________________________________________________________________________

 

SZERENCSÉS MEGMENEKÜLÉSÜNK UTÁN TUDTUK MEG, HOGY EZT A SZIGETET MÁLTÁNAK HÍVJÁK. A BARBÁROK NEM KÖZÖNSÉGES JÓINDULATTAL VOLTAK IRÁNTUNK. TÜZET RAKTAK, S BEFOGADTAK MINDNYÁJUNKAT AZ ESŐ ÉS HIDEG ELŐL. MIKOR PEDIG PÁL NAGY NYALÁB RŐZSÉT GYŰJTÖTT ÉS A TŰZRE TETTE, EGY VIPERA A MELEGBŐL KIMÁSZVA RÁTEKEREDETT A KEZÉRE. AMINT A BARBÁROK MEGLÁTTÁK A KEZÉRŐL LECSÜNGŐ MÉRGES KÍGYÓT, AZT MONDTÁK EGYMÁSNAK: EZ AZ EMBER BIZONYOSAN GYILKOS, AKIT NEM HAGY ÉLNI DIKÉ, A BOSSZÚÁLLÁS ISTENE, NOHA A TENGERBŐL MEGSZABADULT. Ő AZONBAN A KÍGYÓT BELERÁZTA A TŰZBE, ÉS SEMMI BAJA NEM LETT. AZOK PEDIG AZT VÁRTÁK, HOGY MEGDAGAD, VAGY HIRTELEN HOLTAN ROGY ÖSSZE. MIKOR AZONBAN JÓ IDEIG VÁRTAK ÉS LÁTTÁK, HOGY SEMMI BAJA SEM LETT, MEGVÁLTOZTATTÁK VÉLEMÉNYÜKET ÉS AZT MONDTÁK, HOGY ISTEN. ANNAK A HELYNEK KÖRNYÉKÉN VOLT A SZIGET FŐEMBERÉNEK, NÉVSZERINT PUBLIUSZNAK A MAJORJA. SZÍVESEN FOGADOTT ÉS HÁROM NAPIG NAGYON BARÁTSÁGOSAN VENDÉGÜL LÁTOTT MINKET. PUBLIUSZ ATYJA PEDIG TÖRTÉNETESEN MAGAS LÁZZAL, VÉRHASBAN FEKÜDT. PÁL BEMENT HOZZÁ, IMÁDKOZOTT ÉRTE ÉS KEZÉT RÁTÉVE MEGGYÓGYÍTOTTA. ENNEK MEGTÖRTÉNTE UTÁN MÁSOK IS, AKIK BETEGEK VOLTAK A SZIGETEN ELJÖTTEK HOZZÁ ÉS MEGGYÓGYULTAK. MINDEZ NAGY BECSÜLETET SZERZETT NEKÜNK, ÉS MIKOR ELINDULTUNK, ŐK LÁTTAK EL MINKET ÚTRAVALÓVAL. HÁROM HÓNAP MÚLVA AZUTÁN ÚTNAK INDULTUNK EGY ALEXANDRIAI HAJÓN, AMELY A SZIGETEN TELELT… ________________________________________________________________________

 

Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak… Pál nem csupán hitte, hitét megvallotta azok előtt, akikre nézve Istentől bizonyosságot nyert, lépi a bizonyosságot…

 

Különleges hétvégénk volt. Születésnapomra mind a hat gyermekünk megérkezett a szülői házba. Pedig arra készültünk, elfogadtuk, idén lesz, aki hiányozni fog. Mégis itt voltak, mind akiket életem során ajándékba kaptam-kaptunk Istentől… December 6-án, a napomon, legelőször Boglárka érkezett két csepp fiával. Még világosban, de olyan ködben jöttek az autóval, hogy alig látták az utat, el is tévesztették, késtek, már izgultunk, de épségben megérkeztek! Mikor fenn az ő fiait fektettük, akkor hallottuk, hogy lent nyílik az ajtó. Azt hittem csupán Imolát hozta Pestről a bátyja, de az ő hangjuk mellett gyerekhangokat is hallottam… Előbb jöttek azok, akik a következő napra ígérkeztek? Amikor pár pillanat múlva fölértek, kiderült, azokat ölelhetem magamhoz, akikre egyáltalán nem mertem számítani: Mert Németországból elindult, munkájához kötött párja nélkül Krisztinánk a két kicsivel, jöttek autóval, repülővel, s itt Oti várta őket autóval… Másnap estére érkeztek meg Gabrielláék vonattal, Gnesiék pedig autóval… És elmondhattam nekik, mikor másnap mind a hatan köröttem álltak, miféle bizonyosság szorongatja, miféle ígéret örvendezteti szívemet az életükre nézve…

 

Ha kérik, szoktam mesélni az unokáimnak. Kértek, s mesélni kezdtem egy olyan országról, ahol különös csodák történnek… Volt aki odaadón figyelt, ám az egyik két esztendős apró ki és be sétált a nappali ajtaján…Féltettem, nehogy egyedül induljon föl az emeletre a meredek lépcsőn… Újra meg újra ki kellett lépnem-szólnom a meséből, hogy maradjon itt a szobában. Közben egészen váratlanul megszólalt a négyesztendős: - Én itt vagyok, itt van a benn… Mit mondott, és miért mondta? Miféle helymeghatározás ez? Mit közölt? Rajtunk is múlik, hogy abban, ami velünk, körülöttünk történik, miképp vagyunk benne?

 

SZERENCSÉS MEGMENEKÜLÉSÜNK UTÁN TUDTUK MEG, HOGY EZT A SZIGETET MÁLTÁNAK HÍVJÁK. A BARBÁROK NEM KÖZÖNSÉGES JÓINDULATTAL VOLTAK IRÁNTUNK. TÜZET RAKTAK, S BEFOGADTAK MINDNYÁJUNKAT AZ ESŐ ÉS HIDEG ELŐL.

 

A Pállal utazók, akiknek életét Isten ajándékba ígérte-adta, az a kétszézhetvenhat ember, megérkezett. SZERENCSÉS MEGMENEKÜLÉSÜNK UTÁN TUDTUK MEG – így fogalmaz aki az eseményeket feljegyezte. Hajótörést szenvedtek, a hajóval együtt mindenüket elnyelte a tenger, csak az életük maradt meg. Mit ér szemünkben az élet, ha üressé lesz a kezünk? Vajon mivel volt tele a szívük? Volt-e aki nem azzal volt elfoglalva, ami odaveszett, hanem azzal a szívszorító bizonyossággal, ami mindnyájuk számára kínálkozott. Isten őrizte meg életüket, ahogy ígérte, út nyílt előttük, helyet készített itt nekik.

 

Nem tudták hova kerültek, nem ismerték fel a szigetet, se az öblöt, ahova érkeztek. Csak az ott lakóktól tudták meg, hogy a sziget neve: Málta, mely akkortájt római fennhatóság alatt állt.

Már maga a megmenekülésük csodával határos, de az, hogy NEM KÖZÖNSÉGES JÓINDULATTAL VOLTAK IRÁNTUK - jelzi, maga Isten volt s van velük. A hajót elveszítették ugyan, de itt mintha várták volna őket, mintha valaki rendelt volna helyet és befogadást: …minden helyet, amit talpatok érint, nektek adtam… mint ahogy egykor a választott népnek, és az értük felelőssé tett Józsuénak ígérte a Mindenható. (Józsué 1:3.) Nem magától értetődő, hogy őket, az idegeneket befogadták az itt élők… Nincs semmijük, de ebben a nincsben nem csak jóindulatot, helyet is találnak.…Szerencsések? Áldottak? Hogyan? Miért? Érzik, tudják? Pál apostol élete Istené, ki őket ajándékul nyerte, ezért ők is Isten nevében jöhettek…

 

Túrmezei Erzsébet

            Sugarat hordok

Örök, dicső tekintetedből,
és Istenem, fénylő Napom,
sugarat hordok a szívemben
sötét, ködös, nagy utamon.
A Te szemed reám tekintett:
Ím, az enyém is ég, ragyog.
Beboríthat mindent az éjjel:
Fényedből egy sugár vagyok.

 

MIKOR PEDIG PÁL NAGY NYALÁB RŐZSÉT GYŰJTÖTT ÉS A TŰZRE TETTE, EGY VIPERA A MELEGBŐL KIMÁSZVA RÁTEKEREDETT A KEZÉRE. AMINT A BARBÁROK MEGLÁTTÁK A KEZÉRŐL LECSÜNGŐ MÉRGES KÍGYÓT, AZT MONDTÁK EGYMÁSNAK: EZ AZ EMBER BIZONYOSAN GYILKOS, AKIT NEM HAGY ÉLNI DIKÉ, A BOSSZÚÁLLÁS ISTENE, NOHA A TENGERBŐL MEGSZABADULT. Ő AZONBAN A KÍGYÓT BELERÁZTA A TŰZBE, ÉS SEMMI BAJA NEM LETT. AZOK PEDIG AZT VÁRTÁK, HOGY MEGDAGAD, VAGY HIRTELEN HOLTAN ROGY ÖSSZE. MIKOR AZONBAN JÓ IDEIG VÁRTAK ÉS LÁTTÁK, HOGY SEMMI BAJA SEM LETT, MEGVÁLTOZTATTÁK VÉLEMÉNYÜKET, ÉS AZT MONDTÁK, HOGY ISTEN.

 

Pál apostol kezére vipera tekeredik, egy halálos mérget hordozó kígyó, és ő nem hal meg, hanem lerázza kezéről, és a kígyó vész el a tűzben. A BARBÁROK, az ott lakók felismerik a viperát, tudják halálos mérgét. Mit éreznek abban a pillanatban, mikor meglátják Pál kezén kapaszkodni, kiről csak azt tudják, hogy a rabok közé tartozik! Kiderül, mit gondolnak Pálról? EZ AZ EMBER BIZONYOSAN GYILKOS, AKIT NEM HAGY ÉLNI DIKÉ, A BOSSZÚÁLLÁS ISTENE, NOHA A TENGERBŐL MEGSZABADULT… És amikor látták, hogy nem sebezte halálra kígyóharapás, akkor mit gondolnak ugyanarról a történésről és emberről? MEGVÁLTOZTATTÁK VÉLEMÉNYÜKET AZT MONDTÁK, HOGY ISTEN… És miképp vélekedtek volna, ha utána valami más egyéb miatt mégis meghal?

 

Az unokáinkhoz hívtunk egy Mikulást. Ottó fiam gyerekkori barátja, jól ismerjük, persze az unokáink egyáltalán nem. Volt, amelyik rémülten kapaszkodott, be se akart jönni, volt aki ült mereven a helyén, de volt olyan is, aki elébe mert állni, kérdéseire válaszolni… Nos, ez a Mikulás fura kéréssel kezdte, húzzák meg hófehér szakállát, vajon igazi-e? Akadt, aki oda is ment, meg is rángatta, persze csak óvatosan. Aztán ez a Mikulás mindnyájunk megrökönyödésére, hirtelen leakasztotta füléről hófehér szakállát! – Látjátok gyerekek? Így csapnak be titeket az álmikulások! Levette, és alatta, igazi, őszes szakáll volt! Elhihetik, hogy ő az igazi! Aztán csokit kínált, de háromfelé osztotta azt az egyet, hogy neki is jusson belőle, hisz megérdemli... Tréfálkozott, játszott, ugratva szórakoztatta őket, más volt, nem olyan, mint a többi Mikulás. Hatesztendős unokám, aki mellettem ült, súgva azt kérdezte tőlem: - Mama, ki ez? Miért kérdezte? Mert érezte másféleségét, de ettől még nem lett szemében igazivá. Milyen is az igazi Mikulás? Van róla elképzelésünk, s ezzel mérlegeljük, hogy hamis, vagy igazi?

 

Hányszor vélekedünk annak alapján, ami nyilvánvalónak látszik, s tévesen ítélünk, elhamarkodottan, mert nem azt látjuk, amit látnunk érdemes… Bármi történik, gondolunk felőle valamit, és elhelyezzük gondolataink rendszerében. Miféle rendszerek, miféle automatizmusok, miféle elvárások, előítéletek, véleményalkotások szövevényében éljük mindennapjainkat?

 

…Nos úgy-ahogy leéltük életünket
egészen eddig a mai napig,
örömünkből furcsa döbbenet lesz,
mint mikor látni kezdünk valamit,
ami eddig is szemünk előtt volt,
csak nem akartunk törődni vele,
mert az élet végtelennek tűnik,
ameddig csupa szín az eleje.

... lábunkban nagy futások remegése
orrunkban szúr egy régi halk sírás,
sok örömünknek volt bűn-gyökere
túltengő önérzet, hangoskodás...
- Alkalmankénti felbuzdulásból
lett-e valóság valami kevés?
Csalhatatlan érveléseinknek
mekkora része volt kár és szemét?

                             (részlet Lukátsi Vilma verséből)

 

ANNAK A HELYNEK KÖRNYÉKÉN VOLT A SZIGET FŐEMBERÉNEK, NÉVSZERINT PUBLIUSZNAK A MAJORJA. SZÍVESEN FOGADOTT ÉS HÁROM NAPIG NAGYON BARÁTSÁGOSAN VENDÉGÜL LÁTOTT MINKET. PUBLIUSZ ATYJA PEDIG TÖRTÉNETESEN MAGAS LÁZZAL, VÉRHASBAN FEKÜDT. PÁL BEMENT HOZZÁ, IMÁDKOZOTT ÉRTE ÉS KEZÉT RÁTÉVE MEGGYÓGYÍTOTTA.

 

Pál apostol szerencsétlensége, hajótörése áldást hozott a máltaiaknak. Hogyan, miért? Mert Pál apostolt Isten megajándékozhatta mindazzal, amivel értük lehetett ott. Így van ez minden Isten kegyelméből valóságosan élő krisztuskövetővel. Aki ott oszt, ott segít, ott mozdul, ahova vetődik, ahol szükség van osztásra, mozdulásra, segítségre.

 

Miképp került a sziget főemberéhez? Nem tervezte, nem ő akart odamenni, de kész volt rá. Nem készült gyógyítani, de mikor hallott a betegről, imádkozott azért, hogy meggyógyuljon. Annak idején nem Jézus Krisztus kereste a betegeket, hanem azok őt. De kész volt segíteni.

Meggyógyította, azokat, akik hozzá jöttek, akik hitték, remélték, hogy meg tudja tenni. Pál apostol Őhozzá fordul, amikor imádkozik. Azért a másikért, aki beteg. Isteni áldást áhít Pál, kéri és befogadja. Él és éltet ezzel a hihetetlen, elképesztő erővel. Mely a másikért ki nyíló, erőt áhító szívének reménysége által jelen van. Nem birtokolja, hanem kéri, kapja és adja…

 

Valaki nemrég megváltozásnak fordította a megváltás szót, hogy közelebb jussunk a szó tartalmához. Engem meghökkentett ez a szócsere. Mert a megváltottság bizonyosságának csak következménye a megváltozás. Nekünk se megváltoznunk, vagy megjobbulnunk kell a megváltás lehetőségéért. A krisztuskövetés mikéntjéről való ismeretünk növekedhet, a véleményünk is változhat, a tetteink is, hol ezért, hol azért… Azt lépjük, amit jónak, szükségesnek érzünk? Adunk és elvárunk? Az önzés bilincseitől Krisztus által megszabadult lelkünk Vele töltődve szárnyal, vagy igyekszünk Hozzá tartozásunkat tettel bizonyítani? Pált Isten Lelke indítja, mozdítja tenni, amit tehet, hogy megismerjék odaadott élete által Krisztust, aki megváltotta. Mi vergődünk, mert óriási erőfeszítéssel produkálni akarjuk azt, ami a krisztusi megváltás által teljesül. Mire nyílik a szívünk? Kiért nyílik a szívünk? Mitől képes a sikerre, eredményességre, elismerésre vágyó ember, saját tehetetlenségére ébredni, és megváltásra szorulni? Hogy kegyelemmel töltődjön, és megváltozhasson az élete.

 

 

Reményik Sándor  

           Azt mondják...

 

Azt mondják, hogy fényt hintek szerteszét
-Én olyan sötétnek tudom magam.- 

Azt mondják, köszöntésem: békesség.
-S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! 

Azt mondják, dalom ír és enyhülés,
És több mint szépség: jócselekedet.

-Bennem dúl a magamra-ismerés,
s meakulpázva verem a mellemet.-

Azt mondja, aki találkozik velem,
Hogy tőlem kapott ajándékot.

-S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,
Hogy mindenkinek adósa vagyok.-

Ó Barátaim, ha egy FÉNYSUGÁR
Lelketekig hullt, át lelkemen: 

Nem az enyém az a fény, csak bennem jár,
Istennek köszönjétek, - ne nekem.

 

ENNEK MEGTÖRTÉNTE UTÁN MÁSOK IS, AKIK BETEGEK VOLTAK A SZIGETEN ELJÖTTEK HOZZÁ ÉS MEGGYÓGYULTAK. MINDEZ NAGY BECSÜLETET SZERZETT NEKÜNK, ÉS MIKOR ELINDULTUNK, ŐK LÁTTAK EL MINKET ÚTRAVALÓVAL. HÁROM HÓNAP MÚLVA AZUTÁN ÚTNAK INDULTUNK EGY ALEXANDRIAI HAJÓN, AMELY A SZIGETEN TELELT...

 

Három hónap. Sok? Kevés? Kinek ez, kinek az. Ennyi időt töltött Máltán Pál apostol, és hajótörött társai. Úgy kötöttek ki, hogy mindenük odaveszett… Mégis, ők ajándékozhattak Pál által Máltán: gyógyulást, bizonyosságot, reménységet… ÉS MIKOR ELINDULTUNK, ŐK LÁTTAK EL MINKET ÚTRAVALÓVAL. Isten így gondoskodott róluk. Pál szíve által, aki a vesztés közepette adni tudott, nyílt az ő szívük is. Tán sokan voltak, akiknek az ő sugárzó bizonysága által nem csupán megváltozott a véleményük, hanem Isten kegyelme szabaddá tehette őket, és jelenléte tölthette, éltethette szívüket.