„Olyan jó dolgod legyen, amilyen jó dolga van a lelkednek!”
Kócos hajjal senki nem lép a szószékre, a kócos lélek meg szerencsére nem látszik. Egy ideig legalábbis. Bár hiperversengő társadalmunk egyre nagyobb teljesítményre és láthatóságra ösztökél – de nem átláthatóságra. Amíg gondosan monitorozzuk a külsőnket, a gyülekezeteink Facebook-jelenlétét és biztosítjuk a szolgálatunk online követhetőségét, addig a lélek vakfoltjai sokszor rejtve maradnak.
Főleg a szolgálattevők elől. Mert abban azért minden lelkipásztor biztos lehet, hogy a palást a gyülekezet elől nem takar mindent.

Míg a korábbi evangéliumi lelkészgeneráció szószéken is tudatosan vállalta, hogy van lelkigondozója, s volt, aki meg is nevezte, addig a ma lelkészeit sokkal kevésbé jellemzi a törékenység vagy a rászorultság felvállalása. Ennek oka lehet a társadalmi közhangulat által diktált álszemérem, de lehet az is, hogy arányaiban valóban kevesebben keresnek lelki kísérőt, lelkigondozót vagy mentort, mint ahogy a megelőző nemzedék tette.

Az edzéselmélet egyszerű eredményei nem megfeleltethetők egy az egyben a lelkiélet tapasztalataival, de többnyire minden tréner igen hamar elsajátít egy egyszerű alapelvet. Ha ő maga tízes skálán nyolcas szinten képes bemutatni egy feladatot, akkor a legjobb tanítványától is legfeljebb hatos szintet várhat.
Ha a lelkész nem teszi láthatóvá, hogy hogyan gondoskodik a saját lelkéről, akkor nagyon nehéz lesz átadnia a gyülekezetének, hogy a lelkigondozásnak, lelki kísérésnek vagy mentori kapcsolatnak komoly haszna van, hiába János apostol biztatása (lásd: 3Jn.1,2 ).

A lelki segítség református piaca
A reformátusság mélyben húzódó törésvonalainak egyike épp a lelkigondozás mentén alakult ki. A fő kérdés sarkítva valahogy úgy hangzik, hogy elegek-e a bibliai alapelvek, vagy érdemes ezeket szakmai tudással megtámogatni?
Sokszor csapódnak Igék a bajban lévő felé meggondolatlanul, pusztán azért, mert nagyon igazak. Ahogy az is nagyon igaz, hogy nem lehet kegyetlen szívvel kegyelemből élni.

Gyülekezeti környezetben főként a bibliai alapú lelkigondozás fordul elő, melynek hitbeli és nem szakmai alapjai vannak, továbbá az Ige igazságai és saját tapasztalataik mentén igyekeznek az érettebb hívők támogatni a hitben fiatalabbakat. Ahhoz sokkal kevesebb kapaszkodónk van, hogy hova fordulhatnak az érettebb hívők, ha nekik van lelki elakadásuk egy adott életszakaszban.
Nem térképeztem fel, hogy hány képzett lelkigondozó van a dunamelléki egyházkerület gyülekezeteiben, de nem kell ahhoz kredométer, hogy átlássuk: az igény hatalmas.
Viszont speciálisan erre a területre laikusokat jelenleg nem készít fel a teológia. (Pillanatnyilag a Sárospataki Református Teológiai Akadémiáig kell mennie annak, aki ezen a területen előre szeretne lépni.)

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a teológusképzés eddigi gyakorlata szerint a leendő lelkipásztorok négy féléven keresztül találkoznak a lelkigondozásra felkészítő tárgyakkal, először poimenika, majd pasztorálpszichológia és ezekre építve a lelkigondozói gyakorlat képében. A képzésnek önismereti modul is része, valamint hatodéven egy tematizált blokk hét. Ennek a vezetőjét Szabóné dr. László Lillát kérdeztük a teológusok felkészültségéről, aki 2020 óta tanít az egyetemen.

A lelkigondozás oktatásának sikere természetesen annak is függvénye, hogy hány évesen kapják ezt a képzést a teológusok. A személyiségünk életciklusonként fejlődik, így járjuk be azt az utat, ami az emberléthez hozzátartozik. Természetes, hogy egy huszonéves hallgató a saját élettapasztalatával és személyiségének a húszéves lenyomatával van jelen.
A lelkigondozás területén van, ami tanítható, ám sok minden valójában csak megélhető. Azáltal, hogy tanúja vagyok annak, ahogyan Isten munkálkodik a mellettem ülőnek az életében, hogy tapasztalatot szerzek, hogy miben, milyen módon használ engem ebben, hogy egyre felkészültebben vagyok támogatóként valaki mellett jelen, egyre jártasabb is leszek ezen a területen, és kialakul a hogyanja annak, ahogyan a lelkigondozói szolgálatot végzem. Az egyetem ehhez alapozást tud adni, meg tudja adni azokat a fogalmi kereteket, amelyeken belül valaki reflektálni tud azokra a beszélgetésekre, amelyek a lelkipásztori vagy vallástanári szolgálatában a mindennapokban létrejönnek.
Meg tudjuk tanítani a hallgatót arra, hogy szét tudja választani a saját maga számára, hogy kapcsolatfelvevő beszélgetésben, keretezett lelkigondozói beszélgetésben, problémafókuszú, vagy érzelemfókuszú beszélgetésben van-e, vagy a segítségkérőnek éppen az Isten-kapcsolatát, a hitbeli fejlődését kell-e támogatnia.
Legyen szó akár a templomajtóban létrejött villámbeszélgetésről, ahol három percet lehet építően a másik javára használni, vagy egy krízishelyzetről, ahol először biztonságba kell helyeznie a krízisben lévőt, hogy elkezdődhessen egyáltalán a lelki munka.

Fel kell tudni ismerni a leendő pásztornak, hogy mi az, ami lelkipásztori kompetencia kérdése, és mi az, amihez metálhigiénés ismeretek, vagy akár pszichológiai vagy pszichiátriai kompetenciák szükségesek.
Természetesen nagyon különféle lelkipásztoraink vannak, van, aki több ajándékot kapott ezen a területen, van, akinek pedig erős a kapcsolatrendszere és segíteni tud a gyülekezeti tagjainak, hogy mikor milyen szakemberhez kell fordulniuk, és ott, ahol ő él, milyen ellátó szolgálattól lehet segítséget kapni egy-egy komolyabb krízis, mentális betegség esetén.

De lelkipásztorként senki nem delegálhat úgy, hogy elengedi a gyülekezeti tag kezét.
Ezeken a területeken adunk a hallgatóinknak eligazítást, formáljuk a szemléletüket abban, hogy mit jelent a segítő jelenlét.
Nagyon nehéz egy másik embert igazán érteni. Szelektíven hallgatni a legkézenfekvőbb: a magam tapasztalatainak, életkérdéseimnek és a saját személyiségemnek a szűrőjén keresztül gyakran csak annyi jut el hozzám, aki én vagyok, ami hozzám hasonló. Nehéz a nagyon mást meghallani. Ez is gyakorlat kérdése.
Mindeközben egy lelkipásztor számára van egy harmadik kapcsolat, amire figyelnie kell, hogy mindeközben a Lélek mit szeretne elvégezni? Hiszi-e, hogy Isten aktívan jelen van azért az emberért? A lelkipásztor Isten tanújaként az Ő szolgálatában van jelen egy beszélgetésben, ugyanakkor a felelőssége az is, hogy bizalmat építsen a segítségkérőben a gyülekezet felé, hogy ott is hordozó közösségre találhasson, akik a megnyílásával nem élnek vissza.
Vannak ennek is eszközei természetesen, az imádság, az áldás, a nagyobb gyülekezeti közösségekre való rátekintés. Van egy rész, ami tanulható, és van egy olyan rész, amire újra és újra rá lehet csodálkozni, hogy ez az Istentől van, kegyelem.

Az alapképzésben két célom van. Egyrészt, hogy meggyőzzem a lelkipásztorokat, hogy ne féljenek ettől a területtől. Huszonévesen szembenézni az élet valóságával és azzal, hogy vannak feldolgozhatatlan, megoldhatatlan megtörtségek, amelyekkel a gyülekezeti életben folyamatosan fognak találkozni, az ijesztő lehet. A legeslegfontosabb, hogy a teológusok megértsék az ő lelkigondozói identitásukat. Ők nem botcsinálta pszichológusok, nem fájdalomcsillapító pótlékok, hanem az Isten hatalmának a tanúi valakinek az életében. A másik cél, hogy tudatában legyenek a hallgatóink annak, hogy a lelkigondozás nélkülözhetetlen és hiánypótló szolgálat a mai világban. Fontos, hogy a terápiás kultúrában a sok szakember között képviseljük, hogy van emberen túli lehetőség és segítség, aminek ugyanolyan jelentősége van egy-egy gyógyulási folyamatban.

Majd tíz év munkájaként a napokban jelent meg Szabóné dr. László Lilla Poimenika jegyzete, melyben már a saját tapasztalatait és integratív szemléletét összegzi – egyelőre a teológia hallgatói számára. Bár az angolszász szakirodalom különválasztja a lelki kísérést, szerinte a lelkészi szolgálat során legtöbbször elmosódik a határ a lelkigondozás és az Isten-kapcsolatra fókuszáló kísérés között. Ezzel együtt a metodika szempontjából fontosnak tartja a kettő szétválasztását.

A Lilla által képviselt alapelvek végül egyetlen mondatban összefoglalhatóak: Legalább ne árts! Nem mintha az ártó szándék lenne bármely lelkipásztor motivációi között, viszont tudatában kell lenniük annak, hogy mindnyájunkban ott dolgoznak azok az énvédő mechanizmusok, amelyek könnyen bekapcsolnak az emberi mélységek láttán, és dogmatizálunk, bagatellizálunk, általánosítunk, vagy épp a saját megoldásunkat próbáljuk a másikra erőltetni. A legnagyobb feladat a másik tempójában, erőszak nélkül kísérni és akár heteket, hónapokat eltölteni úgy, hogy csak várjuk és kérjük a kegyelmet, megélve együtt, hogy a nehéz időszakok és a szenvedés is része az életünknek. Amit közösen hordozni könnyebb, mint egyedül, Isten gyógyító jelenlétére rácsodálkozni mindeközben pedig ajándék.

A kísérő, a lelkigondozó és a mentor
A Gyökössy Intézet első idejét, majd negyedszázados működését főként a kontextuális szemlélet és a szupervízió lehetősége határozta meg. A 2024-ben megújult Intézet négy, jól körülhatárolható területen kínál segítséget - a hivatásgondozás, pár- és családterápia, lelkigondozás és lelki kísérés segítő formái közül az utolsó került újdonságként a palettára. A lelkigondozás és kísérés közti különbség számomra a Gyökössy Intézet által szervezett szakmai napon lett világos. Most a lelkigondozást és a lelki kísérést választom szét, mint a lelki jólfésültség kialakulásának elsődleges terepeit.

A lelkigondozás elsősorban problémafókuszú. Nem szükséges feltétele a segítséget kérő Isten-kapcsolatának stabilitása – a lelkigondozóé már igen, aki ebben a formális kapcsolatban is Isten eszköze.

A lelki kísérés (mely a Gyökössy Intézetben bárki számára ingyenesen elérhető) arra épít, hogy a segítséget kérő Isten-kapcsolata élő – és erre a kapcsolatra néznek rá együtt a kísérő segítségével. Arra lehet választ kapni ebben a formális kapcsolatban, hogy amit az egyes ember megél az Isten-kapcsolatában, az hogyan járja át a mindennapi életét, és mindaz, ami vele történik, hogyan határozza meg az Isten-kapcsolatát. Ez egy lassabb és türelmesebb folyamat, ahol a hatékony problémamegoldás helyett olykor hosszan vár a kísérő és a kliens az Istenre. Mert nem tudja az atombiztos megoldást.

A mentori kapcsolat egy sokkal közvetlenebb, informális viszony, amelynek az előző két formával ellentétben nincsenek előre meghatározott keretei. Lehet közösségi, szakmai, családi kapcsolatokra nézve külön-külön mentort keresni – talán ez a kapcsolati forma, amelynek a leginkább jó lenne átjárnia a gyülekezeteinket. Ez néhány napostól a néhány évesig terjedő melléállást jelenthet a mentorált mellé – és világosan feltételezi, hogy a mentor előtte jár az úton.

Hogy miért életbevágóan fontosak ezek a kapcsolatok a saját életükben, arról így nyilatkoztak lelkészek: „Ha elkezdem borúsan látni a környezetemet, a szolgálatomat, ha elkezdem problémásnak vagy reménytelennek érezni a presbitériummal való kapcsolatomat, az egészen biztos jelzője annak, hogy lelki kísérői beszélgetésre van szükségem. Valahogy utána a környezetemet sokkal derűsebb, a szolgálatom gyümölcsöző és a presbitereimmel is megtalálom a hangot. Nem is szólva arról, hogy abból a gyülekezet is profitál, ha nem megkeseredett lelkészek vannak a szószéken.”

Az egyház megújulásához a szolgálattevők megújulására van szükség. Nem esett ki az Ige a kezünkből, és a Lélek munkálkodik – mégis mindenkinek szüksége van időről időre egy lelki ember külső visszajelzéseire ahhoz, hogy a hite és annak mindennapos megélése egészséges maradjon.

A hajunkat is időről időre frizőrözzük nagyjából ugyanezért. A külső szemre a lelkiéletben is azért van szükség, mert ahogy egyetlen fodrász sem tud a saját háta mögé állni, úgy minden lelki szolgálattevőnek maradnak holt terei, amelyekre egyedül nem lesz rálátása. Mert az egyház és a gyülekezet is azt jelenti, hogy egymásra vagyunk bízva.

A segítő beszélgetések minden formájára igazak azok az alapelvek, hogy a kliens tempójában, vele együtt haladva, az érzelmeire figyelve, azokat visszatükrözve, a problémát körbejárva, elmélyítve vannak jelen a segítő szakemberek.

Kerüljük a diagnosztizálást, az értelmezést, az ítélkezést, a moralizálást, bagatellizálást, intellektualizálást.

A beszélgetésekre jellemző a titoktartás mellett a feltétel nélküli elfogadás, az értő figyelem, az empatikus megszólalás és a hiteles, kongruens jelenlét, mert ezek segítik a bizalom kialakulását és adnak lehetőséget a pozitív változásra.

A Gyökössy Intézet munkatársai is ezekhez az alapelvekhez ragaszkodnak.

                                  www.gyokossyintezet.hu

Fotó: Pexels.com