Megújulás-konferenciát és teológuspikniket tartottak az Evangelikál Csoport szervezésében az Őrmezői Református Gyülekezetben 2025. május 17-én. Márkus Tamás András helyi lelkipásztor, az Evangelikál Csoport Egyesület elnöke Ézsaiás könyve 40. fejezetének 28-31. verseivel köszöntötte az egybegyűlteket, majd a közösségi megújulás nem csak református szempontjaira irányította a figyelmet. A lelkipásztor az evangéliumi megújulás megnyilvánulásait kiáltványszerűen foglalta húsz pontba a Szentírás tekintélyéhez való viszonyulás vizsgálatától odáig, hogy a megújulás szükségszerűen missziós, evangelizációs lelkületet eredményez. (A cikk olvasható az Evangelikál Csoport honlapján.)

Az alaphang megadását követően Márkus Tamás András átadta a szót Molnár Ambrus balassagyarmati lelkipásztornak, aki Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyzőt kérdezte a megújulás teológiájáról, legelőször azt a kérdést feszegetve, hogy honnan származtatható a megújulás igénye.

Somogyi Péter elmondta: az egyház reformátori értelmezésében folyamatos a megújulás iránti vágy, de kitért válaszában arra is, hogy a társadalom felől érkező, megújulásra ösztönző hangokat meg kell vizsgálni. Ha adott esetben hatalommal való, netán szexuális visszaélést kritizálnak az egyház életében, akkor jogos a külső késztetés a változásra. Ha az evangéliumi értékeinket kérdőjelezik meg, akkor dicsérendő, ha ezeken a területeken nem szeretnénk változni, hiszen a világban megjelenő trendek túlhaladottnak tekintik azt, amit az egyház képvisel.

„Nem önmagukban a történések, hanem a történéseken átható Isten állított meg bennünket, ennek a fényében hiszem, hogy lesz is és van is folyamatos megújulás” – hangosította ki a vezető azt az attitűdöt, amely szerint az egyházat elérő jelenségek érvényes értékelése egyedül a cselekvő Isten szemén és szívén keresztül közelíthet a valósághoz.

A megújulás kulcsszavaként a bűnbánat vált hangsúlyossá a beszélgetésben, amivel kapcsolatban Molnár Ambrus fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az mindig konkrétumokhoz kötődik. A református teológia Isten gondolatait állítja a megújulás középpontjába, a főjegyző szerint a reformátorok tanítása ebben a tekintetben „felemelően megalázó”. Az olyan esetleges hangsúlyeltolódásokkal szemben, hogy Isten azért van, hogy kibontakoztassa az életünket, az evangélium hirdetése is megújításra szorul.

„Az a kérdés, hogy a személyes életünkön keresztül felragyog-e Isten dicsősége, és nem pedig az, hogy éppen ebben hogyan érzem magam” – adott súlyt a teocentrikus gondolkodásnak Somogyi Péter. „Ha ’én’ maradok a középen, akkor mindig azt elemzem, hogy vajon én meg tudok-e nyilvánulni helyesen, jól csinálom-e – ami persze fontos, de csak annak a fényében, hogy Isten tervében, szándékában azt a folyamatot, amit bennem Isten az Ő megújító munkájában végez, engedelmes szívvel elfogadom-e? 

Az öncélú keresztény életből is Isten szabadít meg a Krisztus-központú, másokért élő, evangéliumi életre.

Az igazi kérdés az, hogy a legnagyobb parancsolattal hogy állunk a saját életünkben? Igazán szeretjük-e Istent?” – fogalmazta meg az evangélium hirdetésében mutatkozó hangsúlyeltolódások gyökerét a főjegyző.

Molnár Ambrus lelkipásztor a Római levélre, reformátori tanításunk alapjára hivatkozva hívta fel a figyelmet az egyházi, gyülekezeti gyakorlat esetleges aránytalanságaira: ha túlsúlyba kerülnek a programok az egyházban Isten valóságának hirdetésével szemben, akkor az előbbiek minden jó szándékuk ellenére is öncélúvá válhatnak. A kérdésre, hogy milyen teológiai igazságokat lenne fontos hangsúlyozni ahhoz, hogy a munkánk Istenről és ne önmagunkról szóljon, Somogyi Péter a Római levél 12. fejezetében jegyzett igazsággal válaszolt, hogy az Isten megismerésénél nincs nagyobb és felszabadítóbb dolog a világon.

„Az egyház akkor újul meg, ha megújulnak a lelkipásztorai, és ha a lelkipásztorok azt végzik, ami sajátosan az ő dolguk: az imádságot és az Ige szolgálatát. Nem tudunk megújulni anélkül, hogy ezekben a legegyszerűbb dolgokban meg ne újulnánk.
A gyógyító evangélium számomra az, ahogyan Jézus megkeresik levélben a gyülekezeteket. A hét gyülekezet képe az egyház teljességének a képe. Mit tesz Jézus? Odaáll az ajtó elé és zörget. Nem hívták Jézust. Az a gyülekezet azt mondta, nincs szükségük semmire, meggazdagodtunk. Ez a legnagyobb nyomorúsága az egyháznak, ha azt véli magáról, hogy ő készen van és nincs miben megújulnia. De Jézus zörget, megkeresi az övéit. A megújulás mindig felülről való ajándék, de ezért imádkozhatunk, ezért tennünk kell.”

Molnár Ambrus utolsóként a felelősség kérdésében kérte reflexióra a főjegyzőt. Somogyi Péter hangsúlyozta: nem az emberi akarat helyez el bennünket a Krisztus-testben, így a megújulás egyben helyreállítás is. „Istennek népe van: közösségben többre jutunk, mint egyedül, de fontos, hogy mindenki a helyén végezze el, amit Isten rábízott.”

A közösségi megújulás kérdését a konferencia két panelbeszélgetésben járta körül. Elsőként a házigazda, Márkus Tamás András moderálásban öt református lelkész: Komlósi Péter, Molnár Ambrus, Molnár Sándor, Pocsaji Miklós és Sipos Előd Zoltán osztotta meg gondolatait és tapasztalatait, elsőként az eddigi megújulási törekvésekre reflektálva.

A dombóvári lelkész, Sipos Előd Zoltán azt az érzését fogalmazta meg, hogy sok esetben hatalmi harc motiválta az elmúlt időben a megújulási törekvéseket.

Molnár Ambrus szerint nem a megújulás szükségessége a kérdés, sokkal inkább a probléma meghatározásában vannak különbségek.

A külső-kelenföldi lelkipásztor, Molnár Sándor szerint a jelenlegi kontextusban nem lehet lelki értelemben vett megújulásról beszélni, mert még nem fáj eléggé.

Pocsaji Miklós Albertfalva–Kelenvölgy lelkipásztora szerint minden megújulási törekvés főként arra irányult, hogy különböző csoportok megfogalmazhatták, milyen református egyházat szeretnének ma látni.

A Szemeretelepi Református Egyházközség lelkipásztora, Komlósi Péter szerint a Magyar Református Egyház népegyházi jellegéből következik, hogy lehetetlen azt várni, hogy bármiféle megújulás következtében majd egységesen fog gondolkodni az egyház.

Sipos Előd Zoltán szerint a hitvallásainkkal szembemenő állításoknak kell ellenállni, ezeket tisztázni őrállói feladat – akár a teológiai karokon is.

Molnár Sándor szerint bár népegyház vagyunk, és a sokszínűség nemcsak gyülekezeti, hanem zsinati szinten is leképeződik, mégis fontos, hogy legyen olyan szerv, ami megegyezően vállalja annak a felelősségét, hogy a tanítás a hitvallásainkkal megegyező mederben maradjon..

Márkus Tamás András hangsúlyozta, hogy az Ige egyházának az ige alapján kell megújulnia, visszatérve hitvallásaihoz. A lelkipásztor kérdésként vetette fel az őrállói felelősséget akkor, ha egy lelkésztárs igehirdetése nem illeszkedik a reformátori hitvallásokra.

Erre reagálva Pocsaji Miklós megfogalmazta, hogy a tanfegyelem hogyanját azért nehéz megtalálni, mert a probléma a kultúra oldaláról jelentkezik.
Sipos Előd Zoltán szerint a lelkipásztoroknak azért van kulcsszerepe a megújulásban, mert ellenkultúrát mutathatnak fel.

Komlósi Péter szerint tudomásul kell venni, hogy teológiai sokszínűségben létezik az egyház, és ez azoknak fáj elsősorban, akik azt gondolják, hogy másokkal ellentétben száz százalékban jól értették meg a Bibliát.

„Abban a pillanatban, amikor elkezdesz Isten igéjével foglalkozni, rájössz, hogy a Biblia tanítása nagyon színes. A Biblia azt az attitűdött erősíti, hogy hallgassam meg a másikat is” – fogalmazott a lelkipásztor, aki szerint fontos, hogy a lelkészek egymás közti kapcsolata ne a fegyelmezésen, hanem bizalmi kapcsolatok megerősödésén alapuljon.

Pocsaji Miklós igyekezett visszaterelni a beszélgetést a Márkus Tamás András által megfogalmazott pontokhoz: Isten ébredést, megtérést munkáló szuverenitása mellett kérdezett rá újra a hívő ember felelősségére.

Ehhez a gondolathoz kapcsolódóan Márkus Tamás András újra fókuszba helyezte, hogy a reformáció is személyes megújulásból indult. Luther nem azzal a szándékkal ült az Ige fölé, hogy kisakkozza, mi történjen az egyházzal – mondta. Az ébredések történetének visszatérő elemeire, az igére és az imádságra hívta fel újra a figyelmet. A közösség és/ vagy igazság kérdése kapcsán kiemelte, hogy a transzcendens igazság transzcendens közösséget hoz létre, azzal együtt, hogy ez is értelemszerűen emberekből fog állni.

Komlósi Péter erre reflektálva megjegyezte, hogy minden ébredésnek megvoltak a maga felekezeti sajátosságai, amellett, hogy az ébredésekről csak utólag tudunk beszélni, leírva, amit Isten cselekedett.

Sipos Előd Zoltán zárszavában a személyes felelősséget hangsúlyozta, amihez Molnár Sándor is csatlakozott az Efézusi levél szavaira emlékeztetve önmagát és lelkipásztor társait: „Újuljatok meg…!” „Miután a magam életére ráláttam, utána kezdhetek könyörögni ébredésért” – fogalmazta meg a lelkipásztor az egyén felelősségét a közösségi megújulásra nézve.

A konferencia második szekcióját Tóth Krisztián baptista teológus és lelkipásztor nyitotta meg ugyancsak az Ézsaiás könyvének 40. fejezetének 28-31. versei alapján hirdetve az igét, imádkozva a Isten Lelkének megújításáért. Rövid előadása után Csiha Márton baptista lelkipásztor személyes hangvételű, megszólító erejű igehirdetés hangolta az egybegyűlteket az utolsó panelbeszélgetésre, melyben a szabadegyházak, kisegyházak képviselői járták körül ugyanezt a megújulás kérdését Tóth Krisztián baptista lelkipásztor moderálásával.
Szabó Botond református teológus megerősítette, hogy a megújulás csak a belső szoba bűnvallásából kezdődhet.

Kazár András, a Paulus Evangéliumi Közösség lelkésze azt a kérdést vetette fel: amennyiben az imádság az Istenben való gyönyörködést jelenti, akkor az imádság nem inkább következménye-e a megújulásnak, mint oka.

Baji Péter evangéliumi lelkész, gyülekezetplántáló megjegyezte, hogy az evangélium szívétől a saját vallásosságunk is el tud távolítani.

A megújulás definíciójához kapcsolódva Kalupka János, a Magyar Apostoli Egyház lelkésze megfogalmazta, hogy magát a fogalmat is hajlamosak vagyunk a sajátos lelkialkatunk, elhívásunk, kegyelmi ajándékaink szerint definiálni – kérdés, hogy a megújulásra nézve hol helyezzük el az imádságot: cél lesz, eszköz, forrás vagy következmény? Fontos felvetés, hogy miben és mire nézve szeretnénk megújulni. „Amikor a gyülekezetünkben elkezdődött, a Krisztustól kapott küldetésünkben való megújulás, az húzta maga után a többi területet” – fogalmazta meg a lelkipásztor.

Csiha Márton oroszlányi baptista lelkipásztor a tiszta igén alapuló helyes istenismeret szerinti imádság megújító erejéről beszélt, melyet saját életének száraz időszakában is megtapasztalt. A lelkipásztor személyes bizonyságtételét a többiek megújulástörténetei követték, olyan éles kérdésekkel például, hogy elég-e Jézus, ha nincs siker, nincs pénz, nincs tömeg egy szolgálat, egy hívő ember körül?

A konferencián felvetett kérdésekre adott személyes válaszok talán egyéni életeken keresztül valódi motorjai lehetnek bármely közösség megújulásának.
 

A beszélgetések elérhetők online az Evangelikál Csoport Youtube-csatornáján.
A közösségi megújulás szempontjai – Somogyi Péter és Molnár Ambrus beszélgetése 

Református lelkészek-teológusok panelbeszélgetése a közösségi megújulás lehetőségeiről 

Tóth Krisztián nyitó gondolatai a személyes megújulásról, Csiha Márton igehirdetése az imádságról

Szabadegyházak, kisegyházak teológus-lelkészeinek panelbeszélgetése

Képek: Márkus Tamás András, Parti Judit