„Nem kell elsietni azt, hogy az ember békességre jusson. Most annak van az ideje, hogy gazdagok vagyunk. Hiszen, ha Esterházy Péterre gondolok, és a magyar kultúrára, akkor azt mondom: nagyon gazdagok vagyunk.” Ma temetik Esterházy Péter írót. Barátja, Visky András író, dramaturg e szavakkal emlékezett rá a közelmúltbeli Koinónia táborban.
Múltbéli kalandozásra invitálja a látogatókat a kecskeméti Ráday múzeum. A dunamelléki reformátusok múzeuma izgalmakkal teli korszakokba kalauzolja el vendégeit.
A vízenjárás vágya mindig is velünk volt, minden bizonnyal éppen annyira és éppen olyan régen, mint a repülésé. Itáliában most teljesülhet ez az álmunk is.
Jubileumi hangversenysorozattal készül a Sukorói Zenei Nyárra a velencei-tavi református gyülekezet. Kardos Ábel lelkipásztor szerint egy befogadó keresztyén közösség nem hívő emberek számára is sokat adhat a kultúra és a lelkiélet területén, méghozzá mindenféle elvárás nélkül.
Ül egy gyermek a hintában. A csalódások a mélybe taszítanák, de kiderül, röppályáját kézben tartja valaki, aki visszalendíti. Szikszai Szabolcs Élethinta című könyvének bemutatóján jártunk.
Füle Lajos keresztyén alkotó, azon kivételek egyike a magyar 20. századi költészetben, akik még biztos alapokat hoztak magukkal otthonról a lét romlatlan megéléséhez és időnkénti elviseléséhez.
Izraelből és a Szépművészeti Múzeumból is érkeztek műtárgyak a budapesti Bibliamúzeumba. A Dávid király és a Jézus korabeli leletek Egyiptom, Jeruzsálem és Masszáda területéről származnak. A megnyitás előtt álló múzeum a Biblia korabeli ember világába kalauzolja majd a látogatót.
"...vagy ha nem, hát... kis nyúl" ezzel a címmel rendeztek irodalmi kávéházat nemrégiben a Biblia Múzeum kiállítótermében. Arany János születésének 200. évfordulójára készülve a leggazdagabb szókinccsel bíró magyar költő életművét szólaltatták meg irodalomkedvelő önkéntesek.
Ki gondolná, hogy éppen ott és akkor késztet önkéntelenül is megállásra valami, amikor és ahol a legjobban sietnénk, és mindez mégsem okoz bosszúságot?
Beköltözött az egész világ a Dunamelléki Református Egyházkerület székházába Füle Tamás, a Parókia Sajtószolgálat szerkesztőségvezetője Ahol összeér ég és föld című fotókiállításával, amely március 3-án nyílt meg a Biblia Múzeumban.