„Terhes vagyok.” Csak két szó, amit Maris úgy mond a telefonkagylóba, mint aki valóban nagy terhet hordoz. Hangjába az izgatottság és a kétségbeesés úgy vegyül, mint amikor vízbe öntik az olajat: összeférhetetlenül.
Elkezdődött a várakozás ideje, amelyet gyakran viharosnak, stresszesnek élünk meg. Jézus is vihart ígér, de egészen más okból és céllal. Vele egy hajóban utazva derül ki a meggyőződésünk hitelessége, és az, hogy meg merünk bízni az ő hatalmában és szeretetében.
A Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség és az Ercsi Református Missziói Egyházközség kárpátaljai gyermekek és családok számára gyűjt karácsonyi szeretet-csomagokat egy úgynevezett „cipősdoboz-akció” keretein belül.
Bár a Vatikán titkos levéltárainak tartalmára nem derült fény, számos zavarba ejtő kérdésre kaphattak választ a kérdezők a Szólj be a papnak! budapesti vitaestjén.
Azzal, hogy morális szinten próbálunk közelíteni a nagy ünnepi boltőrületek és kiárusítások kérdéséhez, és olyan ítéleteket röptetünk a levegőben, hogy ez „felháborító” vagy „szégyenletes”, és hogy „milyenek az emberek” – még mindig csak az egész problémakör felületén vakarózunk. Engedjük meg, hogy az egész kérdés mélyebben megérintsen bennünket.
Miért engedi Isten a szenvedést? A kérdésről, amely próbára teszi hitünket, Philip Yancey keresztyén író, újságíró, a Hol van Isten, amikor fáj? című, nemrégiben magyar nyelven is megjelent könyv szerzője beszélt magyar olvasói előtt.
Egy töki család számára ajánlják fel a tizedik, jubileumi zsámbéki templomfutás nevezési díjaiból befolyó összeget. Az elsős és másodikos gyermekét egyedül nevelő édesanya háza életveszélyessé vált, tetőcserére lenne szükség.
A nyomozó, a sztársportoló, a lelkész és az énekes lelkében ugyanaz az űr tátongott. Eltérő életutak, mégis hasonló magasságok, mélységek. Négy esti vendég beszélt a REFISZ nyári táborában arról, hogy mivel és kivel töltötték be ezt a mindenkiben ott tátongó lelki űrt.
Vajon mindenhol ilyen hosszú ideig kell várni a menyasszonyra? Már órák óta tartott az a feszengés, ami az első rántott csirkecomb és az első kávé között telt el még a polgári szertartás előtt.
Gyanútlanul, rekkenő hőségben indultam a találkozóra. Mintha éreztem volna a vihar szelét, mégis, volt bennem halvány remény, talán nem ázom el. Tévedtem.
Hedyt 2013-ban ismertem meg, Los Angelesben él, Szegedről ment ki még a hetvenes években az Egyesült Államokba. Néhány héttel ezelőtt, amikor újra itthon járt, Istenről beszéltem neki.
Nála senki sem ütheti meg a mércét. Ha egyáltalán létezik, dróton rángatja az embereket, vagy épp ellenkezőleg: szinte kötelessége teljesíteni kívánságainkat. Számos torzképet vetítünk rá Istenre, Ő azonban türelmesen kiigazítja a róla alkotott hamis képeinket.