A keresztyén könnyűzene helyzetéről, szerepéről beszélgetett a Szólj be a papnak! sorozat online alkalmán Bolyki György zenész-producer, a Szikra Management vezetője; Farkas Domonkos egyházzenész; Lakatos Péter dékán (DE ZK), a Szabadkeresztény Egyház püspöke; és Szoliva Gábriel ferences szerzetes, egyházzenész. A műsorvezető Horváth Gergely, a Szikra-díj zsűrielnöke volt, a kérdéseket online tehették fel a nézők.



Szoliva Gábriel azzal a gondolattal indított, hogy a zene emberi alapjelenség, annak minden velejárójával. Többféle stílusú zenére van szükség, hogy sokféle módon fejezhessék ki az ember érzelmi világát. Csak ezután következnek azok a kérdések, hogy hogyan kapcsolódik ez a vallásunkhoz, hitünkhöz, és az istentisztelethez.

Farkas Domonkos az egyház és a zene felemás kapcsolatát párhuzamba állította az egyház és más művészeti ágak kapcsolatával: egyrészt mindegyik kapcsán felmerült, hogy szüksége van-e rá az egyháznak egyáltalán, másrészt nem mindig a legmagasabb színvonalon valósultak meg a templomok falai között.

Lakatos Péter kiemelte, hogy a zene egy nyelv, amely kommunikációra való, amely akkor jó, ha értik is azok, akik hallják. Ilyen szempontból mindig kérdés, hogy milyen közegben akarok kommunikálni, és az is fölvethető, hogy Isten és én közöttem hogyan működik a zene mint kommunikáció. A zenének és a környezetnek is megvan ebben a szerepe.

Minden zenének van olyan pszichikai hatásmechanizmusa, amit a hozzáértő tudatosan alkalmazhat, ezért a mi felelősségünk, mire használjuk – vélte Bolyki György. Ilyen értelemben a könnyűzenébe bele lehet csomagolni komoly szellemi üzenetet is, de ha nem hozzáértő próbálkozik ezzel, annak a szövegnek nem lesz szellemi mélysége.



Határok
Izgalmas kérdés, hogy mitől lesz a zene keresztyén. „Ha van szövege, a verbális hittartalom ezt egyértelműsíti. Ha nincs szövege, akkor érdemes például a zenei idézeteket és hivatkozásokat keresni, amelyek valamiképpen keresztyénné tehetik a zenét. Bennem felmerült a kérdés, hogy melyik hatása a nagyobb: annak, hogy én szellemi tartalmat közlök a szöveggel, vagy annak, hogy a zenével ezt az elemibb, ösztönösebb hatást kívánom kiváltani a hallgatóból?” – vetette fel a ferences szerzetes.

„Egy zene oly módon lehet szakrálissá, azaz szentté, ha Isten lefoglalja magának. Ez a lefoglaltság teremthet zenei kategóriákkal is megfogalmazható zenei nyelvet” – tette hozzá. „Ha ezt valaki meghallja, érzi, hogy ez szakrális zene, függetlenül attól, hogy érti-e a szöveget, vagy tudja-e, hogy miről szól egyáltalán. Ezt a nyelvet meg kell tanulni. Ahogyan a Bibliát sem cseréljük le Pilinszky verseire, ugyanúgy a szakrális zenénket sem cserélhetjük le, noha meg kell küzdenünk vele, mint Jákóbnak az angyallal.”

Bolyki szerint bizonyos zenékről szöveg nélkül is lehet érezni, hogy szakrális célokra íródott, ahogyan azt is, ha a zene destruktív. Mindez pszichés alapokon áll, és mindenkire ugyanúgy hat. „Vannak zenék, amelyeket csak befogadni tudsz, felhasználni nem. Amikor a református énekeskönyvben még az ütemvonalak sincsenek jelölve, hanem minden hang addig tart, ameddig jól esik a szótagot kimondani, akkor azt csak befogadni tudjuk, hogy oda menjen, ahova való” – magyarázta. „Onnantól, hogy a zenét felhasználjuk, már egyéni döntés, hogy mire használjuk, stílustól függetlenül. Ebből a szempontból a kocsmadalokkal sincs baj: ha jó a dallama, és lecserélem a szövegét vallásos tartalomra, az közelebb vihet Istenhez.”

„Luther pont azért használt népszerű dallamokat, mert szeretett volna az emberekhez szólni. Szerette volna, ha a zenei nyelv számukra nem idegen, hanem befogadható. A dalok így váltak szent szövegek hordozóivá. Nagyon sokszor egyszerű dalamokból nőttek ki a később klasszikussá vált nagy zeneművek is” – kapcsolódott az előző gondolathoz Lakatos Péter, aki saját maga azt tapasztalta, hogy a kapcsolat sokszor fontosabb a minőség kérdésnél.

Farkas Domonkos három kérdés köré csoportosította észrevételeit: Ki csinálja? Hogyan csinálja? Mit csinál és mikor? „Az első szubjektív vetület, ezért nem lehet vitaalap. Azt, hogy hogyan csinálja, már halljuk, itt érződik a szerző és az előadó szakmaisága is. Ennek fogyasztói szemmel is értékelhetőnek kell lennie. A harmadik kérdés a felhasználás módjáról és az elrendezésről szól: istentiszteleten szólal-e meg, és ott helyes-e vagy sem.” Hozzátette: a szakrális nyelv és művészet elkülönül a világitól: ahol a liturgia része a tánc, ott sem ugyanazt táncolják a szertartás során, mint másutt. A templomban használt nyelv, nem ugyanaz, amit vásárláskor használunk. Ha a világon szinte bárhol elmegyünk egy templomba, látjuk, hogy az egy templom. Az ikonokat sem keverjük össze a dekorációval.



Kapcsolódás
„A gyülekezeti zene és az egyéni vallásosság zenéje egymástól elkülönül. Néha persze egybeeshet a kettő, de mindenképpen szétválaszthatóak külön szempontrendszerekké – vélte Szoliva Gábriel. „Nem mindegy, hogy az egyikben vagy a másikban keressük a könnyűzene helyét és szerepét. A közösségi istentiszteletek egyetemességet követelnek meg maguknak, minden résztvevőjüknek szólnak, ezért nem zárhatnak ki magukból senkit. Ilyen szempontból abban az egyházi környezetben minden társadalmi csoport, életkor, élethelyzet otthonra kell, hogy találjon. Ez rendkívül magas követelmény.”

A gyülekezeti tagság részéről komoly vándorlás figyelhető meg gyülekezetből gyülekezetbe annak megfelelően, hogy milyen ott a dicsőítő csoport – mondta Bolyki György. „A kedves testvér a zene által kiváltott érzéseit szeretné élvezni, de ha nem tetszik neki a dicsicsopi előadása, és emiatt nem érzi a Szentlélek jelenlétét, átmegy egy másik gyülekezetbe, ahol számára szimpatikusabb zene szól. Valamennyi felelőssége a gyülekezetnek is van ebben, de nem lehet a nyakába varrni az egészet, mert valójában az egyén felelőssége a nagyobb.” Hozzátette: a testvériség arról is szól, hogy én mire használom a saját felelősségemet.

„A liturgikus zene kapcsán az üzenet Isten kinyilatkoztatásához kapcsolódik” – hívta fel a figyelmünket Farkas Domonkos. „Ebben nehezen találhatom meg a saját érzelmeim helyét, hacsak nem igazítom azokat eleve az elhangzottakhoz. Az már egészen más helyzet, és szubjektívebb megítélés alá esik, ha elmegyek egy dicsőítő koncertre vagy meghallgatok egy Bach-kantátát. Utóbbi esetben az én saját istenkapcsolatomnak keresek egy zenei formát, és azt kifejezem valahogy. Ezt a kettőt én nem keverném össze, mert nekem már fiatalkoromban is nagyon rossz tapasztalataim voltak arról, amikor a gitáros miséken hol ide, hol oda rángattak a kettő között.” Véleménye szerint a klasszikus egyházzene sem minden esetben liturgikus. „Mozart például nem az. Bach már más eset.”

„A keresztyén könnyűzene erősen szövegcentrikus” – mondta Lakatos Péter. Szerinte maguk a dallamok zenészi szemmel ritkán képviselnek komolyabb értéket, ezért a megfelelő szöveg által válhatnak szakrálissá. „A zene nem attól keresztyén, hogy a szerzője az volt, hanem a funkciójától lesz azzá: ha az Isten és ember közötti kapcsolatot előreviszi.” Ahhoz azonban, hogy a zene előadása közben történjen is valami, hitelesnek is kell lenni: bele kell tennünk a személyes kapcsolatunkat Istennel.



Popularitás
Horváth Gergely szerint a keresztyén könnyűzenéről történő véleményformálás is a kortárs kultúrában zajlik. „Nem az az igazán fontos kérdés, hogy mi az, ami időtálló, hanem az, hogy a kortárs kultúrában mindez hogyan jelenik meg” – fogalmazott. Éppen ezért lehetnek jogosak az olyan kérdések, hogy helye van-e a templomban egy popkoncertnek, illetve hallgathatóak-e komolyabb odafigyelés nélkül, puszta háttérzeneként a dicsőítő énekek.

„A zsoltárok többsége azzal indít, hogy örvendjetek, dicsőítsetek, táncoljatok. Ebben örömteli, magas hőfokú istenkeresés rejlik, és ennek is helye van, nemcsak az elmélyedésnek. Az általam átélt legmagasabb hőfokú dicsőítési pillanatok mégis azok voltak, amikor csönd lett” – válaszolt Lakatos Péter. „Megítélésem szerint nem lehet popkoncertté a dicsőítés, mert a popkoncert arról szól, hogy élvezem a zenét és kíváncsi vagyok az előadóra. Mindez egy gyülekezetben nem helyes, hiszen, ha azért megyek oda, hogy a közösségemmel együtt dicsőítsem Istent, akkor az nem arról szól, hogy kik zenélnek ott. Akkor csinálja jól a dolgát a dicsőítő csoport, ha ő eltűnt és Isten megjelent.”

Bolyki szerint akkor popzene valami, amikor az egyénnek lehetősége van eldönteni, hogy mire használja. „Ha a zene szűkebb keretekben mozog és csak befogadni lehet, az nem populáris. A zene művészeti lényege a pszichés hatásmechanizmus. Nem tudod kivonni magadat alóla.” Hozzátette: a felekezetek és gyülekezetek saját maguk húzzák meg a határaikat, és minden hívő kiválasztja azt, amelyikben ő megtalálja magát. „Amelyik felekezet nem őrzi ezeket a határokat, talán nem is marad fenn hosszútávon.”

Úgy véli, hogy a gyülekezetek sokszínűsége a kulturális háttér különbözőségének is köszönhető. Ma nagyon sokféle igény jelenik meg, és a gyülekezetek erre választ adnak. Nem helyes bármelyik igényt leszólni, hiszen az idő úgyis mindig kirostálja, hogy mi az, ami maradandó és mi az, ami múlandó. „Ami mára a hagyományos egyházzenéből fennmaradt, az már egy minőségi szűrés eredménye. Két kezemen meg tudom számolni, hány barokk zeneszerző műveit adjuk elő manapság, pedig nem ennyien voltak. Most boldog-boldogtalan zenét ír, de a ma született dalok többsége is ugyanígy kihullik. Idővel le fog ez tisztulni.”



Misszió
A keresztyén könnyűzene bizonyos esetekben működhet a misszió eszközeként is, de ehhez olyan minőséget is kell képviselnie, amely a templomokon és a dicsőítő koncerteken kívül is megállja a helyét. „Miért engedtük, hogy a világi zenéből teljesen eltűnjön az egyházi tartalom? – tette fel a kérdést Bolyki György. „A könnyűzenén belül a keresztyén dalszerzők inkább csak a saját gyülekezetüknek írnak zenét. Alig van olyan közöttük, aki azt mondaná, hogy én azoknak is írom a dalokat, akik egyébként nem tennék be a lábukat a templomba. Hogyan lehet az, hogy havonta milliárd órákat néznek az emberek YouTube-on, és ebből nagyjából nulla óra jut keresztyén emberek által világiaknak szánt zenére?”

A zenész azt is nehezítő tényezőnek látja, hogy manapság mindenki egyfajta saját, de univerzális istenben hisz, ezért nem tudnak mit kezdeni a keresztyénség személyes istenkapcsolatával. „Ez a kapcsolat nem magától értetődő egy világi ember számára, ezért erre oda kell figyelni a szövegíráskor, ha őket is meg akarjuk szólítani. Megváltozott a világ: sokkal több impulzust kell kapnia az embernek ahhoz, hogy megtérjen. Emiatt a minőségi zene mellett a dalszöveget is nagyon jól meg kell írni, méghozzá úgy, hogy tudjanak is vele mit kezdeni az egyház vonzáskörzetén kívül élő emberek. Csak ez esetben hallgatnának a világi emberek – ha csak háttérzajként is – keresztyén dalokat.”




A Szólj be a popnak! című beszélgetés 2021. május 3-án zajlott, az élő közvetítést a shoeshine.hu biztosította. A videó ide kattintva utólag is megtekinthető.


Képek: Eperjesi Viktor