A Lámpás új háza

Új épületben, modern környezetben, hit- és értékalapú nevelési programmal várja a gyermekeket a Bocskai István Református Oktatási Központ Lámpás Református Óvodája és Minibölcsődéje. A halásztelki intézmény szeptember 2-án átadott új otthona az Oktatási Központ fejlődésének legújabb jelképe.



Az új épület praktikus és igényes, otthonosnak érzik gyermekek és felnőttek egyaránt. Az intézményben kialakult közösség tovább épülhet benne, ahogy az óvodába járó gyermekek is épülhetnek lélekben és hitben, ezek valódi okok az örömünneplésre – nyitotta meg az átadó ünnepséget Jelényi László halásztelki lelkipásztor.
„Az, hogy óvodásaink áldás, békességgel köszönnek, jó kezdete lehet későbbi hitéletüknek. Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben – hiszem, hogy az új épület, ami elsősorban az iskola terve volt, Isten munkájának eszközévé válhat.”

A „lámpáslelkiség”
A név kötelez – a halásztelkiek Bocskai Istvánról nevezték el oktatási központjukat, a fejedelemről, aki „durva és hitetlen hajdúkból jámbor és hívő embereket hívott életre.” A 2006-ban létrejött óvoda a lámpásról kapta nevét, az eszközről, ami kicsi, de fontos tájékozódó pont – kezdte meg igehirdetését Takaró András délpesti esperes a második Korinthusi levél 4. rész 6. verse alapján.

„Ha a tizenhat évvel ezelőtti kezdet ötven gyermekére gondolunk, hálát adhatunk, hiszen ma közel száz óvodást vár ez a gyönyörű épület. Teremtő Istenünk, ahogy erre Pál apostol is utal, világosságot teremtett, ám a bűneset után a sötétség átértelmeződött, mert a bűn jelképe lett. A fizikai sötétségnél jóval rosszabb az a lelki és szellemi sötétség, ami megjelent, és ami korunkban is egyre inkább érezhető. Isten ismét elküldte a fényt, a Világ Világosságát, Jézus Krisztust ebbe az elsötétült világba, ami döbbenetesen vak és félelmetesen sötét. Ezért kellenek a Bocskai iskolái, ezért csoda a Lámpás óvoda és minibölcsőde megnyitása. Mekkora áldás és lehetőség, hogy a szülők ránk bízták ezt a száz kicsit, abban bízva, hogy itt lámpáslelkületű munkatársak szerethetik és nevelhetik őket. Köszönjük ezt a megelőzött bizalmat!”

Az átadóhoz vezető út
Az igehirdetés után Papp Kornél, a Bocskai István Református Oktatási Központ (BIROK) főigazgatója ismertette a beruházás előzményeit. A halásztelki gyülekezet 1999-ben vette át a helyi kertészeti szakközépiskola fenntartói jogát, a Csepel-szigeten fekvő település létszáma azóta csaknem megduplázódott. Mind a fenntartó, mind az intézmény azonnal felismerte, hogy a képzési rendszeren változtatni kell, ezért azt a kínálattal együtt jelentősen bővítette. Így jött létre 2004-ben az egyházközség általános iskolája, majd 2006-ban az óvodája is. Utóbbi először az Iskola utcában bérelt épületet, ahol tanévenként két csoportban foglalkoztak a gyermekekkel.

A 2012-ben létrejött oktatási központ legkisebb tagintézménye a Lámpás óvoda volt, amelynek új, háromcsoportos bővítési tervét 2015-ben dolgozták ki, ám a döntéshozók nagyobb távlatokban gondolkodtak. A Magyarországi Református Egyház 2018-ban indított Országos Óvoda Programjához a BIROK is csatlakozott, így kaphatott a Lámpás óvoda új épületet, és így jöhetett létre tizenkét új munkahely a BIROK-ban.  A Lámpás volt épületében az önkormányzat két óvodai csoportot indított, így az óvodai ellátás tovább bővülhetett Halásztelken.

A főigazgató az oktatási központ iskolái közötti átjárásról is beszélt. „Előttünk áll az az ötvenkét alsó és huszonhét felső tagozatos általános iskolás, valamint az a tizenöt középiskolás diák, akik az elmúlt másfél évtizedben jártak a Lámpás óvodába. Közülük az első fecskék 2023-ban érettségiznek, nagy öröm számunkra, hogy láthatják egykori óvodájuk új épületét.”

Közösséggel a közösségekért
Isten akarata és hit kellett ahhoz, hogy az akkori nevén Tököl–Halásztelek Református Egyházközség az ezredfordulón átvegye az önkormányzattól az akkor nem túl jó állapotban lévő iskolát – fogalmazott köszöntőjében Szabó Tibor polgármester. „Egyszerűséget, céltudatosságot, takarékosságot és rengeteg munkát láttunk, ez utóbbihoz a reformátusokban sokszor csak az Istenbe vetett hit adott elegendő erőt. Döbbenten figyeltük az iskola későbbi fejlődését a külső politikai változások ellenében, láttuk a külső és belső megújulásokat, a források hatékony felhasználását. A Bocskaiban közösséget látok, amit a hit és a szeretet tart össze, és ami példaként áll előttem. További hitet, sikereket és töretlen fejlődést kívánok ennek a folyamatosan gyarapodó közösségnek!”

„Biztos vagyok benne, hogy az átadott új épület hatékonyan fogja szolgálni a halásztelkieket abban, hogy a munka és a gyermekvállalás ne konkuráljanak, hanem egymást erősítsék és kiegészítsék. A Bocskai több évtizedes szolgálatának, fejlődésének és vitathatatlan eredményeinek köszönhetően nemcsak reménységemet, de meggyőződésemet is kifejezhetem az iránt, hogy a minőségi oktatás mellett az értékalapú nevelés egész életre szóló munícióját kapják meg az idejáró gyermekek. Óriási feladat, lehetőség és felelősség ez, Isten áldását kívánom az intézmény működésére, a gondozók és gondozottak életére!” – ezt már Bóna Zoltán országgyűlési képviselő kívánta.

Ahol igent mondanak a gyermek életére
Ha a teremtés útját járod, s nem a tagadásét, jó úton jársz – idézte köszöntőjében gróf Széchenyi István szavait Latorcai János, az országgyűlés alelnöke.
„A megmaradáshoz nélkülözhetetlen az Istenbe vetett hit, mert e nélkül nem tudunk megfelelni az emberi élet elvárásainak. A jövő ott van minden otthonban, ahol igent mondanak a gyermekek életére, ott van gyermekeink kézszorításában is, és mindenütt, ahol napról napra szeretettel várják a gyermekeket. Óvodát csak azok építenek, akik hisznek a jövőben, akik felekezeti óvodát építenek, azok az értékalapú közösségek jellem- és társadalomformáló erejében is hisznek. A Bocskai áldásos munkát végez Halásztelken, nagy feladat és valódi küldetés, hogy kimunkálja a fiatalokban a nemzet és a haza iránt elkötelezett felnőttet. Hála és köszönet ezért.”

Az intézmény nevében Papp Kornél főigazgató ajándékokkal is megköszönte az új épület megvalósításában szerepet vállalók szakmai munkáját, az ajándékokat Jelényi László lelkipásztor adta át. Az átadó ünnepség végén Takaró András és Jelényi László megáldotta az épületet, az ünnepélyes szalagot a szolgálatot végző lelkipásztorokkal együtt Szabó Tibor, Bóna Zoltán, Latorcai János és Papp Kornél vágta át. Az ünnepség során az Oktatási Központ fúvószenekara játszott, a zenekart Kovács Zalán László vezényelte.

Megfelelő környezetben
Ahogy ezt az főigazgató ismertette, az új épületben három 25 fős és egy 12 fős óvodai, valamint kettő  7 fős mini bölcsődei csoport szobája található, a hozzájuk tartozó öltözőkkel, mosdókkal, fejlesztő szobával, nevelőtestületi szobával, titkársági szobával, vezetői irodával, tornaszobával és a vele összenyitható aulával. Külön jelentősége van annak, hogy az udvaron két játszótér is található. A projekt a református óvodafejlesztési program támogatásával valósult meg, a teljes bekerülési érték a program keretéből közel 648 millió forint volt, ebből az óvoda több mint 532 milliót, a minibölcsőde mintegy 115 millió forintot tett ki. A projekt összköltsége meghaladta a 730 millió forintot, ehhez a fenntartó és a Bocskai 11,4 százalék önrésszel járult hozzá.

A Bocskai István Református Oktatási Központban mintegy 2300 diák vesz részt nappali munkarendben az oktatásban, de 200 fő a felnőttoktatás, 800 fő a művészetoktatás és 43 fő a kollégiumi nevelés révén kapcsolódik intézményhez, amelynek 310 alkalmazottja van. Az óvodai nevelés és a minibölcsődei gondozás feladatát 20 fő látja el.


Somogyi Csaba
Képek: Vargosz

 

Halásztelek, Bocskai István Református Oktatási Központ Lámpás Óvodája, 2022. szeptember 2.