Szappanos István festőművész olyan szeretettel szemléli a tájat, az arcokat, hogy az emberre ráragad valami a lelkesedéséből. Kecskeméten született, s ennek a városnak adta szaktudását, itt dolgozott, itt él jelenleg is. Számos díjjal kitüntették élete során, többek között a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével.
A helyi kántorok orgonakoncertjével kezdődött, mára világhírű zongoraművész fellépéséig jutott el a Sukorói Zenei Nyár koncertsorozat. Szokolay Balázs koncertje olyan tetőpont volt, amely lelkesített, bevonzott, távlatokat nyitott Sukorón.
Képzelje el, hogy belép egy galériába, ahol képek nélküli keretek lógnak a falakon, mégis azt érzi, azok nem üresek. Hogyan lehetséges ez? Erről beszélgettünk Votin Dóra festőművésszel, akinek Képtelen képek címmel nyílt kiállítása a taliándörögdi református templomban, a Művészetek völgyében.
Református erdélyi fejedelemasszony még sohasem volt ilyen menő, mint a Lorántffy Zsuzsanna megír egy levelet című képregény címszereplője. Kedvcsinálónkból még az is kiderül, miben iskolázza le a leghíresebb detektíveket is.
Memoria Sanctorum című sorozatunk következő részében Szent Lászlóról, a politikában keresztyén értékek alapján szerepet vállaló királyunkról emlékezünk meg.
Történelmi sétára invitál a Reformációi Emlékbizottság, melyhez útikalauzt is ad a kezünkbe. A reformáció emlékhelyeit felkutató útvonalat mi is végigjártuk Millisits Máté művészettörténész vezetésével.
„Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja."
Kökényessi Ági számára nem kellettek hatalmas díszletek, bonyolult színpadi rendezés, látványos elemek ahhoz, hogy Árva Bethlen Kata alakját rendkívül közel hozza a mai kor emberéhez – csupán egy-két mikrofon, némi megvilágítás és egy terem.
A Fekete hattyú című film az igazság kutatásáért lemegy a legelemibb szintre, az ösztönökig, és nulla prüdériával vezet végig azon, hogy hogyan tud lassanként elborulni egy elme.
Berki Viola Az embernek fia című képével hitvallást tett. A kép különössége, hogy Viola hitvallása a hívő keresztény hitvallása mellett az alkotóművész prófétai bizonyságtétele is.
Olyan világot élünk, amikor a normális számít lázadásnak, amikor a hangerő, és nem a mondanivaló a lényeg. Az élet, különösen az elmúlt néhány év gyakorlata „nemesítette” vaskos közhellyé az iménti, nem túl vidám gondolatot, s mint tudjuk, a közhelyek attól jók, hogy igazak. Hát még ha meg is zenésítik őket.
Emlékezz! – Zachor címmel nyílt kiállítás Budapesten, a holokauszt emléknapjához kapcsolódóan. Benda Iván fotóművész montázsai a több mint hetven évvel ezelőtt történtek helyes értelmezésében segítenék a látogatót.
Dunántúli református, neves közgazdász, indianapolisi egyetemi tanár, 1945 és a rendszerváltás után is magyarországi országgyűlési képviselő, a 20. század tanúja – a 97. évében járó Horváth János tiszteletére két kötet is készült a közelmúltban, az életrajzi regényt és a politikusi portrét a Károli-egyetem bölcsészkarán mutatták be.
„Kezeink munkáját tedd maradandóvá” – 20. századi mesterművek a Radnai-gyűjteményből címmel nyílt meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és a Bibliamúzeum közös tárlata Budapesten.
„Nagyon jól be tudom biztosítani magamat a sikerrel szemben” – mondta Visky András költő, dramaturg, rendező, színházi teoretikus Nevezd csak szeretetnek című költői estjén a budapesti Hold utcai református templomban.