__________________________________________________________________________

 

AMIKOR MEGHALLOTTA JÉZUS, HOGY JÁNOST BÖRTÖNBE VETETTÉK, VISSZATÉRT GALILEÁBA ; ÉS OTTHAGYVA NÁZÁRETET, ELMENT ÉS LETELEPEDETT A TENGERPARTI KAPERNAUMBAN ZEBULON ÉS NAFTALI TERÜLETÉN, HOGY BETELJESEDJÉK, AMIT ÉZSAIÁS MONDOTT MIKOR ÍGY SZÓLT: ZEBULON FÖLDJE ÉS NAFTALI FÖLDJE, TENGERMELLÉK, JORDÁNON TÚL, POGÁNYOK GALILEÁJA! A SÖTÉTSÉGBEN ÜLŐ NÉP NAGY VILÁGOSSÁGOT LÁTOTT ÉS A HALÁL FÖLDJÉN ÉS ÁRNYÉKBAN ÜLŐKNEK FÉNY RAGYOGOTT FEL. ETTŐL FOGVA KEZDETT JÉZUS PRÉDIKÁLNI: TÉRJETEK MEG, MERT ELKÖZELÍTETT A MENNYEK ORSZÁGA. JÉZUS A GALILEAI TENGER PARTJÁN JÁRT ÉS LÁTOTT KÉT TESTVÉRT, SIMONT, AKIT PÉTERNEK NEVEZNEK, ÉS ANDRÁST, AZ Ő ÖCCSÉT, AMINT A TENGERBE HÁLÓT VETETTEK, MERT HALÁSZOK VOLTAK, ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: KÖVESSETEK ENGEM, ÉS ÉN EMBERHALÁSZOKKÁ TESZLEK TITEKET. AZOK AZONNAL OTTHAGYTÁK A HÁLÓIKAT ÉS KÖVETTÉK ŐT. ÉS BEJÁRTA JÉZUS AZ EGÉSZ GALILEÁT. TANÍTOTT ZSINAGÓGÁIKBAN, HIRDETTE AZ ISTEN ORSZÁGÁNAK EVANGÉLIUMÁT ÉS GYÓGYÍTOTT A NÉP KÖZÖTT MINDEN BETEGSÉGET ÉS MINDEN ERŐTLENSÉGET. HÍRE IS MENT EGÉSZ SZÍRIÁBAN, ÚGY, HOGY ODAVITTÉK HOZZÁ MIND A SZENVEDŐKET, A KÜLÖNFÉLE BETEGSÉGBEN ÉS KÍNOKBAN SINYLŐDŐKET, AZ ÖRDÖNGŐSÖKET, A HOLDKÓROSOKAT ÉS A BÉNÁKAT ÉS Ő MEGGYÓGYÍTOTTA ŐKET. ÉS NAGY SOKASÁG KÖVETTE ŐT GALILEÁBÓL ÉS A TÍZVÁROSBÓL ÉS JERUZSÁLEMBŐL ÉS JÚDEÁBÓL ÉS A JORDÁNON TÚLRÓL.

__________________________________________________________________________

 

Egyik este az ismert szívsebész professzorról, Pap Lajosról vetítettek dokumentumfilmet. 1991-1994 között forgatták, a Szívsebészeti Klinika élére való kinevezésétől, onnan való távozásáig. Miféle módszereket alkalmaztak e fiatal, tehetséges, félelmetes teherbírású szívsebésszel szemben azok, akik távozását kívánták? (Irigység? Hiúság? Szerzésvágy?)

A dokumentumfilmből kiderül, mi módon akadályozták munkáját. Hátba támadták, próbálták lejáratni, durva módon meg is verették, nővéreket lázítottak fel ellene, szakmunkatársakat vittek el mellőle, hogy ne tudjon műteni, végül (mert ezek után sem távozott önként), a szív-műtétek végzését állították le, pazarlásra, pénzhiányra hivatkozva. Kiknek volt útban? Miért tehették ezt vele? Valaki úgy vélekedett a film után, hogy egyértelmű, összeférhetetlen volt. Lehetett ezt így látni? S vajon az aljassággal lehet-e, kell-e összeférni? És ha mégis az volt, így kellett őt elintézni? Mitől látunk jól? Mitől leszünk értővé, mitől felelünk jól arra, ami akár a színfalak mögött formálódik, utána meg épphogy, nyilvánosság előtt történik?

 

Vasárnaptól a világ minden tája felől nagy érdeklődéssel lesték a pápaválasztást a világtól, és minden híradástól és hírforrástól elzárt115 bíborost. Naponta négy szavazás, egyeztetés nélkül, hogyan lesz új pápa? Ha nem is beszélhettek közben egymással a bíborosok, se a külvilággal, az eredménytelen szavazás eredménye segíthetett újragondolni, kire érdemes voksolni? Az első szavazás után nyilván kiderült, kikre voksoltak többen, azok közül volt értelme másodszor választani, majd újra, míg elérték a kétharmados többséget. Mikor felszállt a fehér füst, és kiderült, ki az új pápa, azt is közölték, hogy a Ferenc nevet választotta. Úgy kommentálták az eseményt a közvetítők, bizonyára Assisi Szent Ferenc miatt választotta ezt a nevet… Hisz olasz származású, argentin munkásszülők gyermeke. Később az is kiderült, eredetileg jezsuita szerzetes, elképzelhető tehát, hogy nem a szegények Szent Ference, hanem a jezsuita hittérítő, Xavéri Szent Ferenc miatt választotta e nevet. Lehet ezt gondolni, vagy amazt, egy azonban biztos, mikor kiált a téren összegyűlt tömeg elé, akik az ő áldására vártak, megkérte őket, áldása előtt imádkozzanak. Érte. Csak utána áldotta meg őket. Sokat-mondó gesztus… Nem a maga frissen nyert szerepével, nem megbízása által elnyert hatalmával volt elfoglalva, hanem azzal, Aki által, és ami által az áldás, áldássá lehet.

 

AMIKOR MEGHALLOTTA JÉZUS, HOGY JÁNOST BÖRTÖNBE VETETTÉK, VISSZATÉRT GALILEÁBA; ÉS OTTHAGYVA NÁZÁRETET, ELMENT ÉS LETELEPEDETT A TENGERPARTI KAPERNAUMBAN ZEBULON ÉS NAFTALI TERÜLETÉN, HOGY BETELJESEDJÉK, AMIT ÉZSAIÁS MONDOTT, MIKOR ÍGY SZÓLT:ZEBULON FÖLDJE ÉS NAFTALI FÖLDJE, TENGERMELLÉK, JORDÁNON TÚL, POGÁNYOK GALILEÁJA! A SÖTÉTSÉGBEN ÜLŐ NÉP NAGY VILÁGOSSÁGOT LÁTOTT ÉS A HALÁL FÖLDJÉN ÉS ÁRNYÉKBAN ÜLŐKNEK FÉNY RAGYOGOTT FEL. ETTŐL FOGVA KEZDETT JÉZUS PRÉDIKÁLNI: TÉRJETEK MEG, MERT ELKÖZELÍTETT A MENNYEK ORSZÁGA.

 

Jézus Krisztus nem maga dönt küldetése kezdetének időpontja felől. Ő elment Keresztelő Jánoshoz, láthatták, hallhatták az ott jelen lévők, hogy isteni akarat szerint, egyfelé mutató, összetartozó az életük. Isten Mert Isten bizonyságot adó Lelke kijelentést hallatott felőle „Ez az én szerelmes Fiam…” Utána a pusztában készült, böjtölve, imádkozva, megkísértetett, hogy készen álljon feladatára. Elkészülve is isteni indításra várt. Tudta, János az útkészítő, neki utána kell jönni. Mikor, hogyan és miképp? AMIKOR MEGHALLOTTA, HOGY JÁNOST BÖRTÖNBE VETETTÉK VISSZATÉRT... Bizonyára az akkor élők mind hallottak Keresztelő Jánosról, elfogatásáról, bebörtönzéséről, és mind gondoltak valamit e történésről, de egyedül Jézus Krisztus érezte, hogy ez azt jelenti, eljött az ideje, el kell kezdenie, ami rá van bízva.

 

Az emberek többsége bizonyára felháborítónak találta, ami Keresztelő Jánossal történt, de voltak olyanok is, akik nem bánták ezt, mert sértette őket, amit felőlük-ellenük mondott. Azt azonban mindenki megállapíthatta, (Jézus is), hogy a világi hatalommal bíró elöljárók nem nézték jó őt szemmel, ahogy próféta-elődeit sem. Nem tartották tiszteletben se Istentől nyert küldetésüket, se szavukat, se életüket. Jézusnak szembe kellett nézni ezzel, s vállalni, hogy lesznek ellene szólók, lesznek, akik gyűlölni fogják, lesznek, akik el akarják tenni őt az útból, lesznek akik megölhetik… Kockázatos út lesz… Befolyásolta őt ez, az, amit előre látott és tudott, abban, ami tennie kellett? Hátráltathatta? Nem. Isten akaratára, vezetésére, szavára bízta magát. Bólintott és indult, hogy betölthesse az isteni végzés szerint kapott feladatot.

 

Hova megy? Oda, ahol legnagyobb a nyomorúság és sötétség. Oda visz égi világosságot.

Jövendölés teljesül, írja Márk, hisz meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: A SÖTÉTSÉGBEN ÜLŐ NÉP NAGY VILÁGOSSÁGOT LÁTOTT ÉS A HALÁL FÖLDJÉN ÉS ÁRNYÉKBAN ÜLŐKNEK FÉNY RAGYOGOTT FEL…Ott folytatja, ahol Keresztelő János, az Útkészítő, abbahagyta: TÉRJETEK MEG! Forduljatok Isten felé!

 

Ma beszélgettem egy fiatalasszonnyal telefonon. Elmondta, felsorolta, mi mindennel birkózik, s mennyire hiába. Házassága, pár esztendő alatt elromlott. Ezért, azért, mindketten részesek benne, az ami nem jól történt, annak következménye ezerféle módon van jelen. Nem csupán abban, hogy elhagyták és egyedül maradt, azzal is, hogy azóta is hadakozás van, szüntelen ellenkezés, tiltakozás. Ha ő azt akarja, akkor a másik éppen azt nem akarja, ha a másik lép valamit, azt ő érzi lehetetlennek, Mind a ketten érzik és éreztetik, hogy a másikkal van baj, és nem tudnak ebből kilépni. Nem tudnak megegyezni, mert már az is fáj, aminek nem kéne fájni, akkor is ütéskényszer van, mikor a másik nem akar ütni… És közben az apró gyerekek is akaratlan kapnak mindebből. Pokoli kör, a bűn, bűnt szül, és nincs módja jóvátenni, mert ami történt annak következménye jelen van, bekerít, lelket ront, jövőt ront - megállíthatatlan.

 

De így van ez köröttünk is, kisebb dolgokban is. Elég egy szó, egy mozdulat, és indul a lánc-reakció… Nem tudunk kimaradni, nem tudunk jóvátenni, hiába minden igazolás, és hiába a jóvátétel készsége. A bűn, a megrontó érzés (indulat) öröklődik, előbb van jelen, mint hogy megszületnénk, s gyümölcse, következménye jelen marad halálunk után is. Elveszettek vagyunk? Ki lehet lépni ebből az ördögi körből? Az önigazolás, önsajnálat, és önvád egyformán sátáni. Meg lehet minket ettől szabadítani? Mi hinni szeretnénk, hogy lehetünk jók, de hiába. Előbb-utóbb azt érezzük, nincs kiút. Mintha mindenki minket bántana, akadályozna, tehetetlenek vagyunk, nincs módunk, nincs lehetőségünk szabadulni.

 

A bűn, a bűn, a bűn
Nem szűnik benn, sem künn.
Künn rombol, mint a fergeteg,
Benn mérgitől a szív beteg,
Pusztít a bűn, a bűn…

 

TÉRJETEK MEG, MERT ELKÖZELÍTETT A MENNYEK ORSZÁGA… Ezt a világot nem tudjuk megjavítani, ahogy magunkat sem, de közel jött Jézus Krisztusban az Isten országa… Teret nyerhet, jelen lehet a szívünkben. Azokéban, akik nem bírják tovább, akiknek elegük van önmagukból, csődjeikből, tehetetlenségükből, akiknek a Szabadítóra van szükségük. TÉRJETEK MEG – Istenhez. Ha az ellenünk szóló vád érvényes lesz, ha az ellenem szóló ítéletet magára veheti Krisztus, érvényessé lehet az ő váltsága – értem. Érdemtelenül miénk, lehetetlen, s mégis, megváltozhat saját életünkhöz, lehetőségeinkhez való viszonyunk…

 

JÉZUS A GALILEAI TENGER PARTJÁN JÁRT ÉS LÁTOTT KÉT TESTVÉRT, SIMONT, AKIT PÉTERNEK NEVEZNEK, ÉS ANDRÁST, AZ Ő ÖCCSÉT, AMINT A TENGERBE HÁLÓT VETETTEK, MERT HALÁSZOK VOLTAK, ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: KÖVESSETEK ENGEM, ÉS ÉN EMBERHALÁSZOKKÁ TESZLEK TITEKET. AZOK AZONNAL OTTHAGYTÁK A HÁLÓIKAT ÉS KÖVETTÉK ŐT.

 

Hogyan keres, hogyan talál Jézus Krisztus tanítványokat? Mikor arra ment, meglátta őket, követésre szólította őket, és azt ígérte nekik, ha követik, emberhalászokká teszi őket…

Kiket szólított? Halászokat, akik tudják, mikor, hogyan lehet a halat a vízből kifogni, és azt ígéri nekik, ha követik őt (ha ezentúl vele együtt lépnek) embereket halászhatnak. Őt követve megtanulhatják, hogyan lehet embereket menteni, gyógyítani, szabadítani, az elhagyottakat, elveszetteket kiemelni, kihalászni a halálos veszedelemből. Szavára mozdulnak, AZONNAL követik őt. OTTHAGYTÁK A HÁLÓIKAT. Mindazt, amihez értettek, azt, ami egyben a megélhetésüket jelentette, ami addigi életüket betöltötte. Mikor szólítva vagyunk, mikor nekünk szegződik hívása, AZONNAL érdemes lépni, míg a szólító szavának ereje érint, fogva tart.

 

Dömötör Ilona  

       ISTEN MUNKATÁRSAI

 

Nekünk ellentmond minden e világon.

Velünk felesel a hullott haraszt,

Tövis sérteget törött téli ágon.

mi hívogatjuk mégis a tavaszt.

Ez a mi harcunk, Testvér.

 

Jövendőt mondunk az alvó rügyeknek,

kifütyöl bár a februári szél:

Helyet készítünk a virágseregnek,

hol rút kórókat zörgetett a szél,

Ez a mi dolgunk, Testvér.

 

Letiprott földet verejtékkel ásunk,

vetőmagunkat sírva hintjük el.

Nem látjuk még, lesz-e aratásunk,

vagy meg sem érjük, míg plántánk kikel.

Ez a mi terhünk, Testvér.

 

De tudjuk azt, hogy van Gazdánk az égben,

ki velünk plántál, öntöz, s majd arat.

Esőt s fényt ád a maga idejében,

míg megteremti a termő nyarat.

Ez a mi erőnk, Testvér!...

 

Nemrég, egy közösségi hétvégére mentem. Olyanok közé, kik krisztuskövetőnek tudják és vallják magukat. Eltalált az üzenet, amit az áhítatot tartó felolvasott: „Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz.” Mi szaggatja szívünket? Bántás, baj, jaj? Vagy az igazi bűnbánat? Elmondani tudjuk, megélni nem kívánjuk. Az eszünk belátja, és a szavunk kimondja, csak éppen nem lépjük, nem éljük, s ha módunk lenne arra, hogy megéljük, akkor elutasítjuk azt, amit a történések, és mások tükre megmutat. Igaznak akarjuk látni magunkat.

 

ÉS BEJÁRTA JÉZUS AZ EGÉSZ GALILEÁT. TANÍTOTT ZSINAGÓGÁIKBAN, HIRDETTE AZ ISTEN ORSZÁGÁNAK EVANGÉLIUMÁT ÉS GYÓGYÍTOTT A NÉP KÖZÖTT MINDEN BETEGSÉGET ÉS MINDEN ERŐTLENSÉGET. HÍRE IS MENT EGÉSZ SZÍRIÁBAN, ÚGY, HOGY ODAVITTÉK HOZZÁ MIND A SZENVEDŐKET, A KÜLÖNFÉLE BETEGSÉGBEN ÉS KÍNOKBAN SINYLŐDŐKET, AZ ÖRDÖNGŐSÖKET, A HOLDKÓROSOKAT ÉS A BÉNÁKAT ÉS Ő MEGGYÓGYÍTOTTA ŐKET. ÉS NAGY SOKASÁG KÖVETTE ŐT GALILEÁBÓL ÉS A TÍZVÁROSBÓL ÉS JERUZSÁLEMBŐL ÉS JÚDEÁBÓL ÉS A JORDÁNON TÚLRÓL.

 

Szólíthat minket? Halljuk, értjük a szavát? Vezethet minket? Mi akadályoz minket Krisztus követésében? El vagyunk foglalva, önmagunkkal, bajainkkal, sérelmeinkkel? Ha igen, nem tudjuk Krisztust követni… Ő, AMIKOR HALLOTTA, amit hallania kellett, elindult, és az általa megszólított tanítványok AZONNAL KÖVETTÉK ŐT… MINDENT OTTHAGYVA… És mi?

Ünnepre, Húsvétra készülünk. Tudjuk a tennivalókat? Lesz barka a vázánkban, lesz hímes tojás, lesz sonka… minden, ami kell. De vajon megérzünk valamit a Feltámadás öröméből?

 

Nem tudunk Nagypénteket ünnepelni, mert mi Húsvétra készülünk, a Feltámadás ünnepére. Húsvétunk pedig azért nem lesz a Feltámadás ünnepévé, mert nem szólhattak ellenünk bűneink, nem született belőle jogerős ítélet, nem szaggatta szívünket, nem roskasztott térdre az ártatlan Krisztus ellen szóló, értünk vállalt, Nagypénteken végrehajtott halálos ítélet…

 

TÚRMEZEI ERZSÉBET

       KRISZTUS KÖVETÉSE

 

Városokon át, falvakon által
ott halad Ő és telve csodákkal,
a levegő: mert szökdel a sánta,
vakok ujjongnak a napot látva,
néma ajkon is örömdal zendül.
Halott lép elő hideg veremből.
A csodatevőt kíséri, amerre
megy, lépdel a lába, betegek ezerje.

Tódul a nép, hogy ámuljon, lásson.
Úr a halálon! Úr elmúláson!
Nevét a hír is szárnyra kapja.
Tanítványai kicsiny csapatja
boldog, hogy benne Urára tekinthet.
Úgy szereti mindet és vezeti mindet!
Galilea fénylő ege alatt
Isten fia halad, halad, halad.

...Valakit ott a koponyák hegyére
kísér a nép. Száz sebből csorog a vére.
Ostormegtépte vállán durva fábul
nehéz kereszt. A tömeg zajong, bámul.
Gőgös gúnnyal farizeusok nézik,
vad poroszló hogyan sújt rajta végig.
Körültekint. A lázas két szeme
mintha keresne, mintha kérdene:
hányan vele és hányan ellene?

Hányan vele? Fenn, a kereszt alatt
viharvert, könnyes, árva kis csapat:
a tanítvány, akit szeret vala...
néhány asszony még... zeng a kardala
hideg közönynek, hahotázó gúnynak.
Fekete földre véres cseppek hullnak.
Mit vétkezett, hogy így kell halnia?!
Szenved, szenved az Isten Fia!
Szenved, szenved az Isten Fia.

Ő ment az úton. Hátra nem tekintett.
Életet mentett, égi magot hintett,
s bár százak, ezrek léptek nyomára,
tudta, hogy megy: fel a Golgotára.
Tudta, hányan maradnak el mögötte.
Azt kérdezik csak, uralkodni jött-e.
Ha nem, hát vissza, rettenve, ijedve.
Szenvedni vele kinek volna kedve?
Tudta, hogy fenn, fenn a kereszt alatt,
csak egy viharvert, árva kis csapat,
csak annyi lesz az, ami megmarad.

Isten Fia halad, mégis halad
ma is. Napfényen... viharon keresztül...
vad tengeren is hívó szava rezdül.
Elő, tengeren járó Péterek!
Hány riad vissza: Tovább nem merek.
Pedig tovább még, a főpap elébe,
hol rágalom tőrét döfik a szívébe.
Ki vele járt viharzó tengeren,
Hány mondja most gyáván: ,,Nem ismerem."
Tovább, tovább! Kereszt gyalázatát
hordva ki éri el a Golgotát?!

A könnyes, árva, viharvert csapatnak
odaát pálmát és koronát adnak
fehér, hótiszta angyalseregek.
Kitárulnak tündöklő egek.
Ujjongva zeng az örök hálaének.
De hányan lesznek, akik odaérnek?