Akik itt adni akarnak valamit, mernek emberközeliek lenni, a galériákból és műhelyekből kitelepülni az évszázados falvak természet visszahódította romos falai közé, kerülőket ígérő, kanyargó patak partjára, a magas műveltség kimért világából a tágas ég alá. A Völgy úttalan utakra enged, ám épp eközben vezet vissza az őseink által kitaposott, láthatatlan ösvényekre. Elfogultság nélkül mondhatom, legszebb példája ennek a taliándörögdi református templom udvara, amelyet Átutazóna névre kereszteltek idén a dunamelléki reformátusok.

A körtefa alatti asztaloknál kezd felpezsdülni az igazi kávéházi hangulat. A messzire virító veterán kisbusz vonzotta be az egyik fiatal látogatót. Kezében könyv, szakszerűen elkészített kávéja illata már eljut a kert távolabbi zugaiba is.

- Lenyűgöző ez a környezet, a díszlet minden eleme. Nagyon szeretek olvasni, és a kávéházi itallap fantázianevei is szórakoztatók - nevet. Majd elárulja, ide felé jövet a református udvart hirdető táblán is megakadt a szeme.

- Amikor még nagyon kicsik voltunk, jártunk református táborba az öcsémmel, ami nekem nagyon jó élmény volt. Aztán hosszú évekre megszakadt ez a kapcsolat, de hiányzik az a miliő, amit kisgyerekként akkor éreztem. Ez hozott ide. Kíváncsi voltam, megtalálom-e itt azt az otthonos légkört. Örülök, hogy ez a hely tényleg megidézi azt az ismerős, régi hangulatot - mondta Göndöcs Nóra.

A régmúlt időket idézi meg az egykori kántortanító házának több száz éves épületében megrendezett kiállítás, videoinstalláció is. A konyhában régi sparhelten rotyog a fazék, alatta pattog a tűz.
A kopott bőröndöket, retró fényképezőgépeket, megsárgult jegyzetfüzeteket és sok más kincset rejtő nappaliban rálelhetünk a készülődés és a megjárt utak nyomaira, a padlásfeljáróban az emlékeket előhívő sötétkamrára. A tárgyak marasztalnak, a hangulat mozdulatlanságban tart. Szüleink, barátaink és saját legszebb napjaink tükre a szoba. Szinte hallható emlékekként tör elő megélt utazásaink öröme, a lubickolás, a baráti társaságok nevetése, a vonatállomások többszólamúsága. A szobában gyermeki önmagunk szaladgál, igazi vágyainkra és magunkra találunk. Öröm és szomorúság ekkor nagyon közel vannak egymáshoz. De végül az öröm győz. A kiállítás hitet ébreszt. Emlékeztet rá, hogy ha épp nem jelzi is semmilyen tábla, a mai nap is éppúgy az utunk része.

- Szavakkal nagyon nehezen megfogalmazható, mit érzek. Egy hét múlva már Szaúd-Arábiában leszek, öt évre kiköltözöm. Iskolákat fogunk üzemeltetni a munkatársaimmal, izgalom és félelem van bennem. Az elszakadás, az elvándorlás témája épp ezért nagyon megérintett - számolt be egy látogató, Németh Attila.

- Még soha ekkora területen nem állítottunk ki, mint ebben az évben, de a kiállítás valójában csak ürügy - árulta el az Átutazóna rendezője, Füle Tamás.
- Ürügy arra, hogy az emberek leüljenek, igyanak egy kávét, és ha elindított bennük valamit ez az egész, akkor beszélgetések alakulhassanak ki. Meglepő módon nagyon mélyre lehet jutni ilyenkor, hiszen ez a tapasztalatunk, hogy nemcsak kérdések, hanem hiányok és vágyak is felszínre törnek a látogatókban. Az udvar beszélgetésre alkalmas helyszíneit egy fiatal felnőttekből álló csapat működteti. Többen megfogalmazták, hogy számukra az a kép volt vonzó, hogy van itt egy kis közösség, akik láthatóan jól érzik magukat, talán még szeretik is egymást, és igényük támadt, hogy ebbe egy kicsit közelebbről is bepillantsanak.

A dunamelléki reformátusok tizenhárom éve visznek programot a Művészetek Völgyébe, amelynek csaknem negyed évszázada kezdettől fogva célkitűzése, hogy értékeket mutasson be, hagyományokat ápoljon, mindezt pedig csakis színvonalas művészeti produktumokkal tegye - a kézművességtől a mozdulat- és szóművességig.
- A Völgy szervezőinek törekvése, hogy megmaradjon a művészi színvonal, az értékeket pedig megőrizzük, sőt, meg is haladjuk azokat. A meghaladva megőrzés gondolata pedig összecseng a reformáció alapgondolatával is - magyarázta Bölcsföldi András stábtag, az utazást mint témát feldolgozó református udvar másik koordinálója.

A budapesti teológia spirituálisa maga is szervez tematikus utakat a leendő lelkipásztoroknak, az elmúlt évek legszebb utazásaiból merít az Öt érzék utazás című program is, amelynek a református templom ad otthont délutánonként. A közel-keleti ízek, autentikus dallamok, szőttesek mellett ilyenkor a legemlékezetesebb élmények is előkerülnek.
- Időnként az jelenti a legtöbbet egy útban, ami szabálytalan. Néha aludtam furcsa helyeken, és azt mind megjegyeztem, de amikor kényelmes szállodában szálltam meg, ahol az ajtó barna, a függöny kék, az nem maradt meg az emlékezetemben. Ha mindig kiszámolunk mindent előre, és még úgy is történnek a dolgok, ahogy vártuk őket, elképzelhető, hogy semmi többletet nem élünk át. De ha bizonyos részletekben kockáztatunk, egy idő után megtanulunk fölkészülni arra, hogy mindig adódhatnak váratlan helyzetek, de már nem esünk kétségbe, ha ránk esteledik valahol.

A Pál apostol missziói útjait feldolgozó utazás élményeit egy ismerős hölgy is hallgatja. Varga Zsuzsanna a helyi református gyülekezet tagja, üknagyapja maga is kántortanító volt Taliándörögdön.

- Fiatalkoromban sokat utaztam, de a legnagyobb utazás, hogy itt kötöttem ki, az őseim falujában. Miután kirepültem innen, húsz évet éltem egy iparvárosban, majd ugyanennyit egy egyetemi városban. Édesapám halála után döntöttem úgy, hogy visszajövök dédszüleim birtokára. Itt megtaláltam a gyökereimet. Ugyanazon az ajtón megyek be nap mint nap, amin ők, úgy élek, ahogy édesanyáék éltek. Mindent megtermelek magamnak, de nem úgy fogom fel, hogy milyen sok dolgom van, inkább olyan, mintha játszanék.

Mindenkinek megvan a maga életmeséje - ezt már a mesesátor házigazdája, Laczay Ágnes mondja. Az udvar egyik legvarázsosabb sarkában kényelmes babzsákfotelek várják a megpihenni vágyókat, akik választhatnak, milyen mesét hallanának szívesen.

- Idővel rá kell ébrednünk, hogy a meséknek, az élettörténetünknek mi kell hogy legyünk a főszereplői, hiszen mindenkinek a saját útján kell járnia, még akkor is, ha vannak útitársai, választott céljai és jócselekedetei.

Testvértörténetek, mesék, amelyek a jó döntés meghozásában segítenek, csodás történetek, mesék nőkről férfiaknak, férfiakról nőknek - a mesélésben járatos tanító igyekszik mindenkinek személyre szabott mesét választani.

- Természetesen nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek szóló mesék tárháza is igen gazdag. Régen nagyon szépen élt a mesélés hagyománya: az emberek egy-egy történettel segítették egymást, amikor valakinek útmutatásra volt szüksége egy-egy kérdésben. A meghallgatott mese azért jó, mert a filmekkel, színdarabokkal ellentétben a saját fantáziánkat használjuk, nem a készen kapott képeket, így mindannyiunknak megvannak a saját szegénylegényei, királylányai, palotái, ráadásul a karakterekben egy kicsit mi is benne leszünk.

- Már csak azért is jó itt lenni, mert nem nagyon van időm megállni, leülni. Egy ideje próbálok tudatosan is figyelni arra, hogy a nyaraláson ne csak kipipáljam az újabb és újabb helyszíneket, hanem legyek jelen, érezzem a talpammal az utca kövét - fogalmaz Krizsán Krisztián.
- Ha elmegyek valahová, szeretek lélekben készülni az útra. Idefelé jövet szándékosan nem a jobb és gyorsabb úton vezettem, hanem a kis falvakon keresztül jöttem, hogy lelassuljak és meg tudjak érkezni.

A fiatalember az udvar minden pontján elidőz, a kiállítás fotóit nézegetve pedig elárulja, ő maga is szeret fényképezni, és különösen örül, hogy a modern képanyagot egy régi épület falai közt veheti szemügyre.
- Érzek benne valami varázst, lelkületet, ezért is szeretek olyan helyekre kirándulni, ahol meg tud érinteni a történelem. Elképzelem, ahogy ezeket a szép kis bőröndöket jobbra-balra pakolták a gazdáik, miközben utaztak. Valahogy régen más volt az utazás... Készültek rá, nem úgy, mint most, hogy összedobunk mindent, és akkor uccu neki, megyünk, mert van fél óra, hogy elérjük a repülőt. Ebben a régi épületben sokkal jobban át lehet érezni, milyen lehetett annak, aki egy kis településről elindult deákként valahova tanulni. Valahogy el kellett neki búcsúzni az addigi életétől, hiszen lehetséges, hogy korábban csak akkor jutott el három falun túlra, ha volt egy nagy vásár vagy búcsú, ahová fölkerekedett.

Ahogy az utazásra, úgy az Istennel való kapcsolatra is időt kell szánni - teszi hozzá.
- A világ, amiben élünk, állandó, csak a díszletek mások. Most autóval jöttem, de ezelőtt jó néhány évvel lovaskocsival vagy gyalog tettem volna meg az utat. Ezért tartom jónak, ha le tudom lassítani a lépteimet. Másképp veszem a levegőt, észreveszem, hogy a kis harkály a közelben kopácsol, és itt van már nem messze az árnyék, ahol meg lehet pihenni. Sokat vezetek, ami jó alkalom a gondolkodásra, de amikor a sztrádán falja a kocsi a kilométereket, akkor nem érzem magam olyan közel Istenhez, mint a kis kanyargós utakon. Ha a zaklatott menni akarás hajt minket, nem tudunk sem rá, sem senki másra figyelni, aki körülöttünk van, hanem csak akkor, ha nyugodt, szabad a lelkünk. Az utazásban meg lehet élni a szabadságot. Ahogy ebben a régi épületben itt van egy valaha élt család története, úgy Isten is itt van körülöttünk, mindenben megmutatkozik. Csak le kell ülni kicsit a székre és meg kell próbálni elképzelni.

Aki nem hiszi, járjon utána a héten itt, Taliándörögdön!

 

Írta: Jakus Ágnes
Rádiós riport: Fekete Zsuzsa 
Képek: Füle Tamás