A légy
Magyarország első Oscar-díját A légy című 1981-es animációs rövidfilmnek köszönheti. Rendezőjét egy, a világon először zörejekkel dolgozó Pink Floyd-lemez ihlette meg, az egyik dal hallgatása közben pergett le ugyanis először a lelki szemei előtt az általa megálmodott animációs film – árulta el Rófusz Ferenc. Úgyhogy – szintén a világon először – megalkotta azt a rajzfilmet, amely a légy objektívjén keresztül szemléli a világot. Hasonló, háttér-animációs filmek megalkotására alig néhányan vállalkoztak, hiszen egy ilyen produkció megvalósítása rendkívüli munkabírást követel. Az alig három és fél perces filmhez a magyar stábnak négyezer önálló képet kellett megfestenie, egy rajz elkészítése pedig három órát vett igénybe. Érdekesség, hogy a színezéshez diópácot használtak, amit nem sikerült mindig ugyanolyanra kikeverni, a kissé eltérő árnyalatok látszódnak is a felvételen.

Ki zümmög?
Az, hogy a film keresztülmehetett a stúdióvezetés szűrőjén, a kiváló dramaturgiai érzékkel megáldott Hankiss Elemérnek köszönhető, aki központilag kirendelt tanácsadóként követte nyomon a Pannónia műhelyeiben folyó munkát – véli az alkotó. A szakmai lektorok rendszerkritikát gyanítottak, azt akarták, hogy a légy kirepüljön ismét a szabadba. „Tagadhatatlanul van egy olyan értelmezési rétege a filmnek, hogy aki itt zümmög, azt fejbe csapják. A hanghatásokat egyébként magunknak kellett előállítanunk. Valaki jelentkezett, hogy ő tud zümmögni a szájával. Először hitetlenkedtünk, hogy egy ember hogy lenne képes erre perceken keresztül, de a Művész úr – mert így hívták – állította, hogy amíg él és lélegzik, képes rá. És valóban – így lett a légy hangja egy ember hangja.”

Botrányos díjátadó
A légy osztatlan sikert aratott már az első, egyben az egyik legrangosabb kanadai animációsfilm-fesztiválon. Bill Littlejohn, a Disney utolsó élő animátora kitörő lelkesedéssel fogadta az akkor 34 esztendős rendezőt. A személyes ismeretségnek köszönhető, hogy később, az Oscar-díjátadón Littlejohn észrevette, hogy nem ő veszi át a szobrocskát. Miután szólt a szervezőknek, a rendőrség a díjátadó gála után nem sokkal szállodai szobájában elkobozta a szobrot Dósai Istvántól, a Hungarofilm akkori igazgatójától. Ő ugyanis kérvénye ellenére nem kapott engedélyt annak átvételére. Az amerikai sajtó, persze, a botránytól volt hangos.

A rádióból tudta meg
Rófusz Ferenc így emlékezett az akkor történtekre: „Egy szaklapból tudtuk meg, ami a Pannónia Filmstúdiónak járt, ahol dolgoztam, hogy a kisfilmünket Oscarra jelölték. Egyből rohantam a stúdióvezetőhöz, majd közölték velem, hogy esélytelen vagyok a másik két kanadai jelölttel szemben. Csalódott voltam, de bíztam valami csodában, hogy mégis kijutok az Oscar-gálára valahogy. Aztán megtudtam, hogy kiutazott egy magyar delegáció, mert Szabó István Bizalom című filmjét is jelölték a díjra a külföldi filmek kategóriájában. Én eközben a Szabad Európa Rádió Forgószínpad című műsorát hallgattam, amit zavartak, szóval rá kellett tapasztanom a fülemet a rádiómagnóra, hogy ki tudjam venni a recsegés mögül a hangot. Reggel hétkor, az ágyban fekve hallottam meg, hogy a kategóriájában nyert a Fly. A világ legboldogabb és legcsalódottabb embere voltam egyszerre. Heves szívdobogás tört rám, valahogy kikászálódtam az ágyból, és próbáltam elmagyarázni a családnak, hogy mi van. Egy órán belül csengetett több ismerősöm is, jöttek gratulálni, majd kora délután a Kossuth Rádió is bemondta, hogy megnyertük az Oscart.”

Saját úton járt
Élete nagy pillanatától ugyan megfosztották, a díjat azonban két hónappal később átvehette. Profitálni nem tudott belőle, mint mondja, az Oscar-díj azóta sem pénzt, sokkal inkább lehetőségeket jelent, amelyekkel tudni kell jól élni. Neki is felkínáltak egy állást Amerikában, mégis hazajött, és csak évekkel később kezdett külföldön dolgozni.

Itthon azonban sokáig kellett döngetni az ajtókat, mire azok lassan nyikorogva kinyíltak. Szeretett volna munkatársaival egész estés rajzfilmeket készíteni, terveikre azonban nem kaptak zöld utat. A pannóniás évekre mégis jó szívvel gondol vissza, bár hozzátette: a ranglétrát sokáig tartott bejárni, és ő nem is akarta utánozni, amit a profik mesterien csináltak. „Mindig natúr filmes akartam lenni, élő filmet akartam csinálni. De mire végre odakerültem a Mafilmhez, ott csak díszletfestő lehettem. Azért is csináltam natúr jellegű filmet, A légyhez hasonlóan a Holtpont, a Gravitáció és a Ticket is a fotó-naturalista stílus jegyeit viselik magukon.”

A sziget
A Pannónia Filmstúdióról a legnagyobb elismeréssel szólt, akárcsak egykori munkatársa, Békési Sándor teológus. A Károli-egyetem Hittudományi Karának oktatója hallgatói kérdésére elmondta, tizenegy évesen Walt Disney Hamupipőkéje ragadta meg annyira, hogy már akkor elhatározta, rajzfilmeket fog készíteni. „Ráeszméltem, hogy a legcsodálatosabb dolog megríkatni és megnevettetni az embereket” – fogalmazott.

„A Pannónia nem egyszerűen stúdió volt, hanem valóságos sziget. Ötven év alatt rengeteg film készült ott, sokféle ember összejött, deklasszáltak, a szakma iránt megszállottak is. Nagyon sokat tanultam a nagyoktól, és nem csak a rajzolást illetően. Nekem nem a teológia volt az alma materem, hiszen ide később kerültem, hanem a filmstúdió, amelynek 18 évesen léptem be a kapuján először, miután elvégeztem a Kisképzőt, ahol Jankovics Marcell osztályába jártam” – idézte fel Békési Sándor. Első találkozása Rófusz Ferenccel szintén a Pannóniához köthető.

János vitéz és a tenisz
„Érettségi másnapján mentem a stúdióba, mert akkor csinálta Jankovics Marcell a János vitézt, és meghívott engem is a munkára. A stábok a kert végében álló faházban voltak, az egyikbe én is be voltam osztva, ott kellett jelentkeznem. Előre kigondoltam, mit fogok csinálni, de nem a terveim szerint történtek a dolgok. Ahogy beléptem a folyosóra, egy huszonhat éves fiatalember kiugrott az ajtón, széttárta a karját, és így szólt: Uram, jöjjön. Ez volt Rófusz Ferenc, akire attól fogva fogadott bátyámként tekintettem. Mondta, hogy rajzfilmesek vagyunk, de szeretünk teniszezni, azt meg kell tanulni, el is vitt oktatóhoz és ajándékozott nekem egy Lacoste-felszerelést és fa teniszütőket, amelyek azóta is megvannak.”

Daliás idők
Az animációsfilm-készítés aranykora volt ez, a pályakezdők Jankovics Marcell, Gémes József, Nepp József, Macskássy Gyula, Kovásznai György és Reisenbüchler Sándor szárnyai alatt tanulták ki a mesterséget. „Egy-egy műhely tagjai éjjel-nappal össze voltunk zárva, hétvégén is dolgoztunk, olyan voltunk, mint egy nagy család. Gémes Józsefnél öt évig dolgoztam a Toldi-trilógiában, a Daliás időkben, ahol kipróbálhattam és fázisrajzokkal gyakorolhattam az olajfestményes animációt. A műhelyekben lestük el a szakma csínját-bínját.”

Rófusz Ferenc hozzátette: Békési Sándor valójában Gémes József rendező jobbkeze volt. „Nagyon kevesen tudtak olajjal cellre olyan szépen rajzolni, mint a professzor úr, az összes nehéz, lovas jelenetet ő készítette. Éppen ezért sokkolta a stúdiót a pályaelhagyása, nem is nagyon volt erre példa, hiszen nehéz volt bekerülni, és akik már ott voltak, megszállottan dolgoztak. Békési Sándorban viszont valami ennél is erősebben dolgozott.”

Az utolsó vacsora
Hogy mi, az jelenlegi, közös filmtervükön is tetten érhető, melyben Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című freskóját keltik életre. A tervet még 1978-ban nyújtották be a Pannónia Filmstúdióba, akkor azonban elutasították őket. Rófusz Ferenc azt mondta, nem bánja, hogy így alakult, mert úgy véli, több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátuk mögött még színvonalasabb alkotás születhet. Két évvel ezelőtt változtatás nélkül beadta a tervet egy pályázatra, amelyet el is nyert, ekkor megkereste Békési Sándort, hogy forgatókönyvíróként felkérje a közös munkára. Azt mondta, sikerült megnyernie a legjobb alkotókat, igaz, a filmre még várni kell, hiszen valamennyien szabadidejükben tudnak csak dolgozni rajta. Várhatóan jövő júniusra készül el, és néhány ígéretes részletet le is vetítettek belőle a budapesti teológián. A rendező megígérte, a zártkörű premier előtti vetítésre ugyancsak a teológusok előtt kerül sor.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás

Kapcsolódó cikkünk:
A hős útja
Mézga család, Doktor Bubó, János vitéz – ki ne emlékezne a magyar animációsfilm-gyártás kultikus darabjaira? És ki gondolná, hogy mindehhez köze van egy református lelkésznek, a budapesti teológia professzorának? Márpedig Békési Sándor a közkedvelt sorozatok és az első egész estés rajzfilm megalkotásában is részt vett, ma viszont dogmatikát és esztétikát oktat leendő lelkészeknek. Hogy milyen út vezetett idáig, arról rajzai mellett mesélt portálunknak – és egyre most is szakított időt.