„Nekünk, keresztyéneknek ez az alkalom arra lehetőség, hogy idősebb testvéreink gondolataival gazdagodhassunk. Számunkra ugyanis fontosabbnak kell lennie Izrael hitének, mint nekik a miénknek” – ezekkel a szavakkal vezette fel Balog Zoltán református lelkész a Köves Slomó ortodox zsidó rabbival folytatott beszélgetését. Az idei Protestáns Tavasz programsorozatának keretein belül megtartott vitájuknak a Budapest Németajkú Evangélikus-Református Egyházközség Hold utcai temploma adott otthont.

Hat nap
„Nemrég egy hittanórámon egy tizenhárom éves vitatkozott velem a teremtéstörténetről” – kezdte el a beszélgetést Balog Zoltán. „Azt mondta, attól még, hogy miniszter voltam, nem hisz el nekem mindent. Nem fogadta el tőlem tényként, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot. Ti is rendszeresen találkoztok hasonló kérdésekkel a fiatalok részéről? Hogyan oldjátok fel ilyenkor a tudomány és a vallás megközelítésének dilemmáit, például a teremtéstörténet hat napja kapcsán? Van-e itt egyáltalán dilemma, amit fel kellene oldani?” – tette fel a vitaindító kérdést a református lelkész.

Köves Slomó válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatnapos teremtéstörténetben az égitestek a negyedik napon kerülnek csak sorra, ezért nem teljesen kézenfekvő, mit kell értenünk az egy nap fogalmán. „Vannak rabbik, akik tág ciklusokként értelmezik ezeket a napokat, mások meg ragaszkodnak a huszonnégy órás időtartamhoz. De a hetedik nap szempontjából sem mindegy a pontos értelmezés, hiszen a teremtés aktusa a hetedik napban nyeri el az értelmét. Mi mindig a cselekvő felől közelítünk, és arra figyelünk, nekünk hogyan változtatja meg az életünket az a cselekvés. A teremtéstörténet nem tudományos szemléletű, hanem elbeszélő jellegű” – magyarázta.

Írás és magyarázat
„Nem az a lényeg, hogy a Vörös-tenger miként vált ketté, hanem hogy miért vált ketté” – folytatta gondolatmenetét a rabbi. Szerinte természetes, hogy felmerülnek ilyen kérdések. „Ha nem kérdeznének tőlünk ilyesmiket, az azt jelentené, hogy valamit rosszul csináltunk. Én soha nem éreztem, hogy ezekkel a kérdésekkel sarokba szorítanának. Ehhez hasonlók a Tóra magyarázatának megléte óta léteznek. De pont az a szépsége a magyarázatoknak, hogy kellően nagy mozgásteret adnak ezeknek a megválaszolására. Ehhez a mozgástérhez intellektuális sokrétűség tartozik, mert egyszerre kell tiszteletben tartani az írott szót és a szóbeli magyarázatokat. Ez minden nemzedéknek megadja annak a lehetőségét, hogy továbbgörgethessék a korábbi gondolatokat” – mondta.

„Ezek a történetek nem azért vannak, hogy analitikusan szétszedjük őket, hanem azért, hogy üzeneteket közvetítsenek a cselekedetek által. Ezért tud az Írás örök érvényű maradni” – mondta Köves Slomó. Balog Zoltán ennek kapcsán felvetette: a szóban elhangzottak is Isten Igéjéhez tartoznak; hiszen a prédikátor ilyenkor továbbírja a felolvasott történeteket, és az Ige befogadói részeseivé válhatnak a narratívának. Ezzel vitapartnere is egyetértett. „Ha a Tóra egy szövegrészére valaki azt mondaná, hogy nem így van, az megszakítaná a narratívát. Ha a narratíva megszakad, elveszik a legitimitás. Ha elveszik a legitimitás, akkor az erkölcs is relativizálódik” – egészítette ki a korábbi gondolatmenetet Köves.

Kétféle lábon
„A tudományos megközelítés olykor egyfajta pluszt is adhat a teológiai értelmezés mellé, ugyanakkor megrázkódtatást és egyfajta belső szekularizációt eredményezhet, akár még egy hitvalló teológus számára is” – vélte Balog Zoltán. A rabbi ezt a problematikát abban látja, hogy a szöveg eredetiségének és a hitelességének a kérdése két külön dolog. „A hitelesség kapcsán fontos kihangsúlyozni, hogy a Tóra értelmezésének nem ellensége a tudomány. Egyes erőltetett magyarázatok a kettőt egyfajta párhuzamosan elemezhető valaminek látják. De a Tórát nem Stephen Hawking könyveivel kell összefésülni.”

„A tudomány természetéből fakad, hogy fejlődik, változik. Az Írás ezzel szemben az igazság mibenlétéről tanít minket” – fejtette ki Köves. „A valóság és az igazság nem csupán tényanyagokból épül fel, ezt saját életünkben is megtapasztalhatjuk. A tudomány viszont szétszed mindent. Ez a fajta különbség hasonló ahhoz az ellentéthez, amely a héber és a görög filozófia között feszül. A keresztyénségnek talán éppen az az egyik problematikája, hogy egyszerre próbál meg héber és görög lábon állni, a két láb pedig másfele vinné” – fejtette ki a rabbi. „Ugyanakkor az a belső feszültség, izgalom, amely e kettő között feszül, működhet hajtóerőként is, és akkor előrébb vihet” – reagált rá Balog Zoltán.



A középpont
„Mi az Ószövetséget is Krisztus felől közelítjük meg, így válik számunkra az Ószövetség Krisztushoz vezérlő mester. Ha most ebben a vitában elvonatkoztatunk attól, hogy mi a názáreti Jézust tekintjük messiásunknak, létezik-e hasonló értelmezés nálatok? Lehet-e a messiást a Tóra középpontjába állítanotok? Vagy mi áll a középpontjában?” – kérdezte a református lelkész. „Messzebbről kezdeném. Mi a nagyobb, a tanulás vagy a cselekvés?” – kérdezett vissza Köves, majd így folytatta: „Valójában nagyobb dolog a tanulás, mert az vezet el a cselekvéshez. A tanunk középpontjában a cselekvés áll.”

„Azt nézzük mindig, hogy a Tóra a cselekvés szempontjából mit mond, mire sarkall. Még a vallás szó héber megfelelője is a gyakorlatra utal” – magyarázta a rabbi. „A zsidóságnak nincsenek afféle vallásos befogadó aktusai. Nincs hitvallás vagy bizonyságtétel általi csatlakozás hozzánk. Ha valaki betérne, kezdje el gyakorolni a tanításainkat! Ha ez majd meglátszik az életvitelén, akkor zsidónak fogják tekinteni. A cselekedeteink visszahatnak a lelkünkre. Többek között ezért sem lehet feszültség a tudomány és a hitünk között. Istenben hinni számunkra nem konstans, homogén, egysíkú, mérhető fogalom.”

Kegyetlen Isten, abszolút értékek?
Balog Zoltán ezután felolvasta a Bibliából Izsák feláldozásának a történetét. „Vajon miért kér ilyesmit az Úr Ábrahámtól? Létezik ennek a szövegnek egy igen csúnya keresztyén magyarázata is, amely szerint az Ószövetség Istene az, aki kegyetlen, de az Újszövetségé mintha másmilyen lenne: szerető és irgalmas” – mondta a lelkész; hozzátéve, hogy a kétféle istenkép szembeállítása sajnos egyre többek igemagyarázatába szivárog be. „Ti hogyan értelmezitek az Úrnak ezt a kegyetlen kérését? Azért is érdekel a kérdés, mert az Ószövetségben máshol is felbukkan Istennek ez a haragvó arca, például amikor a kánaánita népek megölésére biztat” – kérdezte vitapartnerét Balog.

„Visszakérdeznék. Szeretni mindig fontos dolog?” – kérdezte Köves Slomó, amire a lelkész egyből rávágta válaszul, hogy „igen”. Ezután a rabbi megadta a saját feleletét is a kérdésére: „Nálunk a szeretet önmagában nem abszolút érték. A gonoszságot nem szerethetjük. Fontos azonban, hogy mi sem a bűnös embert gyűlöljük, hanem a vétket. Ami a kánaánita népekkel szembeni háborús felhívást illeti, az nem örök érvényű tanítás számunkra. Ott és akkor kellett így eljárniuk a zsidóknak, de ez nem jelenti azt, hogy bármikor megölhetnék az izraeli kánaánitákat. Ezzel szemben megkülönböztetünk örök érvényű tanításokat is az Írásból, amelyek viszont most is követendőek számunkra.”



Az önfeláldozás próbatétele
„Izsák feláldozásának a történetében az is lenyűgöző gondolat, hogy kitől kéri az Úr ezt az áldozatot” – vélte Köves. „A héber eredeti szövegben Isten nem felszólítja, hanem kéri Ábrahámot erre az áldozatra. A Talmud szerint Ábrahámnak tíz próbatételt kellett kiállnia ahhoz, hogy méltó legyen arra a szerepre, amit az Úr neki szánt, és ez volt a tizedik, amely egyúttal a legnehezebb is volt számára. Valahol mindegyik próbatétele az önfeláldozásról szólt, egyikben sem volt öncélúság” – mondta. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy mindannyiunk számára fontos próbatétel lehet ez, amely tanulságul szolgál.

„Izsák ekkor harminchét éves férfi volt, nem gyerek. Felfogta, amikor az apja elhívta, hogy ő lesz az áldozat, mégis ment vele. Jogosan adódik a kérdés, hogy akkor miért nem az ő próbatételéről beszélünk” – vetette fel a rabbi. „Ha valaki kész feláldozni a saját fiát, abban semennyi önérdek sincsen, az teljesen átadta magát. Magunkkal szemben tenni a legnagyobb áldozat. Ha Izsák önmagát áldozta volna fel, az egy egyszeri és gyors áldozat lett volna. Tovább élni a megtett áldozattal mindig nehezebb” – magyarázta. „De a történet egyben üzenet arra nézve is, hogy tilos az emberáldozat.”

A helyettes elégtétel
„Nagyon sokféle olvasata lehet ennek a történetnek, még keresztyén szemszögből is. A leggyakoribb példa erre az a fajta megközelítés, amely az Atyaisten és a Fiúisten kapcsolatát látja bele, így válik Jézus is helyettes áldozattá” – vetette fel Balog Zoltán. Köves Slomó ennek kapcsán ezt mondta: „Ábrahám kihangsúlyozza, hogy a bozótban talált állat átvállalja az áldozatot. Ez ebből a szempontból is megható történet. A kos két szarvából készült sófároknak is szimbolikus jelentése van nálunk. Fontos momentum még, hogy míg az áldozatot Isten kéri Ábrahámtól, addig a visszavonás egy angyalon keresztül történik, mert az előbbi súlyosabb dolog. De az áldozathozatal jelentőségét nem veszi el a kérés visszavonása, ezért is van szükség a kosra.”

„Akkor a helyettes elégtétel tekintetében mégiscsak lehetnek közös pontjaink. Ezt a történetet nem szoktátok párhuzamba állítani Ézsaiás próféta szavaival, amikor az Úr szolgájáról jövendöl?” – kérdezte Balog. A rabbi azt felelte, hogy nem látta sehol ezt a kapcsolatot a zsidó értelmezésben. „Nálunk a bűnbak levágása nem azt jelenti, hogy szó szerint eltörli helyettünk a bűnt, hanem hogy az áldozás aktusa megtöri a gőgömet és megnyitja a szívemet. Ezt az áldozati szerepet szerintünk ember nem veheti magára. Azt gondolom, hogy az ézsaiási próféciában nem klasszikus áldozathozatal szerepel, hanem valami másfajta kép. A próféta ott a fájdalmon keresztül hívja fel a figyelmünket a cselekedetek súlyára” – fejtette ki a zsidó álláspontot Köves Slomó.

Az erkölcs alapja az engedelmesség
„Ez a történet része a reggeli imánknak. Mindennap elmondjuk, így a gyerekek fejből tudják” – mondta a rabbi. „Az a fő üzenete, hogy az elkötelezettségnek nem szabhat korlátot semmi. Az élet értéke Istenből fakad, de önmagában az élet védelme számunkra nem racionális elvárás. Isten nem racionális, mert olykor irracionálisan dönt. Ez a fajta engedelmesség nem felülírja, hanem megalapozza az erkölcsöt. Amikor Ábrahám azt feleli: „Itt vagyok”, az a héberben inkább azt jelenti: „Íme, én”. Ez a szókapcsolat itt jelenik meg először az Írásban, és a teljes önátadást jelenti. Ezáltal válik Ábrahám követendő példává” – foglalta össze mondandóját Köves Slomó.