Van egy nemzeti ünnep Magyarországon, amely tényleg mindannyiunk számára kiemelt fontossággal bír, amelyet világképünktől függetlenül mindannyian egyformán a magunkénak érzünk és amelynek történetét és mítoszait óvodáskorunk óta tanítják: 1848. március idusa. Mi volt ennek a napnak a valódi jelentősége, miért fontos még ma is számunkra, és mennyi igaz a róla szóló romantikus elképzelésekből? Kérdéseinkre Pelyach István történész felelt.

Valóban ennyire fontos nap volt 1848. március tizenötödike, vagy hajlamosak vagyunk romantikus túlzásokba esni a megítélése kapcsán?
Már 1849. március tizenötödikén megünnepelték az évfordulóját, azóta szinte a legjelentősebb nemzeti ünnepünk lett. Megünnepelték akkor is, amikor tilos volt, például a Bach-korszakban, ezek miatt el kell fogadnunk, hogy ez nem romantikus túlzás, hanem tényleg kiemelten fontos a magyar társadalom számára. Valódi értékekkel bíró napról beszélünk, amely meghatározó élményként égett bele a 19. század Magyarországának társadalmába és szinte minden azóta született generáció gondolkodásába. Ha megnézzük a huszadik század politikai kurzusait, szinte mindegyik megpróbálta felhasználni arra, hogy rajta keresztül közelebb férkőzhessen az adott kor társadalmához. Ez nem véletlen.

Mi a valódi jelentősége ennek a napnak?
A legfontosabb tartalma az, hogy ekkorra született meg a modernkori magyar társadalom. Aznap új időszak kezdődött: a reformkor politikai küzdelmeinek a végére olyan összefogott, tényleg mindenki számára elfogadható és követhető politikai program alakult ki, amely az 1848-as rendszerváltáshoz vezetett. Mert nyugodtan mondhatjuk, hogy 1848–49 rendszerváltás, amikor a korábbi feudális társadalmi-gazdasági rendszerből elkezdtünk felépíteni egy polgári alapokon nyugvó, modern, alkotmányos Magyarországot az élet szinte minden területén. A másik fontos tényezője, hogy ezt az ügyet 1848 tavaszától kezdve mindenki a magáénak is érezhette. Jókai úgy fogalmazta ezt meg, hogy 1848–49-ben nemzetet teremtettünk. A modern, polgári nemzetfelfogás születésnapja ez. Hogy csak a legfontosabb reformokat említsem: a jobbágyfelszabadítással beemelték a nemzettestbe az addig jogfosztottakat, megvalósult a jog előtti egyenlőség és a közteherviselés.

Mi utal arra, hogy mindezeket a teljes társadalom a magáénak érezhette?
Erre példa, hogy amikor meg kellett védeni 1848 nyarától, kora őszétől az alkotmányos vívmányokat, akkor nagyon gyorsan sikerült egy jól felszerelt, működőképes honvédhadsereget fölállítani, amely képes volt az akkori Európa egyik legjobb hadseregével, a császári hadsereggel szemben helytállni. Nem csak kiállítani kellett katonákat, fel is kellett szerelni őket, ellátni őket élelemmel, ruhával, gondoskodni a sebesültek ellátásáról, a hadsereg mozgatásáról. Az egész társadalom megmozdult ennek érdekében, mert mindenki magáénak érezte az ügyet. Ami nem sikerült Rákóczinak 1703 és 1711 között, az Kossuthnak és a kortárs elitnek sikerült körülbelül fél év alatt. Ez azt is bizonyítja, hogy a reformkornak és az azt követő másfél évnek kiemelt jelentősége van történelmünkben.



Minek köszönhető, hogy az inkább megosztottságáról, széthúzásáról ismert magyarság körében megvalósulhatott ez a nemzeti egység?
Azért is izgalmas kérdés ez, mert 1848 magyar forradalmát nem a más országokban arra hivatott polgárság vitte véghez, amely nálunk társadalmilag gyenge volt ehhez, hanem a hazai nemesség. Miközben Nyugat-Európában szépen ívelt felfelé a polgárosodás, Magyarországon mintha megállt volna az idő. Nemcsak Széchenyi, de jó néhány másik főnemes is szembesült mindezzel Nyugat-Európát bejárva. Az 1790-es évek elejétől Magyarországon a felvilágosult rendi, főnemesi kar jó néhány képviselője már azon gondolkozott, hogy ezt az avítt, feudális rendszert hogyan lehetne megreformálni, így a harmincas években elindult erről a gondolkodás az országgyűléseken, a vármegyékben. De csak 1848 márciusára alakul mindez programmá.

Mi motiválta a főnemességet ebben?
Egy társadalmi réteg leginkább akkor hajlandó változtatni a fennálló állapotokon, ha a saját bőrén érzi az addigi rendszer tarthatatlanságát. Ekkorra túl voltunk már két ipari forradalmon, a francia felvilágosodáson és forradalmon és a napóleoni háborúk nagy, Európát megrengető korszakán. Ezeknek igen komoly gazdasági következményei is voltak. Az, hogy a korszerűtlen gazdasági eszközök, módszerek nem teszik hatékonnyá a korabeli mezőgazdaságot, rákényszerítette őket, hogy gondolkozzanak a jövőn. Volt tömegnyomás is rajtuk, és pontosan tudták, hogy a kiszolgáltatott, jogfosztott jobbágytársadalom néha fegyverhez szokott nyúlni, ami komoly következményekkel járhat. Ezzel együtt ez nagyon nehéz folyamat volt, mert több száz éves kiváltságokról nehéz lemondani. Mégis megtették.



Akkor nem is a pesti ifjak az igazi hősök ebben a történetben?
Ebben a folyamatban mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az országgyűlés háta mögé kellett a pesti radikálisok tömegereje is, hogy Bécs felismerje: itt nem a magyar nemesi akarat érvényesítéséről volt szó, hanem egy egész ország sürgetett változásokat, miközben nem elszakadni akart Ausztriától, hanem megváltoztatni az alkotmányos berendezkedés kereteit. A magyar forradalom vér nélkül zajlott le, mert a helyzet megérett arra, hogy a változások politikai eszközökkel menjenek végbe. Az országgyűlés mintegy három hét alatt hozta meg azokat a rendszerváltó törvényeket, amelyek lefektették egy modern Magyarország alapjait, de ehhez előtte kellett a pesti ifjak hangja is. Ezek mind komoly tényezők az átalakulás mérlegén, tehát egyfajta hős mindenki, aki részese volt.

Mi volt március tizenötödike sikerének a titka?
Nagyon sokat tett a magyar társadalom és a politikai elit azért, hogy ez a siker létrejöhessen. Ehhez kellett, hogy a politikai sajtó olyan populáris hangnemben írjon, amely széles tömegek számára érthető. Kellett, hogy a papok és lelkészek felismerjék társadalmi szerepüket, és a szószékről, vagy misék, istentiszteletek után elmondják a falusiaknak az országban történteket és a napirenden lévő kérdéseket is. Kellettek a polgárok, akik a városokban terjesztették a híreket. Kellett az, hogy az egész magyar társadalom céljai egy irányba tartsanak, és ez március tizenötödikére gyönyörűen megvalósult. De kellett az is, hogy a bécsi udvart ideiglenesen lefoglalja a lázongó észak-itáliai tartományok megtartása – ezért is egyeztek bele az áprilisi törvények aláírásába.



A Batthyány-kormány klasszikus nagykoalíciós kormány volt. Mennyire sikerült a sokszínűsége mellett megtartani a nemzeti és társadalmi egységet?
A nagykoalíció maga pont, hogy az egységet szimbolizálta a széthúzás helyett. A Batthyány-kormányban az egymással nagy vitákat vívó Széchenyi és Kossuth is együtt tudott működni. Persze, minden kormányban vannak nézetkülönbségek, ez normális. Petőfi például már áprilisban elégedetlenkedett, hogy a zsellérek nem kaptak megfelelő földterületet, de ettől még a közös célok tovább éltek. Én nem hiszek abban, hogy létezhet teljesen homogén politikai elit. Azt se felejtsük el, hogy a 19. század közepén a magyar társadalom még nem volt annyira átpolitizálva, mint a 20. században vagy napjainkban! 1848-ban az emberek még nem politikai elitekhez viszonyítva határozták meg magukat, hanem ténylegesen azt nézték, hogy mit kapnak az adott politikumtól.

Az észak-itáliai helyzet stabilizálása után az uralkodó vissza akart vonni néhány tavasszal megadott alkotmányos jogot. Miért vezetett ez a Batthyány-kormány felbomlásához?
A kormány pontosan tudta, hogy ha ezt elfogadja, akkor az országgyűlés megvonja tőle a bizalmat. Ha viszont ellentmond az uralkodónak, akkor vállalnia kell a fegyveres küzdelmet. Ez a kormány alkotmányos kabinet volt, nem forradalmi kormány, ezért kénytelenek voltak lemondani, hiszen ezen az úton nem mehettek tovább. A nemzeti egység azonban a főbb céljait tekintve továbbra is fennmaradt. Jellemző példa erre, hogy Batthyány ügyvezető miniszterelnökként ezután is jelentős tevékenységet folytatott például a honvédsereg szervezésében, majd miután lemondott másodszorra is, be akart volna vonulni nemzetőri szolgálatra, és csak egy szerencsétlen baleset akadályozta meg ebben.



A szabadságharcot a katonai túlerő verte le 1849 őszén. Hogyan és meddig maradt fenn ezután a nemzeti egység?
A megtorlás az egész társadalmat érintette, nem nagyon volt olyan magyar család, akinek ne lett volna hősi halottja, sebesültje, rokkantja, emigrációba kényszerült tagja. Begyűjtötték és elégették a Kossuth-bankókat, ez parasztcsaládokat tett vagyontalanná. A korabeli visszaemlékezésekből, levelezésekből egy nemzet közös sorstragédiája fogalmazódik meg. Azonban nem állt vissza a korábbi feudális gazdasági rendszer, ezért valamiféle fejlődés megindulhatott. Ennek elsősorban azok voltak a haszonélvezői, akik földdel vagy kapcsolatokkal rendelkeztek, de ez még nem okozott komoly törést az egységben. Új kihívást csak 1867 eredményezett a kiegyezéssel, amely ugyan megteremtette a szabadabb fejlődés alkotmányos kereteit, de ekkor kezdtek el kibontakozni azok a társadalmi ellentétek, amelyek az 1848-as együttműködésen először repedéseket okoztak, majd föl is bontották.

Mi 1848–49 öröksége, ami még ma is aktuális lehet?
Félrevihet, ha aktuális üzenetet akarnék megfogalmazni. Inkább azt mondanám, a reformkor és 1848–49 együttesen sajátos példát adott arra, hogyan lehet nemzetben, törvényes keretekben, jövőben, társadalmi együttműködésben gondolkodni. És 1848 nyújtja a legjobb példát arra is, hogy vannak olyan történelmi helyzetek, amikor ki kell állni az igazság védelmében, amikor a nemzetnek ki kell állnia a jogaiért. Hiszen 1848 őszén, amikor a törvényesen megszerzett jogokat veszély fenyegette, a nemzet ezt nem engedte. Azt mondták, hogy ezeket a jogokat mi törvényes úton kaptuk, mi ebből nem akarunk engedni. Ezek a példák máig velünk élnek, és emiatt fontos még most is számunkra ez az ünnep.

Képek: nagygaspar.hu, Wikipedia