Ki ne hallott volna a magyar reformáció hőseiről, akik nemcsak műveltek és tanultak voltak, de háború sújtotta hazájukba is hazatértek a külföldi egyetemekről, sőt, a legnagyobb veszélyben élők közé is elvitték az evangéliumot? Ki ne hallott volna már a lőporos hordón üldögélő Dévai Bíró Mátyásról, a magyar Lutherről, vagy a csodásan prédikáló, hívei adakozásából kiszabadított Szegedi Kis Istvánról vagy akár a csodásan hegedülő, fantasztikus humorú Sztárai Mihályról?

A sokszor kalandos történetű prédikátorok mellett ugyanakkor kevesebb fény vetült a történeti emlékezetben a nőkre, asszonyokra. Ennek egyfelől az az oka, hogy abban a korszakban még elképzelhetetlennek tűnt a női papság, márpedig a reformáció „főszereplői” a vándorprédikátorok, lelkészek, tanítómesterek voltak. A korszak azonban tele volt olyan kivételes asszonyokkal is, akik sokszor meghatározó szerepet játszottak a férjeik vallásváltásában vagy a környezetük hitéletében.

A számos gyönyörű história közül az egyik legszebb három lánytestvér, Lekcsei Sulyok Anna, Sára és Krisztina története.

A három lány közül a legidősebb, Anna először a katolikus Muthnoky Mihály, majd annak halála után 1553 tavaszán gyarmati és kékkői Balassi János felesége lett: az ő fiuk volt Balassi Bálint, a kor legjelentősebb reneszánsz költője. Krisztina az 1540-es években kismarjai Bocskai Györgyhöz ment feleségül, az ő fiuk volt Bocskai István erdélyi fejedelem, míg Sára 1550-ben ruszkai Dobó Istvánnal, a későbbi egri hőssel kötött házasságot.

Anna első házasságáról keveset tudunk, de a reformáció tanai iránt már első férje halála után biztosan érdeklődött, ugyanis Szondy Pál püspök, esztergomi vikárius többször is eltiltotta a misék látogatásától, valamint a templomtól is. Megismerkedett Bornemissza Péter lutheránus prédikátorral, drámaíróval, költővel, és talán az ő hatására lett protestáns. Második férje, Balassi János a házasságkötésükkor már a reformáció támogatója volt. Bornemissza Péter lett a fiuk, Balassi Bálint nevelője, 1564-1569 között pedig Zólyomban a Balassa család udvari lelkésze. Anna a prédikátor műveinek a kiadását is támogatta.

Krisztina és Bocskai György házassága felekezeti szempontból nagyon érdekesen alakult. Korán született fiaik közül többen lettek katolikus papok, István azonban – a későbbi erdélyi fejedelem – elkötelezett és mélyen hívő református volt, aki a végrendeletében megrendítően szép hitvallást hagyott az utókorra. Egyik nővére, Erzsébet ugyan a katolikus Báthory Kristóf második felesége lett, ám mindkét gyermekét református lelkésszel is megkereszteltette, azaz ő maga nagyon ragaszkodott a saját felekezetéhez.

Lekcsei Sulyok Sára 15-16 évesen, 1550 októberében ment hozzá az akkor már negyvenes éveiben járó Dobó István egri várkapitányhoz, a későbbi egri hőshöz. Az esküvőjük még katolikus szertartással zajlott, a váci püspök eskette őket. Még három-négy éven keresztül biztosan nem lettek protestánssá sem Sára, sem Dobó István. Ekkorra azonban Sára nővére, Anna már a testvérét is megismertethette a reformáció tanaival, ugyanis Bornemissza Péter Tragoedia című művének legnagyobb összegű támogatói között mindkettőjük neve szerepelt. A Dobó házaspárnak az esküvőt követő évben megszületett az első gyermeke, Ferenc. A fiatal feleség egri mindennapjairól semmit sem tudunk, valószínű, hogy minden erejét és figyelmét lekötötte a korai anyaság. Az egri vár 1552-es török ostroma elől Dobó István Ung vármegyébe, a családi birtokra küldte a feleségét és a kisfiát. 1553-ban az egész család Erdélybe költözött, amikor Dobó István megkapta az erdélyi vajdai tisztséget. A vajdai kinevezéshez mellékelt feladatok között szerepelt az is, hogy az ekkor még öntudatos katolikus egri hősnek mindent meg kellett tennie azért, hogy az ekkor már a reformáció tanaira nyitott Erdélyben megerősítse a katolikus egyház helyzetét. Ezt a feladatot nemcsak hogy nem sikerült teljesíteni, de Dobó István a hatvanas évekre maga is a reformátorok támogatója lett.

1556-ban Dobó az Erdélyt visszaszerző Jagelló Izabella szamosújvári börtönébe került Habsburg Ferdinánd híveként. A még ekkor is alig húszesztendős feleség most mutathatta csak meg igazán, milyen áldozatkész feleség és gondos anya. Nemcsak az anyaszerepet kellett betöltenie, de a saját nemesi udvaruk vezetése is az ő feladata lett. Sulyok Sára és gyermekei számára Besztercét jelölték ki lakhelyül. Ő ekkor az udvara irányítása mellett férje szökését is megszervezte és előkészítette. Amíg Dobó István és sógora, Balassa János tíz hónapon keresztül raboskodott, a feleségek szabadon bejárhattak hozzájuk, ekkor csempészték be a szökésükhöz szükséges eszközöket is. A szervezésre, a fogságban a megfelelő életkörülmények megteremtésére, valamint a megfelelő emberek lefizetésére Sulyok Sára a családjától kapott örökségét is felhasználta. Dobó István végül 1557. november 6-án szökött meg felesége segítségével úgy, hogy egy kötélen leereszkedett a vár falán.

Sulyok és gyermekei Dobó szökése után is Jagelló Izabella fogságában maradtak, először Kolozsváron, később Déva várában. A megpróbáltatások miatt Sára újszülött kisfiát is elveszítette. A kivételes bátorságú nőt férje is nagyra értékelte, ezt az 1558. november 26-án Végles várában keletkezett végrendeletében így fogalmazta meg: „…legkedvesebb házastársamnak, Nemzetes Sulyok Sára Úrasszonynak adott… intézkedéseimet… jóváhagyom. Ezen kívül, mivel előbb mondott legkedvesebb házastársam az ő irántam való szeretetéből a nyomorúságokat és fogságokat együtt elszenvedve, az oly nagy szerencsétlenséget mellettem viselte el, s hogy midőn az előző években mindketten Izabella királyné fogságába estünk, úgy az ő szülei által hátrahagyott, nevezetesen arany és ezüst marháit elvesztette, és ezen felül mielőtt én isteni segítséggel ugyanezen fogságból kiszabadultam volna, ő Kolozsvár, azután pedig Déva várában, a mi közös gyermekeinkkel kemény, és a női nemre nézve igen nehéz fogságot állott ki, és azt nyomorúságoson elviselte, …az én legdrágább házastársam…”

A kor legbátrabb katonái, várkapitányai között számon tartott Dobó István maga is úgy látta, hogy a felesége egy nő számára megerőltető fogságot viselt el, és általában is kivételesen erősen viselkedett élete számos területén. Végrendeletéből is érezhető tisztelete és elismerése felesége iránt. Ennek a tiszteletnek és az ekkor már protestáns Sára tanúságtételének is szerepe lehetett abban, hogy a korábban meggyőződéses katolikus férfi az 1560-as évek folyamán egyre közelebb került a reformációhoz testvérével, Dobó Domonkossal együtt, majd pedig gyermekük, Ferenc is a protestáns prédikátorok pártfogója lett. Sulyok Sára azonban nemcsak patrónus férjével együtt, hanem önállóan is támogatta például a sárospataki református kollégiumot.

Sára nővérének, Annának is ki kellett szabadítania a férjét, de immár Habsburg-börtönből. Balassa János és Dobó István 1569-ben vizsgálati fogságba került az Erdély urával, János Zsigmonddal való szövetkezés vádjával. Dobó már súlyos beteg volt ekkor, de sógorát 1570 márciusában annak leleményes felesége szintén megszöktette. A szökésről azt írták: „ma éjjel nyolc és kilenc óra között Balassa János a pozsonyi várból az árnyékszéken át megszökött.”

A reformáció évszázadából számos olyan nemesasszony élettörténetének apróbb vagy nagyobb szeletét ismerjük, akik egészen hihetetlen kalandok árán, sok áldozatot vállalva a cselekedeteikkel is bizonyságot tettek Krisztusba vetett hitükről, aminek hatására többször is megtörtént, hogy férjeik közelebb kerültek a lutheri, kálvini tanokhoz és maguk is felekezetet váltottak, elkötelezett protestánssá lettek. A Lekcsei Sulyok lányok szép története azt is megmutatja, milyen kevéssé ismerjük történelmünk nagy alakjainak, többek között Dobó István feleségének az életét, aki kitartásával és erejével köztiszteletben álló férjét is lenyűgözte. Most, amikor a reformáció évfordulóját ünnepeljük, gondoljunk a prédikátorok mellett azokra a köztudatban kevéssé jelen lévő „hősökre” is, akik elsősorban az életükkel prédikáltak a reformátori eszmékről!