Nemrég egy kiállításon láthattam id. Pieter Bruegel festményét a betlehemi népszámlálásról. A reformáció korában élt festő művei azért annyira magával ragadóak, mert képes az ókori bibliai történeteket saját korának kontextusába helyezni, és a régi eseményeket középkori ruhával, cselekedetekkel, szokásokkal élővé tenni. Egy bibliai témájú Bruegel-festmény lényegében olyan, mint egy igemagyarázat: kortárs módon beszél a bibliai szövegről.

A képet egy V vonal feszíti ki, ami a kép bal felső sarkából indul el, és a szamáron ülő Máriánál fordul vissza a jobb felső sarokba, ahol egy lerombolt város jelzi a régi korszak elmúlását és az új korszak eljövetelét. Az inkarnáció itt nemcsak emberré létel, hanem az élet sűrűjébe való testet öltés. Jellemzően egy németalföldi falu nyüzsgő készülődését látjuk, kis részletekkel, szimbólumokkal. A vendégfogadó zsúfolásig megtelt, a zsalukat becsukják, egy gyereket próbál az édesanyja még berángatni, levágják az állatot, hogy az adót természetben fizessék, emberek viszik csomagjukat a házba, a tyúkok kapirgálnak, a gyerekek a jégen játszanak, a rőzsegyűjtő fatuskót cipel. A vendégfogadó ház cégérén egy Habsburg kétfejű sas látható, kifejezve a korabeli Németalföld megszállását, ahogy Júdeát is meghódították a rómaiak. Egy teológusnak komoly kihívás elhelyezni a betlehemi eseményeket egy római adóösszeírás folyamatában, többek között Heródes uralkodását, Kviriniusz személyét vagy a cenzus idejét tekintve. Különösen nehezen megválaszolható az a kérdés, hogy mivégre kell mindenkinek útra kelni egy adóhivatalt meglátogatva születési helyén, ahelyett, hogy otthon maradva az adóbiztos mérné fel házát, családját, vagyonát és szedné be az adót? Erre az egyik lehetséges válasz az, hogy Heródes egy kvázi-cenzust tartott, hogy formailag teljesítse Augustus császár parancsát, valójában pedig egy törzsi nyilvántartásra alapuló összeírást szerveztek, amely egyrészt nem váltott ki akkor ellenkezést, másrészt ébren tartotta a nemzeti öntudatot, harmadrészt alkalmas volt a férfiak katonai célú megszámolására, mert a nemzeti sereg törzsi beosztáson alapult.

De minden magyarázatnál kifejezőbb a festmény, ahol a bibliai vendégfogadó ház és az elnyomó hatalom adóhivatala teljesen összefonódik. Bruegel nézőpontja mindig olyan, hogy bevonzza a szemlélőt, mintha mi is részesei lennénk megfestett világának. Olyan hely ez, ahol a mozdulatok semmi máshoz nem kötődnének, mint az azonnali igények kielégítéséhez. Túlzsúfolt világ, ahol mindenki megpróbálja kiszorítani magának a helyet. Bevágjuk a zsalukat év vége felé, hagyjanak békén. Kunyhókba, házakba, privát szférába menekülünk, ami csak a mienk. Ösztönlényként marakodunk a legjobb táplálékért, leárazásokért, energiaforrásokért. Keressük talán szemünkkel a bús bocit és a csacsit, amelyek majd az istállóban megmelegítik a kis Jézust, ám ezeket is Józsefnek kell magával hoznia. A hógolyózó gyerekek korán megtanulják az életben maradásért folyó harcot, a vidám játék eldurvul, a földön fekvőt lefogva közvetlenül fejbe vágják.

Ám a V vonal a bal szárának közepe táján átmegy egy nyugodt, kalapos figurán, aki nem tesz mást, csak áll, a szemlélőnek háttal. Tudja, hogy vége a legsötétebb időszaknak, és holnap már tovább nézheti a Napot.

A karácsonyi naplementét néző ember, akit hátba dobtak egy hógolyóval, kegyelemben és csak kegyelemben részesül, túl minden kegyetlen játékon, inger-válasz mechanizmuson, erőszakon és könyöklésen. Adassék meg nekünk is.

Kodácsy Tamás

A kép forrása: http://files.libertyfund.org/img/2389/Breughel_Bethlehem2439.jpg