Volt egyszer két barát, az egyik orvos, a másik bankigazgató. Utóbbi megbetegedett, és semmilyen kezelés nem segített rajta. Azzal kereste fel orvos barátját, hogy ne kímélje, mondjon el mindent, amit tudnia kell az állapotáról. Az orvos barátja megvizsgálta, elgondolkodott, majd közölte vele, hogy három hónapja van hátra. A bankigazgató ezután kivette az összes pénzét a bankból, otthagyta a rosszul működő házasságát, sokat utazott mindenfelé, és megvalósította mindazt, amit már régóta szeretett volna. Végül eltelt a három hónap, majd négy is, de jobban érezte magát, mint valaha. Ezután visszament az orvos barátjához, számon kérni a diagnózist. A barát elismerte, hogy hazudott neki, de kijelentette: erre volt szükség ahhoz, hogy elkezdjen végre élni.

A fenti történettel vezette fel a kiégésről szóló előadását Kádár Annamária pszichológus és tréner Berekfürdőn, a Kárpát-medencei sajtósok találkozóján. „Van, akinek kell a halálos ítélet ahhoz, hogy rádöbbenjen azokra a hiányokra és problémákra, amelyek ott vannak a mindennapjaiban. A kiégés, azaz a burnout jelensége hasonló. Ez a fogalom a megterhelés és a stressz nyomán fellépő fizikai, mentális és emocionális kimerülést jelenti, amely egyrészt az inkompetencia érzésével is együtt jár, másrészt egyfajta negatív attitűd is jellemzi. Régebben csak azok esetében beszéltek kiégésről, akik hivatásuk során személyes segítséget nyújtanak másoknak. Ma már mindenki esetében, aki jóval több időt tölt a kötelességeivel, mint kellene. Még a gyerekeknél is előfordulhat” – mondta.



A kiégés okai közé sorolható az állandó érzelmi igénybevétel, a határok rugalmas kezelése: az „ez is belefér” mentalitás, az empátia magas foka, a munkahelyi stressz és a kimagasló teljesítményre való törekvés. „Míg az átlagos gondolkodásban a sikereket magunknak tulajdonítjuk, a kudarcok okait pedig legalább részben másokra hárítjuk, addig a kiégett embernél ennek a fordítottja figyelhető meg” – magyarázta Kádár Annamária. Meghatározó mindebben a családi hátterünk hozzáállása is. Ha részünk volt feltétlen és feltételes szeretetben egyaránt – előbbit szokták általában anyai szeretetként értelmezni, az utóbbit pedig apaiként –, és rendszeresen megdicsérték a teljesítményünk mellett az erőfeszítéseinket is, akkor mindez nagyobb védettséget adhat nekünk a kiégés ellen.

A kiégés ciklusai
„Öt ciklusát különböztetjük meg a burnout jelenségnek, és ezek nem csak egymás lépcsőfokai lehetnek: maga a kiégés állapota bármelyik során bekövetkezhet” – figyelmeztetett minket a szakember. Az első az idealizmus szakasza. Ennek során úgy érezzük, hogy semmire sincs időnk. Felfokozott energikusság, túlzott lelkesedés jellemez minket, és minden feladatot bevállalunk. A kollégákkal folyamatos és aktív a kapcsolattartásunk, a kliensekkel pedig túlságosan is azonosulunk. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy mindenáron igyekszünk segíteni másokon, akár akarják, akár nem. Függővé is válhatunk a segíteni akarástól. „A megváltáshoz nem elég a Megváltó, kell még valaki, aki hagyja megváltani magát” – idézte ennek kapcsán Popper Pétert az előadó.

A második a realizmus szakasza. Ilyenkor jellemzőek ránk a kreatív tervek, a kezdeményezés, a kooperatív együttműködés, a nyitottság. A távolságtartás és a részvét egyensúlyban van bennünk. „Itt még megállítható lehet a burnout, ha látom, mi az, ami tényleg belefér, és mi az, ami nem. Ez életciklustól is függhet. Másként viszonyulunk a kötelességeinkhez és a lehetőségeinkhez kisgyerekként, mint kamaszként vagy felnőttként.” Fontos az is, hogy a felhalmozott feladatok ne egyszerre érjék el azt a kritikus pontot, ahonnan már nem bírjuk. A realizmus szakaszában ezért kell előre tervezni, hiszen elég megterhelő akkor lépni, amikor már összetorlódtak a határidők. Így talán megelőzhetjük azt, hogy folyamatosan ellenállásokba ütközzünk, és értelmét veszítsék az erőfeszítéseink.



A harmadik a stagnálás fázisa. Ekkor jön a kiábrándulás, az önmagammal szembeni elvárásokban csalódás, valamint a nyitottságom, teljesítőképességem és az elkötelezettségem csökkenése. „Ilyenkor szoktuk feltenni magunkra a sötét szemüveget, és ezzel együtt tartóssá válnak bennünk a negatív érzések” – fogalmazott Kádár Annamária. A negyedik szakasz a frusztrációé: itt már nagymértékben visszahúzódunk, vagy ellenségesen visszavonulunk. „Még kritikusabb leszek, beszólok, cinikus vagyok. Sok esetben ugyanis a túlzott cinizmus és szarkazmus egy kiégésre adott reakció is lehet.” Az ötödik fázis az apátia. Ekkorra a negatív attitűdünk és passzivitásunk már a magánéletünkre is rátelepedett. „Az apátia lényegében egyfajta öntudatlan védekezés a folyamatos kudarcok ellen.”

Megelőzés
„Gyakran a túl nagy elvárásokkal kezdődik az egész, majd megindokoljuk magunknak, miért nem gond ez, utána viszont csőstül jön a baj” – vélte a szakember. A kiégésnek szerencsére vannak tünetei. Pszichés tünetei például a reménytelenség, a tehetetlenség, a kimerültség, a levertség, a gyámoltalanság, a dühkitörések. Mentális tünetei lehetnek az intellektuális zavarok, az emlékezőképesség és a koncentrációs készség csökkenése. Fizikai tünetei pedig a feszültségérzés, az immunitás csökkenése és a magas vérnyomás lehetnek. „Mindig vannak jelzések, amiket észre lehet venni. Árulkodó lehet a magatartás megváltozása is. Saját magunk számára sokszor vakfoltnak számítanak a tünetek, ezért oda kell figyelnünk mások visszajelzéseire is: ha sokan figyelmeztetnek minket ugyanarra, abban lehet valami.”

A kiégés megelőzésében segíthet a kreativitás, a humor és a gyermeki játékosság. Saját elvárásainknak a csökkentése is fontos ilyenkor, valamint az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt munka és magánélet között. „Nincs olyan élethelyzet, amelynek a keretét ne lehetne megváltoztatni. Erre törekednünk is kell, miközben saját integritásunkat fenntartjuk. A határaimat asszertivitással tudom megőrizni, ami félút a passzivitás és az agresszivitás között: nem kell egyetértenem, de úgy védem meg magamat, hogy nem gázolom le a másikat. Énközléssel fejezem ki az igényeimet, és nemet is tudok mondani.” Ezek a módszerek az öt ciklus bármelyikében működőképesek lehetnek, de akkor is érdemes törekedni a használatukra, amikor nem fenyeget minket a burnout veszélye.



Mivel az élmények tartósabb boldogságot adnak, mint a tárgyak, ezért inkább pozitív élményeket érdemes magunknak gyűjtenünk. Emellett olykor a strukturálatlan semmittevésre is szükségünk van, mert a kreativitás beindításához ez elengedhetetlen. További ötleteket adhatnak még a kiegyensúlyozott mindennapokhoz az olyan életfilozófiák, mint a svéd lagom, a dán hygge, a holland niksen, az olasz slow life és a finn sisu. Ezek abban segíthetnek, hogy jelen legyünk az adott pillanatban, cselekvésközpontúbban gondolkodjunk, rugalmasabban alkalmazkodjunk, legyünk elégedettebbek, tudjunk profitálni a semmittevésből, és éljünk tudatosabban. Lényeges az is, hogy hogyan osztjuk be a szabadságunkat; vagy hogyan viszonyulunk az időhöz: a múlthoz, a jelenhez, és a jövőhöz.

Saját fejlődési nehézségeink
A gyenge pontjainkat és a kiégéssel szembeni hatékony stratégiánkat egyaránt meghatározza, hogy milyen személyiségtípushoz tartozunk. A személyiségtipológia négy fő kategóriát különböztet meg ennek kapcsán. A promóter típus társasági ember, könnyen kezdeményez kapcsolatot és jól alkalmazkodik, de problémái vannak a renddel, a rendszerekkel, az érzelmi önszabályozással, és a határidők betartásával. Az elemző típus csendes, rendszerető, szemlélődő, előre felkészül, nem szereti a váratlant, rugalmatlan. A kontroller irányítani szeretne, öntörvényű, célorientált, formálisan van jelen a kapcsolatokban, magas a mércéje másokkal és önmagával szemben. A szupporter gondoskodó, odaadó típus, akinek igen alacsony az önérvényesítő képessége.

A négy fő típus nemcsak önmagában állhat, hanem párban is egy másikkal, így összesen tizenhat féle személyiséget különböztet meg a szakma. Közülük a vegytiszta szupporter a legveszélyeztetettebb a burnout tekintetében, mert ő hajlandó a leginkább a háttérbe szorítani saját érdekeit. „Ha mindenki a saját fejlődési nehézségeit nézi, akkor tud tenni a kiégés ellen” – magyarázta Kádár Annamária. „A promóter típusú ember például úgy tudja megelőzni, hogy valamiféle rendszert hoz az életébe. Én is ide sorolom magamat, és tudom, hogy ez nem könnyű. De nyolc percnyi tervezés egy óra időmegtakarítást jelenthet, ami azért nem mindegy. Ugyanígy a többi típusnak is megvan a maga keresztje. A cél persze nem az, hogy levetkőzzük a személyiségünket, hanem hogy fejlődjünk benne.”



A kiégést jobb megelőzni, mint kezelni – foglalhatjuk össze a lényeget. Ennek érdekében törekedjünk egyensúlyi helyzetre, találjuk meg a számunkra megfelelő életritmust, és tegyünk valamit a személyiségünk gyenge oldalának a fejlődéséért! Figyeljünk oda magunkra, a lehetőségeinkre, a leterheltségünkre, pillanatnyi állapotunkra, és arra is, hogy a környezetünkben mire figyelmeztetnek minket! Tudatosítsuk magunkban, ha meg kell állnunk, ha nem bírunk többet! Ha pedig elkerülhetetlenné válna a kiégés, ne féljünk segítséget kérni; és ne felejtsük el, hogy minden élethelyzeten lehet változtatni! „Rendkívül fontos, hogy ne gondoljuk magunkat halhatatlannak” – figyelmeztetett minket az előadó. Van, akinek halálos diagnózis kell ahhoz, hogy elkezdjen végre élni. Mi ne várjunk addig!


Fotók: Füle Tamás