Magyartanár-életműdíjat kapott Korzenszky Richárd 2024. november 9-én, a magyar nyelv napján. 1979 és 1989 között a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója volt, a rendszerváltás idején miniszteri biztosként dolgozott az egyházi iskolákért, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban. Érdekes, bölcs, olykor humoros előadást tartott az idei Harkányi Szabadegyetemen.



Marxizmus és vallásszabadság
„Ne csak tudománytölcsér legyen az iskola, hanem karaktereket fejlesszen, egyenesítsen! Mert a tudás meghal az emberrel, de a karakter becses vonásai átszállnak a gyermekek tizedik nemzedékére is. A tudomány elenyészik, a nyelvek elhallgatnak, de ami megmarad, az a szeretet” – ezek Gárdonyi Géza gondolatai. Egy publikálatlan szöveg részlete ez, melyet Korzenszky Richárd kapott az író dédunokájától, aki egykor diákja volt. 1948-ig több mint hatszáz egyházi fenntartású intézmény működött Magyarországon, ez a közoktatási rendszer több mint hatvan százalékát jelentette. Az akkor megszüntetett egyházi rendszerből 1950-ben a katolikus és a protestáns egyházak nyolc, a zsidó közösség pedig két iskolát kapott vissza. 1952-ben újabb változás jött. A protestáns egyházak „önként” visszaadták iskoláikat az államnak, egyedül a Debreceni Református Kollégium maradt egyházi fenntartásban. Emellett egyetlen zsidó és nyolc katolikus intézmény maradt fenn. „A pedagógus köteles volt a marxizmus nézetei szerint végezni nevelő és oktató munkáját. Ekkor a vallásszabadság annyit jelentett, hogy szabad istentiszteletet tartani a templom falain belül” – magyarázta Korzenszky Richárd, aki felidézte azt is, milyen hátrányos megkülönböztetés érte az egyházi iskolába járó diákokat, és azok szüleit is. Mindennapos volt, hogy kigúnyolták azokat, akik felekezeti iskolákba jelentkeztek. „Pár hónapja mesélte el nekem egyik régi diákom, hogy tanára megverte azért, mert Pannonhalmára jelentkezett.” Az egyházi iskolákból sokkal kevesebben kerültek be az egyetemre sikeres felvételijük ellenére is, mint az állami intézményekből.

Kispályáról a nagypályára
Az előadó egy történettel érzékeltette, hogy a rendszerváltás előtt az állam mit kommunikált kifelé, és mit várt el. „1988-ban, amikor már lazulóban volt minden, ’eltévedt’ egy levél. Egy hiba miatt valamennyi oktatási intézmény megkapta az írást, melyben jelentést kértek arról, hogy milyen pozitív eredményeket értek el a hitoktatás lemorzsolása tekintetében” – mesélte Korzenszky Richárd, akinek így jutott a kezébe a levél, amely végül egy ausztriai katolikus lapban is megjelent, közfelháborodást kiváltva. Minden nehézség ellenére az atya szerint az egyházi iskolák sokkal szabadabbak voltak, mint az államiak. 1989-ben már érezhető volt a rendszerváltozás szele: nyáron megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, melyet elsősorban a felekezetekkel kötött kényszeregyezmények és megállapodások végrehajtására hoztak létre még 1951-ben. Nem sokkal később egy gyulai konferencián az atya az egyházi iskolák szabadságáról beszélt: „Szabadok vagyunk, mint madár a kalitkájában, amely repülhet, de csak a rácsokig. Az életet azonban a kalitkában is tovább lehet adni, amíg annak meg nem nyílik az ajtaja. Persze választhatjuk azt is, hogy gubbasztunk a rúdon, és belepusztulunk a pesszimizmusba.” Majd változás következett be. „Mit jelentett számunkra a rendszerváltozás?” – tette fel a kérdést Korzenszky Richárd, aki válaszához a sportból hozott hasonlatot. „Megtanultunk kispályán focizni, a pálya széléről pedig nekünk drukkoltak. A rendszerváltozással áthelyezték a csapatot a nagypályára. A játékosok viszont nem lettek fiatalabbak, így ezzel a csapattal nehezebb volt végigfutni a pályát. Az oldalvonalról pedig nem mindig nekünk drukkoltak, hanem köpködtek és bedobáltak. Ebben a helyzetben kellett újraindítani az egyházi iskolákat” – szemléltette az akkori helyzetet.



Szószék és iskola
1990-ben a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény biztosította az egyházak számára a jogi személyiséget, így tulajdonuk lehetett, intézményt tarthattak fent. Ezeket az intézményeket ugyanolyan mértékű normatív támogatás illette meg, mint az államiakat. Az egyházaknak azonban nehézséget jelentett a normatív támogatás kiegészítése. Ekkor váltak az önkormányzatok is iskolafenntartókká. 1992-ben jött az ingatlanrendezési törvény, melynek értelmében liturgikus, oktatási-nevelési vagy szociális célra visszakérhettek épületeket az egyházak, ha pedig nem éltek ezzel, kárpótlást kaphattak. „Sokan a régi épületeket kérték vissza. Az országban kialakult egy klerikális félelem az egyházi uralomtól” – magyarázta Korzenszky Richárd, aki elmondta, a terv az volt, hogy a visszaigényelt épületekben olyan iskolákat hoznak létre, mint a nyolc meglévő katolikus gimnázium és a Debreceni Refi. „Ehhez nem volt megfelelő személyi feltétel, az egyházak nem voltak felkészülve arra, hogy iskolafenntartók legyenek” – mondta az atya, aki ott volt, amikor visszaadták a reformátusoknak a Baár–Madas Református Gimnázium épületét. „Mintha az ott állomásozó orosz csapatok adták volna át az iskolát. Szörnyűséges állapotok voltak: minden letörve, kitépve, hatalmas pusztítást végeztek” – számolt be az akkori átadásról az atya.

Arra is volt példa, hogy felmenő rendszerben szerveztek át egy intézményt, így egy épületben működött a már egyházi és a még állami iskola, hatalmas feszültségben. Az a minta sem volt ideális, ahol egy az egyben átvette az egyház az iskolát. Azok a pedagógusok gyakran ugyanis nem akartak egyházi iskolában tanítani. „A minőség pedig tőlük függ. Nem a tankönyvtől vagy a nemzeti alaptantervtől, hanem attól, hogy a pedagógus, amikor bemegy a terembe, és becsukja az ajtót, hogyan bánik a gyerekkel. Én egyszer év elején azt mondtam a gyerekeknek: vegyék elő a tankönyvet, nézzük meg a borítóját! Nyissuk ki, nézzük meg így is, majd bezárva a hátoldalát is. Ezzel át is vettük a könyvet. És utána tanítottam. Mindegy miből tanítjuk meg azt, amit elfelejtenek. A lényeg az, ahogyan bánunk velük. Egész életükre meghatározó, érzik-e, hogy fontosak a pedagógus számára. A kereszténység, Isten országa közöttetek van” – emlékeztetett Korzenszky Richárd.

Az előadó kijelentette: az egyházi iskola nem jobb, mint a többi; a lehetőség más. Minden iskola abból a társadalomból merít, amelyben van. „Nem szabad összekeverni a szószéket és az iskolát. Az utóbbi ugyanis nem hitbuzgalmi intézmény. A tanártól a szakmai és emberi kompetenciákat kell megkövetelni, és azt, hogy fogadja el, a hajó milyen irányba megy. Fogadja el, hogy a hajón vannak evezősök, gépészek és van hajóskapitány.”

Szavai ma is megfontolandók.

Ahogy a rendszerváltást tanítjuk
Nem Korzenszky Richárdé volt a Harkányi Szabadegyetemen az egyetlen előadás, amely a rendszerváltás tematikáját az iskolai oktatás szempontjából közelítette meg. Nyári Tamás történelem és informatika szakos tanár, szociológus előadásában azt mutatta be, hogyan változott a rendszerváltás iskolai tanítása az elmúlt húsz évben. Ennek során összevetette diákként, általános iskolai tanárként és gimnáziumi tanárként szerzett tapasztalatait, valamint részletesen összehasonlította a 2012-es és a 2020-as alaptantervet, kiegészítve saját benyomásaival. Beszélt a legújabb tankönyvekről is, amelyek a lényegi információkat inkább ábrák formájában közlik.

Diákként 1945-ig tanítottak neki történelmet, mert érettségije idején a tanárok többsége nem volt felkészülve a rendszerváltással járó szemléletbeli váltásra. Pedagógusként először a rendszerváltásig tanította a magyar történelmet, később pedig arra törekedett, hogy mindig az aktuális év előtt 10-15 évvel fejezze be. Ma 2011-ig kell eljutnia tanítványaival, de a jelenlegi közjogi berendezkedés is része a tananyagnak. Úgy tapasztalta, hogy a társadalomban ezek a folyamatok lassabban zajlanak. „A fejekben történő rendszerváltozáshoz, ha tetszik, ha nem, nem hónapokra vagy évekre, hanem évtizedekre van szükség” – fogalmazott az előadó.



Nyári Tamás az általános iskolások részéről csekélyebb, a gimnazisták részéről nagyobb érdeklődést tapasztalt a korszak iránt, amely az 2003–2004-ben érettségizettek számára félig „személyes” történetnek számított, és megítélésében rendkívül nagy szerepe volt a szülői hatásnak. Az állami iskolákban erős volt a kádári nosztalgia, így ott erős ellenszélben kellett dolgozni, az egyházi intézmények diákjainál azonban pont az ellenkezője volt tapasztalható.

A mai diákoktól már olyan távol van időben a rendszerváltás, mint tőle annak idején a második világháború. A rendszerváltás ennek köszönhetően egyre inkább ténylegesen is történelemmé válik.

Komorné Csernáth Erzsébet és Barna Bálint
Képek és videók: Füle Tamás