Szakmai színvonal, technikai felkészültség, emberléptékű környezet és bánásmód – talán így lehetne összegezni a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának titkát. Az intézmény korábban nemcsak a szakma, de az ellátottak szavazatai alapján is elnyerte az Év kórháza díjat. Miközben európai színvonalú égéssérült osztályt működtetnek, valahányszor kapcsolatba lépünk az intézmény dolgozóival, a koncentrált munkával járó hűvösség helyett mindig kedvesen és segítőkészen fogadnak. A miértekről Velkey György főigazgató mesélt nekünk.

„A Bethesdát 1866-ban alapította a németajkú protestáns gyülekezet, ők is és a későbbi tulajdonos, a Filadelfiai Diakonissza Szövetség is szerettek volna a legmagasabb szakmai színvonalon gyógyítani, de nem távolságtartással, hanem a gyógyítás ősi misztériumát megőrizve. A mi életünkben is megfogalmazódtak a maguk újszerűségével ezek a kérdések Dizseri Tamás kórházigazgató 1992-es fellépésével, és ma is szeretnénk biztosítani a legkorszerűbb gyógyítás technikai feltételeit emberléptékű környezetben. Persze, hullámozva, döcögősen, rengeteg emberi hibával, de mégiscsak következetesen próbálunk ebben a szellemben élni itt, közösségben, és hinni, hogy van egy fontos feladatunk, a gyógyítás, amit szeretnénk igazán és komolyan elvégezni."

Hittel és józanul
A Bethesda közösségét háromszázötvenen alkotják, ők gondoskodnak a százötven fekvőbeteg gyermek ellátásáról. De a kórház ügyét további több ezer ember érzi magáénak – számolt be Velkey György. „Egyházvezetők, egyháztagok, a kerület lakosai, üzletemberek, más felekezetek gyülekezetei és nagyon sok jó szándékú ember megbecsülését érezzük, akiknek feltűnt, hogy valami jó történik itt. A kórháznak kisugárzása van, sokan a támogatóink közül is itt gyógyultak meg. Az egészségügy sok szempontból feszült és zaklatott világ: az alulfinanszírozottságtól a kiégésig sok minden terheli. A maguk területén mások is járnak hasonló utakat, mint mi, de mi szem előtt is vagyunk egyházi közintézményként. Ennek bizonyos értelemben örülünk, mert a felelősségtudatunkat ébren tartja. Nem szabad sem túlságosan kegyes, patetikus irányba, sem pedig technokrata irányba elmozdulnunk. Minden kérdést átgondolva, hitünkre alapozva és praktikusan kell kezelnünk."

Építenek a visszajelzésekre
Tisztességgel és széleskörű szakmai tudással fordulnak a betegekhez a Bethesda orvosai Velkey György szerint, és ebben nagy szerepe van annak, hogy kollégáival jó hangulatban dolgozhatnak együtt. „Sok tehetséges ember találja meg itt a helyét, és a kollégáim minden gondjuk-bajuk ellenére maradnak – kicsi az orvosmigráció a kórházunkból. Szűkös anyagi feltételeink ellenére valószínűleg érzik, hogy itt értelmes munkára és támogató közösségre találnak, ahol érdemes nekik is bedobniuk magukat. Évi százhúsz-százharmincezer fekvő és járó beteggel kerülünk kapcsolatba, az ellátás közben persze vélt és valós hibák is adódnak. Van, hogy nem jól kommunikáltunk valamit, és van, amikor ténylegesen hibát követtünk el. Ezeket a visszajelzéseket is komolyan vesszük, végigelemezzük."

Lassabb, emberközelibb
Miközben nagy technológiai robbanásnak lehetünk tanúi, a gyógyítás rendkívül költséges, sokszor nagy a távolság a beteg és a gyógyító között, a gyógyítók pedig individualizálódnak – magyarázza Velkey György. „A gyógyításnak az az egyébként szakmailag is és emberileg is fontos aspektusa, ami a belső energiák mozgósításával az orvosból és a betegből is a gyógyulás felé vezető hatásokat gerjeszt, sokszor egyszerűen elmarad a praktikus szempontok miatt is. Mi ezt a kérdést forszírozzuk, mert a gyógyításban a klasszikus emberi viszonyt muszáj visszaépíteni még akkor is, ha az több idővel és lassúbb munkavégzéssel jár. Sokkal melegebb, barátibb közösségi életet tudunk élni egy ilyen kis kórházban, még akkor is, ha általában a logisztikailag optimális, nagyobb intézmény tűnik célszerűnek."

Tiszteletbeli református
Velkey György katolikus hívőként vezeti a református kórházat. Amikor hite bontakozásáról kérdezem, családi gyökereiről kezd mesélni. „Apai nagymamám evangélikus családban nőtt fel, lelkészekkel, tanítókkal és más felmenőkkel. Ebből az ágból erős közösségi, imádkozó lelkület öröklődött át. Anyai nagyapám igazi, nyakas, bibliaolvasó, puritán református presbiter volt. Kórházat igazgatott Kassán, sok mindenben keresem és érzem az ő útját is magamban. Édesanyám szintén református, édesapám és az engem körülvevő nagycsalád pedig katolikusok. Nagyapám jezsuita novícius volt, később aztán elvette evangélikus nagymamámat, és alapítottak egy gyönyörű családot, amelyben sok tudatosság, liberális elem, mellette az értékek megbecsülése volt jellemző. Mindez nagyon meghatározó lett nekem is és az öt testvéremnek is. Mindannyiunk spiritualitása sajátosan alakult, az enyém is. Katolikus vagyok, nagyon szeretem azt a közeget, amelyben élek, inspiráló lelki töltetet kaptam a jezsuitáktól, ma is leginkább hozzájuk kötődöm elsősorban szemlélődő imagyakorlatok révén. De a Fokoláre mozgalomtól és a domonkosoktól is sokat kaptunk, fiaink a piaristákhoz járnak. Mégis, egész életemben, az utóbbi években különösen erősen hatott rám a református közeg. Otthon érzem magam benne, nagyon szeretem a református liturgiát és igeközpontúságot, ami a családi életünknek is erős alapja. Az Igével indulunk, azt éljük, és a református igehirdetési gyakorlatból is erős hatások érnek bennünket."

Jobban és valóságosabban
Talán hitéből fakad a másokért érzett felelősségtudat is. Az orvoslás a hivatása, mégis érzi, hogy időnként újabb és újabb feladatokat kell vállalnia – árulja el Velkey György. Ez a magyarázata annak, hogy számos tisztséget betölt: orvos-igazgatósága, majd főigazgatósága mellett részt vett az egészségügy átalakítását célzó Semmelweis Terv kidolgozásában, egészségpolitikusként pedig a küszöbön álló egészségügyi rendszeri átalakításról folyó párbeszédnek aktív részese. „Mindig nehéz volt lemondani azokról a feladatokról, amiket el kellett veszteni ahhoz, hogy az újakba belelépjek, mégis izgatnak az orvoslással és az egészségügyi ellátással járó elméleti és gyakorlati kérdések. Leginkább az etikai és szervezési kérdések; az, hogy hogyan lehet jobban és valóságosabban végezni a munkát a betegágynál vagy a tervezőasztalnál."

Mint hal a vízben
Leginkább mégis szakmája az, amit igazán magáénak érez. Először gyermekorvosként, aztán gyermek-intenzívgyógyászként dolgozott; végül a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzívterápiás Társaság vezetője, majd ugyanennek a szakágnak európai vezetőségi tagja lett. „Nem volt ez tudatos választás, noha édesanyám gyermekorvos, és nagybátyám is az volt, róla intézményt is elneveztek. Mégis, csak orvostanhallgatóként fedeztem fel, hogy ez az én közegem, itt érzem jól magam. Ez máig is így van. Gyerekként közeli kapcsolatban voltunk az unokatestvéreinkkel is, a testvéreimmel van hatunknak huszonkilenc gyermeke, nekünk is öt. Ők folyamatosan ott nyüzsögtek körülöttünk, és ez engem mindig erővel töltött el, meg ki is kapcsolt, nem fárasztott. Különösen inspirált az, ha beteg gyerekekkel találkoztam. Természetesen és automatikusan mobilizálta az energiám és a tudásvágyam a tudat, hogy gyerekeken tudok segíteni – így lettem intenzívgyógyász. Karakter kérdése, hogy az ember egy sürgős, nehéz helyzetben leblokkol vagy aktivizálódik. Az orvostudomány van olyan nagy, hogy mindenki megtalálja magát benne. Én a legsúlyosabb állapotú gyerekek közt éreztem, hogy amit megtanultam, begyakoroltam, az előjön, és sokszor magam számára is váratlanul meg tudtam oldani feladatokat, persze, nem egyedül, hanem másokkal együtt, közösségben. Nagyon szívesen csináltam, bár a szakmának ez a része kétségtelenül idegfeszítő, mert az embernek azzal is számolni kell, hogy nem mindig sikerül, gyerekeket elvesztünk. Én is sokszor megéltem."

Máz nélkül
Intenzívosztály-vezetőként ő kommunikált a súlyos beteg gyerekek szüleivel, és olyan esetben is, amikor a szülő számára legrosszabb hírt kellett közölnie – teszi hozzá Velkey György. „Sok emberséget és tapasztalatot igénylő feladat volt, sokat tanultam belőle, legfőképpen alázatosságot. Aki ezt csinálja, megtanulja a helyét, és azt, hogy az emberi fájdalommal hogyan lehet szembesülni. Kritikus helyzetekben autentikusan beszélni és jelen lenni, például egy hirtelen súlyos beteggé váló gyerek szüleivel – ilyenkor minden máz és álca le kell hogy kopjon az emberről, ha ezt valóságosan akarja csinálni."

Van megváltás
„Nem tudom, milyen lehet hit nélkül ezt a fajta munkát végezni, de azt látom, hogy akik nap mint nap élet és halál kérdésével találkoznak, azokban erős a spirituális keresés, vágy, tapogatás vagy épp biztonság. Kegyelem, hogy olyan gyökerekből táplálkozhatom, amelyek abba kapaszkodnak, hogy Isten létezik, foglalkozik velünk és hogy van megváltás" – fogalmaz.

Bölcsebben él
Sokszor meglehetősen fáradt, feszült is – ismeri el a kórházigazgató. „Minden feladatomat szívesen végzem, az más dolog, hogy ezek sokszor feltorlódnak, és akkor nehéz beosztani a huszonnégy órát. Mostanában érzem, hogy én is öregszem, volt idő, amikor a legtermészetesebben tudtam ügyeletek után nem aludva mindent nagy energiával végezni, de bölcsebb is az ember ötven felett. Inkább az okoz nehézséget, hogy le kell mondani idő és energia hiányában sok mindenről. Szívesen töltenék több időt és fektetnék több energiát a Bethesdába is, a családomba, a gyülekezetbe és egyéb kapcsolatokba is. De racionálisnak lennem, és figyelni kell a jelekre, hogy mi az, amivel most éppen foglalkoznom kell."

Kiegészítik egymást
Családja mindenben támogató közeget jelent számára – mondja Velkey György. „A feleségem itt dolgozik, a Bethesdában, radiológus főorvos. Egyetemista korunkban házasodtunk össze. Bár sok szempontból más alkatok vagyunk, értjük egymást. Ő nyugodtabb és ennek az összes előnyével ad egyfajta folyamatosságot. Én hektikusabb, talán kiszámíthatatlanabb is vagyok. Ő a háttérben sokat segít a bölcs meglátásaival, visszajelzéseivel." Nemcsak társáról, de gyermekeiről is szeretettel, megbecsüléssel beszél. Bölcsész, jogász, orvos és művész is van közöttük – sorolja. „Öt gyermekünk van, akik közül három már felnőtt. Mindhárman járják a saját útjukat, számomra is nagyon szimpatikusan és autentikusan vannak jelen a saját helyükön. A két kisebb lakik velünk, egyikük most érettségizik, a másik kilencedikes. Jó, hogy ők még otthon vannak, bár a többiek is haza-haza látogatnak."

Szenvedély, amivel bánni kell
„Elkötelezett és jó orvos" – jellemzi újszülöttgyógyász gyermekét a büszke édesapa. De vajon mit jelent számára jó orvosnak lenni? – kérdezem végül. „Az orvoslás sajátos világ, nem lehet jól csinálni túlzó távolságtartással. Az orvos ismérve, hogy kiszakad térből és időből, amikor elmerül a gyógyítás misztériumában. Legalább annyira művészet az orvoslás, mint alkalmazott természettudomány, az időtlenség és a belső rászánás épp ezért nagyon lényeges elem. Persze, kell benne önvédelmet kialakítani, sok az önsorsrontó orvos, akit beszippant ez a fajta egyébként remek érzés, hogy segítek, képes vagyok rá, és amit adhatok, nemcsak nekem jó, hanem annak is, akinek adom. Nem nagyon tudok még egy ilyen szakmát, ami ennyire direkten, biztosan jó, és amiben ha tökéletesítem a hozzáértésem, azzal ennyi jót teszek."

Jakus Ágnes