Hári Istvánra akkor figyeltek fel sokan, amikor felbukkant a médiában két gyönyörű, bőrkötéses kötettel, amelyekbe J. R. R. Tolkien A hobbit és A Gyűrűk Ura című könyveit írta át kézzel – az illusztrációikat és térképeiket is lemásolva a merített papírokra. Az ősi kódexek kinézetét felidéző munka külföldön is ámulattal töltött el régiségkedvelőket és Tolkien-rajongókat egyaránt. Portréfilm is készült róla a Pax Tv-n, ebben nevezték először íródeáknak – ez a jelző ezután rajta maradt a sajtóban. Azóta is szokatlan számára a médiafelhajtás, hiszen nem ez a mindennapi közege. „Az az érdekes, hogy én rém egyszerű figura vagyok, és valami mégis történt velem, ami más embereket érdekel. Ez furcsa és nehezen megemészthető. A hétköznapi életem ugyanis nem túl regényes” – mesélte Hári István, amikor leültünk vele beszélgetni.

Örökölt tehetségtől az önfejlesztésig
„Örököltem a szüleim gyönyörű kézírását, és a rajzolásban is volt tehetségem. Fiatalkoromban többször jelentkeztem a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, de nem vettek fel. Ezután egy ideig csak sodródtam, és egyszer csak ott találtam magam egy régiségboltban. Szeretem a szép tárgyakat. Azt értékelem, ami egyedi, nem tömegtermék.”

Az íráshoz szükséges anyagismeretet részben az iskolából hozta magával, részben a felvételikre készülés során sajátította el. Olyan rendszeresen végezhető tevékenységet keresett, ami nem a napi feladatokból adódik, hanem kifejezetten belső késztetésből ered. Így kötött ki az írásnál. Csipetnyi grafomániája mellett az is hozzásegítette ehhez, hogy ha lemásol egy szöveget, akkor alaposabban megérti és mélyebben be tudja fogadni. „Teljesen magától jött az írás, saját magamat fejlesztettem mindenféle előképzettség nélkül” – mesélte.



Károli nyomában
Az Újszövetséget a Vizsolyi Biblia egyik faximiléjéről írta át, amely bizományban volt a régiségboltban. „Az első betűtől az utolsóig lemásoltam, ráadásképpen Károli Gáspár eredeti széljegyzeteit is. Egy vendégkönyvbe írtam át, így eleve bekötött lapokkal dolgoztam. Nem tudtam előre, hány oldalra lesz szükségem, de csodálatos módon két üres oldal maradt csak a végén” – idézte fel Hári István. Nappal a régiségboltban dolgozott rajta; éjszaka pedig otthon, a konyhaasztalon, amikor a családja már aludt. Ekkor még közönséges golyóstollal írt, a végeredmény pedig kettőszázharmincegy oldal lett. Ünnepekkor elő is szokta venni.

„Engem a Bibliából Krisztus érdekel. Az ő élete, az ő személye, amelyet igazán tisztelek. Ráadásul régi adósságom volt már az Újtestamentum elolvasása” – mondta Hári, akinek emellett mindig is tetszett az oldalankénti két oszlopba szedett szerkesztés és az ötszáz évvel korábbi magyar nyelvvel való találkozás is. 



Egyik megrendülésből a másikba
 „Miközben készült, rájöttem, hogy a golyóstoll nem a legalkalmasabb eszköz arra a célra, amit szeretnék, ezért vettem egy vágott hegyű töltőtollat, többféle fejjel. Nem akartam félbehagyni az Újtestamentumot, ezért mellette belefogtam József Attila teljes életművébe. A vágott hegyű toll hatalmas váltás volt, sokkal szebb az írásképe. Folyóírásról át is tértem egy nyomtatott betűtípusra. Lapról lapra szebben ment.” Ha a lap tetején követett el hibát, akkor újrakezdte. Az írás egyre több tollfejet koptatott el; egy könyv hármat is „elfogyasztott”.

„Lehet abban valami jelképes is, hogy párhuzamosan készült ez a két mű.” Hári István nem volt valami nagy irodalomfaló, de ekkor egyik megrendülésből a másikba esett. „Éreztem, hogy plusz töltést kapok József Attila verseitől; érzékenyebb lettem sok mindenre, amire előtte nem. Azóta jobban megérintenek a versek, és többet is olvasok. Megváltozott egy picit az ízlésem is. Hátborzongató egy-egy verset ilyen koncentráltan elolvasni.”



A Piros Könyv története
Gyerekei még kicsik voltak, amikor esténként A Gyűrűk Urát olvasta fel nekik. Ez a történet nagyon megfogta, hiszen ő is akkor találkozott vele először. A mese előszavából megtudta, hogy a tolkieni világban létezik egy úgynevezett Nyugatvégi Piros Könyv, amelybe A hobbit és A Gyűrűk Ura történeteinek főhősei jegyezték le a kalandjaikat. Ez adja a fiktív narratív keretét Középfölde történelmének. Hári Istvánt elkezdte foglalkoztatni, hogy ha létezne a valóságban egy Piros Könyv, az hogyan is nézhetne ki. Ez motiválta arra, hogy ő maga készítse el, belemásolva A hobbit és A Gyűrűk Ura eredeti angol nyelvű szövegét.

„Nyilvánvaló volt, hogy kézzel kell írni. Nem mindennapi, kézzel merített papírt választottam hozzá. A nyomtatott könyvekben voltak térképek és illusztrációk is, és úgy éreztem, ezeket is mindenképpen át kell másolnom. Ecsettel, vízfestékkel, tussal készültek. Ez más jellegű munka, mint szöveget másolni, de nem nehezebb. Én élveztem. Tolkien és az angol kiadások szerkesztői döntötték el, hová melyik kép kerüljön, ezen nem változtattam. A munka három éven át tartott, nagyrészt a régiségboltban dolgoztam rajta. Két-három ember jött be egész nap, így el sem kellett rakni a papírt, ha érkeztek” – idézte fel az alkotófolyamatot.



A kész lapokkal igen nehéz volt kötészetet találni, végül a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium (más nevén a Kisképző) egyik tanára, Nagy Zoltán vállalta a feladatot. Minden laphoz hozzá kellett varrni egy kis fülecskét, hogy a két vaskos kötetből álló Piros Könyv lapozható legyen. A bőrkötés piros helyett barna színű lett, hogy senkit se emlékeztessen a kommunista könyvekre. Kapocs is került rá, hogy ne essen szét. 



A teljes Shakespeare-életmű
Időközben új téma után nézett. „Nehéz volt választani, mert azt szeretem leírni, amit teljesen a magaménak érzek, maradéktalanul élvezem, és maga a kézírás is indokolt. Shakespeare teljes életművét választottam. Ehhez művészpapírt választottam, kisebb mérettel.  Az eredeti kézírásom tizenkét kötetet tesz ki, de helyette egy faximilét köttettem be Shakespeare halálának négyszázadik évfordulójára. Ez hat kötet lett. A Rómeó és Júliából készült egy külön kötet is, merített papírra nyomtatva” – mutatta meg a műveit Hári István.

Művészet-e a másolás?
Korábban szeretett volna csatlakozni egy művészkönyvekkel foglalkozó társasághoz, de azt a választ kapta, hogy amit csinál, az tulajdonképpen nem művészet. Csak gépies másolása valaminek, ami nem az ő szellemi terméke. „Sokat rágódtam azon, hogy ez vajon így van-e. Bizonyos szempontból igazuk volt. Nem vagyok se festő, se író, se költő. Nem vagyok kalligráfus sem. Sokféle kalligráfiát láttam már, és megállapítottam, hogy az a fajta művészi vonalvezetés másfajta munkát jelent. Én tömegével állítom elő a karaktereket, betűk tízezreit írom le, ezért nem annyira díszítettek” – mondta Hári István. „Inkább előadóművészet ez. Mint amikor a színész elszaval egy verset, de valamit hozzátesz, amitől több lesz az a vers.”

Ami túlmutat a szövegen
„A bekezdés, a sorszünetek, az egész tördelés menet közben áll össze a fejemben, emiatt minden oldal más és más. Írásnál szavanként meg kell rágni minden egyes szót, ezért ez a folyamat nem hasonlít egy felületes olvasásra. Jobban belém ivódik a szöveg. De amikor kész van egy oldal, és ránézek, onnantól már egy képet látok szöveg helyett. Ilyenkor átfolyik az emberen újra mindaz, amit leírt. A látvány persze kiegészíti a tartalmat, ha valaki ismeri az utóbbit” – mondja Hári, miközben együtt csodáljuk a gyönyörű lapokat.

 „Talán mindezt látva felmerülhet valakiben, hogy érdemes figyelmet szentelni ezekre a művekre. Talán kíváncsi lesz rá, mi vesz rá valakit arra, hogy ezeket évekig írja. Talán azt is érzi, hogy ez nem lehet véletlen, és rá is átragad  valami. Ha valaki ennyi időt szánt arra, hogy ilyen szépen leírjon néhány könyvet, akkor valaminek lennie kell ezekben a művekben, ami többet érdemel annál, hogy csak átfutom és felteszem a polcra.”

Barna Bálint
Képek: Asszonyi Eszter

Az interjú helyszíne: Arnoldo Galéria-kávézó