Talán Tüdős Klára tollából származik az anekdota, melyből kiderül, hogy a könyvespolcot azért is nagyon fontos tisztán tartani, mert poros polc szélére nem ülnek az angyalok. A polcot nem csak a tollseprű, hanem a könyvek gyakori forgatása is portalanítja.
Bár amikor azzal hívtam fel Morváné Cserna Anettet, a Szigetszentmiklós–Újvárosi Református Gyülekezet hitoktatóját és lelkésznéjét, hogy erre a beszélgetésre kérjem, hosszan szabadkozott, hogy ő nagyon keveset olvas.
Mégis amikor megérkeztem hozzá, minden érzéket gyönyörködtető tornyot hordott össze számomra könyvekből. Meg is fordult a fejemben, hogy nála maradok néhány napra olvasni.  

„Hidd el, hogy nem szerénységből mondtam, hogy ritkán olvasok. Folyamatosan körülvesznek a könyvek, és bennük élek, de nem állíthatom, hogy sok időt tudnék olvasással tölteni. Persze borzasztóan szeretem azt az érzést, amikor belekucorodhatok a jó kis fotelünkbe, felkapcsolva mellette az állólámpát, ami a félhomályos szobában csak nekem és a könyvemnek ad fényt, s kizárva a külvilágot, olvasni kezdek. De a rideg valóság az, hogy évente legfeljebb három napom akad erre, főként az évvégi időszakban” – vezet be Anett hétköznapjainak valóságába.

Amikor találkozunk, ott vannak Anettel az elmúlt karácsonyok. Ezeknek köszönhető hát az ínycsiklandó könyvtorony, amin keresztül Anett szívét is láthatom egy pillanatra. Családjukban az a szokás, hogy könyvet vagy személyes üzenetet kérnek és kapnak is a gyerekeiktől karácsonyra.
A szívhez szóló, megindító sorok, a girbegurba betűk a könyvekben mind-mind egy-egy karácsony emléke és a szeretetteljes családi légkör lenyomata.
Először az idei ünnepen kapott gyönyörű gyerekkönyvet veszem a kezembe, A fiú, aki a szívében hordozta a csodát Maggie O’Farell, az Észak-Írországban született írónő erőt adó művét nem csak gyerekeknek, hanem gyermeklelkű felnőtteknek is ajánlja a fülszöveg.
A történet épp egy költözéssel indul, ami a lelkészcsaládok életében is időről időre bekövetkezik. Anették tizenhét Pilisen töltött év után érkeztek Szigetszentmiklósra, a gyülekezetplántáló, templomépítő dr. Harmathy András és felesége, Ágota után.

Amikor Anett először lépett a templomba, megkérdezte a gondnokot, hogy mi a szokás a gyülekezetben, hová kell neki mint lelkészfeleségnek ülnie.
Ahhoz, hogy a szívével és szolgálatával megérkezhessen egy gyülekezetbe, Anett az alázat útján indult el. Ezen az úton is támaszkodott a könyvekre.
Nem református lelkész családban nevelkedett. Az, hogy nem volt a szeme előtt élő példa, minden megfelelési kényszertől szabaddá tette, de tanítókra szüksége volt. Támaszkodott a szigetszentmiklósi gyülekezet gondnoknéjára, s mellette két könyv volt a mankója.
Szabó Imréné Szabó Éva Süt a nap című könyve lett számára az az olvasmány, amin keresztül megértette a szerepét. 
 

Korábbi cikkünkben is vall erről:
Társ az életben és a szolgálatban
Közelebb érzi magát Istenhez lelkészfeleségként, bár hogy ez a szerep mit jelent, arról nem voltak határozott elképzelései. Mégis azt mondja: ha vállalkozhatna bármire az életben, akkor is valami olyanba kezdene bele, amit lelkészfeleségként is csinál. Morváné Cserna Anettel beszélgettünk.  

„Nem szabhatunk lelki egyenruhát a papnéknak, de úgy érzem, lenne haszna, ha a lelkészképzés mellett, túl az intézményi kereteken, mégis a teológián foglalkoznának a leendő papnékkal is.

Mert ez is egy hivatás, aminek a gyakorlati oldalát Szabó Éva és Fónagy Miklósné könyveiből ismertem meg. Gyönyörű világot mutat meg mindkettő írás, s ezeket olvasva nem azt kerestem, hogy minek kell megfelelnem. Éva néni könyvét nagyon mély lelkiség hatja át, melynek a megélésére folyamatosan vágyakozom.
A Papnék könyve pedig nagyon gyakorlatias tanácsokkal szolgál. Kulcsot ad egymástól nagyon különböző emberek megszólításához, de beszél arról is, hogy mit tegyünk a vasalóba vízkő ellen. Bár negyedszázada jelent meg, kis kreativitással aktualizálható a mondanivalója.”

Anett saját bevallása szerint Szabó Éva könyvét kétévente újraolvassa. Talán azért is, mert korábbi szolgálati helyükre ezzel tette rá Isten a pecsétjét. Minden alkalommal, amikor Pilisre indultak, borús idő volt, de mire megérkeztek, rendre kisütött a nap. Erre rezonált Anett, ezért lett példaképpé számára a sárbogárdi lelkésznő napsugaras életútja. „Mindig helyrebillent. Olyan számomra, mint visszamenni a forráshoz, hazamenni a szülői házba a süteményillatra.”

Aki vasárnap istentiszteletre érkezik, egyébként Anett konyhaablaka alatt vonul be a templomba. Az arra érzékenyek számára rögtön kiderül, hogy mit főzött a lelkészné. A könyvespolca pedig arról árulkodik, hogy számára a gasztronómia területének elmélete is fontos.

„Látod, milyen érdekes, a legtöbb könyvem keresztény pszichológia vagy szakácskönyv. Azt az összefüggést csak most fedeztem fel, hogy a legnagyobb fiam épp pszichológiát tanul, a másik fiam pedig bár idegenforgalmat, de főként a vendéglátás érdekli és nagyon szeret főzni. Ami engem foglalkoztatott, az úgy tűnik, őket is meghatározta.”

Arra a kérdésre, hogy a gyülekezetben látott-e hasonló leképeződést, Anett nem tud rögtön válaszolni. Hitoktatóként aktívan részt vesz a gyerekszolgálatban, tagja a munkatársi közösségnek és házicsoportnak. Nemcsak a gyülekezeti tagok fordulnak bizalommal hozzá, de hitoktatói szolgálata okán szülők is keresik őt a maguk lelki, életvezetési kérdéseivel. Mindegyik szerepében ad könyveket is kézbe, a gyerekneveléstől a házastársi intimitás megéléséig több problémakörben, amelyek az ő szemléletét is formálták.

„A közösség gyógyít. Nekem is sokszor volt nagyon nehéz napom, de ha összegyűltek a gondok, annál inkább a gyülekezetet választottam, mert tudom, mit jelent megvigasztalódni mások hite által. De ez függ a személyiségemtől is.”

Előkerül nehéz történeteket hordozó könyv is, Polcz Alaine-től a Magam világa. A pszichológus, író, tanatológus születésének 100. évfordulója alkalmából megjelent kötet, amely nemcsak bemutatja a szerző életútját, különös női sorsának jelentősebb fordulópontjait, de olyan érzést kelt, mintha maga a szerző ülne mellénk és mesélne. „Látod, ezt is karácsonyra kaptam, de még 2022-ben és nemrég fejeztem be. Ezt nem az időhiány miatt olvastam ilyen lassan, hanem szükségem volt arra, hogy hosszabban foglalkozzak egy-egy gondolattal a hospice szemléletéről személyes érintettség miatt. Ezt is tudom már, hogy kinek fogom továbbadni: édesapámnak. Hozzám azok a könyvek szólnak, amelyekhez a gyakorlati életben tudok kapcsolódni” – osztja meg Anett.

Döbrentey Ildikó és Levente Péter Őrangyalok személyi igazolvánnyal című kötetét szintén a megélt emberi kapcsolatok szépsége miatt szereti. Anettnek erőt adnak a személyesen megfogalmazott, emberi történetek, amikor a saját életében krízissel kell szembenéznie.

Bár lelkészfeleségként Anett otthona sok évig a parókia lesz, mégis fontos számára annak csinosítása, szépsége, ahogy ő maga fogalmaz: „azért, hogy Istennek a legszebbet adjam, az otthonom alakításával is.” Így utolsóként Petrik Adrien építész Asszony és háza című könyvében gyönyörködünk együtt, ami nem szépirodalom, hanem egy írás a szépről.
A csodálatosan fényképezett könyv több mint reményt adó inspirációgyűjtemény az otthonteremtéshez és a lelassulásra vágyó élethez.

Anett kávéval várt, szeretettel fogadott. A könyvek, amelyek a polcáról előkerültek, valóban egytől egyig kapcsolódnak a pszichológiához és a gasztronómiához  –
jóízű életrecepteket adnak, szépen tálalva még a nehezen emészthető fogásokat is.

 

Morváné Cserna Anett polcáról:

• Döbrentey Ildikó, Levente Péter, Őrangyalok - személyi igazolvánnyal, Sorsfordító találkozásaink, Harmat Kiadó, Budapest, 2015.
• Fónagy Miklósné, Üvegfalak mögött…., Papnék könyve, Budapest, 1999.
• Maggie O’Farell, A fiú, aki a szívében hordozta a csodát, Manó Könyvek. Budapest, 2023.
• Petrik Adrien, Asszony és háza, Sanoma Media, Budapest, 2013.
• Polcz Alaine, Magam világa, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022.
• Szabó Imréné Szabó Éva, Süt a nap (Életem), Újra kiadva: Budapest, 2022.

Fotó: Füle Tamás, Asszonyi Eszter, Parti Judit