A Reménység Szigete
Már a háború kitörésének másnapján fogadtak a szomszédos Ukrajnából menekülőket a X. kerületi Erdélyi Gyülekezet vendégszállásán, a Reménység Szigetén. Az egyébként magyarországi gyógykezelésre érkező erdélyiek és lelkészcsaládok elszállásolására szolgáló épületben az elmúlt hetekben nagy volt a fluktuáció, volt, aki csak két napot, míg mások másfél hetet is náluk töltöttek – számolt be érdeklődésünkre Fazekas István intézetvezető lelkész.
„Van itt két orosz hölgy négy gyermekkel, ők Kijev mellől jöttek, a bombázás elől menekültek. Mire vidékre értek, a készpénzük elfogyott, egy szatyorban hoztak magukkal egy kevés ruhát, így teljes ellátásra szorulnak. Az első napokban azoknak a kárpátaljai magyar családoknak adtunk menedéket, ahol a családfő itt dolgozik Magyarországon, aztán külföldi egyetemisták, zömmel orvostanhallgatók érkeztek hozzánk a Szeretetszolgálat közvetítésével, először indiai, majd nigériai fiatalok. Utóbbiakon jobban érezhető a traumatizáltság, hiszen ők már később, a harcok fokozódásakor tudtak eljönni.” A gyülekezet lelkigondozói segítséget is nyújt a menekülőknek angol és orosz nyelven – többen beszélik ugyanis ezeket a gyülekezet lelkészei és az önkéntesek közül.

Az, hogy ukránokat és oroszokat egyszerre szállásoltak el, nem okozott feszültséget a házon belül – mondta Fazekas István. „Krízishelyzetben az érintettek nem a kiváltó okokat keresik, hanem azt, hogy van-e konkrét segítség emberi és isteni részről. Rendkívüli szolidaritásérzést tapasztalok nap mint nap oroszok, ukránok és magyarok között. Mindegy, ki milyen nemzetiségű, valahogy mindannyian érezzük, hogy az Úristen oltalmára szorulunk. Ez a helyzet felszínre hozza az emberi szívben rejlő irgalmat. Ebben a rettenetes szörnyűségben örömhír, hogy sok ember él még a földön, aki képes jóságosan viszonyulni a másikhoz.”

„Mit tehetünk mi?”
A segítségnyújtás leghatékonyabb formáját szeretnék ők is gyakorolni; ezt már a háború első napjaiban világosan látták – tette hozzá a lelkész. „Akiknek segítségre van szükségük, nem csupán együttérzésre, hanem konkrét, kézzelfogható segítségre számítanak. Azt kell ilyenkor jól felmérni, hogy milyen feladatokat kell elvégezni, és ezek közül melyek azok, amelyeket a mi szervezetünk, közösségünk magára vállalhat. Ha adományt szeretnénk gyűjteni, érdemes felvenni a kapcsolatot azokkal a szervezetekkel, akik kifejezetten ezzel foglalkoznak. Egyrészt mert rengeteg tapasztalatuk van erről, másrészt mert sok mindenben tudnak segíteni, ahogy nekünk is sokat segített a Református Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász is. Fontos, hogy a magunk részéről is katonás rendben végezzük a dolgunkat. A mi gyülekezetünk valamikor laktanya volt – adja magát, hogy felelevenítsük ezt a katonás fegyelmet. De a humort félretéve: mi nem vagyunk menekülttábor, csak egy vendégszállásunk van, amelyet átalakítottunk menekültek fogadására, ezért kialakítottuk az együttélés szabályait. Ezen kívül a jogszabályi keretek betartása mellett a hozzánk érkezőkkel kitöltetünk egy regisztrációs űrlapot, hogy ha később bárki megbetegszik, vagy bármi történik vele, a lehető legpontosabban vissza tudjuk keresni, hogy meddig volt nálunk. Meg kell oldanunk a vendégeink folyamatos ellátását is: a szálláson túl biztosítanunk kell a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket, az étkezést és az orvosi ellátást, valamint a lelki segítségnyújtást is.”

Meleg ételt mindennap biztosítanak az ellátott családoknak, erre a gyerekeknek különösen is szükségük van. „Több étterem is felajánlotta a Református Szeretetszolgálatnak, hogy nagyobb adagokat főznek, ezekből juttatnak el hozzánk is mindig annyi adagot, amennyit előző nap kérünk. Emellett biztosítottuk, hogy a családok is tudjanak főzni maguknak, ha szeretnének: betettünk rezsót, vettünk egy gáztűzhelyt. Sok tartós élelmiszert is kaptunk, ebből reggelit és vacsorát tudunk biztosítani, emellett gyümölcsöt és kenyeret is folyamatosan vásárolunk.”

Aki tud, segít
A gyülekezetből többen bekapcsolódtak a menekültek ellátásába, de nemcsak ők, hanem a karitatív céllal működő szálláshely többi lakója is. „Az asszonytestvérek már az első napokban lelkesen segédkeztek, de gondnokunk is sokat segít. Van, aki fél napra jön be, van, aki időnként itt is alszik. Kanadából pár hónapig épp itt lakik egy lelkésznő, aki beállt önkéntesnek és folyamatosan segít nekünk ebben a munkában, ahogy a nálunk elszállásolt erdélyi testvérek is. A takarítástól kezdve az imádságon át a tolmácsolásig sok minden beletartozik ebbe.”

Még egyszer ide menekült
„Természetes, hogy egy keresztény közösség igyekszik megtenni, amit tud, hogy segítse a hirtelen, drámai módon nyomorúságos helyzetbe került embereket” – ezt már Zalatnay István, az erdélyi gyülekezet vezető lelkésze mondta, amikor arról kérdeztük, miért álltak a menekülők mellé. Hozzátette azt is, az erdélyi gyülekezettől ez nem áll távol, hiszen megalakulása is a nyolcvanas évek végi erdélyi menekülthullámhoz köthető. Ezúttal a Magyar Református Szeretetszolgálat kereste meg őket, hogy tudnának-e fogadni menekülteket, de jelentkezett egy olyan menekülő ismerősük is, aki már úton volt Kárpátaljáról Magyarországra. A lelkész levélben fordult a presbitériumhoz, akikkel teljes egyetértésben eldöntötték: megnyitják vendégszállásukat a menekültek számára, és elkülönítenek egy hárommillió forintos keretet a krízishelyzet kezelésére.

Zalatnay István elmondta: az elsők között fogadott magyar asszonyt még 1998-ban ismerték meg, amikor óriási pusztítást végzett az árvíz Kárpátalján. „Tizenhárom éves volt, amikor nálunk lakott hat hétig, mert Csetfalván épp az ő házuk mögött szakadt át a Tisza gátja. Döbbenetes, hogy most egy éjszaka a két gyermekével menekült, és ismét minket keresett meg. A férje Pest megyében dolgozik, és a helyzetük összetettségét mutatja, hogy a fiatalasszony azóta haza is ment a gyerekekkel. Azzal fenyegették ugyanis, hogy aki nem veszi fel a munkát, kirúgják. Teljes bizonytalanságban várja otthon az újabb fejleményeket.”

Az otthon maradóknak is segítenek
Nemcsak a menekülőknek, de az otthon maradottaknak is szeretnének segíteni – több hasonló krízishelyzetben is megtapasztalták ennek jelentőségét. „A gyülekezet erre a célra elkülönített keretéből egymillió forintot a kárpátaljai Mezőkaszony református gyülekezetének juttattunk el, akikkel nagyon régóta kapcsolatban vagyunk. Ezen kívül élelmiszer- és háztartásicikk-adományt is vittünk a barabási határátkelőhelyre, mert az ottaniak jelezték, hogy jobb, ha Magyarországon vásároljuk meg őket. A menekülők egy részét szintén az ottani lelkészek ajánlására tudjuk befogadni.”

Képek: Erdélyi Gyülekezet, Handó Gergely