Bogárdi Szabó István: Nem véletlenül küzdöttek annyit az egyházatyák az óegyház idején a Szentháromság megértéséért. Van, amikor úgy érzi egy-egy keresztyén közösség élményük, tapasztalatuk nyomán, hogy most éppen a Szentháromság első személyének a korszaka, „Atya-korszak” van. Ilyenkor fölültetik Őt a mennyei trónusra, egy kicsi „kis Fiú” ott van alatta, a Szentlélek pedig galambformában hátul bujdokol. Néha „Fiú-korszak”-ot látnak az emberek, amikor csak a Megfeszítettel foglalkoznak, a feltámadottal soha. Most lehet, hogy valakinek úgy tűnhet, hogy éppen egy Szentlélek-korszak jön, de ez nem isteni látásként Szentlélek-korszak, ez csak a mi tapasztalati vagy gondolatvilágunkban lehet az.

Talán azért látják így sokan, mert az isteni élményekre várnak?  

Bogárdi Szabó István: Miért ne lehetne az Atyával kapcsolatban élménye az embernek? Tessék megnézni a teremtett világot! Szinte extázisba lehet jönni a természet szépségén! A XII. században egy Joachim del Fiore nevű kalabriai szerzetes (1135-1202) írt egy prófétás könyvet, és ő fogalmazta meg ezt. Úgy állította be, hogy Krisztusig volt egy Atya-korszak, azután jött egy Fiú-korszak, és jövendölgetett, hogy talán a XV. században majd jönni fog a Szentlélek korszak. Majd utána, amikor a Lélek is elvégezte a magáét, akkor eljön a teljesség. Ez tévedés volt.  

A régi egyházatyák úgy mondták, hogy a Szentháromság személyei között perikorézis van, azaz áthajol az egyik munkája a másikba, és munkálja így a Szentháromság az ember üdvösségét, a világ fenntartását, és az Isten országa eljövetelét. Vannak természetesen hangsúlyok, különbségek is.

A Szentháromság dolga elméleti kérdés. Mindig próbálták képekkel közel hozni.

Bogárdi Szabó István: Ennek a titoknak a megértéséhez úgy juthatunk el, ha átmegyünk egy nagyon alacsony ajtón. Le kell térdelni és alázatosan átmenni, mert sem az eszünk, sem a szívünk nem tudja fölfogni az isteni véghetetlenséget. Megmondták ezt a régiek is: a véges nem tudja a véghetetlent fölfogni.

Maradjunk a képeknél! Háromszög. Egy geometriai ábra, amely talán segít megérteni a Szentháromság személyeinek egymáshoz való viszonyát. Augustinus hozta a legtöbb képet, de minden esetben ő maga hozzáfűzi, hogy ezek csak képek, olyanok, mint amikor kívülről benézünk egy ragyogó, kivilágított terembe, elkáprázódik a szemünk, mert kívülről a sötétből nézünk be. Valamit látunk, valamit sejtünk. Ahogy a régiek mondták, most teológia van, most magyaráznunk kell, gondolkodnunk kell, értelmezni kell, töprengeni kell. Jórészt egyébként a saját megértésünket magyarázzuk, és ez a teológia igazi feladata. Az üdvösségben már nem lesznek ilyen kérdések, ott majd dicsőítjük a Szentháromságistent a maga teljességében.  

Ha valaki bejönne az utcáról és megkérdezné, kicsoda a Szentlélek, mit válaszolhatnánk neki?

Bogárdi Szabó István: Lélek Krisztusról beszél. Szokták használni azt a szót, hogy élménykeresztyénség. Az ún. élménykeresztyének jelentős része lemondani látszik arról, hogy Krisztus ismerete felől ismerje meg Istent. Ők rögtön utaznak a szív felé. Kálvinnak van egy megdöbbentő mondata Mária énekéről: Máriának először az értelmével kellett megértenie az Isteni kinyilatkoztatás nagyságát, hogy aztán felgyulladjon szívbeli bizalma, és az egy megerősített, és megalapozott bizalom legyen. Ezzel Kálvin megjelöli azt az irányt, hogy a lélek ugyan nem az ész, de a léleknek van egy elmét megvilágító, gondolatot átrendező, helyes irányba állító munkája az ember életében. Egyébként ki a Lélek? Aki által fennáll a világegyetem. Ki a Lélek? Aki lebeg a vizek fölött, a káosz fölött, és a zűrzavarban rendet csinál. Ki a Lélek? Aki fölállítja az összerogyott embert és elindítja. Ki a Lélek? Aki meggyógyítja a beteget. Ki a Lélek? Aki megmondja a szívünkbe, hogy mit imádkozzunk, hogy jól imádkozzunk. Ki a Lélek? Aki kiált helyettünk is, ha már elfogyott a szavunk. Ki a Lélek? Augustinus azt mondja: Az Atya a szeretet, a Fiú az, akit az Atya szeret, akkor a kettő között a Lélek maga a szeretet. Ő a Lélek. Nem szellem, nem elvonatkoztatás, nem isteni intellektus, nem konvertálható világerő vagy kozmikus hatalom, hanem személy.

Nagyon nehéz ma megértenünk azt, hogy személy, mert azt értjük alatta, hogy individuum.

Bogárdi Szabó István: Nem. Ez végzetes szócsere. A személy szót Tertullianus egyházatya vezette be a nyugati gondolkodásba a latin persona szóval. Nem individuumot jelent. Az elkülönült, önmagában megálló valaki. A szó eredeti jelentése az, hogy szerep, de a legjobb értelemben. Szerep csak ott van, ahol van egy másik ember.

Akinek játssza a szerepet?

Bogárdi Szabó István: Nem akinek játssza, hanem akivel kapcsolatban van. Nem pusztán játékról van szó: Én, mint individuum lehetek önmagamban, és nem kell hozzá senki más..

A személy feltétlenül egy közösség része.

Bogárdi Szabó István: Igen. A Szentháromság személyei közösségben vannak. Terhes szó a persona, mert ez a régi római színházban az álarcot jelentette. Ha lefelé állt az álarc szája, akkor szomorú szerep volt, ha mosolygott akkor komikus szerep volt. Jobb híján azonban ezt a szót használta Tertullianus egyházatya. Azt a létrelációt vagy létezés viszonyt jelenti a személy szó, amit mindig csak a másikkal való viszonyban tud az ember megérteni.

Kálvint a Szentlélek teológusának szokták mondani. Miért volt számára ez a kérdés annyira fontos?

Bogárdi Szabó István: Kálvin elkezdte olvasni a Bibliát, tüzetesen, alaposan magyarázta, és nagy csodálkozással állapította meg azt, hogy nincs igaza Joachim del Fiore-nek. Látta azt is, hogy nincs igaza a saját kora rajongóinak sem, akik azt mondták, hogy lehelt egyet a Lélek pünkösdkor és aztán ezerötszáz évig pihent, de most megint fújt egyet. A Lélek a teremtéstől kezdve mindig, mindenütt ott van. De sohasem élhetett az Isten népe rend, külsőséges megnyilvánulási formák nélkül. Fölmegy a lelkipásztor a szószékre. Emberi szavak. Kinyitjuk a Szentírást, betűk vannak benne. Hogyan lesz ebből élet? Úgy, hogy a Lélek a szívünkben bizonyságot tesz. Ha ez elmarad, akkor a szó szó marad, a prédikáció egy szép retorikai teljesítmény lesz, a bizonyságtétel egy személyes vallomássá változik, nem ér el a másik szívéig. A Lélek a nagy közvetítő. Maga Isten tuszkol engem oda a Szentlélek erejében pártfogóként a saját kegyelmi, királyi széke elé. 

Az interjút Fekete Ágnes református lelkipásztor, a Kossuth Rádió Református félóra című műsorának szerkesztője készítette.

Illusztráció:
Sally Van Driest: The Trinity Tree