„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
A lelkiség útjai
Külön képzés, de közös útkeresés – így foglalható össze a lelkészeknek és nem lelkészeknek szóló lelkiségi tanfolyamok közötti együttműködés, amelyet a Spiritualitás és Misszió Műhely fog össze.
A lelkipásztoroknak szóló Spiritualitás és misszió az egyházban szakirányú továbbképzés mellett idén szeptembertől a hitéleti végzettséggel nem rendelkezők számára is indul azonos tematikájú kurzus Tanítványként a világban címmel. Míg az előbbi képzés a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának (KRE HTK) keretein belül működik, az utóbbi a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának a tanfolyama lesz. E kettő szoros együttműködésben folyik majd, ezért a közös oktatói gárdát adó Spiritualitás és Misszió Műhely április kilencedikén a gazdagréti református templomban lelki nappal összevont nyílt nap keretén belül mutatja be a kétféle képzési lehetőséget az érdeklődőknek.
Délelőtt a lelki nap programjai a közös istenkeresés jegyében zajlanak, lesz például zsoltáros elcsendesedés és vezetett imádság a Szentírással. A délutáni nyílt nap folyamán kerül sor a képzések és a kapcsolódó műhelymunka bemutatására, amelynek nemcsak elméleti oldala van, hanem nagyon fontos része a közös útkeresés és a protestáns lelkiségi formák rendszeres gyakorlása. Ezen felül sor kerül Siba Balázs Hétfőtől szombatig – Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban című könyvének szerzői ajánlója is. A kérdések feltevése mellett lehetőség lesz betekinteni abba a lelki közösségbe, amit az oktatók és hallgatók a közös műhelymunka során átélnek, és amelybe szeretettel invitálnak minden útkeresőt.
Közös pillérek
Mindkét képzés mögött az a közös megélés áll, hogy komoly lelki éhség tapasztalható a világban. Sokan vágynak a spiritualitás mélyebb megélésére, és sokszor a reformátusok is katolikus lelkigyakorlatokon vesznek részt, ha otthonról vagy saját gyülekezetükből hozott kegyességi formáikban megfáradva új utakat keresnek. A református lelkészek alapképzésének nem része az évszázadok folyamán formálódott spirituális utak, lelkiségi mozgalmak, kegyességi gyakorlatok megismerése. Emiatt az oktatók egyrészt szeretnék fölmutatni a lelkiség évszázadok alatt gyakorolt hagyományait, másrészt vallják, hogy spiritualitás és misszió egymástól elválaszthatatlanok, ezért lett a spiritualitás mellett a képzések másik alappillére a misszió. E két alappillér egymásból fakad és nagyon szorosan összetartozik.
A missziót általános, holisztikus szemlélettel közelítik meg. Eszerint spiritualitásunk egyik gyakorlati megélése, hogy Isten missziójának a részei leszünk, és ennek jegyében egész életünk róla való tanúságtétellé válik: Isten országának a valóságában élni azzal jár, hogy áldássá válunk mások számára is. A kegyesség formáinak mindennapi megélése azonban nemcsak lelkészek számára kérdés, hanem az egyház minden tagja számára is. Ebből fakadt a Tanítványként a világban tanfolyam igénye is – nem véletlen, hogy amíg csak a lelkészek számára indított továbbképzés létezett, sokan kérdezték, mikor nyílik hasonló lehetőség teológiát nem végzett, de aktív gyülekezeti tagok számára.
A közös pillérekből fakadó közös szemlélet mellett a kétféle képzés közös oktatókkal és részben közös órákkal indul szeptembertől. Ez utóbbiakra szombati napokon kerül sor a szemeszterek során, és ezeken az alkalmakon lelkészek és nem lelkészek együtt gondolják újra a teológiai alapokat a kegyesség megélése szempontjából, ennek lehetősége pedig mindenki számára gazdagító. A szövegolvasás, az imádság, a mindennapok spiritualitása mindkét képzés résztvevői számára fontos tantárgyak lesznek. A misszió gyakorlata tekintetében ugyan máshol lesznek a hangsúlyok a két csoportnál, de a cél ennél a pillérnél is közös: bekapcsolódni Isten helyreállító munkájának a valóságába.
Tanítványi felelősség
„A Tanítványként a világban tanfolyamot már tavaly el szerettük volna indítani, de a koronavírus-járvány miatt olyan nagy volt a bizonytalanság, hogy hosszú távra nem lehetett felelősségteljesen tervezni vele. Idén azonban jóval többen érdeklődnek a tanfolyam iránt, mind korábban, és mindenki jobban bízik a megvalósíthatóságában” – mesélte portálunknak Dani Eszter lelkipásztor, a Missziói Szolgálat főtanácsadója. „Ahogy a tanfolyam neve is mutatja, azt keressük majd közösen, hogyan tudjuk tanítványként őszintén és hitelesen megélni a Krisztus-követésünket egyénileg, közösségeinkben és a világban. Elsődleges fókuszunk ugyanis, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, Isten országának a gyermekei.”
Azokat a keresztény embereket várják a tanfolyamra, akik szeretnének elmélyülni a hitükben, akik szeretnének új formáit megismerni a lelki élet gyakorlásának, és mindezt szeretnék hitelesen a mindennapi életükben is megélni, Isten missziójába kapcsolódva. „Miközben a tanfolyam során rácsodálkozunk különböző imaformákra, spirituális utakra, egyúttal meghívást kapunk arra, hogy ezeket mi magunk is gyakoroljuk. Azaz személyes megtapasztalásokra is hívjuk a résztvevőket. Úgy látjuk ugyanis, hogy mélyen, mások számára is hiteles és őszinte spiritualitásban gyökerezve tudunk csak keresztényként helytállni, és Krisztus tanúivá válni. Ez tanítványi felelősségünk.”
Tanítványként kell helytállnunk a világban, ahol élünk, hisz ezzel szolgáljuk Isten dicsőségét, mely célja protestáns spiritualitásunknak. „Azt keressük közösen, hogyan tudunk a világban ezzel a lelkülettel élni, mit jelent számunkra ennek a felelőssége, és mindebből következően milyen feszültségeket kell bevállalnunk. Milyen felelős döntéseket kell meghozni a munkahelyen, a gyülekezetben, a családban, a közéletben, és ez mit jelent?” – sorolta Dani Eszter. „Szeretnénk, ha a tanfolyamon tanultak és átéltek nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is segítenék a lelki megújulást és megerősödést. Bízunk benne, hogy ennek áldása idővel áthatja majd egész egyházunkat.”
Szakmai műhelyként szolgálni
A Spiritualitás és misszió az egyházban lelkészi továbbképzésnek ősszel a második évfolyama indul el, az eddigi tapasztalatokról Siba Balázs lelkipásztor és egyetemi tanár mesélt nekünk. „Műhely jelleggel már többször leültünk a tanárokkal beszélgetni és imádkozni. Minden alkalommal más-más témát tettünk a közös gondolkodás céljává. Volt például olyan alkalom, amikor azt vettük elő, mi a közös a misszióban és a spiritualitásban. Máskor a lelki segítés és a lelki kísérés párosával foglalkoztunk. Újra elővettük tehát azokat a kérdéseket, amelyeket jó pár évvel ezelőtt már egyszer végigbeszéltünk; egyrészt azért, hogy levonjuk az első képzés tanulságait, másrészt azért, hogy jobban meg tudjuk fogalmazni a lényeget” – mondta Siba Balázs.
„A visszajelzések alapján egyenletesebben kell elosztani a tantárgyakat, hogy egy félév se legyen leterhelő, és jobban igazodjon a hallgatói és oktatói életritmushoz. A tantárgyak szintjén is megnéztük, mi az, amit érdemes megtartani és mi az, amit muszáj lesz kicsit másképp csinálni.” A pandémia miatt nem teljesen úgy zajlott le az első képzés, ahogy előtte megálmodták: négy szemeszterből nagyjából három online vagy hibrid módon zajlott. Ennek azonban voltak nem várt előnyei is. „Minden héten együtt olvasgattunk zsoltárokat és imádkoztunk az online térben. Ez akkora megtartó erővel bírt, hogy az újabb évfolyamnál is megtartanánk ezt a kapcsolattartási formát a havi találkozások között egy-egy alkalommal. A hibrid forma tehát a tanfolyam része lesz, beépül a tanrendbe.”
Áldásnak látják, hogy szakmai műhelyként szolgálhatnak az egyházban. „Magunk is keresők vagyunk. Egyrészt keressük, hogyan tudunk másokat a hit útján egy lépéssel előre segíteni, közelebb Krisztushoz. Másrészt azt keressük, hogyan lehet kifelé nyitni a gyülekezetet, hogy a spiritualitásunk ne csak magunkkal és Istennel jelentsen kapcsolatot, hanem kifelé is hasson.” Ennek szellemében szervezik május 30-ra a hatodik tematikus konferenciát Lelki éhség 6.0 néven, amelynek témája a spiritualitás és a misszió lesz. Nemcsak a két képzés hallgatóit és az ezek iránt érdeklődőket várják rá szeretettel, de mindenki mást is, akit Krisztus tanítványaként foglalkoztat ez a fajta útkeresés.
Barna Bálint
Képek: Spiritualitás és Misszió Műhely, Füle Tamás, Kalocsai Richard, pexels.com