Bár protestáns kegyességünk gyakorlásának legfontosabb kiindulási alapja az imádsággal összefont rendszeres igeolvasás, ez azonban mintha nem ültetődne át a gyülekezeti tagok mindennapjaiba – hangzott el Siba Balázs teológus, egyetemi docens előadásában, amelyre a Lelki éhség 5.0 elnevezésű konferencián került sor. Az előadó elmesélte, hogy szociológus barátjával együtt Budapest négy református gyülekezetében végzett nem reprezentatív felmérést, valamivel több mint háromszáz kitöltő részvételével. A bevallások alapján a megkérdezett gyülekezeti tagok harminc százaléka olvassa naponta a Bibliát, másik harminc százalékuk pár naponként. „Mintha egyházunkban kicsit elbeszélnénk az emberek feje fölött a Szentírásból rendszeresen kapott táplálék és útmutatás kapcsán” – vélte Siba Balázs.

A Lelki éhség konferenciasorozatot és az ehhez kapcsolódó Spiritualitás és misszió az egyházban elnevezésű képzést megszervező lelkiségi műhely évek óta együtt imádkozik és beszélget a protestáns spiritualitásról. „Megmaradt bennem, ahogy Németh Dávid egyszer azt mondta, hogy olyan, mintha a protestantizmus elvesztette volna a mindennapi kegyesség élhető modelljét” – idézte fel az egyik műhelyalkalmat az előadó, akit mindez arra ösztönzött, hogy alaposabban elmélyedjen a protestáns kegyesség mindennapi gyakorlásának a kutatásában. Előadásában és a Lelki éhség. Protestáns spiritualitás a 21. században című könyvbe írt tanulmányában is arra kereste a választ, hogyan lehet segíteni a kegyes élet élhetőbb formáinak megtalálásában azokat, akik nem ennek gyakorlásában nőttek fel.



Tévutak, kihívások, feszültségek
Sokszor szeretnénk forradalmi változásokat egyik napról a másik napra, de mi van akkor, ha a valódi változásokhoz – még ha olykor valóban forradalmiak is – egyszerű és hétköznapi cselekedetek vezetnek? – vetette fel a kérdést Siba Balázs. „Gyülekezeti közösségeinkben néha akciószerűen nekibuzdulunk, hogy negyven napig böjtöljünk, kilenc napon át imádkozzunk, vagy három év alatt elolvassuk a Szentírást. Azonban a tapasztalat szerint ezek csak rövid távon működnek. Legfeljebb pár hónapig tartunk ki, ha így nekibuzdulva vagy fogunkat összeszorítva élünk meg új kegyességi formákat. Talán igaza van James K. A. Smithnek, amikor azt mondja, hogy túl gyakran keressük Istent a különlegességben, pedig Ő azt ígérte, hogy minden nap velünk lesz, még az egyszerű hétköznapokban is.”

A kérdés, hogy mit jelenthet Istennek a tisztelete az egyszerű napi rutinok területén, egyidős a keresztyénséggel. Az egyháztörténelem során számos válasz született erre, a szerzetesi közösségekben például a napi rutin és a közösség segíti a rendszeres imádkozást és az Istenre hangolódást. Mi viszont nem szerzetesrendben élünk. Nem elvonulva, hanem a sűrűben, a hétköznapokban szeretnénk megélni, hogy Isten velünk akar lenni. „A protestantizmus szerint nincs szükség külső megkötöttségekre és szabályokra. A kérdés azonban az, hogy nem estünk-e át a ló túloldalára, azt gondolva, hogy ez mindenkinek olyan természetesen megy. Dennis Okholm szerint a protestánsok nem igazán szeretik a szokásokat, ha a kegyesség megéléséről van szó, inkább spontaneitásra vágynak.”

Alister E. McGrath szerint három lépése van annak, hogy Isten kijelentése az életünkben mindennapi iránytűvé váljon. Az első, hogy Isten kijelentését igaznak és életünk szempontjából relevánsnak fogadjuk el. A második, hogy megtaláljuk a kapcsolatokat életünk és a Kijelentés között. A harmadik pedig, hogy a megértett Kijelentés fényében cselekedjünk és éljünk. „Talán ezek közül a harmadik az igazán nehéz, hiszen nem különleges térben és nem különleges időkben élünk, hanem a szürke hétköznapokban, amikor egyszerre kell kapcsolódnunk a körülöttünk lévő világhoz, és egyúttal megmaradnunk Krisztusban. Ennek feszültségét is el kell hordoznunk. Ez nemcsak kívülről jön: ha a lélek kész, de a test erőtlen, hiába tudjuk és értjük az útmutatást, azt mégsem tudjuk mindig átültetni a hétköznapjainkba.”



Szokások, változások, ráébredések
Segítségünkre lehet a szokások megértésében, ha megnézzük, tanulhatunk-e e róluk valamit a társadalomtudományoktól. A szokások automatikus működések az életünkben, tehát nem kell gondolkodnunk rajtuk elvégzésük során, hanem egy idő után önmaguktól működnek, ezáltal tehermentesítve minket. „Mindennapjainknak negyven százaléka rutin. Charles Duhigg A szokás hatalma című művében szokáshurkokról beszél, amikor leírja a rutinjaink működését. A szokáshurok egy jellel indít, ezt követi a válaszreakció, amelyet véghez viszünk – egy idő után automatikusan –, és végül akkor következik be a jutalom, ha a folyamat végigfutott. Ebből az következik, hogy ha szeretnénk új szokásokat kialakítani, akkor az adott jelnél a hozzátartozó választ kell kicserélnünk” – magyarázta az előadó.

A szokásokról elmondható, hogy törékenyek. Új szokás kialakításához általában három-négy hónap is kellhet, de ha a három-négy hónap alatt megtörik ez a folyamat, akkor nem alakul ki az új rutin. A szokások nem cserélhetőek le, de felülírhatóak, és pár kulcsszokás megváltoztatása megváltoztathatja az egész rendszert. „A társadalomtudományos modell szerint a hitnek és a közösségnek is fontos szerepe van a szokások kialakulásában. A változás ugyanis akkor tűnik valódinak, ha a másik szemén át látjuk.” A lelki életben is vannak szokásaink, de a hit dolgainak más a sorrendje. „Nem azért van kapcsolatom Istennel, mert keresem, hanem Ő keresett engem előbb, már benne vagyok ebben a kapcsolatban, és nekem van szükségem arra, hogy erre a kapcsolatra ráébredjek.”

Nincs olyan ajtó, amelyet nekünk kellene Isten felé kinyitni, hogy eljussunk Hozzá, mert pont fordított a helyzet: ez az ajtó „lefelé” nyílik, és rajta keresztül a kegyelmet engedjük be az életünkbe. Nem mi hozzuk létre a találkozást, hanem csak engedjük, hogy a Lélek Isten erőterébe helyezzen minket, miután bekopogott hozzánk, és mi ajtót nyitottunk neki. „Tom Schwanda szerint Isten jelenléte nem olyasvalami, amit saját erőfeszítéseinkkel hozhatunk létre, hanem mindig ajándék számunkra, és teljesen független attól, hogy mi mit cselekszünk. Isten valójában már jelen van az életünkben, de erre nekünk kell ráébrednünk. Készen kell állnunk arra, hogy az Isten jelenlétében lássuk saját magunkat, hogy viszontszeretettel tudjuk szeretni azt az Istent, aki előbb szeretett minket.”



Kegyelem, útmutatás, növekedés
Kálvin kettős kegyelemtanából már tudhatjuk: hívőként nem kell tennünk azért, hogy elérjük Isten kegyelmét, Isten Krisztus érdeméért már igaznak nyilvánított minket. Nekünk egyrészt fel kell ismernünk ezt a kegyelmet, másrészt, ha Isten erőterében akarunk maradni, akkor arra kell törekednünk, hogy minél inkább kitegyük magunkat az Ő szeretetének. „A kegyesség történetét kutatva három olyan elemet találtam, amely a szakirodalmak szerint minden kegyességi forma elengedhetetlen része. Az egyik az alázat, a másik a szolgálat, a harmadik a szeretet princípiuma. Ezeken túl szabadok vagyunk arra, hogy sokféle módon olvashassuk a Bibliát és sokféle módon imádkozhassunk, vagy egyéb, keresztyén közösségek által már kimunkált gyakorlatban vehessünk részt” – mondta Siba Balázs.

Isten nem támaszt elvárást annak kapcsán, hogy három, öt vagy tíz percet kell imádkoznunk. Útmutatások vannak, nem előírt szabályok. Ennek egyik oka teológiai: a Deus semper maior, ami azt jelenti, hogy Isten mindig nagyobb. C. S. Lewis szerint ő a legnagyobb képromboló, aki újra és újra összetöri bennünk a róla kialakított ikonképet, hogy másképpen és teljesebben mutassa meg nekünk magát. A másik ok az emberi sokféleség oka: nemcsak vonásainkban és tálentumainkban különbözünk, hanem az élethelyzeteink is mások és mások. Van olyan szakasza az életünknek, amikor az egyik kegyességi gyakorlat visz közelebb a spiritualitáshoz, és van, amikor a másik. Saját életünkben is jöhetnek tehát újabb és újabb lehetőségek arra, hogy Isten kegyelmét átélhessük.

„Az elmúlt két évben elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan lehetne a teológiai képzésben elősegíteni, hogy a jövendő lelkésznemzedékek tudjanak miből választani. Tavasszal bibliaolvasó szemináriumot tartottunk, ahol tizenkilenc különböző módot vettünk végig. Lehetnek közösségi liturgiáink, de emellett lehet saját, egyéni gyakorlatunk is. Van szabadságunk dönteni, ha az adott mód megáll azon a mérlegen, hogy a szeretet, alázat, szolgálat útján követjük benne Krisztust. És hogy hogyan, merre tovább? Egy idézettel felelnék. Amikor C. S. Lewis Narnia krónikája című művében Lucy megállapítja, hogy Aslan megnőtt, az oroszlán azt mondja neki, hogy nem ő nőtt meg, hanem Lucy: »De minden évvel, amikor növekszel, nagyobbnak fogsz látni engem.« Így legyen a mi hitünk útján is!”


Siba Balázs előadása a Lelki éhség 5.0 című konferencián hangzott el, amely teljes hosszában végignézhető a Parókia portál YouTube-csatornáján. A téma bővebb kifejtésre került a Lelki éhség. Protestáns spiritualitás a 21. században című tanulmánykötetben, amely megrendelhető a Kálvin Kiadó webshopjából, illetve megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3.) is.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, Kálvin Kiadó, Károli Gáspár Református Egyetem