_________________________________________________________________________

 

HÁROM NAP MÚLVA AZTÁN MAGÁHOZ HÍVTA A ZSIDÓK FŐEMBEREIT. MIKOR ÖSSZEGYŰLTEK, ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: ATYÁMFIAI FÉRFIAK, BÁR ÉN SEMMIT SEM VÉTKEZTEM A NÉP ELLEN, VAGY AZ ŐSI SZOKÁSOK ELLEN, MÉGIS FOLYUL ADTAK JERUZSÁLEMBŐL A RÓMAIAK KEZÉBE. EZEK MEGVIZSGÁLTÁK ÜGYEMET ÉS SZABADON AKARTAK BOCSÁTANI, MIVEL NINCS BENNEM SEMMI HALÁLT ÉRDEMLŐ VÉTEK. DE MIVEL A ZSIDÓK EZELLEN TILTAKOZTAK, KÉNYTELEN VOLTAM A CSÁSZÁRHOZ FELLEBBEZNI. KORÁNTSEM AZÉRT, MINTHA AZ ÉN NÉPEMET VÁDOLNI AKARNÁM VALAMIVEL. AZÉRT HIVATTALAK HÁT TITEKET, HOGY LÁSSALAK, ÉS BESZÉLJEK VELETEK, MERT IZRÁEL REMÉNYSÉGÉÉRT HORDOZOM EZT A LÁNCOT. AZOK PEDIG EZT MONDTÁK: MI SEM LEVELET NEM KAPTUNK FELŐLED JÚDEÁBÓL, SEM PEDIG AZ ATYAFIAK KÖZÜL SENKI SEM JÖTT IDE, S NEM JELENTETT, VAGY MONDOTT FELŐLED SEMMI ROSSZAT. SZERETNÉNK AZONBAN TŐLED HALLANI, HOGYAN GONDOLKODOL, MERT TUDJUK, HOGY MINDENÜTT ELLENE MONDANAK ENNEK A FELEKEZETNEK. AZUTÁN KITŰZTEK EGY NAPOT, AMELYEN TÖBBEN ELJÖTTEK HOZZÁ A SZÁLLÁSÁRA. EZEKNEK NAGY BIZONYSÁGTEVÉSSEL HIRDETTE AZ ISTEN ORSZÁGÁT ÉS IGYEKEZETT ŐKET JÉZUSNAK MEGNYERNI, MIND MÓZES TÖRVÉNYÉBŐL, MIND A PRÓFÉTÁKBÓL REGGELTŐL FOGVA KÉSŐ ESTIG. NÉMELYEK BEFOGADTÁK AZ Ő BESZÉDÉT, MÁSOK PEDIG NEM HITTEK. MIUTÁN NEM TUDTAK MEGEGYEZNI EGYMÁSSAL, KEZDTEK SZÉTOSZLANI. PÁL MÉG EZT MONDTA UTOLSÓ SZÓ GYANÁNT: MILYEN IGAZÁN MONDTA A SZENTLÉLEK ÉZSAIÁS PRÓFÉTA ÁLTAL A TI ATYÁITOKNAK: MENJ EL E NÉPHEZ ÉS MONDD: HALLVÁN HALLJATOK ÉS NE ÉRTSETEK; NÉZVÉN NÉZZETEK ÉS NE LÁSSATOK! MERT MEGKÖVÉREDETT ENNEK A NÉPNEK A SZÍVE ÉS FÜLÜKKEL NEHEZEN HALLANAK, ÉS SZEMÜKET BEHUNYJÁK, HOGY SZEMÜKKEL NE LÁSSANAK, FÜLÜKKEL NE HALLJANAK, SZÍVÜKKEL NE ÉRTSENEK, ÉS MEG NE TÉRJENEK ÉS ÉN MEG NE GYÓGYÍTSAM ŐKET. TUDJÁTOK MEG AZÉRT, HOGY AZ ISTEN EZT AZ ÜDVÖSSÉGET A POGÁNY NÉPEKHEZ KÜLDÖTTE ÉS AZOK MEG FOGJÁK HALLGATNI. ÉS MIKOR EZEKET MONDTA, ELMENTEK A ZSIDÓK, MAGUK KÖZT NAGYON VITATKOZVA.

_________________________________________________________________________

 

Hónapokkal Karácsony ünnepe előtt beharangoztak egy olyan könyvet, melynek szerzőjét nagyon szeretem. Miért szeretem, miért vártam új kötetének megjelenését? Mert mindaz, amit eddig olvastam tőle, segített magamat és a világot jobban és igazabban érteni. Mikor Simone Weil Begyökerezettség című új kötetet kezembe vettem, és elkezdtem olvasni, egy-két oldal után letettem. Az elolvasott egy-két oldal után úgy gondoltam, olyan alapfogalmakat értelmez, melyek engem nem foglalkoztatnak. Később újra kézbe vettem, és megnéztem a tartalmát mi felől közelíti, hogyan építi az alapgondolatot, a gyökértelenség kérdését? És az egész izgalmassá vált, ébresztette kíváncsiságomat, ellenvetéseimet és érteni akarásomat.

 

A lélek szükségletei. A gyökértelenség. A begyökerezettség… Minek a hiányából következik a gyökértelenség bennünk, körülöttünk? Mi tartozik az emberi lélek alapszükségletei közé?

A tartalomnál feltűntetett címekben így sorolja fel a szerző:

a rend, a szabadság, az engedelmesség, a felelősség, az egyenlőség, a hierarchia, a becsület, a büntetés, a véleménynyilvánítás szabadsága, a biztonság, a kockázat, a magántulajdon, a kollektív tulajdon, az igazság.

Az alapkérdés felvetése nélkül, az elolvasandó mondandó nem érintett. Hisz önmagában pl a hierarchia kérdése nem kelti fel érdeklődésemet. Ám abból kiindulva, hogy valamiképpen ez is a lélek igényei közé tartozik, máris ébredtek kérdőjeleim, kérdéseim… Miképp van jelen ez a nevelésben? Támaszként adjuk? Elvárásként? Lépni késztető igényt ébresztünk?

 

Simone Weil úgy fogalmaz, hogy a nevelés (a begyökereztetés) arra szolgál, hogy mozgatóerőket nyújtson. Az oktatás feladata az, hogy megmutassa mi az előnyös, a kötelező, a jó. A nevelés pedig a gyakorlati végrehajtáshoz nyújt energiát. Semmilyen cselekvés nem valósul meg sohasem, ha nincsenek olyan mozgatóerők, melyek képesek megfelelő mennyiségű energiát szolgáltatni. Ha jóra akarunk nevelni embereket – másokat, vagy saját magunkat – úgy hogy csak az irányt mutatjuk, és nem őrködünk azon, hogy megfelelő energiák jelenlétét biztosítsuk, az olyan, mintha a gázpedálra lépve szeretnénk elindítani azt a kocsit, melyben nincs benzin. Vagy mintha olajmécsest szeretnénk égetni olaj nélkül…    

 

A szerző kötetében felsorolt, emberek által gyakorolt nevelési (cselekvésre indító) módok:

 

- Félelem és remény, fenyegetések és ígéretek – ez a leggyakrabban gyakorolt késztetés

- A sugalmazás – a nem minket, hanem igényeinket célzó megfogalmazások beépítése

- A példamutatás – észrevétlen működik, hatékonysága a példaadó fontosságából ered

 

És ami Isten által mozdíthat minket? Simone Weil így ír a lelkünket megindítani tudó erőről: „Ami a nem földi erőt illeti, a vele való kontaktust nem lehet kisebb áron megvásárolni, mint a halálon való átmenetel révén… A görög szó, melyet Léleknek fordítanak, szó szerint izzó leheletet jelent, tűzzel kevert leheletet, az antikvitásban e kifejezés azt jelentette, amit a tudomány ma energiának hív. Amit az igazság lelkének fordítunk, az igazság energiáját jelenti, az igazságot, mint működő erőt. Az igazi tiszta szeretet elsősorban azt kívánja, hogy teljes egészében az igazságban maradjak,. Minden másfajta szeretet kielégítésekre vágyik, tévedések és hazugságok fakadnak belőle.”

 

Talán ennyiből is érezhető, mennyire fontos a kötet mondandója. Ismereteket adunk át? Hogyan nevelünk? Mi módon, s mire indítunk? Lehet hitet átadni, hitet közvetíteni? Hisz Pál apostol erre vállalkozott. És azok, akik hallgatják őt, vajon képesek átvenni? Hogyan lehet valami újba belegyökerezni? Lehet akadálya a Krisztusról szóló evangélium átvételének és az üdvbizonyosság lehetőségének az, amit eddig erről tudtunk? Visszatarthatnak azok, akik eddig szemünkben méltón képviselték az igazat, a jót és megfelelőt? Pál apostol nem feledi, hogy neveltetéséből fakadó mozgató erőit, csak az elébe álló Jézus Krisztus győzhette le…

 

HÁROM NAP MÚLVA AZTÁN MAGÁHOZ HÍVTA A ZSIDÓK FŐEMBEREIT. MIKOR ÖSSZEGYŰLTEK, ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: ATYÁMFIAI FÉRFIAK, BÁR ÉN SEMMIT SEM VÉTKEZTEM A NÉP ELLEN, VAGY AZ ŐSI SZOKÁSOK ELLEN, MÉGIS FOLYUL ADTAK JERUZSÁLEMBŐL A RÓMAIAK KEZÉBE. EZEK MEGVIZSGÁLTÁK ÜGYEMET ÉS SZABADON AKARTAK BOCSÁTANI, MIVEL NINCS BENNEM SEMMI HALÁLT ÉRDEMLŐ VÉTEK. DE MIVEL A ZSIDÓK EZELLEN TILTAKOZTAK, KÉNYTELEN VOLTAM A CSÁSZÁRHOZ FELLEBBEZNI. KORÁNTSEM AZÉRT, MINTHA AZ ÉN NÉPEMET VÁDOLNI AKARNÁM VALAMIVEL. AZÉRT HIVATTALAK HÁT TITEKET, HOGY LÁSSALAK, ÉS BESZÉLJEK VELETEK, MERT IZRÁEL REMÉNYSÉGÉÉRT HORDOZOM EZT A LÁNCOT.

 

Pál apostol Rómában van, ott ahova régóta készült megérkezni. Rómában, ahova olyan erő vitte, melynek nem tudott ellenállni. Ezernyi dolog volt ellene, amit tud, amit lát, amit hall, az ismeret, az ész, a szív, mégis ott van, készen arra, amiért jönnie kellett. Alig három nappal érkezése után meghívja magához a ZSIDÓK FŐEMBEREIT… Kiket? A Rómában élő, ott meghatározó szereppel bíró, a zsidó vallás előírásai és törvényei szerint élő honfitársait. Őket fogadja új szállásán először. Mikor érkezett, a keresztyén testvéreknek hívás se kellett, elébe jöttek, mert nem az tette őket atyafivá, testvérré, hogy egy néphez tartoztak, hanem ugyanaz a szívüket legyőző erő, Isten Lelke töltötte, indíthatta, kötözhette össze őket …

Pál nem rejtheti el, miféle minőségben érkezett Rómába, hisz látják láncait. Elmondja mi módon lett rab. Nem tudja mit hallottak róla, mit tudnak felőle, ő az igazsággal áll elébük, hogy beszélhessen nekik arról a valakiről, kit honfitársai (egykor ő is) elítéltek, mert merte

magát azonosítani az ígért Messiással, azzal, akit a választott nép várt: Én vagyok az út,

az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam… (János 14:6.) És Pál is, itt előttük, a beteljesült isteni ígéret által elnyert bizonyosság alapján azonosítja a vele való történéseket: IZRÁEL REMÉNYSÉGÉÉRT HORDOZOM EZT A LÁNCOT…

 

AZOK PEDIG EZT MONDTÁK: MI SEM LEVELET NEM KAPTUNK FELŐLED JÚDEÁBÓL, SEM PEDIG AZ ATYAFIAK KÖZÜL SENKI SEM JÖTT IDE, S NEM JELENTETT, VAGY MONDOTT FELŐLED SEMMI ROSSZAT. SZERETNÉNK AZONBAN TŐLED HALLANI, HOGYAN GONDOLKODOL, MERT TUDJUK, HOGY MINDENÜTT ELLENE MONDANAK ENNEK A FELEKEZETNEK.

 

Mit tudnak azok, akik eljöttek Pál apostol hívására? Nem tájékozottak Pált illetően, nem is kaptak felőle írt levelet, avagy tudósítást, de amit tudnak, az olyan erővel bír, hogy vakká teheti őket, ha nem akarnak ráébredni az igazságra: TUDJUK, HOGY MINDENÜTT ELLENE MONDANAK ENNEK A FELEKEZETNEK. Az emberek kételkedő, mások bizonyságát maguk hite felől megkérdőjelező szavai, gondolatai, gyökeret ereszthetnek bennünk…

 

Mi ébreszti az emberben az ellentmondás kényszerét? Az amit tudni vél, az amit igaznak gondol, vagy ez a kettő együtt, hogy az, amit korábbról tudni vél, azt igaznak akarja hinni… Mi az, amit szeretünk tudni? Illetve mi az, amit átadhatunk, taníthatunk a gyerekeinknek?

A választott nép tudta a választottságot, tudta, hogy küldetik a Messiás, ki szabaddá teszi őket. Miért nem akarja tudni, hogy eljött? Miért nem tudja azonosítani azzal, aki eljött? Mi tesz látóvá és hallóvá? Mint ahogy az öreg Simeon, vakon is tudta (látta), a Mária ölében hozott kisgyermekben azt, akit várt? Jól ismerte az írásokat, és a Lélek súghatott neki:

 

„látták az én szemeim a te üdvösségedet, melyet készítettél minden nép szemeláttára, viágosságul a pogányoknak és népednek Izráelnek dicsőségére… Íme ez a gyermek arra rendeltetett, hogy általa sokan elessenek és felkeljenek Izráelben, és jel legyen, amelynek sokan ellene mondanak… hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek” Luk. 2:30-35.

 

Szükségünk van arra, hogy elgondolkodjunk magunkról, másokról. Pál is, miután elmondta nekik miért van ott, ad időt nekik arra, hogy forgassák magunkban a tőle hallottakat. Megegyeznek egy időpontban, amikor nem csak ők, a vezetők, hanem a többiek is eljönnek…

 

AZUTÁN KITŰZTEK EGY NAPOT, AMELYEN TÖBBEN ELJÖTTEK HOZZÁ A SZÁLLÁSÁRA. EZEKNEK NAGY BIZONYSÁGTEVÉSSEL HIRDETTE AZ ISTEN ORSZÁGÁT ÉS IGYEKEZETT ŐKET JÉZUSNAK MEGNYERNI, MIND MÓZES TÖRVÉNYÉBŐL, MIND A PRÓFÉTÁKBÓL REGGELTŐL FOGVA KÉSŐ ESTIG. NÉMELYEK BEFOGADTÁK AZ Ő BESZÉDÉT, MÁSOK PEDIG NEM HITTEK.

 

És eljöttek. Kiderült, kik azok, akik szabadok arra, hogy a Lélek által lássanak, értsenek… Akik szüntelenül a maguk igaza és igazolása körül forognak, azok nem tudtak ráfelelni Pál apostol Lélekkel teli, NAGY BIZONYSÁGTEVÉSSEL előadott vallomására. IGYEKEZETT ŐKET JÉZUSNAK MEGNYERNI… Hogyan, mivel? A rég leírt kijelentésekkel, próféciákkal, a Szentírás szavaival, melyeket hallottak, tanultak, régtől ismerhetnek. Pál apostol ezeket fűzte össze, hogy értsenek, hogy lássanak, hogy halljanak…

 

REGGELTŐL FOGVA KÉSŐ ESTIG…Van, akiben ellenkezés ébred, van, aki legyőzetik az isteni üzenet által. Akinek szíve tele van azzal, amit igaznak tud, és ragaszkodik ehhez, azt nem igen tudja betölteni a Lélek. Mert hisz mindenki válaszol a bizonyságot hordozó szóra: NÉMELYEK BEFOGADTÁK AZ Ő BESZÉDÉT, MÁSOK PEDIG NEM HITTEK… Lehet minket az igazolni akarástól, és önigazságunktól megszabadítani? Vagy mi is az ellentmondók által hangolhatók, mással betöltöttek vagyunk, mint a Pál bizonyságtételét hiába hallgatók? Egy egyházi könyvterjesztés gazdája megszólított múlt vasárnap, hogy talált két általam írt, régi kötetet, kell-e? Örültem, mert az egyikből már nekem se volt plusz példányom. Pár nap múlva nyitottam csak ki. És elképedtem, mert azt vettem meg tőle, amit neki és családjának

dedikáltam sok évvel ezelőtt. Tudta mit ad el nekem? Vagy véletlen volt? Más indítóokot rejt,

ha tudta, mást, ha nem. Mindjárt eszembe villant, ami pár éve történt. Akkor küldött nekem saját verseskötetéből egy dedikált példányt. Szóvirágos köszöntő versek és emlékezések… Idős ember, régtől ismertem, szerettem, kedves szóval megköszöntem, hogy gondolt rám… De neki ez nem volt elég. Levelében feddőn számon kért, könyve kincs, miért nem veszek többet belőle, miért nem segítek neki terjeszteni, hisz sok pénzbe került kiadni… Kénytelen voltam színt vallani. Úgy fogalmaztam levelemben, tartalma nem igen érdekli azokat, akik itt köröttem élnek, hisz nem ismerik. Ám ő méltatásra, igazolásra vágyott, s mert nem azt kapta, vérig sértve, elutasítón felelt soraimra…Az én kötetemnek ezután nem maradt helye otthonában… És azóta? Vajon eltűnt szívéből a velem szemben támadt ellenséges érzés?

 

MIUTÁN NEM TUDTAK MEGEGYEZNI EGYMÁSSAL, KEZDTEK SZÉTOSZLANI. PÁL MÉG EZT MONDTA UTOLSÓ SZÓ GYANÁNT: MILYEN IGAZÁN MONDTA A SZENTLÉLEK ÉZSAIÁS PRÓFÉTA ÁLTAL A TI ATYÁITOKNAK: MENJ EL E NÉPHEZ ÉS MONDD: HALLVÁN HALLJATOK ÉS NE ÉRTSETEK; NÉZVÉN NÉZZETEK ÉS NE LÁSSATOK! MERT MEGKÖVÉREDETT ENNEK A NÉPNEK A SZÍVE ÉS FÜLÜKKEL NEHEZEN HALLANAK, ÉS SZEMÜKET BEHUNYJÁK, HOGY SZEMÜKKEL NE LÁSSANAK, FÜLÜKKEL NE HALLJANAK, SZÍVÜKKEL NE ÉRTSENEK, ÉS MEG NE TÉRJENEK ÉS ÉN MEG NE GYÓGYÍTSAM ŐKET. TUDJÁTOK MEG AZÉRT, HOGY AZ ISTEN EZT AZ ÜDVÖSSÉGET A POGÁNY NÉPEKHEZ KÜLDÖTTE ÉS AZOK MEG FOGJÁK HALLGATNI. ÉS MIKOR EZEKET MONDTA, ELMENTEK A ZSIDÓK, MAGUK KÖZT NAGYON VITATKOZVA.

 

Vajon hogyan érintette Pál apostol UTOLSÓ SZÓ GYANÁNT mondott, Ézsaiás prófétától idézett szava azokat, akik hallván nem hallottak, nem értettek, nézvén nem láttak, akik szemüket behunyták, akiknek tolmácsolta az ige általi végzést: AZ ISTEN EZT AZ ÜDVÖSSÉGET A POGÁNY NÉPEKHEZ KÜLDÖTTE ÉS AZOK MEG FOGJÁK HALLGATNI…Mit jegyzett föl az Apostolok cselekedeteiről tudósító? ELMENTEK A ZSIDÓK, MAGUK KÖZT NAGYON VITATKOZVA… Nem tudtak megszabadulni ellenérzéseiktől. Ezért nem nyerték el, amit elnyerhettek volna. Nem gyógyultak meg, nem lett szabaddá a szívük, nem tértek meg Istenhez. A szívüket betöltő ellentmondások (a sátáni csakugyanok) kiolthatták mindazt, ami Pál apostol bizonyságán keresztül megérinthette volna szívüket…

 

Merünk szabadon gondolkodni ezekről, vagy amit neveltetésünk által régtől tudunk, illetve magunkra nézve tudni akarunk, nem ereszt, akadályoz ebben? Négy okot, négy akadályt fogalmaz meg Simone Weil, mely nem ereszt, elválaszt attól, amit élhetnénk:

 

- nagyságról alkotott hamis felfogásunk – Mit becsülünk, kit becsülünk, miért becsülünk?

- az igazságosság érzésének degradálódása – Felfedezzük jónak igazoló törekvéseinket?

- a pénz iránti bálványimádatunk – Mivel kötöz a szerzés, a gyűjtés, és nyereségvágy?

- a belőlünk hiányzó vallási inspiráció – Miért igazoljuk emberi jóakaratunkat isteni erőnek?

 

Simone Weil egyértelműen fogalmaz: Ha valamit jónak ismerünk el, akkor akarni kell megragadni. Ezt nem megtenni, egyet jelent a gyávasággal…” Gyávák vagyunk, vagy merjük szívünket kitárni, a Szentlélek erejét befogadva teret adni, hogy a tőle való meggyökerezhessen bennünk? Miből, mi által élünk, lelkünknek miféle tartó gyökerei vannak?

                                                                                                                                                                            

TUDJUK HOGY MINDENÜTT ELLENE MONDANAK… Kik mondják ezt Pálnak? Akik félnek önmagukkal azonosítani, akik elbújnak mások véleménye mögött. Isteni igazságra éhesek? És mi? Mi is csak arról akarunk tudni, amit neveltetésünk során átvettünk, amit eddig igaznak gondoltunk? És mindenki, aki mást mond (bármi legyen is az), zavaró személlyé lesz a szemünkben? „Meghívást kaptunk; vagy odasietünk, vagy nem sietünk oda. Senkinek sincs hatalmában, hogy sürgesse a meghívás idejét, még egy másodpercre sem... ( Simone Weil )

Mit válaszoltunk, amikor Lelke által megszólított minket? Szabadok voltunk Isten hívására?