Nekifutás
Évek óta hagyományosan április környékén találkozik egymással a politikus, a filozófus és a teológus a budapesti Hold utcai református templomban, a Protestáns tavasz rendezvénysorozatának egyik állomásán. Az idei kerekasztal-beszélgetésen Balog Zoltán moderálásával annak próbáltak messzebbről nekifutni a szellemi tekintélyek, hogy miért lett mostohagyerek Magyarország Európában. Elsőként a magyar identitásról és a lokalitásról ejtettek szót, a többi közt arról, milyen jelentőséggel bír az életünkben, hogy hol és mikor (mely korban) születtünk.

Kamaszkor vagy időskor?
Lánczi András professzor szerint kamaszkor tájékán vetődik fel először ez a kérdés, míg Bogárdi Szabó István úgy vélekedett, hogy jóval később, hiszen a kamaszkorra nem a helykeresés és az eltévedés dilemmája jellemző.
– Akkor válik fontossá a kérdés, amikor az ember átfordul az életbe való bemenetből, az életből való kimenetelbe. Ilyenkor kezdi el az ember igazán kétségbeesetten kérdezni, hogy nem tévedt-e el – fejtegette a püspök.
Abban azonban a filozófus és a teológus is egyetértett: korszakunkban az egyik legmeghatározóbb, hogy nagy háborúk után születtünk és számos kibeszéletlen dráma nyomasztja a társadalmat.
– A második világháború árnyékában éljük az életünket, amely politikailag, társadalmilag és gazdaságilag is meghatározó. Európában olyan évszázad után próbáljuk megtalálni a helyünket, amikor azt biztosan tudjuk, hogy még egyszer nem akarunk háborút – jelentette ki Lánczi András, majd azzal folytatta, hogy az idősek túl keveset mesélnek az utódoknak.
– Nemzedékek egymásutániságában elmarad a tapasztalatok átadása, talán azért, mert fájóak az emlékek, vagy az idősek védeni akarják a fiatalabbakat. Kultúránk érzelmileg zárt és szűkszavú, és ez érződik a mindennapokban.

Cigaretta helyett hitel
A püspök rámutatott, hogy Magyarország három háborút vesztett el, ideszámítva a hidegháborút, amit a Szovjetunióval együtt hazánk is elvesztett.
– A különbség annyi, hogy a győztesek most nem rágót és cigarettát dobáltak a kiéheztetett lakosság közé, hanem hitelszerződéseket és hasonlókat. A saját drámáinkról sem merünk beszélni, nem még az országéról. Ez a hely, ez a helyzet – szögezte le.

Ezt nevezi szabadságnak?
Lánczi András annak a véleményének adott hangot, hogy a kommunizmust és a mai liberális demokráciát a szekularitás és a vallás elleni bizalmatlanság köti össze. Ebben a közegben erős az emberek szorongása és magára hagyatottsága.
– A mai ember gyökértelen, saját maga dönti el, hogyan akar élni, vagyis senki ne szóljon bele a dolgába, és ezt nevezi szabadságnak, liberális felfogásnak.

Jó napot kívánok!
Akkor élhetünk jó életet, ha vannak közösségek, amelyekhez szellemileg és fizikailag tartozunk. A lokalitás döntő eleme, hogy magyarul kell megértetnünk magunkat – magyarázta Lánczi András.
– Az anyanyelvemhez való viszonyom, az egyik legszemélyesebb dolog, ehhez kötődik a gondolkodásom. A gondolati felszínesség és sznobság gyakran abban fejeződik ki, hogy rengeteg idegen szót használunk.
Idegen kultúrából ered például az is, hogy már itthon is szép napot kívánnak az emberek egymásnak jó napot helyett. A filozófus azt mondta, hogy őt ez zavarja, mert nekünk valójában jó napra, jó szerencsére, jó étvágyra van szükségünk és nem „nice day-re". Ez a kifejezés is meghatároz minket és ezekből az apró dolgokból áll össze, hogy mi az a közösség, amiben élünk.

Az ember mint szám
Már annak is identitásképző hatása lehet, hogy kinek mi volt a jele az oviban – merültek bele a beszélgetőpartnerek kiskori élményeikbe. Lánczi András nem emlékezett a jelére, Bogárdi Szabó István pedig inkább a kollégiumi jeléről, illetve számáról beszélt.
– A világ szebbik része az, ha valakinek maci volt a jele az óvodában, a durvábbik pedig, ha az ember számot kap. Huszadik századi probléma, hogy az ember számmá lett: munkaegység a téeszben, szám a koncentrációs táborban, de ide sorolható a rendőrök azonosító száma is. A számozás egy szempontból gyakorlatias, a másik oldalról azonban iszonyatos dolog – tette hozzá.

Elfeledett megajándékozottság
Sorskérdések felé terelődött a szó, a püspök azt fejtegette, hogy a sorsnak és a szabadságnak különös játékát élhetjük meg a mindennapokban, de ritkán beszélünk a megajándékozottságról. A filozófus pedig arról szólt, hogy az európai kultúra sorskultúra.
– Fiatalok közt járva az a tapasztalatom, hogy a diákok úgy vélik, tervezhető jövőjük van, és lehetőségük arra, hogy jó utat válasszanak. Vagyis olyan közösségben élünk, ahol bármennyi a bizonytalanság, mégis tervezhetőnek, irányíthatónak tartják az életüket. Ezért úgy látom, nevelni kell őket arra, hogy vegyék tudomásul: az életnek része a kiszámíthatatlanság is.

Döntsük el
Lánczi András Arisztotelész politikájának hetedik könyvére hivatkozva azt mondta, az a legfontosabb, hogy eldöntsük, milyen politikai berendezkedést akarunk, és hogyan akarunk élni.
– A görögök például tudták, hogy a legjobb közösségképző erő a közös étkezés. Minden olyan gondolkodás, ami ezt nem tudja, kívül áll a kultúrán. A kommunizmusban tudatosan kiölték ezt, a lakótelepi konyhák alkalmatlanok voltak a közös étkezésre, tehát a közösség elemi formái sem alakulhattak ki. Egy komoly építész bizonyára tudja, hogy mit okoztak a lakótelepek a lelkekben, és milyen óriási a rombolást okoztak a közösségekben. A tér felosztásának ugyanis spirituális és lelki következményei vannak. Ha a hogyan akarunk élni kérdésben nincs közösségképző erő és megállapodás, akkor nincs közös kultúra, politikai szerveződés, azaz szétesés következik.

Birodalom vagy közösség?
A beszélgetésben Bogárdi Szabó István tette fel azt a fontos kérdést, hogy az Európai Unió birodalom, vagy közösség.
– Magyarország és a maradék világ a szó bibliai értelmében azt jelenti, hogy mi vagyunk a maradék, vagyis csak mi maradtunk, aki küzdünk a keresztyén Európáért. Mi még komolyan vennék, hogy nem vagyunk gyarmat, de késő, mert már azok vagyunk.
A püspök felhívta a figyelmet, ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk magunkról, nagyon jók vagyunk.
– Dante az Isteni színjáték végén próféciákat közöl, amelyben azt írja: Ó, boldog Magyarország! Csak ne hagyná magát becsapni már! ("O Beata Ungheria! se non si lascia piu malmenare") Ezt nagyon szépen fordítja Babits Mihály, mert ez azt jelenti, hogy ne engedje meg önmagának, hogy önmaga által becsapattassék. Magyarország és maradék része az önbecsapás felé mutatna, a valóságos helyzet nem ez.

Megkokizott magyarok
Európának olyan sorsambíciója van, amit a kontinens választott magának, de ez egy püffedt, pöffedt, másnapos, igazságtevő ember ambíciója – folytatta a püspök, aki szerint Európa még nem tett le arról, hogy megmondja a tutit a világnak, csak éppen nem tudja ezt megtenni, hiába próbálkozik.
– Erre mi marad Európa nagy ambíciója? Idejön és jól megkokizza a magyarokat, és nagyon tartok attól, hogy mindez találkozik néhány facsart lelkű magyar ambíciójával is.

Nem láttak még kétharmadot
Lánczi András szerint az Európai Unió birodalom, amely ugyanolyan hatalmi konstrukció, mint bármi más. Kérdés, hogy értjük-e ezt a hatalmi konstrukciót?
– Európának vannak politikai dogmái, mely mögött sokszor racionális érvek sorakoznak, de egy véletlenszerű elem is beleszólt a mostani magyarországi helyzetbe: az unió nem látott még olyat, hogy valakinek kétharmados többsége van, és ezzel nem tudnak mit kezdeni. Ezért állandó a bizonytalanság, bizalmatlanság, ideológiai és gondolkodási felületesség. Nem is tudják, hogy mi az a Magyarország, de nem szeretik, hogy az ország egy része állandóan kopogtat és valami csúnyaság miatt árulkodik.

Mindenütt szeretnek, kivéve...
Balog Zoltán megerősítette a filozófus szavait és egy rövid sms-t idézett, amelyet az egyik államtitkár küldött egy közép-ázsiai országból: „Úgy látom, mindenütt szeretnek minket, csak Brüsszelben nem." Az emberierőforrás-miniszter szomorúnak nevezte, hogy a közelmúltban egy brandenburgi iskola igazgatója arról érdeklődött tőle, képesek-e egy Magyarországra utazó német középiskolás csoport biztonságát garantálni, mert úgy hallották, hogy itt verni szokták az idegeneket. Bogárdi Szabó István ezzel kapcsolatban lelki talajszennyezésről és a magyarok rossz hírnevének költéséről beszélt.

Nincs válasz
Lánczi András szerint nincs rá válasz, hogy miért bántják Magyarországot. Több dologból táplálkozhat mindez, de egy biztos: 2006-ban megváltozott a politikai légkör, amikor kiderült, hogy politikai okokból is lehet embereket állami erőszakkal verni. 2006 óta tehát a magyar politikai berendezkedés már nem ugyanaz. A külföldiek pedig felületes információkból táplálkoznak.

Lelövik
Az ideológiák korában élünk, ha egy szót ötször kimondanak, azt hiszik, hogy igaz. A filozófus szerint a politikában is a személyes kapcsolatok döntenek. Bár nem ezt tanuljuk és nem ezt tanítják, hanem intézmények közötti kapcsolatokról beszélnek, de az, hogy mások mit gondolnak rólunk, mindig a személyes viszonyokban dől el.
– Ezért is érdemes figyelni a politikusfeleségeket, hogy mit sustorognak a férjük fülébe.
Lehet, hogy az unió a mai formájában hanyatlik, de aki először föláll a lövészárokból, azt biztos, hogy lelövik.

Fekete Zsuzsa 
Fotó: Dobó Márti