A 22-es csapdája – őszintén az egyházi iskolákról

Javítanak vagy rontanak az egyházi iskolák a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási esélyein? Ennek a ritkán felvetett dilemmának járt utána elemzésében tanodavezető vendégszerzőnk, Asztalos György.

 

Írásomban azt szeretném vizsgálni, hogy az egyházi iskolák milyen mértékben veszik ki a részüket az alacsony státuszú gyerekek képzésében az állami iskolákhoz képest.

Keresztény emberként nagyon fájnak az egyházat ért kritikák. Sokszor azt a vádat hallom, hogy az egyházi iskolák kiválogatják a legjobb gyerekeket, így több problémás gyerek jut az állami iskolákba, amely összességében negatív hatással van az oktatásra. Fájnak ezek az állítások, hiszen tudom, hogy sok keresztény ember dolgozik a nehéz helyzetben lévőkért. Elég csak Teréz anya nővéreit, Böjte Csaba atyát, a Baptista, vagy a Máltai Szeretetszolgálatot említeni. Biztosan tudom, hogy az egyházak, mivel Krisztus követői, fokozott figyelmet fordítanak az elesettekre is.

Szeretném tényszerűen körüljárni ezt a kérdést. Adataimat igyekeztem a megfelelő súlyú tanulmányokból összeszedni.

Globális válaszokat a feltett kérdésre könnyű adni, hiszen vannak országos adataink, azonban amikor helyi szinten vizsgáljuk a statisztikákat kitűnik, hogy az országos szinten kis százalékbeli eltérések lokálisan nagyon sok esetben óriási különbségeket produkálnak.

A katolikus egyház az oktatásról határozott álláspontot képvisel. „A katolikus iskola sajátos jegye, hogy mindenki iskolája, különösképpen a legkisebbeké. Ez a tulajdonsága egyházi jellegében gyökerezik. A történelem tanúsága szerint a katolikus nevelő-oktató intézmények azért jöttek létre, hogy feleletet adjanak a szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok szükségletére.” és „szenvedélyes szeretettel akarja felajánlani mindenkinek, főleg a legszegényebbeknek és a peremre szorultaknak egy olyan nevelés lehetőségét, amely munkára képesít, valamint emberi és keresztény képzést jelent”.[1]

1. Mi a valóság? Kevesebb-e a hátrányos helyzetű tanuló az egyházi iskolákban – arányaiban – mint az államiakban?

Amíg országosan az állami iskolákban a családi háttérindex -0,19, a roma tanulók aránya 15,16%, addig az egyháziban ugyanezek a számok +0,16, ill. 10,17%.[2] (A családi háttér-index egy komplex mutató, amit a kompetenciaméréssel egy időben felvett háttérkérdőívek alapján számolnak. Ez olyan dolgokra kérdez rá, mint például a család jövedelme, a szülők iskolai végzettsége, a család otthonában lévő könyvek száma, tanulási támogató környezet, stb. Ráadásul ez jobb átlagot mutat ott, ahol a számításban a leghátrányosabb helyzetűek adatai meg se jelennek, hiszen ők nem tudják kitölteni a kérdőíveket!)

Hasonló arányokat mutat a diplomás anyák aránya az állami általános iskolában 21,5% , az egyháziban 26%.[3] Helyi szinten ennél sokkal rosszabb a helyzet, az eltérés általában lényegesen magasabb. Mivel az egyházi iskolák aránya a szegényebb régiókban magasabb, ezért hiába sokkal nagyobb ezeken a helyeken az egyházi és állami iskolák közötti különbség, ez az országos átlagban 5%-ra csökken!)[4]

A TÁRKI 2016-ban megjelent tanulmánya arra is választ ad, hogy az elmúlt 6-7 évben, amikor az egyházi iskolák száma jelentősen nőtt,[5] ez a helyzet nem javult: „Külön figyelemre méltó, hogy annak ellenére, hogy az egyházi általános iskolai oktatásban tanulók aránya a legszegényebb régiókban és kisebb településeken nőtt a legnagyobb mértékben, az egyházi oktatásban tanulók összes diákon belüli és a különböző hátrányos helyzetű csoportokon belüli arány közötti távolság alig változott 2010 után a korábbi időszakhoz képest. Vagyis, úgy tűnik, hogy az egyházi általános iskolák a szegény régiókban és a kisebb településeken is a relatíve kedvezőbb helyzetű diákokat részesítik előnyben.”[6]

2. Előfordulhat-e, hogy egyes egyházi iskolák rontják a hátrányos helyzetű tanulók tanulási esélyeit?

Nézzünk egy kitalált, de életközeli példát! Egy faluban van két állami iskola. Mindkettőben 25-25%-ban alacsony státuszú gyerekaránnyal. Az egyik iskolát átveszi az államtól az egyház. Az állami iskolába ezután is kötelező lesz mindenkit felvenni, viszont az egyházi iskola innentől megválogathatja a tanulóit. Az egyházi iskolában a hátrányos tanulók száma 10%-ra csökken, az államiban 40%-ra nő. Ez azt jelenti, hogy az állami iskolában sokkal nehezebb lesz tanítani, az egyes tanulók átlagai is romlani fognak, vagyis a hátrányos helyzetű tanulók tanítási színvonala romlik. Össztársadalmi szinten is romlanak az eredmények, hiszen a két iskola kompetencia méréseinek átlaga ebben az új helyzetben alacsonyabb lesz, mint az egyházi iskola megjelenése előtt.[7]

Továbbá az alacsony pedagógusbérek miatt a hátrányos helyzetű régiókban nagyobb a tanárhiány és jelentősen nehezebbek a feladatok is, így a pedagógusok a könnyebb munkát fogják keresni ugyanazon bérért. Vagyis az egyházi iskolák még a tanárok közül is jobban válogathatnak, ami tovább rontja a hátrányos helyzetű tanulók esélyeit. (Természetesen a szabad iskolaválasztás miatt az állami iskolák is részt vesznek a szegregációban, hiszen pl. egy kisváros állami iskolái között is nagy különbségek lehetnek.[8])

3. Miért alakult ki ez a helyzet, mennyiben felelősek ebben az egyházak?

Egyházi iskolák létrejöttét sokszor azon rétegek szorgalmazták, akik magas érdekérvényesítő képességgel rendelkeztek, tehát ebből is érthető, hogy jobb átlagosan az egyházi iskolákban a családi háttér. Jelentős növekedést hozott az is, hogy az önkormányzatok - mielőtt az állam átvette az iskolákat - úgy igyekeztek megszabadulni az iskolafenntartás költségeitől, hogy átadták azt valamelyik egyháznak.

A következő ábrán látszik, hogy az Európai országokban az alapfokú oktatásban mekkora az egyházi, ill. magánoktatás szerepe.[9]

A magán- vagy egyházi oktatásban tanulók aránya az európai országokban, 2013 (%):

 

 

Ha az egyházi általános iskolák válogathatnak, akkor válogatni is fognak a gyerekek között[10], és minden szülő érdeke, és kötelessége megpróbálni a jobbik iskolába íratni a gyerekét.[11] Ezért igazán a szülők nem hibáztathatók, még akkor sem, ha ismerik az eddig leírt indokokat.

4. Hogyan csökkentheti az állam az egyenlőtlenségeket?

A kialakult helyzetet azzal lehetne ellensúlyozni, ha olyan ösztönző, motiváló tényezőket nyújtanának a kreatívabb pedagógusok számára, amellyel inkább választanák a nehezebb iskolai feladatokat. Amennyiben az állami iskolában több kreatív tanár marad meg, úgy az integrálásban is nagyobb sikerrel járnának, valamint a jobb képességű diákok számára sem lenne kérdés az iskolaválasztás.

Ha az állami iskolák megfelelően kezelnék az integrációt, kisebb arányban jönnének létre azon egyházi iskolák, amelyeket nem a keresztény emberek jogos igénye hoz létre. (Pl. Lengyelországban, ahol köztudottan nagyobb a magukat hívőknek vallók aránya, arányaiban sokkal kevesebb egyházi iskola van, mint Magyarországon.)

5. A 22-es csapdája

Sokan örültek annak a tendenciának, hogy az egyházak egyre több iskolát birtokolnak, hiszen jobban lehet majd keresztény értékeket közvetíteni ezáltal. Hálásak lehetünk az állam támogatásának kicsit a rendszerváltás előtti üldöztetés jóvátételét érezzük benne.

A csapda viszont abban áll, hogy nincs elég kereszténységben elkötelezett szülő, akiknek gyerekei betölthetnék a keresztény iskolákat, sem tanár, aki ott taníthatna. Így az integrálásra képtelen, agyonterhelt tanárokkal működő iskolákból menekülni vágyók menhelyei is lettek egyes egyházi iskolák, önkéntelenül is erősítve a szegregációt és még nehezebb helyzetbe hozva a menekülésre képteleneket.

Az egyházaknak, mint fenntartóknak érdemes lenne elemezni a kialakult helyzetet és a fent idézett irányelvek alapján, megoldási javaslatokon gondolkodni. A változtatás ebben a helyzetben nem várható el alulról, hiszen az egyházi iskolába járók szülei ellenérdekeltek,[12] éppen ezért lenne szükség a keresztény irányelveket megfontolva központi döntéseket hozni.

Nézzünk egy konkrét helyet és javaslatot! Egy nagyobb városban[13], ahol egy mélyszegénységben élőknek létrehozott tanodát vezetek, elemeztem a település hét általános iskoláját az Országos Kompetenciamérés adatai alapján. Itt is látszik, hogy az állami iskolák között, és a legjobb állami iskola és az egyházi iskola között is nagy a különbség.[14] Például az állami iskolákban azoknak, akik a nyolcadikos kompetenciamérésben matematikából az elmúlt öt évben nem teljesítették a harmadik szintet - vagyis funkcionális analfabéták - 5,4% és 25,2 % között mozog az aránya. Ez az egyházi iskolában 1,4%.

Íme, más adatokkal is kiegészített táblázat:

 

A szabad iskolaválasztás miatt, a jobb érdekérvényesítéssel és tudatossággal rendelkező szülők átlépik a körzethatárokat. Így alakulhatott ki az állami iskolák között is a nagy különbség. Természetesen a más körzetből jött gyerekeket leginkább akkor fogadják be az iskolák, ha arra számítanak, hogy az iskola státuszát emelik.[16] Ebben a városban jól látszik, hogy hátrányos helyzetű tanulókat egyáltalán nem fogad be az egyházi iskola. Ez természetesen ellenérzést kelt - többek között - a többi iskola vezetésében. A helyzetet az is rontja, hogy az egyházi iskolából eltanácsolt gyerekeket is kénytelen a körzeti iskola fogadni.

Itt az lehetne – véleményem szerint – egy elfogadható és méltányos javaslat, ha az egyházi iskola olyan mértékben fogadna be hátrányos helyzetű gyerekeket, hogy az a városi átlagnál ne legyen kevesebb. A gyakorlatban két-három főt jelentene osztályonként. Természetesen ez nem megy áldozathozatal és munka nélkül.[17] Viszont mindenki nyerne, hiszen ennyi gyereket az iskola tudna integrálni. A többi gyermek megtanulná elfogadni, megérteni a más szubkultúrából érkezett társait, ami égetően fontos az egyén és a társadalom számára is. Még a szegényebb gyerekek osztálykiránduláson való részvételét is meg lehetne oldani azzal, ha a jobb háttérrel rendelkező szülők anyagilag besegítenének.[18]

Keresztény emberként attól se félnék, ha sokkal kevesebb, de integrálni tudó, elkötelezett keresztény tanárokkal rendelkező iskolája lenne az egyházaknak.

Véleményem szerint égetően fontos ezekről a kérdésekről beszélni, gondolkodni és a jelen állapoton változtatni. Jó lenne, ha egyházaink tudatosítanák a jelenleg kialakult helyzetet, és erre olyan válaszokat adnának, amelyben saját irányelveiket harmonizálnák a megvalósítással.

Asztalos György

(Nyitókép forrása: maltatoday.com.mt)

* * *

Jegyzetek (javasolt hozzá-olvasmányokkal):

1. http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=137 A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén. Róma 1977. 5. pont
2. https://www.youtube.com/watch?v=8hlUuep7sQw 2013-as adat.
3. http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/15hermann.pdf 324. oldal 2015-ös adat
4. Pl.: Ha az országban tíz egyházi iskola lenne, és mind a tíz iskolában a romák aránya 10%, akkor az egyházi iskolákban országosan 10% roma van. Ha van 100 állami iskola és ebből 10-ben – ugyanazon településeken ahol az egyházi iskolák is vannak - 90%, a többiben pedig 0% a roma arány, akkor az állami iskolákban a roma arány átlagosan 9%.
5. 2011-2016-ig 627-ről 1061-re nőtt.
6. http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/15hermann.pdf 321.old.
7. Vagyis az egyházivá vált iskola pontszámai nem nőnek annyival, mint ahogyan a másiké csökken.
8. Lásd később a konkrét városi példán.
9. http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/15hermann.pdf
10. Az állami iskoláknak kötelező a körzetében lakó gyerekek felvétele szemben az egyházi iskolákkal. Így az egyházi iskola felvételiztethet és kiszűrheti a tanulmányilag, vagy/és szülői háttér miatt problémás gyerekeket.
11. Az esetleges kötelező hittanórát a vallását nem gyakorló szülő is bevállalja, hiszen így is megéri!
12. Vagy legalább is azt hiszik, pedig nincs mindig így.
13. Azért nem nevezném meg a konkrét települést, mert a probléma nem helyspecifikus: nem egy településre, felekezetre stb. vonatkozik és az írásom nem bántani akar, hanem önvizsgálatra és párbeszédre szólít fel.
14. Itt kihagytam az állami elitgimnázium 29 fős válogatott csoportját.
15. Ez a legmagasabb szint.
16. Ebből az következik, hogy a nehéz körzetekben ott maradnak a hátrányos helyzetű körzetes tanulók, a magas családi háttér indexszel rendelkező tanulókat pedig másik körzetbe íratják.
17. Azért ez nem is olyan kis feladat, hiszen ezeket a gyerekeket nem elég beengedni az ajtón, hanem integrálni is kell, ami nem megy spontán. Erre megfelelő foglalkozásokat - a többségi szülőknek is - kell kitalálni, különben a befogadott gyerekeket a többi gyerek ki fogja közösíteni!
18. A Tanodában délelőtt rendszeresen megjelennek azon szegény gyerekek, akik aznap nem mentek iskolába, mert szüleik nem tudták a kirándulás költségeit kifizetni!

Forrás:http://szemlelek.blog.hu/2018/02/10/oszinten_az_egyhazi_iskolakrol

 

Javítanak vagy rontanak az egyházi iskolák a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási esélyein? Ennek a ritkán felvetett dilemmának járt utána elemzésében tanodavezető vendégszerzőnk, Asztalos György.

A 22-es csapdája – őszintén az egyházi iskolákról a Szemlélek.blog.hu-n

Figyelemreméltó, tanulmánnyal felérő vélemény jelent meg a Szemlélek blogon két napja egy tapasztalt tanodavezetőtől. A Szemlélek az index.hu egyik blogja, ezért rendszeresen kerül fel róla cím és lead az anyaoldalra. Asztalos György fenti cikke az alábbi címmel: „Ezért káros a társadalomnak a túl sok egyházi iskola”.

A választási hajrában egyre többször fog előjönni az egyházi iskolarendszer kérdése. A kritikákat nagyjából le lehet egyszerűsíteni arra, hogy az egyházi iskola drágább és szegregál. Pár hete arról lehetett hallani, hogy háromszor annyi pénzből gazdálkodik egy egyházi fenntartású intézmény, mint egy állami (hazugság). Most pedig egy hátrányos helyzetű diákok felzárkózatását végző szakember vizsgálja azt, hogy miért kevesebb a hátrányos helyzetű diák az egyházi fenntartású iskolákban. A kattintásvadász cím nem az övé, de a kérdés és az arra adott válasz visszanyúlik a KLIK előtti időkig, amikor még jóval 10% alatt volt az egyházi fenntartású intézményekbe járó diákok száma.

Nem tudom, mi lenne a megoldás ebben a kérdésben, a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása területén. Azt tudom, hogy ez egy olyan több ismeretlenes egyenlet, amiben az egyházi iskolafenntartó egyedüli felelősségét firtatni nem fair. Jóllehet, a cikk írójának nem is ez a célja, de a kölcsönadott cím erre kiváló lehetőséget ad egy felszínes olvasónak.

Hol van akkor a mundér becsülete?

1992 környékén sok lelkész tudta fellelkesíteni a presbitériumát, hogy a kommunizmusban bezárt gyülekezeti fenntartású iskolát újraindítsák. (Első lépésben visszaigényeljék a lelakott, lestrapált régi tulajdont, második lépésben újjászervezzék benne az oktatást. Mindeközben valamilyen forrásból, valakikkel felújítsák az épületet.)

A nagyvárosokban ezzel párhuzamosan számos nagy múltú egyházi gimnázium indulhatott újra. Emlékszem, egyik tanárom hogyan érvelt az ellen, hogy a mi általános iskolánknak is költözni kellett (a Deák téri metró megálló mellől az „evangélikusok miatt”). A feszültségből már akkor politikai tőkét lehetett kovácsolni.

Óriási szellemi és fizikai energia lendült mozgásba országszerte pedagógusok, lelkészek, öregdiákok vezetésével, majd hamarosan a népesebb kárpát-medencei református egyháztestekben, és biztosan kijelenthető: a céljuk nem egy hátrányos helyzetű, vagy cigány gyerekektől mentes, párhuzamos oktatási struktúra létrehozása volt. (Nem a cikk szerzője állítja ezt.)

A legenda szerint még valamikor az MSzP-SzDSz kormányzása idején készült egy felmérés, aminek többek között rámutatott arra, hogy az egyébként 1948-as arányaihoz képest is csak töredékesen restaurált egyházi oktatási rendszer, mely az összes iskoláskorúnak a 10%-át sem éri el, olyan rendszer, amit nem fog érinteni a rohamosan gyorsuló népességcsökkenés. Azaz egyre nagyobb százalékban lesznek jelen a társadalomban azok, akik egyházi iskolarendszerből kerülnek ki a munkaerő ill. a pártot választók piacára. Bár az iskola értékrendje jóval kisebb mértékben alakítja az embert, mint a családi háttér vagy baráti kör értékrendje, mégis: hosszútávon rohamosan apadni fog a balliberális szavazótábor.

Nem tudom, hogy mennyi igaz a városi legendából, de az biztos: hazánkban az összes kiváló oktatási szakember jelen van – az egyházi oktatásügyi szakembereket is beleértve – ahhoz, hogy a szerző által felvetett problémára, és az ezeknél nagyobb tanügyi kihívásokra is megtalálják a választ.

De ehhez el kellene engedni az ilyen lózungokat, mint: a túl sok egyházi iskola rossz. Mert ez politikai szöveg. És az oktatás területén – az alapfoktól a felsőig – a politikának igazából egyetlen dolga lenne: a legjobb szakembereknek adni a döntés lehetőségét. Ami ezen a területen szerintem a politika tényleges felelőssége: a népességfogyás megállítása és a bölcsek köve megtalálása, hogy ne egyre kevesebb eszkimón menjenek ölre a fókák. Vagy fordítva. Attól függ, hogy az diáknak van iskolája vagy az iskolának diákja.

Iván Géza

Forrás:http://reposzt.hu/blog/ivan-geza/2018-02-12/iskolacsapda