Július 17.

Szent András és Benedek remeték (970 körül – 1040 körül)

Életútja: Zoerardus – magyarul Szórád – lengyel földön született a X. század utolsó harmadában, és már korán a Dunajec folyó mellett kezdett el remetéskedni. István király keresztyénséget támogató jó hírére azonban több társával együtt Magyarországra jött, és Nyitra várának közelében, a király által alapított zoborhegyi bencés apátságban lett szerzetes. Itt kapta az András nevet a kolostor apátjától, s kapott engedélyt a közösségi élet mellett arra, hogy megszokott remeteségét is folytathassa.

Amikor István király halála utáni zavaros időkben Orseolo Péter személyében olyan uralkodó került a trónra, aki idegenekre támaszkodó, dölyfös, Isten akaratával szembeszálló, erkölcstelen hatalomgyakorlásával az országot romlásba döntötte, Zoerard András kötelességének tartotta figyelmeztetni az ország döntéshozóit. E figyelmeztetését remeteként nem szóval, hanem a prófétai hagyomány alapján metakommunikációs jelbeszéde révén híresztelte el. Ahogy szokott, elvonult a Trencsénnel szemközti Szkalka barlangjába a nagyböjt idején negyven szem dióval. A királyi trónust megjelenítve olyan fatönkre ült, amelyet hegyes nyársakkal vett körbe, hogyha álomtól elnehezedve eldőlne, a legenda szavai szerint részre hajlana, akkor a trónusát övező királyi méltóság törvénye ébressze fel a helyes magatartásra. Sőt élőfából font koszorút is helyezett fejére, egyrészt utalva Krisztus töviskoronájára, másrészt a magyar királyi koronára, ezért a koszorú oldalairól köveket lógatott le, hogyha kábult fejedelemként a feje bármerre elhajolna is, fájdalmasan ütközzön az Isten kijelentésébe. A prófétai demonstráció hatásosnak bizonyult: néhány év múlva Orseolo Pétert az országnagyok elzavarták.

Zoborhegyi Szent Benedek élete az idős Zoerard András személyéhez kötődik, akinek hűséges tanítványa volt. Ő remeteként követte mesterét a Szkalka barlangjába, mígnem szigorú önfegyelmezésének három éve után rablók támadtak rá, pénzt remélvén nála. Megkötözve a Vág folyó partjára rángatták, majd elvágták a torkát és holttestét a sebes folyóba dobták. Ha nem ül egy éven át egy sas a Vág folyó partjának ugyanazon helyén, soha nem találták volna meg a testét. Mindkét remete Nyitra székesegyházában nyugszik.

Személyisége: Zoerard András egyszerű földművelő családból származott, rendkívül érzékeny lelkületű, Isten közeli ember volt. Haszonnal adatott számára a Szentlélek kijelentése a prófétálásnak és a lelkek megítélésének tekintetében, hogy elvonultsága csendjében képes legyen meghallani az Isten szavát és annak morális üzenetét a társadalom javára. Valószínűleg nem tudott olvasni, de hallásból ismerte a Szentírást és feltehetően a királytükörként szolgáló Intelmeket, annál is inkább, mert annak szerzőjét, István királyt atyjaként tisztelte. Érzékenysége volt arra, hogy megítélje az aktuális hatalomnak az Isten akaratával egybevetett cselekedeteit. Az uralkodók személye irányában kimutatta a megillető tiszteletet, ugyanakkor hallatlan bátorságáról tett tanúbizonyságot a bírálatban is.

 Ahogy Zoerard András tisztelte István királyt, ugyanúgy őt is atyjának tartotta tanítványa, Benedek. Az ő kapcsolatuk rendkívüli példáját adja annak, hogy a mesterek generációkon át való tekintélye a tanítványokban óriási megtartó erő a kultúra építésében és folytonosságában.

Életútjának igéi: ● Jer 27, 2-3: „Így szól az Úr nékem: Csinálj magadnak köteleket és jármot, és vedd azokat a nyakadba. És küldd azokat …a követek által, akik eljönnek Jeruzsálembe Sedékiáshoz, Júdának királyához.” ● Ez 4, 1. & 6: „És te, embernek fia, végy magadnak egy téglát, tedd azt elődbe, és véss rá egy várost, Jeruzsálemet…És ha ezeket kitöltötted, feküdj a jobb oldaladra másodszor, és viseld a Júda házának vétkét negyven napig.” ● Ámos 7, 14-15: „Nem vagyok próféta, sem prófétának fia; barompásztor vagyok, és vad fügét szedek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és mondta nékem az Úr: Menj el és prófétálj az én népemnek, az Izraelnek!”

Csendes imádság: Úr Jézus Krisztus! Köszönöm Szent András és Benedek remeték példáját, amelyet látva két dologra hívod fel a figyelmemet. Ha nem adatott nekem képesség a beszédre és lehetőség a döntéshozók közötti forgolódásra, kegyelmi ajándékként felfedezhetem magamban a jelbeszédre alkalmas néma, de hathatos eszközöket: a példamutató cselekedeteket, az áldozatos életet, a gazdálkodásommal, kézi munkámmal és mesterségemmel készített tárgyi üzeneteket. Másrészt bátorítasz arra, hogy hozzád való viszonya alapján áldjam az ország élén hűséges szolgáidat, ugyanakkor bíráljam az istentelen hatalmaskodókat. Kérlek, hogy elrejtett és csendes életem ellenére tégy engem hasznossá egész néped javára. Ámen.

Békési Sándor