Világjárvány, pandémia, karantén, korlátozások, erkélytaps és balkonkoncertek – egész fogalomtárat használunk már mindarra, ami mássá tette a nagyhetünket, a húsvétunkat és a mindennapi életünket. Máshogyan tanulnak a gyerekeink, másként járunk a munkahelyünkre, megváltoztak a családi kapcsolattartás eddig megszokott módjai. Más, azaz nem azonos. Más, mert eltérő attól, amit eddig ismertünk, és idegen attól, ami hozzánk tartozott.

Az elmúlt hetekben ambivalens érzésekkel küzdve többször azzal szembesültem, hogy a kötelező kétméteres távolságtartás, a szájmaszk és a kesztyű csak egyértelműsíti és megkönnyíti azt, ami eddig is ott feszült ember és ember között, csak nem mertük vagy nem akartuk magunknak sem megvallani. Pontosan elég ennyi közelség és ennyi kapcsolat. Pontosan elég lenne ennyi munka, és nem kell több iskolai törzsidő, mert a szabadság utáni vágy, hogy azt tegyük és akkor, amikor nekünk jól esik, nos, az volt karanténban, és egy nehezen azonosított vírus mutatta meg valódi, belső világunkat. Csakhogy erről a világról kiderült, hogy bizonytalanság és félelem uralja. Rólunk pedig kiderült, hogy nem azok vagyunk, akiknek látszani szeretnénk. Nem vagyunk mások. Pál apostol szavaival: „…Krisztus nélkül éltetek, és mint… idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban.” (vö. Efézusiakhoz írt levél 2. rész, 12. vers) Nem jó ez így. De lehet-e, és hogyan lehet más?

Pünkösdkor általában mindenütt megtelnek a feldíszített templomok, és a gyülekezetek örömmel és reménységgel tekintenek a fiatal fiúkra és lányokra, akik ígéretet és fogadalmat tesznek, hogy mostantól Jézus Krisztus követőjeként, református anyaszentegyházunknak egész életükben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatra kész tagjai lesznek. Tudjuk, hogy a valóság más, mégis reménykedünk, hogy egyszer majd másként lesz. Most is reménykedünk, pedig ebben az évben nem lesz, vagy sokkal kevesebb helyen lesz konfirmáció.

Szándékosan és sokszor írom le azt a szót, hogy más. Igen, szándékosan, mert a nyugtalanító külső körülmények és belső vívódások közepette újra és újra arra a Másra tekintek, Akiben mindaz megvan, ami körülöttem és belőlem hiányzik. „…Ő az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten, …mert Ő nekem is adatott…, ….és engem igaz hit által Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé tesz, vigasztal és velem marad mindörökké.” (Heidelbergi Káté 53.) Hálás vagyok, hogy a Szentlélek Isten más, de nem változik a pillanatnyi helyzethez igazodva, hanem minden körülmények között ugyanazt munkálja bennem rendületlen szelídséggel és rendíthetetlen erővel, ami a lényeg: Jézusra mutat. Jézusra, aki egy példázatban arról beszél, hogy ha egy apától a fia kenyeret vagy halat kér, vagy tojást kér, akkor az apa nem követ, nem kígyót, nem is skorpiót ad neki, hanem kenyeret, halat, vagy tojást (vö. Lukács evangéliuma 11. rész, 11-13. vers). Ezzel példázza, ha az Atyától Szentlelket kérünk, akkor Ő nem mást ad, hanem Szentlelket ad! Azt a Lelket, aki vigasztal és veled marad mindörökké. Ma is és holnap is, hétköznap is és vasárnap is. Világjárványban is. Munkahelyen is, iskolában is, mert a Lélek más. Más, mint a mi ígéreteink és fogadalmaink, más, mint a szándékaink és az igyekezetünk.

A Lélek más, és pontosan úgy kell, mint a mindennapi kenyér! Jézus azt mondja: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak ama Lelkét… ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (János evangéliuma 14. rész, 16-17. vers) A Lélek az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten, a „…bölcsességnek és kijelentésnek Lelke…” (Efézusiakhoz írt levél 1. rész, 17. vers) Amilyen erőteljes vigasztalás volt az akkor Jézus tanítványainak, ugyanolyan erős vigasztalás ez most nekünk. Más vigasztalás ez, mint ami a hírekben hangzik el a biztató gyógyulási arányról, más, mert nem emberi, hanem isteni valóságból származik.

Aki Jézust ismeri, abban ott a Lélek, mert annak a teste a Lélek temploma (vö. Korinthusiakhoz írt első levél 3. rész 16-17. vers). A Lélek pedig a megváltozott helyzetben is egészen másra fókuszál, mint amire a bizonytalanságból eredő félelem bennünket ösztönözne. Szükségünk van arra, hogy a Szentlélek, aki más, bennünket is mássá tegyen! János apostol így mondja ezt: „…most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” (János első levele 3. rész, 2. vers) Jelenlegi állapotunk az Isten-gyermekség, az Istenhez való tartozás állapota, de csak egy egészen más szemszögből, mint ahogyan mi tekintünk magunkra és egymásra. Ezt a más állapotot hitben és engedelmességben tekinthetjük valóságnak, ami arra ösztönöz, hogy mássá is váljunk, másként cselekedjünk és éljünk, mint amire a bizonytalanságokból eredő félelem determinálna.

A Szentlélek folyton bátorít, hogy már itt és most Isten gyermekei vagyunk. Megerősíti, hogy Krisztus hívott el, az övéi vagyunk. A Lélek ad tiszta gondolkodást földi életünkre nézve és reményt az örök életünkre nézve Krisztusban. A Lélek megmutatja Krisztust, az Ő örök dicsőségét, az Ő hatalmának nagyságát, és megláttatja az Egyházat, a kihívottak közösségét úgy, mint Krisztus testét (vö. Efézusiakhoz írt levél 1. rész, 18-23. vers), aminek élő kövei (vö. Péter első levele 2. rész, 5. vers) vagyunk. De tudnunk kell, hogy a Szentlélek Isten nélkül mindez nem igaz! Ezért hallgassunk Jézusra, amikor arra biztat, hogy kérjünk Szentlelket, aki „…megtanít majd titeket mindenre és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek.” (János evangéliuma 14. rész, 26. vers)

A Szentlélek nem a világ lelke. Az Atyával és Fiúval egyenlő, örök Isten; a Lélek más. Azzal, hogy Ő nekem is adatott, és Krisztusban való hittel ajándékozott meg, mássá tesz. Tudhatom, hogy Isten gyermeke vagyok, és dönthetek arról, hogy is akarok élni. Kérjünk Szentlelket! Kérjük az Atyát, hogy árassza ki Lelkét, mert nélküle semmi nem fog változni akkor sem, ha visszaáll az életünk a régi, megszokott rendbe. Másként élni csak Szentlélekkel telve lehet, ezért kiáltsunk egyre hangosabban és egyre többen: Veni, Sancte Spiritus! Jöjj, Szentlélek Isten!