Az erősödő járványveszély kapcsán ismét egyre kézzelfoghatóbb érzés a félelem, és ennek árnyékában sokszor még azok az értékes felismerések és áldások is elfelejtődnek, amelyeket esetleg pont a tavasz óta tartó rendkívüli helyzetnek köszönhettünk. Pedig a nehézségek mellett nem szabad elfeledkeznünk sem ezekről, sem arról, hogy felelősségünk és feladatunk van a misszióban. A 2020. október 9. és 11. között megtartott Online Cigánymissziós Konferencia éppen ezért azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a cigány kultúra bemutatása és a dicsőítések mellett számba vegye a koronavírus-időszak azon tanulságait is, amelyek egyéni és közösségi szinten is bátorítást adhatnak a kihívások közepette.

A rendezvény Timóteus második levele 1. fejezetének 7. versét választotta jelmondatául: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Az elmúlt évben sokat emlegetett igeszakasz volt ez egyházunkban, de a háromnapos cigánymissziós konferencia során rendkívüli erővel hangzott el azok szájából, akik saját történeteiken keresztül tettek róla tanúbizonyságot. Példájuk nemcsak abban mutathat utat, hogyan kerekedjünk felül a minket lebénító félelmen, de abban is segít, hogy meglássuk az Úr áldásait, a lehetőségeinket, és mások szükségleteit is. Az alábbiakban néhány kiemelt bizonyságtételen keresztül mutatjuk be a félelemtől a cselekvésig vezető utat.



Merjünk Istenre támaszkodni!
Dani Eszter református lelkipásztor, zsinati missziói irodavezető Timóteus második levele 1. fejezetének a 3.-tól a 9. versig tartó szakasza alapján hirdette Isten Igéjét az online rendezvény nyitónapján. Ez a levél a római fogság idején keletkezett, benne az idős Pál apostol egyszerre szól barátként és tanítóként a fiatal Timóteushoz. „Először arra hívja fel a figyelmét, hogy figyeljen oda az örökségére: anyja és nagyanyja hitére, amit tőlük kapott. Nekünk ugyanis ez a legnagyobb kincsünk” – fogalmazott Dani Eszter. „Az Úr velünk van a legnehezebb helyzetekben is. Ez a bizonyosság olyan örökség, amelyet senki nem vehet el tőlünk, és senki sem foszthat meg attól, hogy továbbadjuk.”

Második intésként Pál apostol arra figyelmezteti Timóteust, hogy figyeljen oda arra is, amit Istentől kapott. „Mindannyian pont ugyanazt a szeretetet kapjuk. Nem kapnak a kiváltságosak többet, nem lehet érte megküzdeni, Isten ingyen kegyelméből kapjuk.” Az ember hajlamos erről megfeledkezni az élet csapásai és terhei közepette, miközben szép lassan beleszürkül a mindennapokba. De mindent okkal és céllal kaptunk az Úrtól, hogy éljünk is vele. „Van-e nekünk elhívásunk és küldetésünk? Akik felismerték Jézusban Isten fiát, ők Isten gyermekeivé lehettek. Isten családjának a tagjaként mind kapunk ajándékokat és elhívást. Lépjünk bele Jézus történetébe, folytassuk azt!”

Mindannyian ismerjük és átéltük már a félelmet, amely megrabolja az ember magabiztosságát, szárnyalását, és lebénítja, elbizonytalanítja, összezavarja, megállítja. „Amikor gyerekkorunkban féltünk, el mertük mondani félelmünket szüleinknek és nagyobb testvéreinknek, felnőttként azonban nem beszélünk róla, mert szégyelljük. De ha kívül tartjuk is az álarcot, a félelem rombolja az erőnket.” A lelkész arra buzdított, hogy merjünk odafordulni egymáshoz és beszélni arról, mit csinálunk akkor, ha jön a félelem. Pál erre jó utat kínált Timóteusnak: figyeljen Istenre, akiben hisz! „Nem kell bátornak mutatkozni, mert ha merünk Istenre támaszkodni, megkapjuk az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

Lehet, hogy félünk a járványtól, a betegségtől. Van okunk rá. De akiben Krisztus lelkének ereje van, békességgel nézhet szembe akár a betegséggel is. „Ha tekintetünket felemeljük, és Isten tekintetével találkozunk, akkor megkapjuk az erő lelkét, amelyben lecsillapodnak félelmeink. A szeretet lelkét, amely mindennek irányt és célt ad, Istenből táplálkozik, és ez az, ami túlcsordul bennünk, hogy kiáradhasson belőlünk mások felé. És a józanság lelkét, amely arra int, hogy nem kell mindent megtenni, amit meg tudnék tenni. Mindig föl kell tennünk a kérdést, hogy mi az, ami jó, ami hasznos, ami áldássá lehet a másik számára, és segít-e a küldetésemben. Így, felbátorodva menjünk tovább az elhívásunkban.”

Szabadulás és felismerések
Borbás Réka, a cigánymisszió szakmai és adminisztrációs munkatársa maga is túlesett a koronavíruson. „Megtapasztaltam, milyen az, amikor eltaszítják az embert, amikor picit leprásnak nézik. Hogy kitaszított a társadalomban. A saját családomban és a környezetemben is voltak ilyen tapasztalataim” – mesélte. „De Isten végül rávezetett arra, hogy csak egyetlen út van kifelé, és ez Hozzá vezet.” Csak Istenbe kapaszkodva tudott megbirkózni helyzetével, és ez újabb felismerésekhez vezette őt. „Ez a járvány is megpróbáltatás számunkra: hogyan állunk meg a hitben? Hogyan állunk meg az Istenben? Jézus Krisztus által megtapasztalhatod a félelmeidtől való szabadulást.”

Fitos Renáta, az Együtt-Egymásért szakmai program vezetője is megosztotta történetét. „Hetekkel ezelőtt engem is elért a vírus. A kezdeti ijedtség és a felmerülő kérdések után egy ponton azt éreztem, hogy a félelem teljesen beterít és maga alá nyom. Megpróbáltam más szemszögből megközelíteni a helyzetemet, és a hitembe kapaszkodva kezdtem el pozitívumokat keresni. Az elején ez nehezen ment, mert egy megtalált pozitívum után jött négy újabb gondolat, amely félelemmel és aggodalommal töltött el. A négy fal közé szorulva, a szűnni nem akaró tünetekkel próbáltam kapaszkodni abba az elhatározásba, hogy márpedig nem fogom hagyni, hogy a kétségeim és félelmeim elhatalmasodjanak rajtam.”

Ezekben a napokban különösen sok helyről került elé a fentebb idézett igeszakasz: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” Ettől kezdve ezt az idézetet mondogatta magában a legrémisztőbb hírek és legnyomasztóbb gondolatok közepette is, és ezen az üzeneten elmélkedett. „Néhány nap magammal és magamban vívott küzdelem után ráébredtem azokra a pozitívumokra, amelyeket megélhettem és amelyekért végtelenül hálás lehettem. Egyre könnyebb volt ezeket észrevenni, ahogyan azt is, hogy az addig szorongató érzés megszűnt. Hosszú lenne a listája annak, hogy Isten ebben a helyzetben mi mindenre mutatott rá.”

Az egyik ilyen felismerése az volt, hogy egyszer csak megérezte a személyes kapcsolatok és a közösség erejét a személyes találkozások hiányában is. „A tavaszi karanténidőszakban számomra nagyon személytelenek voltak a telefonhívások és videóbeszélgetések, noha örültem annak, hogy tartjuk egymással a kapcsolatot. Valahogyan mindegyik után űrt éreztem magamban. És ez az érzés most valahogy teljesen eltűnt. A betegségem során felértékelődött minden távbeszélgetés. Az egyik legfelemelőbb érzés számomra az volt, hogy így is éreztem az értem elmondott imák erejét. Az elmúlt hetek legnagyobb tanulsága, hogy igenis működhetnek az emberi kapcsolatok karanténhelyzetben is.”

Hozzátenni a magunk részét
Gyirgyó Dénes, az esztári gyülekezet cigánymissziós munkatársa az iskolabezárás idején hátrányos helyzetű roma általános iskolásoknak segített tanulni a feleségével és lányával. „Elgondolkodtunk azon, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek nincsenek otthon internete vagy egyéb eszköze a tanuláshoz. Lemaradnak és nem léphetnek majd a következő osztályba? Ezt nem szabad hagyni!” – mondta. „A mai cigányságnak az egyetlen kitörési lehetősége a tanulás. Csak így tudnak az életben boldogulni. Ilyenkor azt kell nézni, miben tudunk segíteni és hozzá kell tenni a magunk részét! Istennek hála, hogy a szükséges eszközök rendelkezésünkre álltak, és hogy volt lehetőségünk segíteni gyerekeknek!”



Egyeztettek az iskolákkal, letöltötték és kinyomtatták a feladatokat, átolvasták a tananyagot, gondoskodtak a szükséges eszközökről, a több kilométerre lakó gyerekeket elhozták autóval, jöttek-mentek a szobák között és figyelték, ki hol tart. Délelőtt tíz órától egy óráig az alsó tagozatosokkal foglalkoztak, két órától pedig a felsősökkel. „Fantasztikus volt látni, hogy mennyire szeretnek idejárni. Arra törekedtünk, hogy ne a felnőttet lássák bennünk, hanem barátot, hogy merjenek megnyílni, bátran kérdezni, beszélni a feladatokról. A tananyag mellett nagy hangsúlyt kaptak a szabadtéri játékok, a zumba, a torna is. A bibliaórákon festettek, színeztek, énekeltek, mi pedig meséltünk nekik. Sokat tanultunk tőlük.”

Eleinte öt-hat gyerek járt hozzájuk, de a vége felé volt, hogy az óvodásokkal együtt 28-30-an is voltak. „Arra törekedtünk, hogy mindenki maga oldja meg a feladatát, mi legfeljebb csak finoman rávezettük őket a megoldásra, mert nem akartuk, hogy az iskolába való visszatéréskor ebből gondjuk legyen. Nagy kihívás volt, hogy értsék is, amit tanulnak.” Megtapasztalták, hogy ha a gyerekekkel külön foglalkoznak, akkor azok fejlődni fognak. „Az iskolai évzáró után büszkén mutatták meg a bizonyítványaikat. Volt olyan gyerek, aki hozott nekünk ajándékba egy kólát, mi pedig úgy örültünk neki, mint valami főnyereménynek. Igen, ez a gyerek gondolt ránk és szeretetből hozta, ezt pedig fantasztikus volt megélni.”

A tavaszi karantén után elhatározták, hogy a melléképületükben tanodát fognak alapítani. „Sokan csak beszélnek a cigány integrációról, de nem tesznek érte semmit. Ha minden ember legalább egy gyerekkel tudna foglalkozni, az már csodákra lenne elég, hiszen egy kicsi lökés nagyon sokat tud adni. Keresztyén emberként nem lehetünk önzőek, tovább kell adnunk mindazt, amit kaptunk. Szeretetből.” Ő maga is továbbad mindent, amit kapott – nemcsak a gyerekeknek, hanem másoknak is, például a szomszédos Hencidán, ahol a helyi cigánymissziót segíti. Erre hívta őt az Úr, ő pedig a rendkívüli helyzetben és nyíltan bevallott félelmei ellenére is mert cselekedni. Az erő, a szeretet és a józanság lelkével.


A konferencia videófelvételei visszanézhetőek ide kattintva.


Képek: Református Cigánymisszió