Minden bizonnyal ő volt az első nő, aki élőben közvetített focimeccset a televízióban. Gyermekkora óta a Diósgyőri VTK focicsapat hűséges drukkere, egykori pr-igazgatója is. A Magyar Sportújságíró Szövetség korábbi elnökségi tagja, nívódíjas sportriporter, a szerkesztőségi női futballcsapat oszlopos tagja. Nemcsak cikkeink jó részét, de a csapat focilabdáit is ő szerzi. Ha meccs közeledik, már napokkal korábban akad egy fél zacskó „makuka”, más néven szotyi, és az iroda falán is ott áll bekeretezve a piros–fehér mezes labdarúgóklub ikonikus évjáratának csapatképe. Ha fociról mesél vagy ír, csillog a szeme és gyorsabban ver a pulzusa. Ki mással is beszélgettünk volna az Európa-bajnokságon remeklő magyar csapatról, a labdarúgás szépségeiről, huliganizmusról és esélyekről, mint a Parókia portál újságírójával, Fekete Zsuzsával?

Hol marad a szürke melegítőnadrág, aminek a beszerzését kilátásba helyezted?

Még nincs, de ha megverjük a portugálokat, tényleg veszek egyet.

Úgy fest, hogy csoportelsők vagyunk, és már biztos, hogy bejutottunk a nyolcaddöntőbe is. Mit szólsz az eddigi sikereinkhez?

Mindig vártam a magyar foci felemelkedését, mert a befektetett munkának meg kell hogy legyen a gyümölcse.
Dárdai Pál érkezésével nagy változás indult meg. Dárdait nemcsak szakmailag kiválóságnak, hanem erkölcsös embernek is tartom. Olyan edzőnek, aki szereti a rábízottakat, és eszerint foglalkozik velük. (Dárdai Pál 2014. október 11-én mutatkozott be a magyar válogatott ideiglenes szövetségi kapitányaként, debütáló mérkőzésén, irányítása alatt 33 év után újra pontot szerzett a magyar válogatott Bukarestben Románia ellen – a szerk.) Ezt a szellemiséget tudta továbbvinni Bernd Storck jelenlegi szövetségi kapitány is.

Azt mondod tehát, az újfajta szellemiségnek köze van az erkölcsösséghez.
Mindenképpen, és annak is, hogy Dárdai Pál túllát a taktikán. Akkor kapta meg a válogatottat, amikor a románok ellen játszottunk – ami, ugye, mindig presztízskérdés is –, és már csak néhány napja volt, hogy felkészüljön a meccsre. Tudta, hogy inkább lelkileg kell a csapatot felrázni. Dárdai egy drámajátékot játszatott a labdarúgóival, a Piroska és a farkas feldolgozását. Közben azt vizsgálta, ki a csapatban a vezető, ki az, aki visszahúzódó, hogyan tudnak együttműködni a játékosok. Ez a játék ráadásul nagyon jól összekovácsolta a csapatot, egységet hozott.

Miért van annak tétje, hogy egy szövetségi kapitány szereti az embereket, adott esetben a szurkolókra is odafigyel, nem csak a csapatára?

Egyszer Erdős Eszter, a református drogmisszió vezetője mondta, hogy teljesen más lenne a világ, ha minden ember szeretné azokat, akikkel foglalkoznia kell. A postáskisasszony a sorban állókat, az orvos a beteget. A szeretetet a szakmai motivációnál is mélyebb.
Negyvennégy év után jutottunk ki újra Európa-bajnokságra, az eddigi sikerek láttán érthető a drukkerek örömmámora is. De ezekben a hetekben azok is lelkesen szurkolnak, akik egyébként nem elkötelezettjei a sportágnak. Mi lehet az oka annak, hogy a foci ennyi embert ilyen mélyen megmozgat?

Annak, hogy a foci a legnépszerűbb sportág szinte az egész világon történelmi gyökerei vannak. Az első világháború idején még a fogolytáborokban is fociztak. A labdarúgás nagyon egyszerű játék. Ha most kimennénk a térre, ledobnánk a pulóverünket, azok lehetnének a kapu, már csak egy labda kell, és máris játszhatunk. Mindegy, hogy valaki ügyvéd vagy segédmunkás, mindegy, honnan jött, milyen származású. A foci mindenkié lehet. Érdekes, hogy a labdarúgás a vallással is kapcsolatban áll. A 19. században a keresztény iskolák fenntartói is támogatták ezt a sportágat, mert úgy látták, a foci olyan játék, ami összhangban áll a keresztyén értékekkel. Például az előbb említett erkölcsösséggel, vagy azzal, hogy az ember szorítsa vissza egoizmusát, tanuljon meg csapatban játszani és a többiekkel megküzdeni. Voltak Európában protestáns és katolikus gyökerű csapatok, a skót Rangers FC például hosszú ideig csak protestáns focistákat foglalkoztatott.

Mindenünk a foci – ez a szlogenje a Magyar Labdarúgó Szövetség Európa-bajnokságra készített reklámfilmjének. Megütötte a fülemet, mert ahogy te is írtad a Parókia portálon megjelent jegyzetedben, sokan bírálják a kormányt amiatt, hogy sokat áldoz a focira. Mit gondolsz erről?

Sokak fájdalma, hogy az oktatás vagy az egészségügy jelenlegi állapota mellett miért stadionokra költ a kormány. Mint a labdarúgást szerető ember én viszont örülök annak, hogy fejlődik a labdarúgás. Az elmúlt napokban tizenötmillió magyarnak okozott örömet a nemzeti tizenegy. Nincs az az imázsfilm, ami ismertebbé tehette volna Magyarország nevét, mint az, hogy az Európa-bajnokságon jól szerepel a csapat. Annak is örülök, hogy az utánpótlás – akiknek a generációját egyébként nagyon nehéz kimozdítani a számítógép elől – a normális edzőpályáknak, edzőközpontoknak köszönhetően már nem a port meg a salakot nyeli a rossz pályákon, hanem méltó körülmények között készülhet. Egészségesebb emberekké válnak.
Szerinted az infrastruktúra fejlődésével függenek össze az elmúlt évek sikerei?

Azzal is. Persze, ahhoz, hogy a befektetett pénz megtérüljön, hosszú éveknek kell eltelni, de látszik az eredmény, ez biztos.

Egyáltalán, miért került mélypontra a magyar foci a legendás aranycsapat sikerszériáját követően? Miközben az ötvenes években a mi nemzeti tizenegyünk volt a világ legjobb csapata, az utóbbi évtizedekben világviszonylatban marginálissá vált a magyar foci.

Csak sejtéseim vannak, méghozzá az, hogy a süllyedés egy folyamat része volt. A kommunizmusban az irodisták hazavitték a papírt meg az indigót, mások hazahordták a vécépapírt és mindent elloptak a munkahelyekről, amit csak lehetett. Ugyanígy a labdarúgást is meglopták a benne lévő szereplők. A magyar fociba nem akartak befektetni, kivenni viszont annál többet. A rablógazdálkodás szemlélete a mai napig is érezteti a hatását. A futballszféra egyes vezető beosztású szereplőinek ma is megkérdőjelezhető a tevékenysége gazdaságilag, erkölcsileg, de gondolhatunk a bundázó játékosokra is, akiknek a foci valamiért elkezdett csak a pénzszerzésről szólni.

Bár az élsportban egyre inkább eluralkodnak a technikai fejlesztések – ami a labdarúgást illeti: nemrégiben zöld utat kapott a videobíró –, úgy tűnik, az emberi tényezőknek még mindig mérvadó a szerepe, sőt, talán a magyar csapat is legfőképpen emiatt került a figyelem középpontjába és nyerte el sokak szimpátiáját az idei az Eb-n.

Bár szeretek nagy jelentőséget tulajdonítani a lelkieknek, mégis igazolva látom annak a fontosságát, amit mondasz. Miért születnének Angliában jobb képességű emberek, mint Magyarországon? Ma már mindenkin ugyanaz a drága cipő van, ugyanazt a drága labdát rúgja, megközelítőleg egyformák a pályák, és mindenki tudja, hogyan kell optimálisan étkezni, edzeni. Ha mindez egyformán megvan a csapatoknál, akkor a sikerhez mégiscsak valami emberi, lelki, erkölcsi tényezőnek kell érvényesülnie. Az a csapat, amelyik erkölcsileg széthullik meg lezüllik, lehet, hogy szerencsével el tud érni sikereket, de hosszú távon nem győzedelmeskedhet.

Épp a csapatösszetartás az, amit az Eb kommentátorai többször kiemeltek a magyar válogatottat illetően is. Te hogy látod, milyen a nemzeti tizenegyünk?

Csak közhelyeket tudnék mondani: összetartó, tudnak egymásért küzdeni, de azt is látom a nyilatkozataikban, hogy megérezték, mennyire fontosak ők nekünk, magyar embereknek. Kisgyerekek vagy fiatalok mikor tudják büszkén megélni, hogy magyarnak születtek? Most tényleg mindenki büszkén feszít a piros–fehér–zöld mezében. Mindenhol ünnepelnek a magyarok, átélik, ahogy ez a kis nemzet felemelkedik.
Most is lelkesen beszélsz a fociról, ami nem csoda, hiszen a pálya mellett nőttél fel. Mi táplálta benned ezt a szenvedélyt?

Nálunk anyai ágon öröklődött a foci szeretete, anyukám nagy Diósgyőr-szurkoló. Közel laktunk a diósgyőri stadionhoz, és az első kisgyermekkori emlékem is az, hogy anyukám tolja a babakocsit a húgommal, amikor hirtelen nagy morajlást hallok. Kérdezem tőle, hogy anya, mi ez, és ő azt mondja: kislányom, gólt rúgott a Diósgyőr. Ehhez a hanghoz mindig jó érzés társult bennem. Tulajdonképpen szurkolók, sőt, kamaszként huligánok között éltem, jól ismerem a gondolkodásukat.

Hogy gondolkodnak ők?

Képesek valakit gyűlölni azért, mert az illető Nyíregyházán vagy Újpesten született. De látom azt is, hogy egyszerűen csak kallódó srácok, akik szeretnének valahová tartozni. A huliganizmus gyökeréről azt gondolom, hogy az ötvenes, hatvanas évek óta a panelházakba beszorított, negyven négyzetméteren élő férfiak egyszerűen nem tudják hol megélni sem a férfiasságukat, sem a valahová való tartozásukat, és ez az a közeg, ahol ki tudják tombolni magukat. Ennek valójában nincs köze a focihoz, mégis abban érezteti a hatását.

Azért van nem kevés következménye is ennek a tombolásnak. Az elmúlt hétvégén a cseh–horvát meccset szakította meg a játékvezető amiatt, hogy a horvát szurkolók tűzijátékot dobáltak a pályára. A kényszerszünet miatti hosszabbításban a 2-0-ás hátrányból egyenlítettek a csehek. Még ha provokációnak minősül a rohamrendőrök indokolatlan megjelenése, akkor is felvetődik a kérdés: kell ez nektek, szurkolók?

Én is pontosan így látom. A horvát játékosokat megzavarta, hogy a saját szurkolótáboruk elkezdett görögtüzeket meg petárdákat bedobálni a pályára, miközben a csapat éppen lendületben volt, támadott, a kényszerszünet miatt viszont megtorpant. A saját csapatuknak tettek rosszat a horvát szurkolók ezzel a balhéval.

De ejtsünk szót a rendfenntartó erőkről is! Hosszú évek tapasztalata mondatja velem, hogy nem lett volna szabad bejönni a rendőröknek a pályára. Dolgoztam biztonsági igazgatóként is annak idején Diósgyőrben, sokat foglalkoztam a szurkolókkal. Ebben a kérdésben is csak azt tudom mondani, hogy a valódi, szeretetteljes kommunikáció sokkal többet ér, mint bármennyi rendőrpajzs. Lehet, hogy aki nálam sokkal jobban ért a biztonságpolitikához, azt mondja, ez naivitás, de én megtapasztaltam a szép szó erejét.  Ha viszont a hatóság csak a könnygázt fújogatja, arra nem lehet más reakció, mint a támadás.

Ha már a játékvezetőről is esett szó: a szombati magyar–izlandi meccsen igazán érezhető volt, mennyit nyomnak a latban az ő döntései is. Tényleg ennyi múlik a bírón? Ha nem olyan elfogult – ha egyáltalán tényleg az volt –, vagy csak következetesebb lett volna, mit gondolsz, jobb eredményt értünk volna el a döntetlennél?

Elérhettünk volna jobb eredményt, de azért akarom hinni, hogy a játékvezető nem elfogult volt, hanem tévedett. Ilyen szinten nem érdemes elfogultságról beszélni, neki is a becsülete és a karrierje múlik rajta.
A sportszerűségre is láttunk számos példát a meccsek alatt. Mit adhat a labdarúgás azoknak is, akik játsszák, és azoknak is, akik nézik?

Segít megtanulni, hogy az életben vannak kudarcok és sikerek, és segít egészségesen feldolgozni mindkettőt. Azt, hogy ne kerüljek túl mélyre, ha kikaptunk 6:0-ra. Az is lehet, hogy épp a csúcson vagyok, itt az ünneplés ideje, de a sport megtanít arra, hogy szem előtt tartsam: ez sincs mindig így. A siker pillanatnyi állapot. A foci arra is megtanít, hogy az ember levetkőzze az egoizmusát. Persze, vannak kiemelkedő tehetségek, de tudni kell, hogy tizenegy ember van a pályán, és csak akkor lehet sikereket elérni, ha segítjük egymást. Egyébként hiába csillog valaki a pályán egyedül.

Számos meglepetést tartogatott ez az Eb már idáig is. Nemcsak a magyar csapat teljesítménye lehetett az sokaknak, hanem például az, hogy Portugália nem tudott a csoporton belül eddig nagyobb előnyre szert tenni.

Reméljük, nem is fog!

Mi az oka annak, hogy legendás futballnemzetek nem emelkedtek ki eddig, sok a döntetlen?

Valóban nagyon kevés a gól, ez igazolja azt a szakmai feltevést, hogy ma már azok a csapatok lehetnek a legsikeresebbek, amelyek jól felépítik a védekezésüket. Erre a legjobb példa a német válogatott. Talán azért is óvatosabbak a csapatok, mert nagy a tét, emberek karrierje múlik az eredményeken, rengeteg a pénz forog a labdarúgásban és most már tényleg számít, hogy ki hányadik és meddig jut el. Emiatt egy kicsit el is vész a játék öröme.

Az viszont valamennyi magyar szurkolónak igen jólesik, hogy a játékosainkat a nemzetközi sajtó is méltatja. Mindjárt öt magyar nevet lehet említeni, akiknek a teljesítményét kiemelték a csapatból. Hozzád kik állnak közelebb a magyar válogatottból, és miért?

Valóban sok nevet ki lehet emelni, én azért szorítottam nagyon, hogy a diósgyőriek, Kádár Tamás és Elek Ákos jussanak szerephez. Nagyon tetszik Kleinheisler Laci játéka. Nekem annak idején a Pompom meséi volt a kedvencem, el is neveztem őt Órarugógerincű Felpattanónak. Elképesztő az az energia és lelkesedés, amivel száguldozik a pályán. Egyszerűen lenyűgöző! Szeretem Böde Danit is. Kérlelhetetlen, nála nincs pardon, célra tör. A Ferencvárosban egyszer úgy rúgott gólt, hogy a félpályán elhagyta a cipőjét, de mezítláb is beszaladt a kapuba.
A szakmaiság mellett valamennyiüknél kiemeltél valami pluszt, valami emberit.

Ez az, amire mindenképp szükség van. Király Gabi generációja és még a nála fiatalabbak közül is sokan olyan edzők szárnyai alatt nőttek fel, akikre azt mondta a szakma, hogy nem valók a felnőtt csapat mellé, menjenek inkább a gyerekekhez. Ezek az utánpótlás edzők sokszor lecsúszott, iszákos, képzetlen volt játékosok voltak. Hangsúlyozom, hogy nem lehet általánosítani, de ennek is köze van ahhoz, hogy sokáig nem lehetett eredményt elérni. A friss szellő viszont, ami az elmúlt években kezdett fújdogálni, meghozta a változást is.

Ezért a változásért sokan imádkoztunk a meccs ideje alatt is. Született egy kis parafrázis a boldogmondások alapján, ami úgy végződik, hogy „boldog az a magyar válogatott, aki 1:1-es döntetlent játszott ma este Izlanddal, mert Isten a tenyerén hordozza”. Szerinted Isten is ott van a pályán?

Az biztos, hogy Isten mindenütt ott van, a focipályán is, de nekem nagy kérdés, ha például a portugálok elleni meccsre gondolunk, ami alatt ott imádkozik a képernyők előtt egész Magyarország és egész Portugália: kit hallgat meg a Jóisten? Nem tudom a választ, de talán aki közelebb tudja engedni magához Istent, az tudja egészségesen feldolgozni akár a győzelmet, akár a kudarcot.

Te örömmel írtad ki a Facebookra két napja, hogy büszke vagy, amiért a fiatalok magyar mezekbe bújnának végre, és hogy Cristiano Ronaldo ezekben az órákban épp azon törheti a fejét, hogy fogjon ki a magyar csapaton. Magyar győzelmet remélsz a mai meccstől?

Igen. Győzni fogunk, pedig a portugáloknak létkérdés a szerda esti meccs, mert ha kikapnak, nem jutnak tovább. Ennek ellenére nem tudnak győzni ellenünk.

Miért?

Nekünk erőt adhat az előző két mérkőzés és az a hihetetlen nagy szeretet, ami körbeveszi a csapatot. A portugáloknál pedig felütötte a fejét az elégedetlenség. Most már napok óta arról szól a sajtó, hogy nem megy nekik a játék. Csapategységben a magyar válogatott most jobb. Hiába játszik náluk a világ legjobb futballistája, Cristiano Ronaldo, de egy ember kevés a sikerhez. Társak kellenek és csapategység.
Mit gondolsz, meddig juthatunk az Eb-n?

Nem szoktam szerencsejátékkal foglalkozni, és ez tényleg nem is való egy hívő embernek, de ez egyszer még az Eb előtt megfogadtam a Tippmixen, hogy Magyarország Európa-bajnok lesz.

Hajrá, magyarok!

Képek: Nemzeti Sport, Index, Origo, 24.hu