A kérdező, Márkus Tamás András református lelkész, az Evangelikál Csoport Egyesület vezetője, a kérdezett pedig dr. Borsi Attila református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadbölcsészet Tanszékének egyetemi docense. A beszélgetést elsősorban teológusoknak vagy a teológia iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, célja ugyanis Barth teológiai rendszerének feltérképezése és a kérdéses pontok tisztázása volt. Az alábbiakban néhány gondolatot szemlézünk belőle.

Igeteológia és a Szentírás
Az interjúban szó esik Barth sajátos teológiai rendszeréről, amely Borsi Attila szerint arra a Szentírás alapján érthető örök igazságra irányítaná a figyelmet, ami Krisztusban megjelent. Az pedig, hogy Isten emberré lett, „nem engedi a Szentírásból megismerhető igazságnak sem az idealizálását, sem pedig a relativizálását”, és azt sem, hogy „a Szentírásból megismerhető igazság bármely korban korszellemfüggő legyen” – fogalmazott.

Barth számára a Szentírás, az Ige rendkívüli jelentőséggel bírt – hangsúlyozta az egyetemi oktató, aki azt fejtegeti, hogy miért érdemes tisztázni, hogy kijelentett vagy hirdetett igéről, vagy akár írott igéről van szó. „Az Ige a kijelentés tanúja. Az egész Szentírás Barth szerint ennek a kijelentésnek az egyediségét, sajátosságát, egyszeriségét mutatja fel – legyen szó akár a prófétákról vagy az apostolokról, ők maguk is ennek tanúi. Azaz, amikor megszólalnak, akkor nem magukról beszélnek, hanem a kijelentésről. Ez az alapdinamikája a Szentírás megértésének. A Szentírás tehát nem olyan instrumentum, amit az ember a maga szolgálatába állíthat. (…) Isten Igéje nem más, mint Isten munkája és csodája – ahogy Barth látja. Ez arra utal, hogy Isten Igéje dinamikus, történik, ezért nekünk erre a történése – arra, hogy Isten cselekszik – kell figyelnünk.”

A Szentírás ihletettsége tekintetében Barth arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten Igéje időbeniségében ugyanaz marad ma és az örökkévalóságban, így keresve a kor emberét – teszi hozzá Borsi. „A Szentírás ihletettsége Isten titka és munkája, ami hitet, engedelmességet és hűséges exegézist igényel. Meg kell, hogy legyen az a meggyőződésünk, hogy a Szentírás, ami rámutat arra, hogy Isten cselekszik, legyőzi az emberi szubjektivitást. A Szentírás ihletettségében hinni azt jelenti, hogy hiszünk abban az Istenben, akiről az bizonyságot tesz.”

Evangélium és törvény
Miért változtatta meg Barth a törvény és evangélium lutheri sorrendjét evangélium és törvényre? – teszi fel a kérdést Márkus Tamás András. Borsi Attila Barth az evangélium megértésében Isten kegyelmére és a szabadításra helyezi a hangsúlyt. Ez Krisztus-központú megközelítés, és „ezért lehet a törvényben is a szabadítást látni: azt, ami nem megfoszt valamitől, hanem ami biztosítja annak a lehetőségét, hogy az ember Istenre figyelve, Isten és a felebarát közösségében az elkészített szabadsággal éljen és ne visszaéljen. (…) Az evangélium szabaddá tesz arra, hogy Isten és a felebarát javára éljek, s ebben a törvény nem gát, hanem egy olyan korlát, ami úgy jelöli ki a határokat, hogy azok között az embertárssal közösségben kifejezésre juthat az ember krisztusarcúsága.”

Kegyelem
A kutató kitért arra is, hogy Barth számára a központi kérdés, hogy a középpontban Isten kegyelme van-e vagy sem. „Teljesen távol áll tőle, hogy más hitrendszerekről, hitelvekről, vagy az azt gyakorló magatartásról illetlenül, vagy tiszteletlenül szóljon. A krisztusi kegyelem azonban mindig, mindenben fokmérő marad számára.”

Rázós kérdések
Barth teológiájának az egyik legvitatottabb része a kiválasztásról szóló tanítása. Szerinte ugyanis Krisztusban az egész emberiség kiválasztatott az üdvösségre, az elvettetést pedig helyettesítőleg mindenkiért magára vette. Mi következik ebből? Nem jut senki kárhozatra? Mindenki üdvözül? – veti fel a kérdést Márkus. Borsi Attila szerint az alapkérdés valójában az, hogy be lehet-e egyszerre menni a szabad akarat és Isten szuverenitásának ajtaján. Majd meg is válaszolja: ez nem lehetséges. „Azonban tovább kell lépnünk és azt is megfontolnunk, hogy van-e valaki, aki ezt megteheti. Ekkor jön a megoldás, azaz, annak felmutatása, hogy van valaki, aki egyszerre szabad arra, hogy Isten akaratát teljesítse, és arra, hogy megőrizze a különbséget a teremtmény és a Teremtő között. Ez maga Isten Krisztusban. Ennek felismerését látjuk Barth elgondolásában. Krisztus a kiválasztott kiválasztó, akiben Isten valóban magára veszi az ítéletet. Ez teljes bemutatása annak, hogy mit jelent az, hogy Krisztus tökéletes Isten és tökéletes ember. A hangsúly ismét nem az emberre esik, hanem Istenre, aki Krisztusban a kegyelem ajándékával lép az emberhez – ahogy Barth írja egyik helyen, az a cél, hogy a kegyelmet valóban kegyelemként értsük meg.”

Borsi Attila nem látja nyomát annak, hogy Barth ontológiailag tagadta volna a gonosz valóságát. Azt azonban igen, hogy a gonosz ontológiai valóságát a Krisztusban megjelent kegyelem ontológiai valósága alá helyezi. Felvetődik azonban több más, az egyéni és a gyülekezeti kegyességet érintő kérdés is. Valóban úgy gondolta Barth, hogy nem lehet egyszerű kijelentő mondatokban megfogalmazni a Biblia dogmatikai és etikai tanításait? Miért fordult szembe olyan hevesen az ún. kultúrprotestantizmussal, illetve tágabb értelemben a kultúra kérdéseivel, a hitélettel és a vallással? Befolyásolhatta-e Barth teológiáját, hogy ő maga szerelmi háromszögben élt? A kérdésekre adott válaszokat és a teljes interjút itt olvashatják.