Azt mondja, hogy a műveivel határokat sért. Mi ez a határsértés?

Műfaji határsértésre gondolok. A textilszövés a rendezettségről, a határozott előre megtervezettségről szól. Amit átlépek alkotás közben, az pontosan a szövés rendezettségéből indul. A szövés fegyelmezettség, minőség, meditáció, gondolkodás. A festészet pedig valamilyen hangulat, érzelmi állapot, ami nem engedi, hogy beszorítsam magam. Próbálok ide-oda lépdelni a textilművészet és a festészet határán. Vannak olyan műveim, amelyek szitatechnikával vagy szabadkézi rajzzal készülnek. Szükségem van a spontaneitásra is, az egyik legutolsó alkotásomnál már egyáltalán nem fegyelmeztem magam.

Hogyan indul az alkotás? Látja előre, hogy mi születik majd, vagy a szövés folyamata közben derül ki?

Előfordul, hogy közben jönnek inspirációk és gondolatok. Ez a technika megengedi, hogy néha belevigyek erősebb hangsúlyokat és színeket valamibe. Azonban a legtöbbször van egy alapgondolat, amit próbálok formába önteni, és nem fordítva történik.  Előfordult már az is, hogy egy érdekes forma vagy látvány indít el egy úton.

Mi a helyzet a színekkel?  Különleges színvilágot használ.

A vörös-zöld kombináció nagyon sok helyen visszatér, mert számomra nagyon inspiráló páros. A székely népviseletben is erősen megjelenik a zöld és a piros, valamint a sötétkék és pirosak. Erdélyből származom, lehet, hogy onnan hoztam magam ezeket az erős, komplementer színeket. A két szín felerősíti egymást: drámai és kifejező. Végigvonul a műveimen. A reménység színe, a zöld és a vér színe, a vörös. Nagyon szeretem együtt a kettőt.

A korai alkotásai számomra sokkal fegyelmezettebbnek tűnnek, a maiaknál. Az újabb kárpitok mintha felszabadultabbak lennének.

Valóban így van, pedig korábban is kerestem már a szabályok alóli kibúvókat. A vörösek és a zöldek összekeverednek, és egyik szín kicsillog a másik alól. Nagyon szeretem a régi alkotásaimat is, mégis valahol itt találtam önmagamra.

Mi inspirálja leginkább?

Ami bennem, a bensőmben zajlik akár az életemben, akár a gondolataimban. Leginkább az életem, valamint a lét nagy kérdései, a keresztyén témák foglalkoztatnak. Hangsúlyosak például a megtérésem utáni gondolatok. Főként az, hogy mi az értelme a művészetemnek és egyáltalán az életemnek. Hogyan tudok úgy élni, hogy abból a szeretetből, amit én is kaptam Istentől, a hitem által a legtöbbet átadjak másoknak.

Ezekben az anyagokban benne van a szeretet?

Az a szeretet mindenképpen benne van, amit Isten mutatott nekünk, vagyis az, hogy úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Ez arra inspirált, hogy megmutassam Isten önfeláldozó szeretetét, hiszen ezáltal van életünk. Ezt a témát több kárpitomon feldolgoztam. Az egyik alkotásomon a kettéhasadt kárpit Krisztus áldozatát és megváltástörténetét ábrázolja. Műveimben benne van a betlehemi születés, a megtestesülés gondolata és az, ahol az ég és a föld találkozik.

Az mindig fontos kérdés, hogy az alkotó mire keres választ. Talál felelet is az alkotásaiban?

Az alkotás főleg kérdezés és keresés. Találok válaszokat, de nem is az alkotásban, hanem inkább a kegyelemben. És az is lehet, hogy nem megoldás ez, hanem reménység, hogy átadhatok valamit az isteni gondolatvilágból. A művészet értelme az emlékeztetés.

Hogyan kommunikálnak a kárpitjai az emberekkel, a közönséggel?

Csak akkor képesek erre, ha van valami kapcsolatuk ezzel a világgal. A művek megértéséhez idő, odaszánt elmélyülés kell, csak akkor érezhetnek meg belőle valamit. A kárpitok címei is elindíthatnak gondolatokat. Igen, létezik egymásra találás, amit kifejezek, valahogy mindig visszhangra talál.

Milyen visszajelzéseket kap az alkotásairól?

A szakmai visszajelzések nagyon jók, a mostani kiállításomon is örültek, hogy egyben látják a kárpitjaimat. Ezt a technikát nem sokan használják. A kívülállóknak gyakran el kell mondani, segíteni kell őket, hogy megértsék, miről szólnak az alkotások. Ezért is volt jó, hogy Békési Sándor professzor úr a megnyitón elkalauzolta a látogatókat ebbe a különös világba.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás