A koronavírus-járvány, a belső vándorlás és a technikai fejlődés az elmúlt néhány évben sok kihívás elé állította a gyülekezeteket, azonban mind magával hozta a lehetőséget a változásra, a gyülekezeti lét újrafogalmazására és megújítására. Az ifjúsági szolgálatban különösen érvényes a folyamatos innováció, az Átalakulás előtt az egyház címet viselő kerekasztal-beszélgetésen erről is szó esett.

Az eszmecsere alapfelvetése az volt, hogy főleg a koronavírus-járvány óta az emberek nem feltétlenül lakhely, hanem lelkialkat vagy családi hitmegélés alapján választanak maguknak gyülekezetet. Hajdú Zoltán Levente szóládi református lelkipásztor, a református egyház Missziói Szolgálatának vezetője szerint a több évszázados múltra visszatekintő protestáns egyházak körében hivatalosan még mindig az egy adott földrajzi területre érvényes parókiális jog van érvényben, a valóság azonban egészen másképp fest. „Budapesten hosszú idő óta bevett szokás, hogy sokan az egész várost átutazzák, hogy otthon érezzék magukat egy gyülekezetben, az effajta mobilitás pedig már vidéken is ilyen erősségű” – mondta, hozzátéve, hogy nemcsak a helyváltoztatás lehetőségei bővültek, hanem az egyes közösségekhez való tradicionális kötődés is jelentősen gyengült. „Számomra egy gyülekezet egy személyiséget képvisel. A feladatom, hogy megtaláljam, ránk milyen arculatot bízott Isten, hogy ránk találjon az, akihez küldettünk.”

Pafkó Tamás lelkipásztor szerint a kulcs, hogy egy gyülekezet mindig Krisztus képviselje, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy adott szolgálati helyen az elsődleges cél mindig az ott élők megszólítása. „A misszió legfontosabb eleme, hogy mennyire tudunk azonosulni ezzel a területtel. Bárhová helyezett minket Isten, ott lokálpatriótának kell lennünk. Egy nagyváros esetében lehet az agglomerációs környezet, egy kistelepülésen pedig a szomszédos falvak is ide tartozhatnak, de ha egy istentiszteletért valaki több órát autózik, az nem segíti a missziót” – mondta a debreceni Trinity Baptista Gyülekezet lelkésze.

„A gyülekezeti kötődéseket alapvetően formálták a technológiai és társadalmi változások, csak az elmúlt egy-két évtizedben. Az embereknek sokkal több mindenhez van hozzáférésük, és több mindenhez kapcsolódhatnak, másrészt pedig a régen maguktól értetődő konvenciók sem számítanak már annyira” – fogalmazott Fóris Tamás. A veszprémi Vekker Keresztény Közösség lelkipásztora szerint különösen a koronavírus-járvány mutatott rá, mennyi olyan ember van, akik fizikailag nem tudnak gyülekezethez kapcsolódni, ezért online közösségeket keresnek. „A prioritás természetesen a fizikai kötődésen van, de lássuk meg a lehetőségeket az online csatornákban is” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkünk:
Az országos átlagnál kevesebben vallották magukat reformátusnak Dunamelléken. Térképen mutatjuk a legfrissebb adatokat, melyeket Duráczky Bálint szociológussal elemeztünk.

Parokia.hu - A számok mögötti valóság

Hegyesi Zita moderátor felvetette, hogy az, hogy különböző szempontok alapján választanak gyülekezet az emberek, nem a fogyasztói szemlélet következménye-e. Hajdú Zoltán Levente szerint a választások kibővülése erre is visszavezethető lehet, azonban egy közösség felelőssége, hogy rámutasson arra, hogy Isten neked és nekem akarja önmagát kijelenteni. Fóris Tamás úgy véli, egy gyülekezetet leginkább egy család jellemzőivel lehet leírni. „A család az intimitás helye, ahol merek önmagam lenni, ahol felelősséget vállalok és ahol változok. Nem véletlenül fogalmazott Jézus úgy, hogy az az ő anyja és azok a testvérei, akik az Igéjét hallják és cselekszik.” (ld. Mk 3,31-35) Pafkó Tamás egy másik igehelyre mutatott rá: „Jézus azt mondta tanítványainak, hogy akik elhagyják vér szerinti rokonaikat, százannyit kapnak érte (ld. Mt. 19,27-30) – ez nem értelmezhető máshol, csak a gyülekezet közösségében.”

Fóris Tamás szerint egy hosszú múltra visszatekintő gyülekezetet egyben tarthatnak a tradíciók és a megszokások, ám új közösségek létrehozásánál elengedhetetlen, hogy megfogalmazzuk, melyek a gyülekezet legalapvetőbb összetevői. „Ahhoz, hogy új közösségek jöjjenek létre, olyan emberek szükségesek, akiknek érett a hitük, a bibliai látásuk, a felelősségük, a személyiségük, tudják, hogyan működik, van rá ajándékuk, hogy embereket elérjenek, beépítsenek és róluk gondot viseljenek.” A lelkész Pál apostolt idézte, aki azt mondta, hogy Krisztus „adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul.” (ld. Ef 4,11) „Egy gyülekezet attól lesz élő, hogy vannak ilyen ajándékai, ha nincsenek, akkor marad a tradíció, amivel el lehet lenni még száz évig.”

Hajdú Zoltán Levente szerint az élő gyülekezet jellemzője, hogy nem feltétlenül az évszázados egyházi háttérrel rendelkezők alkotják, hanem akiket sok helyről megszólított Isten, és hitvalló módon vannak jelen. Fóris Tamás hozzáfűzte: „Lehet siránkozni azon, hogy lecsökkent a magukat keresztyénnek vallók száma, de ez azt is jelentheti, hogy a tradíció kitinpáncéljából végül előbújik az, ami él.” Ezt a folyamatot segíti Pafkó Tamás szerint, ha az emberek meglátják, hogy a gyülekezetben lévők nem szentek és tökéletesek, hanem a helyreállás útján járnak. Hajdú Zoltán Levente elmondta, hogy a gyülekezetekben más normarendszer működik, mint a világban: „Hol máshol lenne egy közösségben egy alkoholizmusból szabadult cigányasszony és egy nyugdíjas egyetemi professzor, akik testvérként szeretik egymást?”

A beszélgetésben szóba kerültek azok a gyakran az ifiszolgálat gerincét jelentő szervezetek, ahol sok fiatal tér meg és válik Krisztus egyházának aktív tagjává. Kérdés, hogy hogyan lehet a gyülekezetekbe vonzani őket. Hajdú Zoltán Levente szerint a gyülekezet fogalma sokkal képlékenyebb annál, mint ahogyan azt az egyházi törvényi keretek között értelmezzük. „Miért gondoljuk azt, hogy ez a statikus valóság, ami nem fog változni? Ahol pedig nincs lehetőség arra, hogy rétegközösségek jöjjenek létre, arra kell kondicionálni a gyülekezetet, hogy a különböző színeink mind Krisztus képét rajzolják ki. A lelki erővonalaknak együtt kell létezniük, nem pedig egymás ellen.

Pafkó Tamás úgy véli, hogy az Isten országába való belépéshez remek lehetőséget kínálnak az ifjúsági közösségek, a lelki felnőttkorúsághoz azonban hozzátartozik azok korlátos jellegének felismerése. Fóris Tamás szerint egy ifjúsági szervezet is működhet gyülekezetként, ha egy fiatal máshol nem tudja megélni hitét. „Hagynunk kell, hogy Isten ott munkálkodjon. A baj akkor van, ha a kettő szemben áll egymással. Egy hagyományos értelemben vett gyülekezet előnye a generációs párbeszéd, az, hogy a fiatalabbak tudnak tanulni az idősebbektől és fordítva.” Hajdú Zoltán Levente hozzátette: „Az istentiszteletek rendje kifejezetten alkalmas a szemléletformálásra, ha például elhangzik egy genfi zsoltár és egy ifjúsági ének is, az imádságot egy idősebb gyülekezeti tag mondja, az Igét pedig egy fiatalabb olvassa.”

A beszélgetés végén egy, a közönség soraiból érkező kérdés kapcsán a gyülekezeti tagság kritériumairól esett szó. „Az elköteleződés a kulcs, amely az egyik legneuralgikusabb fogalom a kor embere számára” – mondta Hajdú Zoltán Levente. – „Pusztán a fogyasztói szemlélettel nem lehet a gyülekezet tagjának maradni. Az eredendően természetes állapot az, hogy valaki helyben talál magának gyülekezetet, de ha úgy érzi, hogy lelkileg éhen hal, menjen el onnan. Ugyanakkor, ha egy gyülekezetre családként tekintünk, akkor életközösség is, amely túlmutat a formális alkalmakon. Ez minél inkább így történik – legyen szó egymás segítéséről vagy akár közös gyümölcsszedésről –, annál inkább azt látjuk, hogy az evangélium működésben van.”

Fotók: Dezső Attila, Hurta Hajnalka, Puha Dorottya Éva