2021. november 25-én, csütörtökön 16:00-19:30 óra között rendezi meg a Károli Gáspár Református Egyetem és a Kálvin Kiadó a Lelki éhség 5.0 könyvbemutatót és konferenciát, amelyet online is közvetítünk a Parókia portál YouTube csatornáján. Szabóné László Lilla lelkipásztort, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának adjunktusát, a kötet egyik szerkesztőjét a konferenciáról, a könyvről és a kapcsolódó szakirányú továbbképzésről is kérdeztük.

A protestáns spiritualitásról szóló Lelki éhség konferenciák már a harmadik évnél és az ötödik alkalomnál tartanak. Az ehhez szorosan kapcsolódó Spiritualitás és misszió az egyházban nevű szakirányú továbbképzés is már több szemeszternyi tapasztalattal bír. Mik voltak ennek az időszaknak a legfontosabb felismerései?
Induláskor az volt a feltevésünk, hogy a mai ember lelki éhsége egyre intenzívebb. Meg is erősítették a tapasztalatok, hogy ez valóban így van, hiszen spirituálisan nagyon felfokozott világban élünk. Egyházunkon belül is egyre tapasztalható a sürgetés, hogy a spirituális útkeresésre olyan választ kínáljunk, amely mind a személyes istenkapcsolatban, mind a közösségi istenkeresésben igazodási pontokat ad. Olyan kérdésköre ez a mai embernek, így a mai egyházakban élőknek is, amely kikerülhetetlen, ezért szükség van arra, hogy gondolkodjunk róla. Nagyon érdekes, hogy ezzel párhuzamosan megtapasztaltuk, hogy az ember hiába érzi, hogy lelkileg betöltetlen az élete, az élet felgyorsult módja mégis egyre távolabb szakítja a spiritualitástól.

Ez személyes szinten hol jelentkezik?
Volt, aki lelkészként megfogalmazta, hogy bármennyire is vágyna arra, hogy a továbbképzésen részt vegyen, luxusnak tartja. Pedig azokról a lelkészekről beszélünk, akik lelki munkát végeznek. De ugyanez a gyülekezeti tagokra is igaz: vágynak rá, de egyre kevésbé találják meg ennek a csendjét, terét, idejét, közegét. Hiszen a legkülönbözőbb feladatok hajtanak minket. Most például itt vagyunk egy járvány közepén, teljesen újra kellett szervezni a gyülekezeti működési módokat, a hitoktatást, a teológiai tanítást. Nagyon megterhelt évek köszöntöttek ránk. A négy szemeszterből álló kurzusunk is alig egy évig működhetett offline, majd át kellett állnunk az online működésre így személyesen nem is találkoztunk több mint egy éven keresztül. Áldásként éltük meg, hogy legalább a záróhétvégét együtt tölthettük Galyatetőn. Ez a rendhagyó működés mindenki számára megterhelő volt, és valamelyest veszteséggel telinek éltük meg, hiszen a legelső évfolyam volt, tehát nem bejáratott terepen kellett mindeközben mozognunk.

Az előbb említett egyházon belüli sürgetés felülről vagy alulról érkezett visszajelzés volt?
Nagyon érdekes, hogy mindkét irányból tapasztalható. Egyrészt az egyházvezetés érzékeli, hogy szükség van megújulásra, átgondoltságra, új utak keresésére – ahogy a Nagy Péter emlékére szervezett missziós konferencián is hallható volt. Spiritualitás nélkül félreértelmezett a misszió is. De én alulról is érzem ezt a sürgetést, a teológusok, lelkészek oldaláról. Mindenki tudni szeretné, hogy vajon megtalálható-e az a mód, az a recept, ami feloldja az előbb említett ellentmondást a felgyorsult élet és a valós vágyakozás között. Kísértést rejthet magában, hogy a mai világban gyors megoldásokra vágyunk, könnyen alkalmazható módszereket keresünk, hogy a lelki éhségünket csillapítsuk. Közben nem ez a tempója sem a lélek útjának, sem egy teológiai lelki műhely munkájának. Isten más ütemben vezet minket a megszentelődés útján. Az újjászületés után a gyümölcsöknek idő kell az érlelődésre. Ez igaz mind személyes szinten, mind a hozzánk hasonló műhelyek vagy kisebb csoportok szintjén, mind a nagyobb közösségek szintjén.

Milyen gyümölcsök értek be az elmúlt három évben?
Nagy felismerésünk, amely a most megjelent könyv kapcsán még nyilvánvalóbbá vált számunkra, hogy olyan mély lelkiségű szolgálók vannak egyházunkban, akik számára a teológia tudományos művelése szempontjából is fontos a spiritualitás, és ennek fényében utánanéztek egy-egy részterületnek. De nem állíthatjuk, hogy nagyon átfogó és elmélyült, mindent magába ölelő, hosszútávon kiérlelt spirituális teológiát birtokolnánk, amellyel a mai spirituális kérdésekre teljeskörű válaszokat tudnánk adni. A valóság ehelyett úgy írható le, hogy teológusok, művészek, lelkészek, testvérek járják a maguk életútját, ott, ahol vannak, ennek során kérdésekkel szembesülnek, és erre a személyes spiritualitásukkal és a fellelhető szakirodalommal igyekeznek elérhető válaszokat találni. Az ő előadásaiknak adtunk teret a konferenciákon, és az ő kapcsolódó tanulmányaik jelentek meg a Lelki éhség kötetben is.

Ez utóbbi most jelent meg a Kálvin Kiadónak köszönhetően Lelki éhség – Protestáns spiritualitás a 21. században címmel. Mit tükröz vissza a közös útkeresésből?
A kötet egy közös gyümölcskosár, amelynek a tartalma elárul valamit abból, miként vagyunk együtt Krisztus teste. Nem lépésről lépésre vezeti módszeresen végig az olvasót a kegyesség útján, hanem felvállalja, hogy szerzői is úton lévők, akik hordozzák a maguk gyümölcseit. Emiatt a könyv sem mutat olyan szinten egységes felépítményt vagy ívet, mint amelyet a szakmai kézikönyvektől megszoktunk. A konferenciák előadásaira építve fogalmaztuk meg a kötet témáit, fejezeteit, és adtunk egyúttal teret is a készülő írásoknak. Ugyanis az első alkalomtól kezdve arra kértük előadóinkat, hogy amit hoznak magukkal a közös kosarunkba, azt írott formában tegyék közkinccsé. A Lelki éhség 5.0 konferencián tartjuk a könyvbemutatót, amely hosszú szerzői és szerkesztői munkák megkoronázása is egyben. Az alkalmon kedvezménnyel lehet majd megvenni a kötetet.

A mostani konferencia mitől különleges és milyen témákat jár körbe?
A különlegessége, hogy egy útszakasz végére értünk, ennek a betetőzése a könyvbemutató lesz. Három olyan írás van a kötetben, amely korábbi konferencián még nem kapott teret, ezeket most lehet majd meghallgatni. Mindhárom a lelki élet gyakorlati megélésére koncentrál. A mindennapok spiritualitása Siba Balázs előadásának a témája lesz, Lányi Gábor a protestáns kegyességtörténet és a mindennapokban megélt spiritualitás kapcsolatát járja majd körbe, Fabiny Tibor pedig a lelkiségi irodalomról beszél majd a mostani konferencián. Ezzel feltesszük a pontot az i-re, és a könyvnek köszönhetően egyúttal kézbe is tudjuk adni a témafeldolgozásokat. A délután második felében Református lelkivezetés? címmel gyűlünk össze a kerekasztal-beszélgetésre. Ennek témája eredetileg egy oktatók közötti műhelybeszélgetés volt, de most kivisszük nagyobb plénum elé, hogy további szempontok gazdagítsák a közös műhelymunkát. Mert a Lelki éhség sorozatunk továbbra is közös útkeresés, amely során mi magunk is gyarapodunk.

Kik lesznek a kerekasztal-beszélgetés meghívott résztvevői?
Egyrészt a lelki kísérést oktató Hélisz Katalin, de olyan beszélgetőtársakat kerestünk mellé, akik más területeken szolgálnak, így „külsősként” új szempontokkal is gazdagíthatják a párbeszédet. Somogyi Péter főjegyző úr fasori lelkész, a lelki pásztorolás közegéből. Miklós Attila, aki a Gödöllői Református Líceumban vallástanára, Manrézában végzett lelkivezető, aki reformátusként végez lelki kísérést. Járai Mártont is meghívtuk, aki református lelkipásztor, de jelenleg nem gyülekezeti lelkészként, hanem a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézetében a lelkigondozói képzésében dolgozik, ezért őt a mentálhihiéné és a lelkivezetés szempontjairól kérdeznénk. Nagyon különböző területekről, tapasztalati közegekből érkeznek. Az is apropót ad a témának, hogy a lelkivezetés igénye jelen van a keresztyének között, de nálunk, Magyarországon elsősorban a katolikusoknál van hagyománya, intézményesített szinten is.

Protestánsként jelenleg hányadán állunk a lelkivezetéssel?
A korábbi korszakokban a protestantizmus azzal határolódott el katolikus lelkivezetésétől, hogy erőteljesen hangsúlyozta a hívő emberek közvetlen, személyes kapcsolatát Istennel. A Szentírásban nem lelkivezetővel mélyültek el, hanem személyes igeolvasással és személyes imádsággal, hiszen csak Krisztus a mi vezetőnk. Emiatt a reformátusok között ma is távolságtartás él a lelkivezetéssel szemben, pedig azóta a katolicizmus is másként tekint rá. Ez a szóhasználatban is megjelenik: ma már sokkal inkább lelki kísérésről beszélnek, mert az ember személyes istenkapcsolatának segítéséről van szó. Az igével való imádságban, a személyes istenkeresésben kell segíteni a hívőket. Mi mindig a lelki kísérés kifejezést használjuk, a képzés során is, hiszen jobban kifejezi mindazt, amit gondolunk minderről.



Akkor tulajdonképpen elég a megfelelő szóhasználatra odafigyelni?
Hélisz Katalin nagyon találó megfogalmazása szerint a lelkivezető olyan kísérő, aki a másik ember istenkapcsolatáért elkötelezett. Ezzel meghagyja a lelkivezető szó használatát is, amelyet mindenki ért, de kihangsúlyozza azt a jelentésmódosulást, ami a helyén kezeli a kísérést. Fontos kérdés az is, hogy mi a kapcsolata mindennek a lelki gondozással. Igazából egyik fogalmunk sem tökéletes arra, hogy megfelelően leírjuk azokat a szolgálatokat, amelyeket Krisztus adott nekünk, de mindegyik próbálja valamennyire érzékeltetni a feladatainkat. Mindegyik a lelki éhséghez, a spiritualitáshoz kapcsolódik, ezért igazán izgalmas lesz erről beszélgetni és együtt gondolkodni, egymás által tágítva a szemléletmódunkat.

Lesz folytatása a Lelki éhség konferenciasorozatnak?
Természetesen lesz folytatás. Keressük a további éhségünket, most is sok kérdésről vitatkozunk egymás között. A könyvkiadással mérföldkőhöz érkeztünk, de már tervezzük a tavaszi Lelki éhség konferenciát. Szeretnénk egy egész alkalmat rászánni a misszió témájára, ahol ennek látásmódja kerülhet a középpontba, és ezt is megnyitni mások felé. Maga a képzésünk is két pilléren áll, egyik a spiritualitás, másik a misszió. Nem hanyagolható el egyik sem, és azt sem mondhatjuk, hogy egyik megelőzi a másikat. A Spiritualitás és misszió az egyházban név helyett akár használhatnánk azt is, hogy misszió és spiritualitás. A fogalmakat helyre kell tennünk. A képzés egyik célja is az, hogy megfelelő módon használjuk ezeket.

A képzés előtt milyen tervek állnak?
Ezen az őszön nem indítottunk új évfolyamot, mert a COVID miatt nagyon sok minden átmeneti maradt, ezért várakozással tekintünk az új évfolyam elé. Van rá terv, hogy tanfolyamot is indítsunk mellé nem hitéleti végzettségűeknek, tehát nem egyetemi képzésként, hanem zsinati alapon működve, de most még sok minden képlékeny. Ebben az évben a tanári kar műhelymunkája áll a középpontban, havi találkozókkal, és ennek fontos pontja az is, hogy a Lelki éhség 5.0 konferenciával és a könyvvel ismét párbeszédbe kerüljünk azokkal, akik ezt az utat járják, vagy legalább éheznek a kegyességre, és megelégíttetésre vágynak.


Barna Bálint
Képek: Barna Bálint, Károli Gáspár Református Egyetem, Kálvin Kiadó, pexels.com