„A tett önmagában nem elég. Várakozni is kell: ez az alázatosság."
Vasadi Péter
„A gyerekeknek is jó, meg az időseknek is!”
A Kecskeméti Református Egyházközség két intézménye egymás mellé költözött, ennek köszönhetően a bölcsődések és a nyugdíjasok egymásra találtak. Videó.
A kényszerhelyzetből is fakadhat áldás – tapasztalhatták meg Kecskeméten a Betlehem Kapuja Játszóház és a Sion Nyugdíjasházak Demenciával Élők Napközijének munkatársai. Amikor ugyanis 2022-ben e két, korábban külön épületben működő református intézmény a megnőtt energiaárak miatt arra kényszerült, hogy egy épületbe költözzön, munkatársaik azt tapasztalták, hogy a játszóházba járó bölcsődések és a demenciával élő idősek eleinte spontán, majd szervezett találkozásai mindkét félnek jót tesznek. A most már hetente egyszer megtartott közös alkalmakon a kicsik megismerhetik nagyszüleik és dédszüleik korosztályát – sokuknak nagyon ritkán adódik erre más lehetőség –, az idősek pedig lelkileg és szellemileg is feltöltődnek a közös játéktól, olykor még a fizikai állapotuk is javul.
„A gyerekeknek is jó, meg az időseknek is!” – hangzik el a Deutsche Welle videós összeállításában, amely ezekről a találkozásokról készült, és amelyben megszólaltatnak időseket és fiatalokat, valamint hozzátartozókat és a két intézmény vezetőjét is. Mesélnek a közös foglalkozások terápiás hatásáról, például arról, hogy az alkalmaknak köszönhetően lelassult az idősek állapotának a romlása, és még azok is lehajolnak a szék alá gurult labdáért, akik aznap még fájdalmakkal ébredtek. Bár a két korosztály együttlétének jótékony szerepe már régóta ismert, Magyarországon a kecskeméti program az első példa erre. Mindkét intézmény a Kecskeméti Református Egyházközség fenntartása alatt áll. „Hálásak vagyunk Istennek a közös szolgálatokért!” – olvasható a gyülekezet Facebook-oldalán.
Kép és videó: Deutsche Welle