„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
A neve: József
Advent az "angyaljárás" ideje is. Apró ajándékokat rejtenek a gyerekek egymás zsebébe, padjába, észrevétlenül igyekeznek segíteni a másiknak. De az Angyal a felnőttek életében is tetten érhető. Három adventi vasárnap három történetben mutatjuk meg, hogyan.
„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” Zsidókhoz írt levél 13. rész, 2. vers
Józsi olykor nálunk szokott reggelizni. Vagy ebédelni. Hogy éppen melyiket, az attól függ, hogy mikor érkezik, hogy jön ki neki a lépés. Ha úgy alakul az élete, ha útba esünk éppen, beugrik pár szóra, az éppen aktuális étkezés pedig keretet ad a beszélgetésnek. Mindenképp leül az asztalunkhoz, akár a reggelihez, akár az ebédhez esik közelebb a találkozás.
Józsi sokszor nem mond igazat magáról vagy a körülményeiről. Már látja rajtam, hogy tudom. Mikor a messzi távolban élő gyerekeivel hozakodik elő, tudja, hogy haragudni fogok, úgyhogy ezt egyre ritkábban teszi.
Józsi általában kopogtatás nélkül jön be hozzánk. Egy ilyen alkalommal még nem voltam felkészülve a vendégfogadásra, főként az öltözékem volt hiányos.
Kevés olyan ember van a földön, akivel szeretek pizsamában találkozni a lakásunkban, Józsi nincs köztük. A haragom tompítatlanul ömlött szegény Józsira, olyan mértékben, hogy aznap talán nem is ült le reggelizni, hanem bocsánatkérően eloldalgott.
Miközben távolodott, az óvatlanul nyitva felejtett szellemi szelepeimen kigőzölt a harag és csak bámultam utána. Bennem az űr maradt és a szomorúság. Hogy tehettem ilyet?
Hogy zavarhattam el étel és jó szó nélkül?
Mi lesz Józsival, ha holnap végérvényesen megbetegszik, megfagy, ha nem jön többet?
Vajon arra fog-e emlékezni Jézus Krisztusból, hogy van neki egy szájkosár nélküli sárkánya fönn a hegyen? Mi lesz, ha nem tudok tőle bocsánatot kérni? Ha nem lesz több alkalmam, hogy a Szabadítóról beszéljek neki?
A tehetetlenség az az érzés, ami nekem a legnagyobb belső feszültséget tudja okozni, amivel a legnehezebben birkózom – ha sikerül egyáltalán. Mi lesz Józsival?
Egyetlen eszközöm marad ilyenkor: az imádság. Odatettem Józsit és a kontrollálatlan indulataim fölötti bűnbánatot is, ahova igazán való: Isten kezébe.
Egyre ritkábban dolgozom itthon. Ha mégis kénytelen vagyok, akkor háttal ülök a bejáratnak, saját légbuborékot képezek magam körül, nehéz hozzám férni.
A billentyűzet békés kattogása hallatszik, különben csend van.
Hallom, ahogy nyílik az ajtó és a hátam mögül megszólal a rég nem hallott hang:
Jó reggeeeeelt!
JÓZSI! – szakadt fel belőlem örömrivalgásként, a szívem legmélyéről. Józsi, az ég áldja meg, hát, hogy van?
Úgy örültem a rég nem látott hajléktalannak, mint életem legnagyobb ajándékának.
Aznap az evangéliumot Józsi mondta nekem és így hangzott: „Jó reggelt!”
Változatlan formában adom tovább: Jó reggelt!
Illusztráció: Kovács Marcsi, Füle Tamás