Püspöki székfoglalójában azt mondta, hogy a zsinatra hárul a tanítás tiszte, hatalma. Segíteni kell az igehirdetőket, a tanítókat, a gyülekezeteket és az egyház minden tagját a tiszta életformáló isteni üzenet befogadásában és megélésében. Hogyan lehet ezt megvalósítani?

Újra és újra foglalkoznia kell a zsinatnak a tanítás kérdésével. Ezen nem a tanítás technikáját vagy módszertanát értem. Azokat az alapvető hitigazságokat kell megerősíteni, amelyek a szolgálókat a maguk helyén eligazítják.

Mondana erre példát?

Ma a Magyarországi Református Egyházban sokféle elképzelés él arról, hogy milyen a jó és a helyes istentisztelet. Az önmagában nem jelent problémát, hogy változatos a liturgiánk, azonban az istentiszteleti renddel összefüggésben a zsinatnak állásfoglalást, tanítást, a liturgia kapcsán pedig rendelkezést kell kiadnia. Egyházunkban eltérő a gyakorlat a keresztséggel kapcsolatban is. Szélsőségeket is tapasztalunk a mindent megengedőtől az egészen szigorú gyakorlatig. Ezekben a kérdésekben a konszenzuskeresés után a zsinatnak kell kimondani a döntő szót.

A megfogalmazásában kulcsszónak érzem a konszenzust. De hogyan lehet rövid időn belül konszenzusra jutni, hogy rend legyen?

Egyelőre ott tartunk, hogy még nem szaladnak össze-vissza a lovak, de az egyik erre, a másik meg arra húz. Konszenzus kétféleképpen születhet: a megszokott út hosszú tanácskozásokat, konferenciákat, vitákat igényel, amely végén megszülethet az az állásfoglalás, amelyben egyetértés, egyezség van, de ez nem születik meg rövid idő alatt. A másik út az isteni kegyelem, ami igen ritka pillanat az egyház életében, de történeti eseménynek számítana.

Az egyházi törvénnyel összefüggésben úgy fogalmazott a zsinaton, hogy huszonöt év alatt futottunk hetvenöt esztendőt, sőt olykor el is futottunk magunk mellett. Mit jelent ez az elfutás?

Nehéz konkrétumot mondani, az érthetőség kedvéért mégis hozok egy példát. A református egyháznak a mindenkori gazdasági törvények szerint kell gazdálkodnia. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a lelkészi hivatalban kell megvalósulni a számlafegyelemnek, hanem meg kell felelni az állami szabályozóknak is. A gazdasági törvénynél maradva: a törvény bizonyos passzusai túl sokat „figyeltek" a gyakran változó állami előírásokra, ráadásul nem voltak eléggé rugalmasak a tekintetben, hogy egy viszonylag kis összeggel gazdálkodó gyülekezet a maga belső rendjében hogyan gazdálkodjon átláthatóan, könnyen, egyszerűen, a lehető legkisebb költségvonzattal. Gazdasági törvényünk számos ponton úgy gondol minden egyes gyülekezetre, mint valami nagyipari konszernre, és ennek megfelelő követeléseket ír elő. Ez hiba volt, erre mondom, hogy elfutottunk magunk mellett, pedig a mindennapi gyakorlatunkból kellett volna kiindulni és azt összehangolni a vonatkozó állami szabályokkal.

Mely törvények szorulnak még feltétlenül korrekcióra?

A lelkészekről szóló törvényekben vannak indokolt, de nehezen végrehajtható passzusok, az egyházalkotmányt is változtatni kell néhány ponton és a választási törvény is orvoslatra szorul. Ez utóbbit éppen a mostani egyházi választások mutatták meg, úgy tűnt, hogy az elképzelés jó volt, csak éppen a gyakorlatban nem működött. A törvényeknél azonban minden mindennel összefügg: ha az egyiken változatunk, elképzelhető, hogy a többi is módosításra szorul.

A zsinaton elhangzott az is, hogy átszervezések várhatók több területen. Néhány tisztségviselő pozícióját, noha lejárt, meghosszabbították december 31-ig. Miért volt erre szükség? Milyen változtatásokat terveznek?

A száztagú zsinat arra hivatott, hogy törvényekről, tanításokról tárgyaljon, vitatkozzon, határozzon. A rendszerváltás után úgy alakult, hogy a különböző ágazatvezetőket a zsinat választotta meg, a testület azonban csak évente kétszer ülésezik, és nem is azért van, hogy állásokról, munkahelyekről döntsön. Ezért úgy határoztunk, hogy ezeket a feladatokat a zsinat által felhatalmazott kisebb, hatékonyabb operatív testületre, a zsinati tanácsra bíznánk, ehhez viszont egyházalkotmányt kell módosítani. A munkának azonban addig is mennie kell, így az ágazatvezetők mandátumát az év végéig meghosszabbítottuk. Az alkotmánymódosítás után az elnökség már az új rendszer szerint állít jelölteket az egyes tisztségekre, vagy kiír pályázatot.

Tarr Zoltán tizenkét évig, két cikluson keresztül zsinati tanácsosként dolgozott és úgy döntött, hogy az elnökség felkérése ellenére sem folytatja munkáját. A tegnapi zsinati ülésen nem választottak új zsinati tanácsost a helyére. Tud-e működni a zsinat zsinati tanácsos nélkül?

Ez a helyzet érdekes feladat elé állít minket. A zsinati osztályok dolgoznak, és jól dolgoznak, ezért megoldjuk átmeneti időre olyan személlyel, aki képes ezt a munkát koordinálni és számon tartani.

Püspöki székfoglalójából még egy gondolatot kiemelnék. Azt mondta, hogy az egyház megtanult jól reagálni, azonban hallgatni is tudni kell, hogy meghallja Isten igéjét. Hogyan kell világosan megfogalmazni az egyház identitását?

A legnehezebbet kérdezi. Nemcsak a Magyarországi Református Egyházra gondolok, az egész nyugati civilizáció ez előtt a roppant kérdés előtt áll. Nem elég, ha az anyaszentegyház az evangélium átadásában szellemes, ügyes és okos, hanem a szó jó értelmében kreatívnak is kell lenni. Mit jelent az, ha valaki Krisztushoz igazítja az életét? Milyen változásokat hoz magával? Mit jelent ez a gyülekezetek életére nézve? Ezek döntő kérdések. Ettől még oda kell figyelni a világra, de a prioritást meg kell határozni. Az első és mindenek előtt való, hogy van olyan üzenetünk, amely a világ számára változtató, átalakító, mi több, megmentő isteni kegyelmet kíván közvetíteni. Ez a valódi feladatunk.

Fekete Zsuzsa
Fotó: reformatus.hu 

Bogárdi Szabó István 2015. április 22-én elhangzott beszédét teljes terjedelmében itt olvashatja. 

A zsinati ülésről a reformatus.hu oldalon olvashat beszámolót.