZRE, HOGY VALAMI SZÁRAZFÖLDHÖZ KÖZELEDNEK. ÉS LEBOCSÁTVA A MÉRŐÓNT, HÚSZ ÖLNYINEK TALÁLTÁK A MÉLYSÉGET. MAJD KEVÉSSEL TOVÁBBHALADTAK, ÉS ISMÉT LEBOCSÁTVA A MÉRŐÓNT, TIZENÖT ÖLNYINEK TALÁLTÁK. FÉLŐS VOLT, HOGY ESETLEG SZIRTES HELYRE VETŐDÜNK, AZÉRT A HAJÓ FARÁBÓL NÉGY HORGONYT DOBTAK KI, ALIG VÁRVA, HOGY NAPPAL LEGYEN. EKKOR A HAJÓSOK EL AKARTAK MENEKÜLNI A HAJÓRÓL, ÉS A MENTŐCSÓNAKOT A TENGERRE BOCSÁTOTTÁK AZZAL AZ ÜRÜGGYEL, HOGY A HAJÓ ORRÁBÓL HORGONYOKAT AKARNAK VETNI. DE PÁL ÍGY SZÓLT A SZÁZADOSHOZ ÉS A KATONÁKHOZ: HA EZEK NEM MARADNAK A HAJÓBAN, TI SEM MENEKÜLHETTEK MEG. EKKOR A KATONÁK ELVÁGTÁK A MENTŐCSÓNAK KÖTELEKET, ÉS AZ A TENGERBE ESETT. ADDIG PEDIG, MÍG MEGVIRRADT, PÁL MINDENKIT INTETT, HOGY EGYENEK. MA A TIZENNEGYEDIK NAPJA – MONDOTTA – AMIÓTA FOLYTON ÉTLEN VÁRAKOZTOK ÉS SEMMIT SEM ETTETEK. FIGYELMEZTETLEK AZÉRT TITEKET, HOGY EGYETEK, MERT EZ MENEKÜLÉSETEKET SZOLGÁLJA. EGYIKŐTÖKNEK SEM FOG HAJSZÁLA SEM MEGGÖRBÜLNI. MIUTÁN PEDIG EZEKET MONDTA, KENYERET VETT A KEZÉBE, HÁLÁT ADOTT ISTENNEK MINDNYÁJUK ELŐTT, MEGTÖRTE AZT, ÉS ENNI KEZDETT. EKKOR A TÖBBIEK IS NEKIBÁTORODTAK ÉS SZINTÉN ETTEK. LÉLEKSZÁM SZERINT PEDIG ÖSSZESEN KÉTSZÁZHETVENHATAN VOLTUNK A HAJÓBAN. MIUTÁN JÓL LAKTAK, KÖNNYÍTETTEK A HAJÓN; A GABONÁT KIHÁNYTÁK A TENGERBE. VIRRADAT UTÁN SEM ISMERTÉK FEL A SZÁRAZFÖLDET, DE EGY ÖBLÖT VETTEK ÉSZRE, AMELYNEK LAPOS PARTJA VOLT. ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY ERRE FUTTATJÁK RÁ A HAJÓT, HA BÍRJÁK. A HORGONYOKAT TEHÁT KÖRÖSKÖRÜL ELVAGDOSTÁK ÉS A TENGERBEN HAGYTÁK. EGYSZERSMINT A KORMÁNYRÚD KÖTELEIT MEGOLDOTTÁK, ÉS FÖLVONVA A VEZÉRVITORLÁT A SZÉLFÚVÁS ELÉ, A PART FELÉ TARTOTTAK. EGY FÖLDNYELVHEZ ÉRTEK, ÉS ARRA HAJTOTTÁK RÁ A HAJÓT, AMELYNEK ELEJE BEFÚRÓDVA, MOZDULATLANUL OTT MARADT, A HÁTSÓ RÉSZE AZONBAN AZ ERŐS HULLÁMVERÉSTŐL SZÉTRONCSOLÓDOTT. A KATONÁK PEDIG AZON TANAKODTAK, HOGY A FOGLYOKAT LEÖLIK, NEHOGY VALAMELYIK ÚSZVA ELMENEKÜLJÖN. DE A SZÁZADOS MEG AKARTA MENTENI PÁLT, ÉS EZÉRT MEGAKADÁLYOZTA ŐKET E SZÁNDÉKUKBAN. KIADTA A PARANCSOT, HOGY ELŐSZÖR AZOK, AKIK ÚSZNI TUDNAK, UGORJANAK A TENGERBE ÉS MENEKÜLJENEK KI A SZÁRAZFÖLDRE; AZUTÁN A TÖBBIEK IS, KI DESZKÁKON, KI EGYÉB HAJÓRONCSON. ÍGY TÖRTÉNT, HOGY MINDNYÁJAN SZERENCSÉSEN KIMENEKÜLTEK A SZÁRAZFÖLDRE.

__________________________________________________________________________

Van amikor nem halljuk meg azt se, amit hallunk, máskor ha halljuk se tudjuk nevén nevezni mit hallunk, és előfordulhat olyan is, mikor rajtunk kívül senki más nem hallja azt, amit mi…

Fiunk a napokban messzire ment egy repülőgépért, valahol útközben leszálltak, és akarták, nem akarták, napokig ott vesztegeltek, mert a fagyosra fordult idő, és a közben leesett hó miatt nem tudtak felszállni. Másnap este sütöttem a konyhában, és egyszer csak hallottam egy kisrepülőgép hangját, ahogy köröz fölöttünk…Később, mikor leültem a számítógép elé, láttam a híradást, igen megérkezett. Mit vártam, mit reméltem, mit tudtam, mit hallottam én? Másnap kiderült, nem itt szállt le akkor, hanem Őcsényben, voltaképpen nem is hallhattam…

ÉJFÉLTÁJBAN A HAJÓSOK AZT VETTÉK ÉSZRE, HOGY VALAMI SZÁRAZFÖLDHÖZ KÖZELEDNEK. ÉS LEBOCSÁTVA A MÉRŐÓNT, HÚSZ ÖLNYINEK TALÁLTÁK A MÉLYSÉGET. MAJD KEVÉSSEL TOVÁBBHALADTAK, ÉS ISMÉT LEBOCSÁTVA A MÉRŐÓNT, TIZENÖT ÖLNYINEK TALÁLTÁK. FÉLŐS VOLT, HOGY ESETLEG SZIRTES HELYRE VETŐDÜNK, AZÉRT A HAJÓ FARÁBÓL NÉGY HORGONYT DOBTAK KI, ALIG VÁRVA, HOGY NAPPAL LEGYEN.

Koromsötét éjszaka volt, a hajósok még nem láthatták a partot, honnan tudták akkor, hogy SZÁRAZFÖLDHÖZ KÖZELEDNEK? Bizonyára felismerték a tenger hangjának változását. Mert ők hallják és felismerik a part menti hullámtörés hangját. Ahogy a hullámok újra meg újra nekiütődnek a szikláknak… Mérik a mélységet. Mennyi az a HÚSZ ÖLNYI, melynek hátán ide-oda mozdul a hajó? Úgy olvastam, egy öl, kb. két méter, így a húsz öl, negyven méteres mélységet jelent… aztán már csak harminc… tehát lebocsátják a horgonyokat, és megállnak, nehogy sziklára fussanak... ALIG VÁRVA, HOGY NAPPAL LEGYEN.

EKKOR A HAJÓSOK EL AKARTAK MENEKÜLNI A HAJÓRÓL, ÉS A MENTŐCSÓNAKOT A TENGERRE BOCSÁTOTTÁK AZZAL AZ ÜRÜGGYEL, HOGY A HAJÓ ORRÁBÓL HORGONYOKAT AKARNAK VETNI. DE PÁL ÍGY SZÓLT A SZÁZADOSHOZ ÉS A KATONÁKHOZ: HA EZEK NEM MARADNAK A HAJÓBAN, TI SEM MENEKÜLHETTEK MEG. EKKOR A KATONÁK ELVÁGTÁK A MENTŐCSÓNAK KÖTELEKET, ÉS AZ A TENGERBE ESETT.

Amit a hajósok tudnak, az menekülésre kényszeríti őket. Mit tudnak? A szárazföld nincs messze, a vízmélység kiszámíthatatlan, egy mentőcsónak van, és kétszázhetvenhat utas.

Amit Pál tud, az a virradatot megvárni kényszeríti. Mit tud Pál? Neki Rómába kell menni bizonyságot tenni, és ajándékba kapja az összes utas életét, senki nem vész el, csak a hajó.

A százados tudja, hogy Pál eddig mindig felelősen beszélt, és ez őt dönteni kényszeríti. Mit tud a százados? Tudja, hogy ennyi ember számára nincs csónak. Ám azt is tudja, hogy ha Pál korábban igazat mondott, bizonyára most is, és mindenki megmenekül. De csak nappali fényben, és csak akkor, ha közelebb hajóznak a parthoz. Veszni engedi hát azt az egyetlen mentőcsónakot, hogy igaz lehessen, amit Pál mond, s mindenki megmenekülhessen.

De jó, amikor Isten embere helyén van, abban, amibe épp kerül, amikor Isten által lát és hall, és él, mert akkor azok, akik körötte vannak, lehetőséget kapnak, s általa megmenekülhetnek.

ADDIG PEDIG, MÍG MEGVIRRADT, PÁL MINDENKIT INTETT, HOGY EGYENEK. MA A TIZENNEGYEDIK NAPJA – MONDOTTA – AMIÓTA FOLYTON ÉTLEN VÁRAKOZTOK ÉS SEMMIT SEM ETTETEK. FIGYELMEZTETLEK AZÉRT TITEKET, HOGY EGYETEK, MERT EZ MENEKÜLÉSETEKET SZOLGÁLJA. EGYIKŐTÖKNEK SEM FOG HAJSZÁLA SEM MEGGÖRBÜLNI. MIUTÁN PEDIG EZEKET MONDTA, KENYERET VETT A KEZÉBE, HÁLÁT ADOTT ISTENNEK MINDNYÁJUK ELŐTT, MEGTÖRTE AZT, ÉS ENNI KEZDETT. EKKOR A TÖBBIEK IS NEKIBÁTORODTAK, ÉS SZINTÉN ETTEK. LÉLEKSZÁM SZERINT PEDIG ÖSSZESEN KÉTSZÁZHETVENHATAN VOLTUNK A HAJÓBAN. MIUTÁN JÓLLAKTAK, KÖNNYÍTETTEK A HAJÓN; A GABONÁT KIHÁNYTÁK A TENGERBE.

Ki veszi át az irányítást? Kétszázhetvenhat ember fölött? Aki meri hinni, lépni, ami ezután következik. Mire van szeme, szíve Pálnak, ott abban a veszni indult hajóban, amiről tudja, hogy nem marad meg? Enni kell az embereknek, annak a KÉTSZÁZHETVENHAT utasnak, mert erő kell ahhoz ami következik. Ami előttük rejtve még, de Isten által időben bontakozik.

Csak azt tudják, hogy a hajó elvész, és ők megmaradnak. A MENEKÜLÉSETEKET SZOLGÁLJA, mondja nekik Pál, és nem csupán mondja, KENYERET VETT A KEZÉBE, HÁLÁT ADOTT ISTENNEK MINDNYÁJUK ELŐTT… Ki és mi által ad bátorságot? Pál nem csupán mondta, hanem tette azt amit mondott… EKKOR A TÖBBIEK IS NEKIBÁTORODTAK…

De jó lenne, ha mi is élni tudnánk mindenki előtt, amit hiszünk, talán példaként szolgálhatna mások számára, hogy érdemes Istenre hagyatkozni, segítségére várni, általa megmenekülni. Legutóbb elmeséltem, hogyan énekeltek nekem az unokáim, hogyan ébredtem rá arra, hogy Isten hallja, amit kérünk lép értünk, csak mi nem tudjuk, illetve nem mindig vesszük észre…

Pár nappal ezelőtt úgy éreztem, le kéne írnom, annak a lelkésznek, aki tanítja az unokáimat, akinek a nagymamája egykor szeretetébe ölelt minket, leírom, mennyire hálás vagyok, hogy elképeszt, miféle hatalommal bíró Urunk van… És már tudom, valóban meg kellett írnom azt a levelet. Tegnapelőtt jött tőle a válasz, és kiderült, hogy a levelem pontosan akkor érkezett, amikor szükség volt rá. Néhány sort, gondolatot hadd idézzek a most kapott levélből:

„…Ez a meseszép, de igaz történet, amelyet leírt rendkívül meghatott,megérintett. Nem szégyellem leírni, hogy feleségemmel együtt,akinek felolvastam, bizony még meg is könnyeztük.
Én is nagyon köszönöm. Annál is inkább, mivel - Ön szintén nem tudhatta, de Isten szeretete és találékonysága tényleg határtalan - épp olyan időben kaptam, amikor nagy lelki szükségem volt az ilyen bátorító, megerősítő szavakra…”

VIRRADAT UTÁN SEM ISMERTÉK FEL A SZÁRAZFÖLDET, DE EGY ÖBLÖT VETTEK ÉSZRE, AMELYNEK LAPOS PARTJA VOLT. ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY ERRE FUTTATJÁK RÁ A HAJÓT, HA BÍRJÁK. A HORGONYOKAT TEHÁT KÖRÖSKÖRÜL ELVAGDOSTÁK ÉS A TENGERBEN HAGYTÁK. EGYSZERSMINT A KORMÁNYRÚD KÖTELEIT MEGOLDOTTÁK, ÉS FÖLVONVA A VEZÉRVITORLÁT A SZÉLFÚVÁS ELÉ, A PART FELÉ TARTOTTAK. EGY FÖLDNYELVHEZ ÉRTEK, ÉS ARRA HAJTOTTÁK RÁ A HAJÓT, AMELYNEK ELEJE BEFÚRÓDVA, MOZDULATLANUL OTT MARADT, A HÁTSÓ RÉSZE AZONBAN AZ ERŐS HULLÁMVERÉSTŐL SZÉTRONCSOLÓDOTT.

A hajósok reggel látják a szárazföldet, de nem ISMERTÉK FEL, s nem tudják miféle út nyílik itt a hajónak. Megpróbálják tenni, amit megtehetnek, hogy közelebb kerüljenek a parthoz. A HORGONYOKAT TEHÁT KÖRÖSKÖRÜL ELVAGDOSTÁK, ÉS A TENGERBEN HAGYTÁK. EGYSZERSMINT A KORMÁNYRÚD KÖTELEIT MEGOLDOTTÁK, ÉS FÖLVONVA A VEZÉRVITORLÁT A SZÉLFÚVÁS ELÉ, A PART FELÉ TARTOTTAK. Ez is része annak, ami Isten szava, ígérete által teljesülhet… EGY ÖBLÖT VETTEK ÉSZRE, AMELYNEK LAPOS

PARTJA VOLT… A szemük nyitva van, de ott van, már benne van a hajósok döntésében a feltételes mód: ERRE FUTTATJÁK RÁ A HAJÓT, HA BÍRJÁK…

REMÉNYIK SÁNDOR

          KÖSZÖNÖM MÉGIS

Köszönöm mégis, hogy láttam...
A leszakadó hullám-emelet
Párkányának tört tajték-cirádái
Horzsolták lelkemet.
Köszönöm mégis: éreztem a csend
Milyen lenne, - ha lehetne enyém.
Milyen lenne a szabad láthatár,
A mély élet és a mély költemény.
Köszönöm, tenger, mindazt, amit adtál.
S ami belőle fájna, hát hadd fájjon.
Megtanultam: soká bír fennmaradni
A hajótörött is egy deszkaszálon.

A KATONÁK PEDIG AZON TANAKODTAK, HOGY A FOGLYOKAT LEÖLIK, NEHOGY VALAMELYIK ÚSZVA ELMENEKÜLJÖN. DE A SZÁZADOS MEG AKARTA MENTENI PÁLT, ÉS EZÉRT MEGAKADÁLYOZTA ŐKET E SZÁNDÉKUKBAN. KIADTA A PARANCSOT, HOGY ELŐSZÖR AZOK, AKIK ÚSZNI TUDNAK, UGORJANAK A TENGERBE ÉS MENEKÜLJENEK KI A SZÁRAZFÖLDRE; AZUTÁN A TÖBBIEK IS, KI DESZKÁKON, KI EGYÉB HAJÓRONCSON. ÍGY TÖRTÉNT, HOGY MINDNYÁJAN SZERENCSÉSEN KIMENEKÜLTEK A SZÁRAZFÖLDRE.

Miféle az ember? Épp csak megmenekülnek! S máris mivel foglalkoznak ezek a katonák? amint szilárd talajt éreznek talpuk alatt, visszatérnek az addig gyakorolt, addig élt, és addig igaznak gondolt dolgokhoz, mások által formált előítéletekhez… Mintha nem történt volna közben semmi. Mintha Pál nem adott volna reményt, életlehetőséget nekik hitével. Mintha nem hálát kéne adni Istennek, Pál segítsége által megmentett, újranyert életükért, fölébe kerekedik az emberi előítélet, hogy meg kéne menteni az itt lakókat a raboktól, akiket a hajón visznek. Pál már csak rab, mások számára veszélyes… Pedig látták, hallották, megélték…

REMÉNYIK SÁNDOR

           KÉT FÉNY KÖZÖTT

Szemközt a fiúmei kikötő,
Elől a nagy világítótorony.
Lobban, forog, forgó fénykévéit
Futtatja végig a hullámokon.

Hátam mögött a sziklarepedésben
Parányi fényű szentjánosbogár.
Kis hangya, kóbor pille, valaki
Az ő fényénél is hazatalál.

Hát én, hát én világítok vajjon? -
Csobban a tenger csorba sziklaélen.
Se fárosz nem lettem, se fénybogár.
A parton állok két fény közt, sötéten.

Meddig tart a velünk történő csoda éltető bizonyossága? Épp csak a partig, amíg körülvesz, fojtogat a kilátástalanság, tehetetlenség, és bizonytalanság? Vagy eszemet és szívemet legyőző hit születik a csoda közben s Isten kegyelme által világító jel leszek mások számára?