_________________________________________________________________________

 

HÁROM HÓNAP MÚLVA AZUTÁN ÚTNAK INDULTUNK EGY ALEXANDRIAI HAJÓN, AMELY A SZIGETEN TELELT, AMELYNEK CÍMERE KASZTOR ÉS POLLUX VOLT. SZIRAKÚZÁBA ÉRVE, OTT MARADTUNK HÁROM NAPIG. ONNÉT A PARTOT KÖRÜLHAJÓZVA, RÉGIUMBA JUTOTTUNK, ÉS MIUTÁN EGY NAP DÉLI SZÉL TÁMADT, MÁSNAP MEGÉRKEZTÜNK PUTEOLIBA. ITT ATYAFIAKRA TALÁLTUNK, AKIK KÉRTEK MINKET, HOGY MARDJUNK NÁLUK HÉT NAPIG. ÍGY ÉRTÜNK RÓMÁBA. ONNÉT AZ ATYAFIAK, MEGHALLVÁN JÖVETELÜNK HÍRÉT, ELÉNK JÖTTEK APPIUS FÓRUMÁIG ÉS TRES TABERNAIG. ÉS MIKOR PÁL MEGLÁTTA ŐKET, HÁLÁT ADOTT ISTENNEK, ÉS MEGBÁTORODOTT. RÓMÁBA VALÓ MEGÉRKEZÉSÜNK UTÁN A SZÁZADOS ÁTADTA A FOGLYOKAT A TESTŐRSÉG FŐVEZÉRÉNEK. PÁLNAK AZONBAN MEGENGEDTÉK, HOGY KÜLÖN LAKJÉK AZ ŐT ŐRZŐ KATONÁVAL. _________________________________________________________________________

 

Azt hiszem, emlegettem már, mennyire örülünk a lehetőségnek, hogy skype segítségével láthatjuk távol élő szeretteinket. Igaz kicsi unokáink általában nem sokáig ülnek a képernyő előtt, pár perc múltán keveslik azt, amit a puszta látás és hallás lehetősége nyújt… de mi, a lányunkkal beszélgetve, körötte látjuk, halljuk, szemmel követhetjük őket.

 

Karácsonykor is csak ilyen módon lehettek közöttünk, mert orvos édesapjukat odakötötte a munkája, nem tudtak jönni. A többiek, gyerekeink, párjaik és unokáink mind együtt voltak, és beszélgettünk velük is. Aztán azt kérték, hogy tegyük a számítógép képernyőjét olyan helyre, ahonnan szemmel követhetik mindazt, ami történik… Azt hittem, ahogy eddig, rövid idő után unalmas lesz a kicsiknek, ám ott maradtak, sőt, mikor jött a fektetés ideje, és édesanyjuk elköszönt volna s ki akarta kapcsolni a gépet, hallottuk, ahogy Jázmin kétségbeesetten tiltakozik: - Édesanya ne kapcsold ki, ne kapcsold ki, ne kapcsold ki… A közös ünnep, amiben eddig részesek voltak, az ünnepi találkozás szereplőivel együtt, amiből most csupán csekélyke részt kaphattak, elengedhetetlenül értékesebb lett, mint ezelőtt…

 

Egész ünnep alatt fülembe csengett kétségbeesett tiltakozása: Ne kapcsold ki! Hisz életünk során sokszor megéltünk olyan találkozásokat, mely után nehezen viseltük a kívülmaradást. De egy telefonhívás, egy levél, egy üzenet, egy fotó… segít olykor elviselni, azok távolságát, kiknek jelenlétét vágyjuk, igényeljük. A mi (sokszor fájdalmas) hiányunk nyomában, bennünk ébredő igény, kiolthatatlan vágyakozás, tesz befogadóvá, arra, ami értünk történhet…

 

Amikor életünk során szembetalálkozunk Istennel, mikor valami módon megszólít minket, mikor egészen közel jön hozzánk, az lelkünket elevenítő, nehezeink fölébe emelő öröm. De van, amikor épp csak tudjuk, reméljük, őrizzük, felidézzük, amit láttunk, amit hallottunk. Mikor fájón kevesebbünk van, mikor homályba vész az, ami akkor volt, mit tehetünk? Isten felé fordulva kell maradnunk. Miféle bekapcsoltság kell a megszólíthatósághoz? Éltet minket az a reménység, hogy jelenlétével, kijelentésével, megajándékozhat minket újra, meg újra? Készen állunk Urunkat látni és hallani abban, amiben épp vagyunk? Szabadok vagyunk arra, hogy meglássuk Őt, amiben láthatjuk? Minél több elvárásunk van jövőnkre, Isten akaratára nézve, illetve szeretteink életére és holnapjára nézve, annál nehezebben látjuk és halljuk azt, amit láthatnánk és hallanánk. Minden elvárás vakítja, süketíti lelkünket. A magunk szemében lesz értünk nem mozduló, erőtlen, közömbös, tehetetlen, (elvárások keretébe zárt), az Isten.

December 23-án késő este, volt egy riport, az általam nem igen szeretett műsorvezetővel, Hajdú Péterrel. Schobert Norberttel beszélgetett, annak második súlyos műtétje után. Aki ezt látta, hallotta, az úgy mint mi, megrendült attól a szorongató bizonyosságától, hogy ennek az eddig úgy-ahogy, istenhit nélkül élő embernek a szívét, halálos kockázattal járó műtétje előtti nyomorúságában megérintette Isten szeretete, irgalma…

 

Alig pár nappal később, valaki feltette a következőket a Feacebook oldalra: „Schobert Norbi sírva mormolta Jézus nevét...”(bulvár) Más valaki, erre a közlésre a következő bejegyzést írta: Majd meglátjuk. Gyümölcseiről ismerni meg a fát... Mit hisz, aki ezt írta? Mire kapcsolt? Mire kész? Arra, amit tudni vél, amit eddig látott, vagy arra, amit ennek az embernek életére nézve remélni mer? Miből marad ki az, aki nem hitbekapcsolt?

 

Mi tesz minket testvérekké, atyafiakká, egy Atya fiaivá? Készek vagyunk rá? Megindul a szívünk azokon, akik elveszhetnek? Reméljük, kérjük, lépjük? Pál apostol, Jézus Krisztussal való találkozása után, szüntelenül bekapcsolt állapotban van, éli, lépi küldetését, ott, ahol éppen van, azokért, akikkel élete során találkozik, mindazokért, akiket elébe vezethet Ura.… Többnyire a népe által gyűlöltekért, megvetett idegenekért ébred Krisztushoz kötött szívében a reménység… épp ezért, testvére lehet a szökött rabszolgától, a római tisztviselőig, mindenki… Kikre nézve merjük hinni a megváltást, a megtartatást, Krisztus megmentő szeretetét?

 

BÓDÁS JÁNOS

                LEHETETLEN

 

 

Te azt mondod, hogy lehetetlen

És leereszted a kezed,

Csüggedt-fásultan belenyugszol:

Ha nem lehet, hát nem lehet!

 

Te azt mondod, hogy lehetetlen

S befagy az ajkad, a szíved,

Már alig mersz, s kihal belőled

Minden nagy, hősi lendület.

 

S miattad dúlhat itt a gazság,

Fertőzhet a bűn, a kapzsiság,

Hagyod, hadd rohanjon vesztébe

Dühödt őrültként a világ.

 

Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;

Se szó, se vér, se könny, se jaj,

Se ész, se fegyver nem segít már,

Se ezer nábob, se arany...

 

Legyen mi lesz... ha ég az erdő,

Ki oltja el, s mit ér a gát,

Ha a tenger kilép medréből,

S őrültként dobálja magát?

 

Lehetetlen, - hát lehetetlen!

Méreggel, átokkal teli

A világ, - szenny, láz, kelevény már!

Lehetetlen megmenteni.

 

Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,

S tapló van melleden belül.

És nem tudod, hogy a hívőnek

A lehetetlen sikerül!

 

Szavára forrás kél a pusztán,

A néma szól. a béna megy,

Manna hull, a hegyre hág a tenger,

Vagy a tengerbe lép a hegy!

 

Szeretet lesz a gyűlöletből,

A büszke megalázkodik,

A kapzsi ingét odaadja

S a káromló imádkozik!

 

Vízen járhatsz, tűzön mehetsz át,

Ha hiszel! - s mindez nem mese,

Példák beszélnek, nézd, körülvesz

A "bizonyságok fellege"!

 

Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd

Le csüggedt-fáradtan fejed,

Lehet béke, lehet bocsánat,

Új élet, jóság, szeretet...

 

Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,

Könyörgés, - semmi nem segít:

De megmentheti a világot

A legnagyobb erő: A HIT!

 

HÁROM HÓNAP MÚLVA AZUTÁN ÚTNAK INDULTUNK EGY ALEXANDRIAI HAJÓN, AMELY A SZIGETEN TELELT, AMELYNEK CÍMERE KASZTOR ÉS POLLUX VOLT. SZIRAKÚZÁBA ÉRVE, OTT MARADTUNK HÁROM NAPIG. ONNÉT A PARTOT KÖRÜLHAJÓZVA, RÉGIUMBA JUTOTTUNK, ÉS MIUTÁN EGY NAP DÉLI SZÉL TÁMADT, MÁSNAP MEGÉRKEZTÜNK PUTEOLIBA. ITT ATYAFIAKRA TALÁLTUNK, AKIK KÉRTEK MINKET, HOGY MARDJUNK NÁLUK HÉT NAPIG.

 

Pál apostol lassan közeledik útjának céljához, az isteni ígéret teljesüléséhez. És vajon, siettetné az időt, vagy éppen ellenkezőleg? A telet Máltán töltik, addig maradnak, míg az időjárási viszonyok megengedik a hajózást, s találnak egy ott telelő, indulni készülő hajót.

Van min tűnődni, van min rágódni ez alatt a három hónap alatt? Vagy egészen mással van elfoglalva? Azért érdemes ott tartózkodni, amiért küldve van, ami rá van bízva…

 

Olaszország felé indul a hajó, Szicília partjai mentén: Szirakúza, Regnum, Puteoli… Három hónap Máltán, három nap Szirakuzában. Nem Pál apostol osztja az időt, ő csupán megéli, úgy, ahogy érdemes. Annyi időt tölt Régiumban (nem tudjuk mennyit), míg megérkezik a déli szél, ami hajójukat elviszi a Nápolyi öböl kikötőjébe Puetoliba…De tudhatja, Ura, a szeleknek is ura, Ő ad neki időt és lehetőséget. Neki, kit lánccal megkötözve, katonák visznek, ki rab azokért, akik szabadon jönnek és mennek körötte.

 

Még mielőtt a célhoz érnének, oda ahol nem tudni miféle döntés és ítélet vár Pálra - így írja Lukács ATYAFIAKRA TALÁLTUNK… Lehet találgatni, vajon honnan, merről odakerült hittestvérek, lehet, hogy épp azokból a városokból költöztek Rómába, ahol Pál apostol egykor megfordult, ahol bizonyságot tett, s megőrizték szívükben azt, amit általa nyertek… Ami igazán fontos, hogy rájuk találhattak, örültek egymásnak, és maguk közt marasztották őket. Testvérek voltak Krisztus szerint, egy Atyához tartozók, kik örömmel bukkannak egymásra, kik megajándékozhatók az összetartozás és egység jó ízeivel…Az ajándékuk: HÉT NAP volt, együtt… Pál isteni erősítést kaphat a váratlanul talált atyafiak által…

 

Szilveszterkor olyanokkal zártuk az esztendőt, akikkel sok-sok év óta, nyaranként egy-egy hetet együtt töltünk. Ezek a napok, hetek összekötnek minket, szétválaszthatatlanul. Mert a mi összekötő mesterünk Jézus Krisztus, kihez ők is, mi is mindenekfelett ragaszkodunk…És valahányszor találkozunk, szívünk magától értetődőn nyílik, tárul, és megélhetjük az Isten szeretete általi összekötöttség hétköznapok fölébe emelő, jóféle ízeit…

 

Jézus így mondja, így ígéri nekünk: „…az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják és megtartják…” (Luk. 8:21.) Aki őrzi a Tőle kapott kijelentést, általa nyert ígéretet, aki ennek reménységét lépi (Isten előtt áll érte), az megélheti, épp ezáltal, az istengyermekség és az Atya által nyerhető testvérség (atyafiság) megtapasztalható csodáit, valóságát.

 

ÍGY ÉRTÜNK RÓMÁBA. ONNÉT AZ ATYAFIAK, MEGHALLVÁN JÖVETELÜNK HÍRÉT, ELÉNK JÖTTEK APPIUS FÓRUMÁIG ÉS TRES TABERNAIG. ÉS MIKOR PÁL MEGLÁTTA ŐKET, HÁLÁT ADOTT ISTENNEK, ÉS MEGBÁTORODOTT.

 

Vajon miféle érzések voltak Pál szívében, ahogy közeledtek Rómához, a város központjába vezető nevezetes úton? És micsoda öröm tölthette, s emelhette Isten elébe e láncokra vert ember szívét, mikor újabb, meg újabb ATYAFI csoport jött elébe? És azok, akik látták az ő láncait? Érezték-e miféle erő hozta és tartja?

 

Futnék… Nem lehet… Itt most hinni kell,

hinni a csodát:lesz erő, siker,

hinni, s mindennel szemben vallani:

a semmiből is lehet valami!

Hinni, mert él az Isten és felel:

- „az én erőm

erőtlenségben végeztetik el!”

 

                       Bódás János - Romok (részlet)

 

Pál apostol MEGBÁTORODOTT az atyafiak által… Kiderül, mennyire szüksége volt rájuk. Isten testvérekkel, ott élő ATYAFIAKKAL ajándékozta meg hűséges szolgáját. Mert nem az a baj, hogy elfogy az erőnk, hogy félelem születik a szívünkben, csüggedés és szomorúság… hanem az, ha nem lehet minket atyafiakkal, testvérekkel erősíteni, megajándékozni… Avagy nem lehet minket ajándékul adni, küldeni mások megtartásáért…

 

RÓMÁBA VALÓ MEGÉRKEZÉSÜNK UTÁN A SZÁZADOS ÁTADTA A FOGLYOKAT A TESTŐRSÉG FŐVEZÉRÉNEK. PÁLNAK AZONBAN MEGENGEDTÉK, HOGY KÜLÖN LAKJÉK AZ ŐT ŐRZŐ KATONÁVAL.

 

Már érkezése pillanatában megjelenik számára az isteni akarat útmutatása. Katonák őrzik, de módja van másképpen ott lenni, mint a többi rabnak. Nem véletlenül, nem is mások ellenséges indulata, akarata miatt van Rómában, hanem azokért, akiket itt megszólíthat, akik rá vannak bízva. Lehet értük. És nincs egyedül, háromszor is megállította útján szeretetük, megtapasztalhatta, hogy atyafiak, testvérek mozdulnak érte, vele, ott vannak körötte…

 

*

Új esztendő kezdődik, miféle vágyak, miféle igyekezetek, tervek, lehetőségek, miféle aggodalmak, félelmek, hitek és hitetlenségek szorongatják szívünket? Nekünk nem azzal kell számolni, mint Pál apostolnak, kit ott az idegen földön katonák őriznek, kinek élete csupa bizonytalanság, kinek a császár elé kell állni, ki egyik nap ezt gondolja, másik nap azt, s nem tudni miféle ítéletet mond majd élete felett… Mégis, mennyit szorongunk feleslegesen? Pál is, mi is, Istenre szorulunk, életünk gazdájára, és ha lelkünk hozzákötött, ha bekapcsolt, ha szívünk felé tárul, akkor csodát élünk meg, látjuk, halljuk, amivel szólít, erősít, gazdagít…

 

DÖMÖTÖR ILONA

             EGYET KÉREK AZ ÚRTÓL

 

Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én…

Ha fáradt álom keze lesimítja
a Rád néző szemet,
utolsó szóul maradjon a számon
háromszorszent neved.

Ha szögesdróttal gáncsolják el utam
rossz szívű emberek,
dac nélkül fussak megvédő karodba,
mint űzött kisgyerek.

Ha lázzal fűtöd lelkem vályogházát:
veszendő testemet,
csak annál izzóbb parázzsal ragyogjon
feléd a szeretet.

Bár magasztalj fel, vagy ha kell, verj arcul
egyetlen hatalom,
csak azt ne tűrd, hogy valaha kimondjam:
„Én nem így akarom“.