„És most?..." címmel tartottak országjáró pedagógiai konferenciasorozatot Debrecenben és Budapesten. Milyen szakmai válaszok születtek erre a címbe foglalt kérdésre?
Szándékosan hagytuk a levegőben ezt a kérdést, ezért szerepelt három pont a kérdőjel mellett. Ahogy Kádár Annamária, a debreceni alkalom egyik előadója nagyon szellemesen megfogalmazta, erről a három pontról beszélgettünk igazán. Az elmúlt időszakban megtanulhattuk, hogy vannak helyzetek, amikor nem adhatóak egyértelmű válaszok, de ez nem ok arra, hogy a kérdéseket se tegyük fel. Nem korlátoztuk se előadóinkat, se a szekciók vezetőit abban, hogyan járhatják körül azt a három pontot. Beszélgettünk a mentálhigiénés teendőkről, a gyógyuló sebeinkről, a feszültségek és konfliktusok kezeléséről, kommunikációról és a sajátos nevelési igényű gyerekek megsegítéséről. Akárcsak korábban, úgy idén is hozzáférhetővé tettünk honlapunkon néhány prezentációt a partnereink számára.

Mekkora volt az érdeklődés és milyen visszajelzések érkeztek eddig?
Budapesten és Debrecenben is körülbelül száz kolléga vett részt ezeken a találkozásokon, ráadásul az országhatárról kívülről is érkeztek. A legnagyobb áldás a személyes együttlét örömének a megélése volt. Nagyon sokan mondták, hogy remélik, nem egyszeri alkalom volt ez, hanem most már sokszor és sokféle fórumon találkozhatunk egymással. Sokan jelezték vissza, hogy erőt merítettek Pécsi Rita vagy Kádár Annamária előadásaiból, akik humorral és személyességgel hívták fel figyelmünket arra, hogy az oktatás-nevelésben a személyes kapcsolat a legeslegfontosabb. Ezt kell megtölteni életbátorsággal, cselekvő szeretettel, újjáépítve azokat a kapcsolatainkat, amelyek zárójelbe kerültek a távolléti oktatás során.



Fontos visszajelzések érkeztek az RPI-hez a partneri elégedettségmérésnek köszönhetően is. Ebből milyen tendenciák rajzolódtak ki?
Az előző évhez képest nagy mértékben megnőtt azoknak a száma, akik kapcsolatba kerültek velünk. Ez azt jelzi, hogy egyrészt elementális igény van a szakmai támogatásra, másrészt azt, hogy nagyjából eltaláltuk azokat a területeket, ahol a legtöbb kolléga számít ránk. Ez minket is feltölt, mert újra szembesülünk azzal, hogy van értelme a munkánknak. A másik tendencia, hogy a pedagógusok nagyon hálásak a jó szóért és a kapcsolatokért. Bár a visszajelzésekben ezt általában nekünk köszönik meg, mi valójában csak katalizátorai voltunk annak, hogy segíteni tudjanak egymásnak. A kialakult virtuális szakmai közösségek szinte egyedüli támaszai voltak a saját dolgozószobáikba szorult pedagógusoknak ebben az időszakban. A harmadik, hogy az elmúlt időszakban egységbe forrt a Kárpát-medencei református pedagógustársadalom. A részvételi adatok ugyanúgy érkeznek a határon túlról is, mint itthonról. Ennek fórumait az új időszakban is fenn kell tartanunk.

A Kárpát-medencei református pedagógustársadalom egységét segíti a nemrég megjelent egységes hittankönyv is. Hogyan született meg a közös nevező?
Tankönyveinket korábban esetlegesen használták a Kárpát-medence magyar nyelvű hittanoktatásában, ezért régi tervünk volt már az egységesítés. Itt is azt tapasztaltuk meg, hogy nincs az a válsághelyzet, ami ne hozhatna áldásokat, hiszen a projekt talán éppen a vírus miatt tudott olyan lendületet venni, amilyet vett. Még a pandémia előtt egyeztettünk róla a felvidéki, majd az erdélyi és a királyhágómelléki egyházvezetőkkel. Az idei év nagy öröme, hogy a kárpátaljai egyházvezetéssel is megegyeztünk. Minden esetben nagyon alapos szakmai együttműködést is igényeltek az átdolgozások, részben az egyháztörténeti, részben az iskolaszerkezeti sajátosságok miatt. Kárpátalján és Erdélyben például kilenc osztályos az alapiskola. Az egységet úgy kellett megvalósítani, hogy azt mindenki a magáénak érezze.

Hogyan folytatódhat a Kárpát-medencei együttműködés?
Természetesen a taneszközök átadásával nem ér véget ez a folyamat. Képzésekkel, workshopokkal, szakmai napokkal is támogatjuk a határon túli hitoktatókat a tankönyv alkalmazása során. Akár egyéni tanácsadást is biztosítunk ahhoz, hogy valóban magukénak érezzék. Emellett mostantól nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a református óvodaprojekt Kárpát-medencei dimenziójára is. Ez technikailag nagy kihívás, hiszen az óvodákban nincsenek taneszközök, legalábbis a szó hagyományos értelmében, ezért a szakmai kapcsolattartás, a képzések, az egymástól tanulás, az egységes református óvodakép megteremtése a feladat. Ebben nagy segítség lesz az online platformokon szerzett tapasztalat, hiszen várhatóan ez lesz az együttműködés elsődleges terepe.



Elkezdődött az iskola. Milyen állapotban vágtak neki a pedagógusok a tanévnek?
Akikkel mi találkoztunk, javarészt bizakodással, derűvel és optimizmussal álltak hozzá abból kifolyólag, hogy végre személyesen is találkozhattak a tanítványaikkal. De ez nem reprezentatív, hiszen aki fél, bezárkózik, nem biztos magában, az sok esetben nem jelenik meg a látóterünkben. Mindenkiben ott a bizonytalanság, hogy meddig és milyen körülmények között tudunk majd az idei tanévben óvodába és iskolába járni.

Mik azok a kihívások és feladatok, amelyek már most tisztán látszanak a bizonytalanságok közepette?
Az elsődleges pedagógiai feladat fölmérni, ki hol tart tanulmányilag, mentálisan, szociálisan. Ki kell alakítani az új tanulásszervezeti kereteket, és megszilárdítani azokat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy tavaly ugyan bevezették az új alaptantervet, de jelenléti oktatásban még alig használták, ezért sokak számára ez is az újdonság erejével hat. Mindezek miatt az első félév akkor is intenzív lesz, ha nem fordul drámaira a járványhelyzet. Ha minden jól megy, akkor ez a helyreállítás időszaka lesz, de ehhez sok gyakorlati tanácsadásra lesz szükség. Abban reménykedünk, hogy a második félévtől áttérhetünk a pillanatnyi problémakezelésről a szakmai kérdésekre, méghozzá a már megszilárdult új keretek között működve.

Miért van szükség új keretekre a régiek helyreállítása helyett?
Magánemberként és pedagógusként is kihívás, hogy ne mindent ugyanúgy akarjunk folytatni, mint a járvány előtt. A közbeszédben gyakran jön elő az a kérdés, hogy mikor kapjuk vissza a régi életünket. De ha a régi életünket akarjuk visszakapni, akkor semmit nem értettünk meg ebből az időszakból. Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért kaptuk ezt a figyelmeztetést. Új kereteket kell építenünk, elsősorban az elmúlt időszak tapasztalataira építve. Rengeteg dolgot próbáltunk ki, és megtapasztaltuk, hogy mi az, ami működik. Ha ezt elfelejtenénk, akkor nem jól sáfárkodtunk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ebben a rendkívüli helyzetben kaptunk. Ki kell értékelnünk az elmúlt időszak tapasztalatait, és nemcsak módszertanilag, de egyéb szempontokból is.



Hol tart most ez a kiértékelési folyamat?
Mi például folyamatosan vizsgáljuk az online és a személyes jelenléti alkalmak kapcsán, hogy mit érdemes egyik, és mit a másik módon folytatni. A párbeszéd elindítása mellett igyekszünk mintákat is adni mások számára. Intézetünkben például már kialakítottuk a hibrid munkavégzés kereteit, hogy kiaknázzuk a „home office” és az irodai munkavégzés előnyeit is. Révkomáromban, a Selye János Egyetem által szervezett nemzetközi tudományos pedagógiai konferencián is ezekről a finomhangolásokról tartott előadásokat két kollégánk, ezek az előadások mindenki számára hozzáférhetőek a honlapunkon.

A Reformátusok Szárszói Konferenciáján Pompor Zoltánnal és Németh Istvánnal nemcsak a járványhelyzet következményeiről beszélgettek, hanem a hosszú távú oktatási stratégia fontosságáról is. Hogyan lehet ilyen bizonytalan körülmények között hosszú távra tervezni?
Akkor van szükség leginkább hosszútávú stratégiákra, amikor rövid távon nem tudunk tervezni. Lehet, hogy nem tudjuk, mi lesz egy hónap múlva az iskolában, de azt tudnunk kell, hogy távlatosan mi a célunk az iskolarendszerrel. Az idei szárszói kerekasztal-beszélgetésen mindannyian egyetértettünk abban, hogy átfogó vízió nélkül nincsen jövője az oktatásnak. Azt remélem, hogy ezt egyre többen felismerik majd, és a mi régóta épülő, református oktatási stratégiánk mintaértékű lesz a mi szektorunkon kívül is.

Mi az, amiben leginkább mintát adhatnánk?
Abban, hogy mi a víziónkból vezetjük le az operatív cselekvéseinket, és nem az operatív cselekvéseinket próbáljuk meg stratégiaként eladni vagy láttatni. Nagyon sok esetben a magyar oktatás egyik legnagyobb baja, hogy nincsen mindent átfogó, távlatos víziója, hanem rövid, operatív lépésekben gondolkodik. A bizonytalanság azonban arra tanít, hogy kellenek a stabil viszonyítási pontok ahhoz, hogy a megváltozott helyzeteket is át tudjuk vészelni. Egy hasonlattal szemléltetve: ha viharba kerül a csónakunk és csak a hullámokat nézem, akkor tengeribeteg leszek. Ha azonban a part felé tekintek, van esélyem arra, hogy révbe is érjek.


Barna Bálint
Képek: RPI archívum