Szeretem a meséket. A mesében szétválnak a világosság és sötétség erői. Valaki vagy ilyen, vagy olyan. A mesékben egyértelmű, hol húzódnak a határvonalak.
Várok a megállóban, a peronon lassú léptekkel vonulnak a télikabátok. Az állomás órájának mutatója elcsúszik a számlap fölött. A vonat még sehol – várok.
Tavaly decemberben nagyon kimerültem. Fizikailag, szellemileg és lelkileg. Sok tennivaló, sok álmatlanul töltött éjszaka és egy lelki konfliktus, meg az annak megoldásába fektetett mérhetetlen lelki energia volt az oka ennek. Kicsúszott a kezemből az irányítás.
Sokan nem szeretik a karácsonyt, kimerülnek vagy épp a magányuk erősödik fel azon az ünnepen, amikor mindennek tökéletesnek kellene lennie. Vagy mégsem? Ennek készül utánajárni a hetényegyházi református gyülekezet néhány tagja, akik nemcsak a költekezést mérsékelnék, hanem kibővítenék a szentestét a családon is túlmutató gyülekezeti együttlétté – és még annál is többé.
Hatvan éve történt, de még mindig élénken emlékeznek 1956 őszére a budapesti református teológia egykori diákjai. A velük készült beszélgetésekből kötet jelent meg, a könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésen pedig ők maguk idézték fel az október 23-án történteket és az azt követő időszakot a teológia Ráday utcai épületében.
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5: 5)
Az idei Teremtés hete igazi utazásra, lelki ösvényre invitálta azokat, akik érzik és értik, hogy a világunk nem mindennapi üzem.
Az intézmény egy holland királynőről, Juliannáról kapta a nevét. Bibliás iskolának nevezik magukat, ott jártunkkor hamar megértettük, hogy miért. Budapest egyik legrégebbi egyházi iskolájába, a Julianna Református Iskolába látogattunk.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliájáról.
Pünkösdhöz közeledve elgondolkodtam azon, mit jelent nekem a templom és a gyülekezet. Istennel való találkozást, tanítást, imádkozást – hangzott az első válaszom. De éreztem, hogy itt nem állhatok meg, ez nem fedi a valóságot.
A húsvéti történet világosan megmutatja, hogy mindig Krisztus gyűjti egybe tanítványait, és ő is küldi el őket. Éppen úgy, ahogyan egykor elhívta és együtt tartotta őket, és ahogyan ő maga mondja: egy sem veszett el közülük. Ma is a feltámadott Krisztus gyűjt egybe minket.