Mózes harmadik könyve 16. rész, 21–22. versek:

Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését.

Babits Mihály így írt Húsvét előtt című versében az I. világháború kellős közepén: „Ki a bünös, ne kérdjük,/ ültessünk virágot,/ szeressük és megértsük/ az egész világot…” Szép és végtelenül naiv kívánság. Természetünkből egészen más fakad, példáért nem kell messzire mennünk, elég, ha őszinték vagyunk magunkhoz. A hibák, tévedések, mulasztások nem tűnhetnek el nyomtalanul, s ezt nem csak a mi igazságérzetünk nem engedi.

Amikor Izrael főpapja az engesztelési ünnepen kezét a bak fejére téve megvallotta a nép bűneit, szimbolikus cselekményt hajtott végre. Isten attól a pillanattól kezdve ennek a jószágnak tulajdonította Izrael minden vétkét, s az magával vitte a pusztulásba. Ez a lehetőség a nem szándékos törvényszegések elkövetőinek szólt, a tudatosan vétőkre megkövezés várt.

Noha nincs rá felhatalmazásunk, mi is átruházzuk a felelősséget, mikor nem tudunk mit kezdeni a bűneinkkel. Gyakorta nem tudjuk megbocsátani a hibáinkat sem magunknak, sem azoknak, akik megóvhattak volna ezektől. Emberi logikánk azt diktálja, hogy ahol valami elromlott, ott ezért valakinek felelnie kell, tehát bűnbakra van szükség.

Megtörténhet, hogy fiatalon rossz iskolát választottunk, mert minden barátunk odament, a szüleink erőltették, vagy csak lusták voltunk többet utazni. Pár évtized elteltével már elegünk van a munkánkból, de nehéz váltani, ha a képzettségünk kényszerít egy irányba. Ilyenkor jön az önmarcangolás, holott egyetlen tizenéves sem lehet elég bölcs, hogy döntsön az egész hátralévő életéről. Netán a szüleinket hibáztatjuk, pedig a legokosabb felnőtt sem ismeri tökéletesen a gyermekét és a jövőt sem. Ilyenkor szidhatjuk a politikát, a gazdasági folyamatokat, mert nem teszik lehetővé, azonnal kijussunk a kátyúból, amiben évek óta vergődünk.

Az egyetlen lehetőségünk, ha felhagyunk a bűnbakképzéssel, kiöntjük a szívünket Isten előtt. Ő Jézus Krisztust tette mindannyiunkért bűnné (Korinthusiakhoz írt 2. levél 5. rész 21. vers), aki önként lett Isten Báránya. Magára vette szándékos és tudtunkon kívül elkövetett bűneinket, mulasztásainkat, tévedéseinket. Bátran rábízhatjuk megkönnyebbülésre váró lelkünk terheit.

Hogyan és mikor segít kimozdulni a válságból, milyen lehetőségeket tár majd elénk, nem tudhatjuk előre. Azt viszont azonnal eldönthetjük, hogy abbahagyjuk a magunk és a környezetünk elleni vádaskodást. Lassú folyamat, ami sok visszaeséssel, fájdalommal jár, de a kegyelem Istene mindig kész fogadni minket.

Címlapkép: Aranykapu/ Jeruzsálem, Templomhegy – Füle Tamás