Két-háromszáz évvel a keresztyénség születése után új helyzet állt elő. Kérdésessé lett az élet különféle területeinek és a hitnek a viszonya. Hiszen lehetett valaki katona, ugyanakkor keresztyén ember. Vagy lehetett állami funkcionárius és keresztyén, sőt Észak-Afrikában a színészet és a keresztyénség közötti döntés is felvetődött. (Tertullianus) Amíg a Hermas Pastora korában az Ó- és Újszövetség közti különbségtétel volt még a fontos, és a Krisztusban való hit identitását kellett megtalálni, addig a III. századi szerzetesek már azt a kérdést teszik fel, vajon nem a szívünkben van-e az a hely, ahol a különbségtételeket meg kell tenni? Vajon akkor, amikor nem tudom, ki vagyok, nem a saját szívem vált-e kísérthetővé? A pszichológiai tudomány keletkezése előtt több mint ezer évvel ezt fejezték ki írásaik:

Az ember azért bizonytalanodik el, azért esik kísértésbe, mert kísérthetővé válik.

Mai nyelven: az embernek magának kell „dolgoznia” lelkében mindazon, amit kívülről jövő lelki tehernek érez, és nem a körülményeket kell megváltoztatnia. Erre tanít a pszichológia ma minket. Régen viszont ebből a gondolatból kiindulva vált fontossá a „lelkek megkülönböztetése” (1Kor 12,10).

A publikációt teljes terjedelmében ITT OLVASHATJA.